Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)

2015-07-22 / 168. szám, szerda

RÉGIÓSPORT www.ujszo.com I 2015. július 22. 119 Az ultrafutó Világkupa-elsősége Bogi Sándort a Scotland Yard skót őrnagya sem tudta utolérni Bogi Sándor Világkupa-elsőséget szerzett a balatonfüredi hatnapos futáson (Képarchívum) SPORTTARISZNYA ÁGH ISTVÁN Idén első alkalommal rendeztek Világkupát hatnapos futásban,ezen korosztályos győztesként . került a figyelem fákuszába Bőgi Sándor, az ismert dunaszerdahelyi ultrafutó. „Olyan típusú sportoló vagyok, akit ékesebb korában is vonzanak az újabb nagy kihívások, a teljesíthető célok. Már tavaly, a balatonfüredi hatnapos verseny során a szerve­zőktől megtudtuk, hogy náluk nagy dolgok vannak születőben: idén Vi­lágkupát rendeznek. Boldoggá tett, hogy kiválasztottként ennek én is ré­szese lehettem - sorolta a részleteket a csallóközi sportoló. - A 2014-ben elért eredményeink alapján a világ- ranglista első húsz helyezettje ka­pott névre szóló meghívót. Termé­szetesen a többiek is kiváló időered­ményeiknek köszönhetően kerültek a világ huszonkét országából össze- sereglett versenyzők mezőnyébe, mely a rajtnál hetvennyolc főt szám­lált. Negyedszer álltam csatasorba Balatonfúreden. A konkurencia és a szervezés tekintetében ez volt a leg­színvonalasabb verseny. A 2015 EMU 6 napos Ultramarathon Világ­kupa nevű rendezvényen 900,005 méteres hitelesített Road besorolá­sú, a forgalom elől teljesen elzárt, száz százalékban aszfaltozott felületű ligetes körpályán zajlott a verseny. A magyarok mellett többek között amerikai, ausztrál, brazil, dél- afrikai, japán és argentin futók is csatasorba álltak.” Bőgi Sándor remek rajtot vett a Balaton partján zajló erőpróbán. „Huszonnégy óra letelte után még egyik nagy riválisom, a Scotland Yard őrnagya, a skót William Sichel állt az élen. Óráról órára javultam, s a negyvennyolc órás, 297,016 km-es teljesítményem a 60-64 évesek kor­osztályában új pályacsúcsként, egy­ben új szlovák korosztályos rekord­ként került a krónikába — tájékoz­tatott kimagasló eredményességéről a csallóközi kilométer-halmozó. — Hat nap alatt túlszárnyaltam a hat- százkilencvenhárom kilométert, pontosan 693,184 km-es teljesítmé­nyemmel korosztályos elsőséget szereztem, abszolút sorrendben pe­dig az eredménylista hatodik helyén zártam. Több neves, tőlem fiatalabb, a fűtógépek kategóriájába sorolt, vi­adal közben többfős szakmai stáb segítségéből profitáló társamat uta­sítottam magam mögé. Korcsopor­tomban kilencen voltunk.” Egyébként Bőgi Sándor 2004 és 2014 között összesen harminc re­kordot (ebből hetet fedett pályán) ál­lított fel, neve mellett pedig korosz­tályos világrekord is szerepel. „A Füred Kempingben változékony idő nehezítette a dolgunkat, nappal me­legen tűzött a nap, estére-éjjelre vi­szont zivatar és erős szél volt. Nem csupán a határainkat feszegettük, hanem korlátáinkat is megismertük. Ismét sikerrel jártam. Szpon­zoraimnak, barátaimnak köszönöm a támogatást, a biztató szavakat” - fűzte tovább a gondolatsort a há­romszoros spártai hős, aki a bala­tonfüredi megmérettetés előtti idő­szakban intenzíven edzett, közel négyezer kilométert futott. Hatvanhárom évesen azt vallja, hogy a teljesítmény javítását csak az edzésadag növelésével érheti el. „Tavaly Budapesten, a Vasas Sport- központban működő Cardio Cent­rumban egy komplex terheléses vizsgálaton vettem részt, annak eredményeire építettem a 2015-ös felkészülést. A 42 oldalon tálalt, a legapróbb részletekre kiterjedő or­vosi vizsgálatok egész sorát tartal­mazó jelentés végkicsengését a kö­vetkező két mondatba tömörítem: Fussak,.amennyit bírok. Amikor már úgy érzem, hogy nem bírom, akkor még mindig futhatok” - fogalmazta meg személyes krédóját a csallóközi vasember. Alsószelibe vitték a kupát Felsőszeli. Két hazai elsőség (2012,2013) után (tavaly elma­radt a focitoma, mert klubjubileu­mot ünnepeltek a vendéglátók) a szomszédos Alsószelibe került a Felsőszeli TE kupa. Öt perccel a vége előtt dőlt el a döntő, ekkor rúgták a győztes gólt az alsószeli- ek. „Csapatunkban többen lehe­tőséget kaptak, egyelőre még ala­kul a keret a közelgő bajnokságra - árulta el az V. ligába került ha­zaiakról Kontár Ronald klubel­nök. -Rekkenő hőségben, szüne­tekkel tarkított meccseken alakult ki a végső sorrend. Az elődöntő­ben mi 4:1 -re leléptük a Deákit, a másik V. ligás, az Alsószeli 1:0-ra nyert a Hidaskürt ellen. A válto­zatos döntőben 0:0-nál két nagy helyzetünk kimaradt, majd az Al­sószeli jutott vezetéshez, szünet után egyenlítettünk, de öt perccel a vége előtt a gólerős Bednár el-. döntötte a kupa sorsát. Szerintem a tapasztalat győzött. Kicsit több néző vártunk a 250 megjelentnél.” Közben volt tizenegyesrúgó­verseny is, amelyben 22 lövő tette próbára képességeit, Rakoncza Tibor, a hazaiak volt játékosa lett a legjobb. Tornatényeka Hírkosár­ban. Omk) Hazai diadal Hetényben Hetény. Az időnként már-már ki­bírhatatlan hőség ellenére is mintegy háromszázan voltak kí­váncsiak a VII. Hetényi Polgármester-kupa mérkőzéseire. A hazai labdarúgók sikeresen vették mindkét akadályt, az elő­döntőben 6:2-re diadalmaskodtak a szímőiek felett, a fináléban pedig a szentpéterieket fektették két vállra 2:1-re. „Egy hét leforgása alatt immár másodszor csaptunk össze a szentpéteriekkel. Akkor is győztünk, és most sem volt ez másképp. Bár Lakatos és Báčik fürgesége állandó veszélyt jelen­tett kapunkra, Ruhás Dominik ; parádés védések sorozatát mutatta : be. Csatárunk, Szabó is kitett ma- ; gáért, és kétszer bombázott az el- ; lenfél kapujába. Úgy érzem, hogy aki kilátogatott a meccsekre, ; igencsak jól szórakozott” - érté­kelt Svarba Ferenc hetényi klub- ; elnök. A tornán nemcsak a csapa- ; tokát díj azták, hanem értékelték a legjobb kapust és mezőnyjátékost : is. „Megmérkőztek egymással az U10-es labdarúgók is, a mieink a marcelházaiakat fogadták. A ven­dégek ugyan 9:2-es elsöprő győ­zelmet arattak, ám szégyenkezésre nincs okunk. A szurkolók a gaszt­ronómiai finomságokat is meg­kóstolhatták, a legkisebbek pedig a légvárban múlatták idejüket” - tette hozzá Svarba Ferenc. : Hetényi kupatények a Hírkosár­ban. (áb) Feljutáskor kupagyőzelem Nagytúr. Óriási meglepetésre a : tavalyi győztes felsőtúriak már az elődöntőben elvéreztek az esély- : telennek tartott, a területi második ; vonalban szereplő ipolyviskiek ellen (2:3) a Nagytúri Nyári Ku- : panapon. A döntőben aztán a ; vendéglátók meglepő biztonság- ; gal irányították a támadásaikat, a palástiak viszont alig voltak ve­szélyesek a hazaiak kapujára. így nem is lehetett más az eredmény, mint 5:1 -es nagytúri győzelem. „Legutóbb 2011 -ben nyertünk, ; akkor kerültünk fel a területi baj­nokságba. Az elmúlt idényben új- - ra kifogástalan teljesítményt nyújtottunk a II. osztályban, és is­mét az elitmezőnyben mérettet­hetjük meg magunkat. És lám, megint jött a szokásos kupagyő- zelem”-büszkélkedett Saliga Jó- : zsef nagytúri klubtitkár, aki játé- ; kosként is kivette részét alakulata i sikeréből. A kupadélután üde színfoltja volt a második helyen i végzett ipolyviski csikócsapat, amely Piatrik Róbert, Líška Márió és Belák Krisztián vezérletével sok örömöt szerzett szurkolóik- : nak. Nagytúri kupakrónika : a Hírkosárban. (áb) Felkészülési mérkőzésen a piros-fehér csíkos mezben játszó balonyiak 4:3-ra legyőzték az ekelieket * (Kovács Zoltán felvétele) HÍRKOSÁR ■ Atlétika 2015 EMU 6 KAPOS ULTRAMARATHON VILÁGKUPA (22 or­szág, 78 versenyző), Balatonfüred - M60-as korosztály: 1. Bő­gi Sándor (Dunaszerdahely), 693,184 km. (ái) ■ Labdarúgás III. FELSÖSZELI TE KUPA - elődöntő: Felsőszell-Deákl 4:1 (2:0), g.: Pudmerlczky Norbert (13., 20.), Michal Hovorka (39., 58.), ill. ModroczkyZoltán (38.) Alsószeli-Hidaskiirt 1:0 (0:0) g.: Renczés Gábor (50.). A3, helyért: Deáki-Hidaskíirt 1:6 (0:2), g. Modroczky Zoltán (31.), ill. Molnár Krisztián (6., 21., 59 ), Martin Hindák (36., 53.), Varga Erik (51.). Döntő: Felsőszeli-Alsószeli 1:2 (0:11 g Martin Bobor (46 ). ill. Bende Péter (13), Dušan Bednár (55). VII. HETÉNYI POLGÁRMESTER-KUPA - elődöntő: Hetény- Szímő 6:2 (1:1), g.: Hencz 2, Lucza 2, Vida, Szálai, ill. Csonka, Szőke; Szentpéter-Bátorkeszi 3:0 (1:0), g.: Báčik 2, Varga. Mérkőzés a 3. helyért: Bátorkeszi-Szfmő 1:1 (1:0), g.: Blaho, ill. Solčan - 11-esekkel 5:4. Döntő: Hetény-Szentpéter 2:1 (0:0), g.: Szabó 2, ill. Báčik. Díjazottak - legjobb kapus: Rubáš Dominik (Hetény). legjobb mezőnyjátékos: Maroš Báčik (Szentpéter). A győztes csapat: Ruháš Dominik, Házi László, Szűcs Dezső, Szabó Marék, Bozsaky Dávid, Szalai Balázs, Andruskó László, Pásztor Sándor, Lucza Zoltán, Tóth Dominik, Lévai Lajos, Ma- rikovec Gábor, Vida Elemér, Csintalan István, Hencz Máté, Sátek Gábor, Csintalan Gábor. U10-es mérkőzés: Hetény-Marcelháza 2:9. (á b) NYÁRI NAGYTÚRI KUPANAP - elődöntő: Nagytúr-Palást 5:0 (2:0), g.: Balog Erik 2, Revóczi 2, Tóth Péter; Felsőtúr-lpoly- visk 2:3 (2:1), g.: Fábián, Sádóczki, ill. Piatrik 2, Líška. Mérkőzés a 3. helyért: Felsötúr-Palást3:2 (1:1), g.: Nagy Gá­bor 2, Balázs Ferenc, ill. Dankovič, Krizán Krisztián. Döntő: Nagytúr-lpolyvisk 5:1 (1:0), g.: Revóczi 2, Balázs Miroslav, Mate) Jaíurí, Pintér, ill. Belák (11-esből). (áb) I, KÖZSÉGI HÁLOK KUPA (49 csapat, 106 meccs, 706 gól), Nyitra - B csoport: Cechynce-Kolárovo 2:3, g.: R, Kluka, Z. Kluka, ill. Cingel 2, Kürti A.; Ladice-Í ifáre 0:5, g.: Hudik 2, Fe­renc, Fonody, Chren; Klasov-Čechynce 3:5, g.: Kollár, Z. Gye­pes, Bakó, ill. Z. Kluka 2, R. Kluka 2, Ro. Suba; Kolárovo-Ladi- ce 5:1, g.: Kürti A. 2, Kókai 2, Bátora, ill. Buday; Citáre-Klasov 5:7, g.: Chren 2, Hudik, Matuška, Ferenc, ill. Kollár 5, Bakó, Z. Gyepes; Öechynce-Ladice 4:2, g.: R. Kluka 2, Greguš, J. Klu­ka, ill. E. Fazekas, Galo; Kolárovo-Citáre 8:2, g.: Bátora 2, Kür­ti A., Matúš, Cingel, Kürti R., Kókai, Dósa, ill. Ferenc, Matuška; Klasov-Ladice 7:6, g.: Kováč 2, Kollár 2, R. Gyepes, Bakó, Z. Gyepes, ill, M. Galo 3, Zidík, Javorček, Tasáty; Cechynce-Cifá- re 7:5, g.: Z, Kluka 3, J. Kluka 2, R. Kluka 2, ill. Ferenc 2, Ch­ren, Hudik, Czapala; Kolárovo-Klasov 3:2, g.: Kürti A. 2, Bá­tora, ill. Z. Gyepes, Kollár. Sorrend: 1. Kolárovo 12,2. Cechynce 9,3. Klasov 6,4. Cifáre 3,5. Ladice 0. D csoport: V. Ripňany-Velký Cetín 5:2, g.: Frfala, Hertel, Mi- kula, Vlasák, Aberštík, ill. Hrušovský, Szőke; Lapáš-VeHý Ce­tín 6:1, g.: Chudík 2, Cekey, Tirpák, Dobiaš, Martin Balia, ill. Hrušovský; Veľký Cetín-D. Krškany 6:3, g.: Fábry 3, Harča 3, ill. Nemček 2, Rudinec. Sorrend: 1. Lapáš 9,... 3. V. Cetín 3. • E csoport: Radošina-Nána 6:3, g.: J. Jankovič 3, T. Vičan 2, Horváth, ill. Kovács 2, R. Száraz; Branč-Nové Sady 1:6, g.: Tóth, ill. Kopčan 3, Kadja 2, Mi. Pargáč; Branč-Nána 9:0, g.: Penzeš 4, Glosár 3, Ôapo, Holub; Nové Sady-Nána 13:0. g.: Kyšták 4, Má. Pargáč 3, J. Mako 2, Žáčik 2, Kopčan 2; Rado- šina-Branč 2:3, g.: J. Jankovič, Horváth, ill. M. Penzeš 2, Z. Lôrincz. Sorrend: 1. N. Sady 9,2. Brané 6,.. .4. Nána 0. M csoport: Nevidzany-Betonáris Šaľa 0:1, g.: Mikéci; Kolí- ňany-N. Hrnčiarovce 1:1, g.: Szorád, ill. Mikle; Nevidzany-N. Hrnčiarovce 4:4, g.: Strieška 2, Kováč, Klas, ill. M. Szombat 2, Šmitala, Sándor; Kolíňany-Betonáris Šaľa 3:2, g.: Rimanov- ský, Szorád, Turan, ill. Vágó. Mikéci; Nevidzany-Kolíňany 3:4, g.: Záhorský, Strieška, Kliman, ill. Stefek 3, Balko; N, Hrnčia- rovce-Betonáris Šaľa 3:4, g.: M. Szombat, Šmitala, Lacuška, ill. Szorád 2, Pavlík, Pál. Sorrend: 1. Kolíňany 7,2. Betonáris 6,3. N. Hrnčiarovce 2,4. Nevidzany 1. N csoport: Žitavany-Kráľová n/V. 3:4, g.: Zimmerman, Žikav- ský, Ad. Pánik, ill. Práznovský, Gubov, Kamenár M., öngól; Chrenová-Kráľová n/V. 8:1, g.: Š. Špánik 2, Volentier, Pajer, Bratský, Stefanko, Pevala, Krajčovič, ill. Homola; Kráľová n/V.-Cabaj-Cápor 0:3, g.: Snovák 2, Hanuska. Sorrend: 1. Chrenová 9,... 3. Kráľová n/V. 3. Pótmérkőzés a III. osztály legjobb csapata címért: Betonáris Šaľa-Cabaj-Čápor 0:0,11-esekkel 3:2. A nyolcaddöntőbe jutásért: Ivanka-Betonáris Šaľa 2:1, g: T. Čičo, I. Guzmický, ill. Cunčík; Golianovo-Branč 3:2, g.: Bakita, Celinák, Jamrich, ill. M. Penzeš, Nemec; Čechynce-ČFK Nitra 2:4, g.: Greguš, R. Kluka, ill. Ryban, Chudý, Štós, Klučár; Kolí- ňany-Cabaj-Cápor 7:2, g.: Stefek 2, Szorád 2, Turan, Rima- novský, Kučerka, ill. M. Kompas, Kováč. Nyolcaddöntő: Báb-Ceľadice 1:3, g.: L. Takáč, ill. Koprda 2, M. Horváth; Ivanka-Zbehy 2:0, g.: I. Guzmický, Vrábel; Kolá- rovo-Golianovo 5:2, g.: Kürti A. 2, Bátora, Matúš, Musicz, ill. Bakita, Černý; Výčapy-Opatovce-Lužianky 4:3, g.: Martonka 2, Tóth, Arpáš, ill Kován 2, Szegény; CFK Nitra-Lapáš 2:3, g.: Kurej, Štós, ill. Krkoška 2, Dobiaš; Kolíňany-N. Sady 7:4, g.: Balko 2, Rimanovský, Stefek, Snop, Kučerka, Szorád, ill. Kadja 2, Fuška, Farkaš; Lehota-Alekšince 5:2, g.: Penzeš 3, Ber- náth, L. Mesároš, ill. Turňa, Gunda: Chrenová-Janíkovce 4:2, g.: Volentier 3, Ligač, ill. Stefek, Antoni. Negyeddöntő: Ceľadice-lvanka 5:1, g.: Koprda 3, Pelech 2. ill. M. Guzmický; Kolárovo-Výčapy-0patovce 1:1, g.: Bátora, ill. Krajanec, 11-esekkel 3:4; Lapáš-Kolíňany 13:3, g.: Uharček 2, Tirpák 2, Krkoška 2, Martin Balia 2, Gajdoš, Šimo- nek, Cerný, Cbudík, Dobiaš, ill. Turan 2, Štetek; Lehota-Chre- nová 2:4, g.: Seneši, Garaj, ill. Jiránek 2, Š. Špánik, Bocian. Elődöntő: Čeľadice-Výčapy-Opatovce 4:0, g.: Cambal 2, Pe­lech, Koprda; Chrenová-Lapáš 2:2, g.: Bratský, Sailer, ill. Ma- ras, Šimonek, 11-esekkel: 2:1. A 3. helyért: Výčapy-Opatovce-Lapáš 1:4, g.: Arpáš, ill. Krkoška, Šimonek, Uharček, Maras. Döntő: Ceľadice-Chrenová 6:2, g.: Koprda 2, Kompas, Stru- hár, Salvet, M. Horváth, ill. Volentier (11-esbôl), Tatar. Díjazottak - gólkirály: Daniel Koprda (Čeľadice, 13 gól), leg­jobb mezőnyjátékos: Tomáš Maras (Lapáš), legjobb kapus: Maroš Ligač (Chrenová). FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Tisza Trakany-Újdombrád 6:4 (2:1), g.: Bálint Norbert 2, Varga Csaba 2, Popovics József, Bal­lók Péter, ill. Balia Krisztián 3, Farkas Attila: Oborín-Velké Sle- mence 5:3 (2:1), abarai gólok: Haburcsák Zoltán 2, Dobos Ro­land, Petrikán Péter, Szarvas Lukas; Veiké Slemence-Oborín 1:3 (1:1), abarai gólok: Dobos Ottó, Bodnár Ádám, Haburcsák Zoltán; Svätuše-Malý Horeš 3:7 (0:3), kisgéresi gólok: Bács­kái Péter 3, Papp István 2, Tóth Zoltán, Kendi István; Oborín- Hrhov 8:2 (5:2), abarai gólok: Haburcsák Zoltán 3, Fedor Mik­lós 2, Dobos Ottó 2, Bálák Dávid. (pan) ■ Karatp pq kirkhny VILÁGKUPA A WUK ÉGISZE ALATT, Cagliari - karate, diák­lányok, kata: 3. és kumite: t. Liliana Rusnáková; férfiak, ku- mite, 60 kg: 3. Ján Uhrík; férfiak, kumite, 70 kg és open: 1. Patrik Uhrík, Kick-box, férfiak, kezdők: 2. Matej Uhrík; ilik: 2. Baráti Tamás (mind TJSaag Šahy).

Next

/
Oldalképek
Tartalom