Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-30 / 175. szám, csütörtök
www.ujszo.com UTAZAS ■ 2015. JULIUS 30. 131 Utálom a fésülködős napokat! A Fülöp-szigeteken a Pina tu bo tűzhányónál találkoztunk- Mi volt a legőrültebb helyzet, amit megélt ezen a vonaton?- Egy nap Nancsangtól nem mesz- sze egy terhes nő a vasúti kocsiban szült. Itt történt az egész a szemem előtt. A többi utast megkértük, hogy menjenek a vonat másik részébe, és nagy szerencsénk volt, mert találtunk az utasok között egy orvost, aki segédkezett a szülésnél. Volt tiszta ágyneműnk és forró vizünk. Mindent vér borított, de a babával minden rendben volt. Amikor végre megállt a vonat, a továbbiakban már a mentősök kezelték a helyzetet. Segített jobb helyet találni a padlón egy 31 órás vonatát során Sanghajtól Kuanghsziig Néha bohócnak öltözöm, hogy felvidítsam az embereket az utcán. Az ő mosolyukból nyerek erőt. Ezzel a párkányi sráccal Sanghajban találkoztunk Ma anya és apa megkért bennünket, hogy tisztítsuk ki a nagy üstöt, hát ez kiábrándító... Sanghajban találkoztunk- Hány golyó van a lőfegyverében?- Hat...- És ha a támadók heten vannak?- Nézd, összesen öt bank van ebben az utcában, és mindegyik előtt áll egy olyan őr, mint én. Ha bármi történik, mi bajtársak vagyunk, azonnal segítünk a másiknak, és 30 golyóval már... tudod. Sajnos, a rendőrség nem elég hatékony a bandákkal szemben, és sok rossz dolog történik ebben az országban. Tehát itt vagyunk mi, a zsoldosok, akik biztonságos zónákat hozunk létre a városon belül. Az az igazság, hogy ez nem könnyű. Figyelned kell minden mozdulatra az utcán, mert itt akármilyen suhanc szerezhet fegyvert, ahol csak akar. San Salvadorban találkoztunk Hagyományos hanfu ruhába öltöztem a cseresznyevirágzás tiszteletére. A cseresznyefa csak nagyon rövid ideig virágzik, és a mai nap nagyszerű arra, hogy ezt megörökítsük, úgyhogy egy csomó hasonlóan öltözött lány rohangál a campus körül, és selfie-ket készít a fákkal. Sanghajban, a Tongji Egyetemen találkoztunk Mi a célja a PEOPLEIMEET oldallal, a fotók megosztásával? Sokszor gondolkoztam azon, hogy valójában én az emberek szellemét rabolom el, legalábbis néhány törzsnél ezzel vádoltak... A fotómegosztást afféle kulturális prostitúciónak is nevezhetnénk, de a nap végén, lefekvés előtt arra gondolok, hogyha nem csinálom ezt meg, akkor ezek a pillanatok nem lesznek már megőrizve, mert minden változik... Nagyon sokan fotóznak a Földön hozzám hasonlóan. Nem tűnök ki semmiben, és nem hiszem, hogy olyannyira különleges lenne az, amit csinálok, mindazonáltal remélem, hogy a projektem legalább egy kicsit el tudja nyerni az emberek figyelmét, és ösztönzőleg hat, hogy elgondolkozzanak a világ dolgairól - globális szemszögből. Szeretném őket egy kicsit lelassítani a mindennapi csörtetésből, és elgondolkoztatni őket, vajon miért is vagyunk itt. Valójában számtalan életmód közül válogathatnánk a Földön, de sokan megelégszenek azzal, amit a médián keresztül adagolnak nekik. Mi szerint választja ki, hogy melyik sztorit rakja fel az oldalra? Az elején random fotóztam és posztoltam őket, mostanában viszont gyakorta egy csoportba rakok több képet az azonos helyen készültek közül. Hány nyelven beszél összesen? A képeket kísérő szövegeket az angol mellett sokszor spanyolul, kínaiul is posztolja... A magyart, szlovákot anyanyelvi szinten, az angolt, csehet, németet, spanyolt folyékonyan nyomom... Ezenkívül tudok portugálul, bár azt egy kicsit nehezebben beszélem, a legkevésbé pedig a kínai és az indonéz nyelv megy, de remélem, egyszer megtanulom ezeket is! A többi nyelvvel a kedves barátaim, a helyi specialisták szoktak segíteni. Vissza szokott menni azokra a helyekre, amelyek nagyon megragadják, vagy azt vallja, hogy annyi minden van a világban, hogy nincs idő és mód egy helyet kétszer meglátogatni? Az emberi élet nagyon rövid ahhoz, hogy képesek legyünk mindent látni... Távolról sem elég... Szóval nem lesz időm végtelenül sok helyet meglátogatni, vagy visz- szamenni, de eddig még bírom. Van még hely, ahol nem járt, de ahova nagyon szeretne elmenni? Hajjaj! Főleg azok az országok, amelyekről nagyon keveset lehet hallani. Miben változtatta meg az utazás? Felnyitotta a szemem, segített globálisan venni a dolgokat, és elterelni a figyelmem a piti kis egyéni problémáimról. Sosincs honvágya? Soha. Inkább az ellentettje, mindig máshová vágyakozom! Lehet úgy komoly barátságokat kötni, hogy az ember mindig úton van? Komoly barátságot nagyon nehéz így kötni, de a legkomolyabb barátságok a legjobb emberekkel mégiscsak így jönnek létre. Mit tanácsol azoknak, akik utazni szeretnének, de nem tudják, hogyan vágjanak bele? Inkább ne utazzanak! Ha valakinek van ideje és tud járni, és mégsem mdja, hogyan kell belevágni az utazásba, akkor az nem is neki való. Szóval elég pusztán keményfejűnek lenni. A legtöbben a pénzt tekintik problémának, én ezt a véleményt sem osztom. Először tizennyolc évesen, stoppal mentünk le Spanyolországba az egyik barátnőmmel, mindössze kétszáz dollárral a zsebünkben, amiből százat vissza is hoztunk, két hét „nyaralás” után. Bőd Titanilla EMLÉKEZETES ÉLMENYEK Amikor az ember úton van, majdnem minden nap történik vele rendkívüli, de azért külön is kiemelek egyet-kettőt. ► Majdnem minden tengerpart nélkülinek, aki sok Verne Gyulát olvasott, az az álma, hogy egyszer hajótörött legyen egy szigeten. Legalábbis nálam ez nagyon erős érzés... Hát ezt kipróbáltuk az egyik barátommal. Észak-Panamában, a Kuna Yala indián tartományban egy helyi törzsfőnököt megkérve kivitettük magunkat egy szigetre. De valahogy nem értettük meg egymást, és ottfelejtettek minket... A sziget gyönyörű volt, voltak rajta kókuszok is meg minden, de három nap után ivóvíz nélkül a tűző napon már kezdtünk aggódni... Elkezdtünk tutajt építeni, amikor szerencsére két jó halászembert láttunk a távolban, egy kis csónakon, akik egy kis pénzért megmentettek minket a kiszáradástól. Majdnem elsüllyedtünk a kis fából kivájt csónakban, a két „óriás európai" két nagy hátizsákkal, vízkanalazás közepette... ► Az egyik legszebb élményünk az volt, amikor az Iguazu-vízesésekhez jutottunk be illegálisan este. Mert persze mindig megpróbálunk ingyen bejutni a fizetős helyekre (mert spórolni kell!). Reggel valami dzsungelcsörtető tapírféle állat ráugrott a sátrunkra, de utána sikerült odaérni a vízesésekhez napkelte előtt. Az „ördög torka" 80 méteres vízesés felett egy icipici kis állványzaton vártuk a narancssárga pirkadatot, a hihetetlen természeti erők tom- bolása közben, és élveztük a csodálatos színváltozásokat. ► Egyszer a kolumbiai barátnőmmel Indonéziában utazgattunk, és az éjszaka közepén egyszerre csak körbevették a sátrunkat a helybeliek. Azt mondták, ha nem vagyunk összeházasodva, akár be is börtönözhetnek bennünket! Indonéziában az ortodox muzulmán területeken nem legális, hogy az össze nem házasodott párok testükkel érintkezzenek, mi ráadásul egy sátorban aludtunk... Szerencsére volt nálunk két taguamagból készült fekete gyűrű, és bemeséltük nekik, hogy már néhány éve házasok vagyunk. ► Soha sem felejtem el azt az estét a Bolíviai-magasföldön (4000 m), amikor nem hittem el a nappali rövidnaciban és trikóban való mászkálás után, hogy este nagyon hideg lesz. Persze az egész éjszakát vizeléssel és didergéssel töltöttem a tízéves lengyel nyári hálózsákomban, már magamra húztam a hátizsákomat is. Hiába akartam tüzet gyújtani, a kevés oxigén miatt nem ment, és csak akkor vettem észre, hogy nagy a baj, amikor az ivóvizem is jégkockává vált. Majd reggel, mint a gyíkok, a napra mosolyogtam, és feltöltődtem újra egy kis energiával.
