Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-16 / 163. szám, csütörtök
6 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2015. július 16.1 www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Orosz irányítás Mohin A szlovákiai beszállítók aránya az építkezésen 5696 körül mozog Németek tervezik a szlovák vezetéket Pozsony. A Szlovákiát Lengyel- országgal összekötő gázvezeték terveit a német ILF Beratende Ingenieure társaság dolgozhatja ki. A szlovák Eustream gázszállító által kiírt pályázat nyertese áfa nélkül 4,5 millió euróhoz juthat az elvégzett munkáért. A164 kilométeres vezeték a szlovákiai Nagykapost köti majd össze a lengyelországi Strachocine kompresszorállomásával, és a szlovákiai költségek várhatóan 140 millió eurót tesznek ki. A munkálatok 2018-ban kezdődhetnek, az átadásra pedig 2020 elején kerülhet sor. (SITA) Többen dolgoznak a mezőgazdaságban Pozsony. Szlovákiában tavaly megállt a mezőgazdasági alkalmazottak számának több éven át tartó csökkenése - derül ki a földművelésügyi tárca jelentéséből. Eszerint 2014-ben 51,5 ezren dolgoztak az ágazatban, 1,8 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. (TASR) Rekordon a magyar államadósság Budapest. Magyarországon soha nem látott magasságba, 25 ezer milliárd forint fölé emelkedett júniusban a költségvetés adóssága. Az Államadósság-kezelő Központ adatai szerint az adósság 13 77 mil- liárd forinttal haladja meg a tavaly év végi szintet, ami annyit jelent, hogy augusztus 17-én, amikor a Magyar Nemzeti Bank közli a hivatalos első féléves államadósságrátát, a szám akár a 78%-hoz is közelebb lehet majd, mint a 77-hez. Pedig tavaly év végén a maastrichti adósságmutató 76,9 százalékon állt, és a kormánynak ezt mindenképpen csökkentenie kell az alaptörvény értelmében. (vg.hu) Brüsszel betiltott két magyar adót Brüsszel. Az Európai Bizottság - vizsgálata lezárásáig - megtiltotta Magyarországnak az élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a dohánytermékeket terhelő adó progresszív adómértékeinek alkalmazását. Aportfolio.hu szerint a testület két különálló, részletes vizsgálatot indított annak további kivizsgálására, hogy a közelmúltban hozott magyar intézkedésbe foglalt adómértékek meredeken progresszív szerkezete összhangba áll-e az uniós állami támogatási szabályokkal. Az Európai Bizottság mindkét ügyben aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az árbevételen alapuló adómértékek progresszívjellege - az uniós állami támogatási szabályok megsértésével - szelektív előnyt biztosít az alacsony árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak a versenytársakkal szemben. (SITA) Az iráni egyezség nyertesei Bécs. Az iráni atomprogramról szóló e heti egyezségből és az Iránnal szembeni szankciók feloldásából a legnagyobb világcégek profitálhatnak. A Rand Corp elemzői szerint az energiaiparban elsősorban ázsiai és európai társaságok nyerhetnek az egyezségen, például a Total és a Shell. Nemcsak a nagy olajcégek számára kínál jó lehetőségeket a megállapodás, hanem a tankereket illetve különböző szolgáltatásokat kínáló társaságok számára is. Az olajipari szolgáltatók közül pedig a Schlumberger, a Weatherford International és a Halliburton lehetnek a nyertesei a megállapodásnak. Persze nemcsak az energiaszektorban operáló vállalatoknak kínál lehetőséget az egyezség, a bankszektor is jól járhat az élénkülő kereskedelemnek köszönhetően, de egyes autóipari és távközlési vállalatoknak is jól jöhet a megállapodás. (TASR) AKTUÁLIS középárfolyamok 1 VALUTA ÁRFOLYAM VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,7045 n Lengyel zloty 4,1290 D Cseh korona 27,078 a Magyar forint 310,77 n Horvát kuna 7,5780 Román lej 4,4238 a Japán jen 135,95 n Svájci frank 1,0439 Kanadai dollár 1,4030 Q USA-dollár 1,1009 VÉTEL - ELADÁS 1 BANK ■■Ensmi CSEH KORONA 1 FORINT , Sbsrbank 1,13-1,07 27,88-26,25 323,99-296,09 OTP Bank 1,15-1,06 28,25-25,87 324,32-296,98 Postabank 1,14-1,06 28,01-26,12Sít. Takarékpénztár 1,14-1,06 27,80-26,26 323,94-296,04 Tatra banka 1,14-1,07 27,90-26,27 322,68-298,16 ČS0B 1,13-1,07 27,77-26,39Általános H italbank 1,14-1,07 27,89-26,26 323,70-295,82 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A mohi építkezésen a jövőben nőhet a szlovákiai beszállítók száma, ami még több munkalehetőségetjelenthet (Vladimír Simiček felvétele) Pozsony. Az oroszok az eddigieknél is nagyobb befolyást szerezhetnek a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának épftésében. Az elemzők szerint nem kell pánikba esnünk, az esetleges változásnak pozitív hatásai is lesznek, nőhet ugyanis a szlovákiai beszállítók száma. Az oroszok nem közvetlenül, hanem az orosz OMZ gépipari csoport által birtokolt cseh Škoda Jadrové strojírenství (ŠJS) társaságon keresztül szeretnék növelni befolyásukat a legnagyobb szlovákiai energiaipari beruházásban. A mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának az építési költségei az eredeti 2,8 milliárd euróról mára 4,6 milliárd euróra nőttek. Az ŠJS ebből eddig 520 millió eurós megrendelést tudhatott magáénak, most azonban azt szeretné elérni, hogy ő legyen az említett blokkok befejezésének a fő koordinátora, vagyis gyakorlatilag átvenné az ellenőrzést az egész építkezés felett. Kifarol az Énei Jelenleg ezt a feladatot a Szlovák Villamos Művek (SE) látja el, amelynek a többségi tulajdonosa, a részvények 66 százalékát birtokló olasz Énei azonban jelezte, ki akar vonulni Szlovákiából. A részvénycsomagra az Énei által meghatározott határidőig három társaság nyújtotta be kötelező érvényű vételi ajánlatát: a Slovnaft és Magyar Villamos Művek alkotta páros, a cseh EPH és a finn Fortum. Előzetesen jelezte érdeklődését a kínai China National Nuclear Corporation is. Szlovákiának, mint 34%-os tulajdonosnak elővételi joga van a részvénycsomagra, egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy kihasználja-e. Robert Fico kormányfő korábban már többször hangoztatta: nem ért egyet azzal, hogy az olasz Énei azelőtt váljon meg a Szlovák Villamos Művekben birtokolt 66 százalékos részvénycsomagjától, hogy befejezné a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának az építését. A kormány ellenállása bonyodalmat okozhat az olaszoknak, hiszen az Énei az említett részvénycsomagot az idei év végéig szeretné eladni, miközben a mohi atomerőmű 3. reaktora csak 2016 novemberére, a 4. blokk pedig 2017-re épülhet fel. Nem titkolóznak Az olaszok most mindent megtesznek annak érdekében, hogy enyhítsenek a rájuk nehezedő nyomáson. Ezt szolgálhatja a mohi atomerőmű építésével kapcsolatos felügyelet átruházása is. Az érdeklődését egyébként a cseh cég sem titkolja. „Tárgyalunk az építkezés feletti felügyeletünk kibővítéséről” - erősítette meg a Hospodárske noviny napilapnak Ján Stolár, az ŠJS szóvivője. Ezúttal a másik fél sem titkolózik. „A helyzet javítása érdekében társaságunk azt fontolgatja, hogy a komplex koordinációs szolgáltatásokat átruházza a Škoda JS cégre” - erősítette meg Jana Burdová, az SE szóvivője. Több hazai alkalmazott A változásnak a szlovákiai beszállítók lehetnek a legnagyobb nyertesei. Burdová szerint jelenleg a szlovákiai beszállítók aránya az építkezésen 56 százalék körül mozog. A cseh és szlovák cégek együttesen a beszállítók kétharmadát teszik ki. Stolár ígérete szerint, ha sikerül egyezségre jutniuk a koordináció átvételével kapcsolatban, jelentősen megugorhat a szlovák beszállítók száma, ami még több munkalehetőséget jelent majd. (vív, TASR) Egyre több a magáncsőd Szlovákiában az idei második negyedévben történelmi csúcsra ugrott a magáncsődök száma - derül ki a CRIF - Slovák Credit Bureau most közzétett elemzéséből. Pozsony. A magáncsőd lehetőségét az idei második negyedévben 166-an vették igénybe, 56-tal többen, mint a múlt év azonos időszakában, és 51-gyei többen, mint az idei első negyedévben - nyilatkozta Jana Marková, a CRIF elemzője, aki szerint negyedéves bontásban ennyi magáncsődre még soha nem volt példa. Míg 2013-ban 354 ilyen csődöt jelentettek, tavaly már 441-et, idén pedig ez a szám már az első fél évben elérte a 281-et. A legtöbb magáncsődöt a 2009 és 2013 közötti időszakban Besztercebánya megyéből jelezték, tavaly azonban már Pozsony megye ugrott az első helyre, ahol 69 magáncsődöt számoltak össze. Pozsony - 3 9 csőddel - az idei második negyedévben is megőrizte első helyét. Marková szerint a többség a munkahely elvesztése vagy egy hosszabb lefolyású megbetegedés miatt került nehéz helyzetbe. A magáncsőd az adós számára rengeteg veszteséggel járó, évekig tartó folyamat, amely során az adós vagyontárgyait értékesítik, a feje fölé egy felügyelőt ültetnek, aki éveken át helyette osztja be a pénzét. Ezért cserébe, ha az „A magáncsőd csak azon a középrétegen tud segíteni, amelynek van vesztenivalója." Jana Marková, a CRIF elemzője adós végig együttműködik, az eljárás után a maradék adósságot elengedik, és ő tiszta lappal indulhat. Nem véletlen, hogy ahol létezik ez az intézmény, az adósok igyekeznek elkerülni, hogy részt vegyenek benne. A magáncsőd csak azon a középrétegen tud segíteni, amelynek van vesztenivalója. (SITA, vív) Melléklet a Vasárnap legújabb számában, Keresse az újságárusoknál!