Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)

2015-07-30 / 175. szám, csütörtök

www.ujszo.com UTAZAS ■ 2015. JULIUS 30. 131 Utálom a fésülködős napokat! A Fülöp-szigeteken a Pina tu bo tűzhányónál találkoztunk- Mi volt a legőrültebb helyzet, amit megélt ezen a vonaton?- Egy nap Nancsangtól nem mesz- sze egy terhes nő a vasúti kocsiban szült. Itt történt az egész a sze­mem előtt. A többi utast megkér­tük, hogy menjenek a vonat másik részébe, és nagy szerencsénk volt, mert találtunk az utasok között egy orvost, aki segédkezett a szü­lésnél. Volt tiszta ágyneműnk és forró vizünk. Mindent vér borított, de a babával minden rendben volt. Amikor végre megállt a vonat, a továbbiakban már a mentősök kezelték a helyzetet. Segített jobb helyet talál­ni a padlón egy 31 órás vonatát során Sanghajtól Kuanghsziig Néha bohócnak öltözöm, hogy felvidítsam az embereket az utcán. Az ő mosolyukból nyerek erőt. Ezzel a párkányi sráccal Sanghajban találkoztunk Ma anya és apa megkért bennünket, hogy tisztítsuk ki a nagy üstöt, hát ez kiábrándító... Sanghajban találkoztunk- Hány golyó van a lőfegyverében?- Hat...- És ha a támadók heten vannak?- Nézd, összesen öt bank van ebben az utcában, és mindegyik előtt áll egy olyan őr, mint én. Ha bármi történik, mi bajtársak vagyunk, azonnal segítünk a másiknak, és 30 golyóval már... tudod. Sajnos, a rendőrség nem elég hatékony a bandákkal szemben, és sok rossz dolog történik ebben az országban. Tehát itt vagyunk mi, a zsoldosok, akik biztonsá­gos zónákat hozunk létre a városon belül. Az az igazság, hogy ez nem könnyű. Figyelned kell minden mozdulatra az utcán, mert itt akármilyen suhanc szerezhet fegyvert, ahol csak akar. San Salvadorban találkoztunk Hagyományos hanfu ruhába öltöztem a cseresznyevirágzás tiszteletére. A cseresznyefa csak nagyon rövid ideig virágzik, és a mai nap nagyszerű arra, hogy ezt megörökítsük, úgyhogy egy csomó hasonlóan öltözött lány rohangál a campus körül, és selfie-ket készít a fákkal. Sanghajban, a Tongji Egyetemen találkoztunk Mi a célja a PEOPLEIMEET ol­dallal, a fotók megosztásával? Sokszor gondolkoztam azon, hogy valójában én az emberek szellemét rabolom el, legalábbis néhány törzsnél ezzel vádoltak... A fotómegosztást afféle kulturális prostitúciónak is nevezhetnénk, de a nap végén, lefekvés előtt arra gondolok, hogyha nem csinálom ezt meg, akkor ezek a pillanatok nem lesznek már megőrizve, mert minden változik... Nagyon sokan fotóznak a Földön hozzám hason­lóan. Nem tűnök ki semmiben, és nem hiszem, hogy olyannyira különleges lenne az, amit csiná­lok, mindazonáltal remélem, hogy a projektem legalább egy kicsit el tudja nyerni az emberek figyelmét, és ösztönzőleg hat, hogy elgondol­kozzanak a világ dolgairól - globá­lis szemszögből. Szeretném őket egy kicsit lelassítani a mindennapi csörtetésből, és elgondolkoztatni őket, vajon miért is vagyunk itt. Valójában számtalan életmód kö­zül válogathatnánk a Földön, de sokan megelégszenek azzal, amit a médián keresztül adagolnak nekik. Mi szerint választja ki, hogy me­lyik sztorit rakja fel az oldalra? Az elején random fotóztam és posztoltam őket, mostanában vi­szont gyakorta egy csoportba ra­kok több képet az azonos helyen készültek közül. Hány nyelven beszél összesen? A képeket kísérő szövegeket az angol mellett sokszor spanyolul, kínaiul is posztolja... A magyart, szlovákot anyanyelvi szinten, az angolt, csehet, németet, spanyolt folyékonyan nyomom... Ezenkívül tudok portugálul, bár azt egy kicsit nehezebben beszélem, a legkevésbé pedig a kínai és az indonéz nyelv megy, de remélem, egyszer megtanulom ezeket is! A többi nyelvvel a kedves barátaim, a helyi specialisták szoktak segíteni. Vissza szokott menni azokra a helyekre, amelyek nagyon meg­ragadják, vagy azt vallja, hogy annyi minden van a világban, hogy nincs idő és mód egy helyet kétszer meglátogatni? Az emberi élet nagyon rövid ah­hoz, hogy képesek legyünk min­dent látni... Távolról sem elég... Szóval nem lesz időm végtelenül sok helyet meglátogatni, vagy visz- szamenni, de eddig még bírom. Van még hely, ahol nem járt, de ahova nagyon szeretne elmenni? Hajjaj! Főleg azok az országok, amelyekről nagyon keveset lehet hallani. Miben változtatta meg az utazás? Felnyitotta a szemem, segített glo­bálisan venni a dolgokat, és elte­relni a figyelmem a piti kis egyéni problémáimról. Sosincs honvágya? Soha. Inkább az ellentettje, mindig máshová vágyakozom! Lehet úgy komoly barátságokat kötni, hogy az ember mindig úton van? Komoly barátságot nagyon ne­héz így kötni, de a legkomolyabb barátságok a legjobb emberekkel mégiscsak így jönnek létre. Mit tanácsol azoknak, akik utaz­ni szeretnének, de nem tudják, hogyan vágjanak bele? Inkább ne utazzanak! Ha valakinek van ideje és tud járni, és mégsem mdja, hogyan kell belevágni az uta­zásba, akkor az nem is neki való. Szóval elég pusztán keményfejűnek lenni. A legtöbben a pénzt tekintik problémának, én ezt a véleményt sem osztom. Először tizennyolc évesen, stoppal mentünk le Spa­nyolországba az egyik barátnőm­mel, mindössze kétszáz dollárral a zsebünkben, amiből százat vissza is hoztunk, két hét „nyaralás” után. Bőd Titanilla EMLÉKEZETES ÉLMENYEK Amikor az ember úton van, majdnem minden nap történik vele rendkívüli, de azért külön is kiemelek egyet-kettőt. ► Majdnem minden tenger­part nélkülinek, aki sok Verne Gyulát olvasott, az az álma, hogy egyszer hajótörött le­gyen egy szigeten. Legalábbis nálam ez nagyon erős érzés... Hát ezt kipróbáltuk az egyik barátommal. Észak-Pana­mában, a Kuna Yala indián tartományban egy helyi törzs­főnököt megkérve kivitettük magunkat egy szigetre. De valahogy nem értettük meg egymást, és ottfelejtettek min­ket... A sziget gyönyörű volt, voltak rajta kókuszok is meg minden, de három nap után ivóvíz nélkül a tűző napon már kezdtünk aggódni... Elkezd­tünk tutajt építeni, amikor szerencsére két jó halászem­bert láttunk a távolban, egy kis csónakon, akik egy kis pénzért megmentettek minket a kiszáradástól. Majdnem elsüllyedtünk a kis fából kivájt csónakban, a két „óriás európai" két nagy hátizsákkal, vízkanalazás közepette... ► Az egyik legszebb élmé­nyünk az volt, amikor az Iguazu-vízesésekhez jutot­tunk be illegálisan este. Mert persze mindig meg­próbálunk ingyen bejutni a fizetős helyekre (mert spórolni kell!). Reggel valami dzsungelcsörtető tapírféle állat ráugrott a sátrunkra, de utána sikerült odaérni a vízesésekhez napkelte előtt. Az „ördög torka" 80 méteres vízesés felett egy icipici kis állványzaton vártuk a narancssárga pirkadatot, a hi­hetetlen természeti erők tom- bolása közben, és élveztük a csodálatos színváltozásokat. ► Egyszer a kolumbiai barátnőmmel Indonéziában utazgattunk, és az éjszaka közepén egyszerre csak körbe­vették a sátrunkat a helybeliek. Azt mondták, ha nem vagyunk összeházasodva, akár be is börtönözhetnek bennünket! In­donéziában az ortodox muzul­mán területeken nem legális, hogy az össze nem házasodott párok testükkel érintkezzenek, mi ráadásul egy sátorban alud­tunk... Szerencsére volt nálunk két taguamagból készült fekete gyűrű, és bemeséltük nekik, hogy már néhány éve házasok vagyunk. ► Soha sem felejtem el azt az estét a Bolíviai-magasföldön (4000 m), amikor nem hittem el a nappali rövidnaciban és trikóban való mászkálás után, hogy este nagyon hideg lesz. Persze az egész éjszakát vizeléssel és didergéssel töl­töttem a tízéves lengyel nyári hálózsákomban, már magamra húztam a hátizsákomat is. Hiába akartam tüzet gyújtani, a kevés oxigén miatt nem ment, és csak akkor vettem észre, hogy nagy a baj, amikor az ivóvizem is jégkockává vált. Majd reggel, mint a gyíkok, a napra mosolyogtam, és feltöl­tődtem újra egy kis energiával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom