Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-28 / 173. szám, kedd
2 KÖZÉLET 2015. július 28. | www.ujszo.com Poliš: 10 százalék alatt Mato vicék koalíciój a A Hídnak 14, az MKP-nak 9 képviselője lenne, a Smer-SNS duónak együtt 76 (Jozef Jakubčo felvétele) MÓZES SZABOLCS Pozsony. Tovább erősödik az SNS, már többségük lenne a Smerrel. Matovičnak ás Lipiicnek egyelőre nem sikerült annyi embert megszólítania, mint ahogy tervezték, legalábbis a Polis mérése szerint. Hét párt és koalíció jutna be a parlamentbe, ha most tartanák a választásokat - derül ki a Polis ügynökség közvélemény-kutatásából. A koalíció szót két évtized után először kellett használnunk, ugyanis már biztos, hogy az Egyszerű Emberek (OEaNO) és az Uj Többség (Nova) együtt indul a jövő márciusi parlamenti választáson. A bejelentés után a Polis mérte őket először együtt: míg hónapokon keresztül 11% körüli potenciális eredményt mutatott nekik a Focus (egy Matoviéék által rendelt mérés- sorozatban), addig a Polis most 8,9%-os tábort mért nekik. A mandátumszerzéshez viszont ez is elég, kettes és hármas koalíciónak 7%-os a bejutási küszöb, főként Lipšicéknek volt életbevágóan fontos a megegyezés, hiszen a Novát rendszerint 2% körül mérték az ügynökségek. Ennél többet jósoltak nekünk... Izmosodik az SNS Tovább erősödik a parlamenten kívüli SNS. A Polis mérései alapján először tavaly decemberben lépte át a bejutási küszöböt (5,2%), azóta folyamatosan erősödik. Májusban 8, júniusban 8,1, júliusban pedig 8,3%- os volt a támogatottsága. Ez 16 képviselői helyet jelentene, a stabilan 35% körül teljesítő Smerrel (61 mandátum) együtt pedig kormány- többséget, igaz, csak minimálist (76). Az SNS a mostani eredményével már nem csak a Hidat, hanem a sokáig második legerősebb KDH-t is lekörözte. Pártok támogatottsága pért % mandátum Smer 35% 61 Sieť 12,1% 21 OLaNO-Nova 8,9% 16 SNS 8,3% ......15 Híd 8,1% 14 KDH 7,9% 14 MKP 5,1% 9 SaS 4,5%KSS 1,9%LSNS 1,9%SDKÚ 1,8%» Forrás: Polis ügynökség Híd, MKP: bent Az utóbbi hónapok legkomolyabb visszaesője éppen a KDH: áprilisban még 10,5%-on állt. A magyar választókat megszólító pártok népszerűsége stabil: a Híd 8, az MKP 5% körül van, utóbbi most egy tizedszázaléknyival a bejutási küszöb felett tanyázik. Az SaS még harcol a bej utásért, ha továbbra is a küszöb környékén lesznek, valószínű, hogy csatlakoznak a Matovič-féle koalícióhoz. Az SDKÚ - masszív plakátkampánya ellenére - szinte biztos, hogy búcsút inthet a parlamenti létnek. A menekültellenes menetelések ellenére sem nőtt Kotlebáék támogatottsága. Erotikus képet kértek, majd zsaroltak Az interneten még az ügyész is védtelen (Gábriel Kuchta illusztrációs felvétele) RÖVIDEN Péntekig várják a diákokat Pozsony. Péntekigjelentkez- hetnek szakosító továbbképzésre azok a diákok, akik a tavaszi érettségi vizsgát követően nem jutottak be egyetemre. A diákok a képzéseken, melyek hat hónaptól két évig tarthatnak, más szakon szerezhetnek végzettséget, mint amiből érettségi vizsgát tettek. Az érdeklődők informatikai technológia, digitális médiagrafikus, informatikai rendszergazda, gazdasági informatikus, fog- technikus és idegenforgalmi menedzser szakokra jelentkezhetnek. (SiTA, ie) Bűnmegelőzésre 500 ezer eurá Pozsony. Szeptember közepéig jelentkezhetnek az önkormányzatok a belügyminisztérium bűnmegelőzési pályázati felhívására. A projektekre 500 ezer eurót különített el a tárca, az egy-egy pályázatra igényelhető támogatás felső határa 66 ezer euró. Négy kategóriában pályázhatnak az önkormányzatok: a bűncselekmények és társadalomellenes cselekedetek megelőzése mellett kérhetnek támogatást a közbiztonság növelésére és a szociális különbségekjaví- tására. (sita, ie) Csalókba futott az interneten egy járási ügyész, aki 1500 eurós kára mellett majdnem az állását is elveszítette. Pozsony. Kis híján az állásába került egy ügyésznek, hogy intim fotót küldött egy mobiltelefonszámra az egyik közösségi hálón kapott felhívásra. Ezt követően megzsarolták, 1500 eurót fizetett ki. Az ügyben vizsgálat indult, valószínűleg többen lépre mentek, de a történtekről a rendőrség és az ügyészség is hallgat. Az eset még 2013-ban történt. Az áldozatul esett ügyész barátaival múlatta az időt egy szórakozóhelyen, és felszabadult hangulatban MMS üzenetben intim fotót küldött egy számára ismeretlen mobilszámra. Az állítja, hogy e-mailban keresték meg. A Pokec közösségi hálón egy humoros üzenettel vették rá a fotó elküldésére. Viccnek tekintette a felkérést és egy a világhálóról kiválasztott intimfotót küldött a megjelölt telefonszámra. Másnap egy ismeretlen nő hívta fel és kérdőre vonta, amiért fogyatékkal élő gyermekének erotikus fotót küldött. Az ügyész igyekezett helyrehozni a történteket és 1500 euró kártérítésben állapodott meg az ismeretlen nővel. Később a rendőrségi kihallgatáson kiderült, hogy gondosan kitervelt és jól megszervezett zsarolás áldozatává vált. A nő által említett fogyatékos gyermek nem létezett. A hasonló eseteket nagyon nehéz felderíteni, mivel az áldozatok többsége szégyelli magát és nem hajlandó beszélni a történtekről, így nem is tesz feljelentést. Az ügyész ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett a felettese. A fegyelmi bizottság álláspontja szerint a történteket nem lehet kihágásnak tekinteni, a vizsgálatot lezárták. Az ügyész azzal védekezett, hogy a fotót nem ő hozta nyilvánosságra. Mellette szólt az is, hogy foglalkozása és személyes adatai sem kerültek napvilágra. Mivel a bizottság határozata csak részben nyilvános, az ügyész kiléte rejtve marad. A dokumentumból mindössze annyi derül ki, hogy egy 2009-ben hivatalba lépett járási ügyészt csaptak be. Ha beigazolódott volna, hogy zsarolható, akkor nem megy át az átvilágításon. Az ügyben a Besztercebányai Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálatot indított, de részleteket sem a rendőrség, sem az ügyészség nem hajlandó közölni. A csalók kettőtől hat évig teijedő börtönbüntetésre számíthatnak. (Sme, le) Nővérek: felesleges a törvény Pozsony. Igazságtalan, diszkriminatív és felesleges a nővérek szerint az egészségügyi dolgozók bérezéséről szóló törvény. Minden egészségügyi dolgozóra kiterjesztenék az új bértörvény hatályát, és köteleznék az intézményeket, hogy a szakmában ledolgozott éveket is vegyék figyelembe a minimális juttatás meghatározáskor. Ezek az alapvető követeléseik a szaktárca által kidolgozott bértörvénnyel szemben az egészségügyi dolgozók kamaráinak és szakszervezeteinek. Az egészségügyi minisztérium ugyanis csak az állami kórházakban határozná meg a jogszabályban garantált minimális juttatást. „A minimális bér szabályozása éppen a nem állami szolgáltatók esetében létfontosságú, ezek valóban csak minimális bért fizetnek, amely sokkal alacsonyabb, mint az állami kórházakban” — jelentette ki Iveta Lazorová, a nővérkamara (SKSaPA) elnöke. A minisztérium azzal érvel, hogy csak az állami intézményekre érvényes jogszabályt fogadhat el, az előzőt ugyanis, amely általános érvényű volt, megszüntette az Alkotmánybíróság. A kamara és a szakszervezetek azonban nem tartják megalapozottnak a szaktárca véleményét, azzal érvelnek, hogy az orvosok bérszabályozása is minden kórházra vonatkozik.. A kamara alacsonynak tartja a törvényben meghatározott minimumot is, amely az átlagkereset szorzataként határozza meg a bér alsó határát. „A nővérek minimális keresetét jelenleg a munkatörvénykönyv szabályozza, ha a nehezebb munkát végző nővérek fizetését vesszük figyelembe, akkor a tervezett szabályozás nem érné el a régi szintjét sem” - jelentette ki Milan Laurinc, a kamara képviselője. A kamara követelését támogatja az egészségügyi dolgozók további 5 kamarája és szak- szervezete, a jogszabályról csütörtökön tárgyalnak a minisztériummal. Csökkent az államadósság Pozsony. Az első negyedévben Szlovákia minden egyes lakosára 7551 euró jutott az állam- adósságból - derül ki a Postabank elemzéséből. Az előző év hasonló időszakában egy lakosra 7900 euró adósság jutott. Eves összehasonlításban tehát 349 euróval csökken a tartozás. Uniós viszonylatban Szlovákia nem tartozik a legeladósodottabb tagországok közé, mindössze hét tagországnak volt alacsonyabb az egy főre eső tartozása. A negatív ranglista élén Írország, Belgium és Olaszország áll. Az Eurostat elemzése alapján Írországban több mint 44 ezer euró, Belgiumban 40 ezer, Olaszországban pedig több mint 35 ezer euróra rúg az egy főre eső adósság. A britek, a franciák és az osztrákok adóssága meghaladja a 30 ezer eurót. (TASR, ie)