Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-25 / 171. szám, szombat
SZALON ■ 2015. JÚLIUS 25. www.ujszo.com SF: fordítás és kánon A két klasszikus legutóbbi magyar kiadása (Képarchívum) Miről ad hírt az új ráfordítás, ha Science fiction mű az apropója? Erre a látszólag egyszerű kérdésre keressük a választ két közelmúltbeli példa, Philip K. Dick kultikus alkotása és William Gibson cyberpunk remeke alapján. D ick Almodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényének három magyar fordítása készült. Az első, Gálvölgyi Judit nem túl precíz fordítása (Elektronikus bárány) az Interpress Magazinban jelent meg, még anno az „átkos- ban” (1984/6-os szám). Ezt követte a Valhalla Páholy kiadásában Szántai Zsolt - az előbbinél sokkal megbízhatóbb - munkája (Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokról?); a kiadvány fedőlapján és gerincén a regény címénél jóval nagyobb betűkkel a Szárnyas fejvadász felirat - a Marvei Comicsból átemelt lógó - szerepelt. Bár a magazinbeli változatot is a Ridley Scott-filmből vett képek illusztrálták, az utóbbi esetben a kiadói szándék még nyilvánvalóbb volt: a Blade Runner sikere feltehetően pozitívan hat vissza a regény olvasottságára, ily módon növelni lehet a példányszámot. A szöveg harmadik fordítása, Pék Zoltán szakavatott teljesítménye — az Agave Könyvek közreadásában - pontosság és leleményesség tekintetében különbözik mindkét eddigi kísérlettől. (Két kiadást is megélt az Agave-változat: 2005- ben jelent meg először, majd 2013-ban ismét.) A Pék Zoltán által pontosan visz- szaadott nevek és állandó jelzőik a Gálvölgyi Judit-féle - egyébként happy enddé torzított - verzióban még egészen máshogy néztek ki. Például a magazinban közzétett szövegben a „szovjet zsaru” (Polokov android) - következetesen - ázsiai, majd később - következetlenül - európai illetőségű alakként említődik, ráadásul francia hangzású nevet visel (Polieux). A képlet világos: az akkori kultúrideológia feltehetően nem tűrhette, hogy a szovjet rendőrség olyan kétes erkölcsű, laza irányítású intézményként tűnjön föl, amelybe könnyedén beszivárognak az androidok. A cenzúra még egy sci-fi esetében is működött, hiszen Dick alkotása - sok más művéhez hasonlóan - a megírásához képesti közeljövőben játszódik. A szocialista érában viszont holmi posztapokaliptikus víziónak a történelem belátható horizontján természetesen nem szabadott feltűnnie (a kommunizmus helyett). Pék Zoltán verziója „helyreállítja” ezt a képletet, ezzel is közelebb viszi az olvasót Dick tényleges megoldásához. Az újrafordítás itt többszörösen is indokolt volt, ezért nézzünk egy kevésbé evidens példát. William Gibson Virtuálfény című regénye a Valhalla Páholy kiadásában jelent meg először 1995-ben. Szántai Zsolt fordítása jól adja vissza Gibson nyelvének sajátosságait (már amennyire ez lehetséges), ezért sokak számára talán meglepő, hogy a mű néhány héttel ezelőtt ismét megjelent, ezúttal az Agave Könyvek gondozásában. Talán mondani sem kell: Pék Zoltán fordításában. A Virtuálfény egyébként fontos helyen áll a Gibson- életműben. Nemcsak azért, mert a Híd-trilógia első darabja, hanem azért, mert a bonyodalmakat elindító tárgy a cyberpunk szubkultúra egyik központi kelléke. Ez természetesen a napszemüveg. A kiadvány hádapszövege így fogalmaz: „Chevette futárként rója biciklijén a jövő San Franciscójának utcáit, ez az élete. Egy nap mégis nagyot kockáztat: ellopja egy seggfej napszemüvegét. Csak akkor jön rá, hogy tettének milyen következményei vannak, amikor ezek már jócskán átívelnek felette, és alapjaiban veszélyeztetik az egész város jövőjét.” A napszemüveg alapján tehát a szöveg a cyberpunkkal kerül kapcsolatba, ám Gibson műve egyben eltolódást is jelez ahhoz képest, a Virtuálfény a hackerek és a mesterséges intelligenciák világa helyett a tömegmédiára helyezi a hangsúlyt. Az újrafordítás igényéből egy fontos tendenciára is következtethetünk. A magas és a populáris kultúra modernista szétválasztása a mai napig meghatározza az irodalomról való gondolkodást. Annak ellenére, hogy ez a megkülönböztetés egy ideje érvényét vesztette, vagy legalábbis módosult. Az alternatív kánonokra (amilyen a sci-fi kánonja is) a mai napig hajlamos úgy tekinteni a szakma, mint amelyek nem pusztán kívül esnek az értékes műveket felsorakoztató jelentéskánonokon, de esélyük sem nagyon van arra, hogy maradandó alkotásokra irányítsák a figyelmet. Ez a felfogás természetesen korrekcióra szorul. Egyrészt, az alternatív kánonok nem tekinthetők homogén formációknak, sok olyan művet tartalmaznak, melyek rendelkeznek az értelmüket átörökítő kommentárokkal, és nem merülnek ki egyszeri olvasásra. Az újrafordítás is arra utal, hogy a sci- fin belül bizony számolnunk kell egy immár jelentős belső hagyománnyal, amelynek kialakultak a maga hivatkozási pontjai. Mindez azt jelzi, hogy a populáris irodalomnak is megvannak a klasszikusai. Dick és Gibson műveinek egy része ezek közé tartozik. Ez a magyarázata annak, hogy újra és újra megújulásra szorul a velük létesíthető kapcsolat. Mely kontaktust - egyebek mellett - a korszerűsített fordítás képes biztosítani. H. Nagy Péter Kilencven éve ért véget a daytoni majomper K ilencven éve, 1925. július 21-én fejeződött be az amerikai Dayton városában a világfeltűnést keltő, majomper néven elhíresült bírósági eljárás. A perben persze nem csimpánz, hanem egy darwinista tanító ült a vádlottak padján, akit jelképes pénzbüntetésre ítéltek, mert az evolúcióelméletet is megismertette tanítványaival. Az eljárást a Tennessee államban néhány hónappal korábban, a fundamentalista keresztény lobbi nyomására meghozott törvény alapján indították. A jogszabály megtiltotta, hogy az állami iskolákban tagadják az ember teremtésének bibliai történetét, és azt tanítsák, hogy az ember alsóbbrendű állatoktól származik. A törvény megszegése vétségnek minősült, amelyet 100 és 500 dollár közötti bírsággal sújtottak. Az amerikai polgárjogi unió (UCLA) hevesen tiltakozott, és védelmet ajánlott azoknak, akik tudatosan megsértik a törvényt. Erre végül egy 24 éves daytoni biológiatanár, John Thomas Scopes vállalkozott, akit a helyi üzletemberek is cselekvésre buzdítottak, abban reménykedve, hogy a per a gazdasági nehézségekkel küzdő városra irányítja a figyelmet. Scopes ellen május 25-én emeltek vádat, de nem tartóztatták le. A tárgyalásra mindkét oldalon nagyágyúkat mozgósítottak: a vádat William Jennings Bryan volt külügyminiszter, háromszoros demokrata párti elnökjelölt képattól tartott, beomlik a padló, ezért végül az épület előtti gyepet jelölte ki a tárgyalás helyszínéül. A bíró nem is titkoltan a vád felé hajlott, és a védelem kérését elutasítva nem engedélyezte evolúciópárti tudósok vallomását, mondván: Scopes a vádlott, nem pedig a törvény, amelyet megsértett. A védőügyvéd, Darrow ezután taktikát váltott, és az ügyész Bryant szólította a tanúk padjára. Kettejük összecsapása volt a tárgyalás csúcspontja, s az ügyvédnek sikerült nevetségessé tennie a Bibliában szó szerint hívő, nemegyszer önellentmondásokba bonyolódó ellenfelét. A tárgyalás végén Darrow azt kérte, nyilvánítsák bűnösnek védencét, hogy bizonyítékait a fellebbvi- teli tárgyaláson terjeszthesse elő (ezzel azt is elérte, hogy Bryan nem mondhatta el nagy gonddal csiszolt vádbeszédét). Az esküdtszék, amelynek tizenkét tagjából tizenegy középkorú, templomba járó farmer volt, nyolc nap tárgyalás után csak nyolc percig tanácskozott. Scopest bűnösnek találták, és a bíró 100 dollár bírságot szabott ki rá. Érdekesség, hogy a vádat képviselő, de a perben megszégyenült Bryan az ítélethirdetés után öt nappal, még Dayton- ban meghalt. A világszerte hatalmas felháborodást keltő ítéletet Tennesviselte, a védelmet az agnosztikus Clarence Darrow sztárügyvéd vezette. A sajtóban a jogi összecsapás apokaliptikus méretű összecsapássá változott a jó és a rossz, az igazság és a hazugság között (persze ki-ki meggyőződésének megfelelően a másikat látta a sátáni szerepben). Dayton utcáit újságírók és érdeklődők özönlötték el, a falakat plakátok borították, Bibliákat árultak, „a védelem tanúinak” nevezett csimpánzokat mutogattak. A hatalmas érdeklődést kiváltó per július 10-én kezdődött, a tárgyalást - az amerikai történelemben először - élőben közvetítették a rádió- hálózatok, a per eseményei virítottak a lapok címoldalán. A teremben akkora tömeg gyűlt össze, bogy a bíró John Thomas Scopes, a híressé vált biológiatanár A tárgyalásra mindkét oldalon nagyágyúkat mozgósítottak: a vádat William Jennings Bryan volt külügyminiszter, háromszoros demokrata párti elnökjelölt képviselte, a védelmet az agnosztikus Clarence Darrow sztárügyvéd (ő látható a képen) vezette. (Képarchívum) see állam Legfelsőbb Bírósága egy évvel később jogtechnikai okokra hivatkozva - a bírságot csak az esküdtszék és nem a bíró szabhatta volna ki - megsemmisítette. A fellebbezés és így az újratárgyalás lehetőségét azonban elvetették, mondván: „Semmi haszon nem származna abból, ha ez a bizarr ügy tovább folytatódna.” Scopes ezután felhagyott a tanítással, geológusi diplomát szerzett, és Venezuelába ment olajmérnöknek. A daytoni majomper nem vetett véget az evolúció oktatása körüli vitáknak, de komoly veresége volt a maradi erőknek: a tárgyalás idején 15 szövetségi állam fontolgatta hasonló törvény meghozatalát, de csak kettő (Mississippi és Arkansas) korlátozta a darwini teória tanítását. A döntő szót csak 1968-ban mondta ki a szövetségi Legfelsőbb Bíróság, amely az alkotmány első kiegészítésére hivatkozva megsemmisítette a hasonló arkansasi törvényt. A kreacionisták ekkor azt követelték: kapjon egyforma súlyt az evolúció és a teremtésmodell. 1970-ben Arkansas és Louisiana úgy határozott, hogy ahol az evolúciót tanítják, ott párhuzamosan oktatni kell a Teremtés könyvén alapuló „teremtéstudományt” is; a helyi törvényeket a Legfelsőbb Bíróság csak 1987-ben helyezte hatályon kívül. Stanley Kramer 1960-ban Aki szelet vet címmel filmben dolgozta fel a majomper történetét. Érdekesség, hogy 1928-ban Cseh Károly jugoszláviai baloldali tanító-újságíró ellen is per indult Darwin elméletének tanítása miatt, ez volt az adai majomper. (MTI)
