Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-11 / 159. szám, szombat
[2Ö SZALON ■ 2015. JÚLIUS 11. www.ujszo.com Meghalt Omar Sharif legendás egyiptomi filmszínész 83 éves korában elhunyt Omar Sharif, a legendás egyiptomi filmszínész. Az Arábiái Lawrence és a Doktor Zsivágó szereplőjét szívroham érte Kairóban. Sharif, aki számos hollywoodi és európai filmben szerepelt, egy Alzhei- mer-kóros betegeket kezelő kórházban tegnap délután halt tneg. Omar Sharif (1932-2015) (Képarchívum) M ichel Shalhoub néven tehetős, libanoni-szí- riai gyökerű, keresztény alexandriai családban született 1932. április 10-én. Tanulmányait kairói angol iskolákban végezte, majd Londonban, a Drámai Művészetek Akadémiáján tanult, s elvégezte a kairói egyetem matematika-fizika szakát is. Vonzó külseje, atléti- kus termete révén az egyiptomi filmipar és a közönség kedvence lett, 1954 és 1961 között több mint húsz arab nyelvű vígjátékban, romantikus és kalandfilmben játszott. Népszerűségét növelte, hogy amikor 1955-ben feleségül vette a közönség másik bálványát, Faten Hamama filmszínésznőt, áttért az iszlám hitre. Hamamával két évtizedig voltak házasok, egy fiuk született, Tarek. A színésznő idén januárban hunyt el. Az ötvenes évek végétől - immár Omar Sharif néven — nyugati filmekben is feltűnt. Első kiemelkedő sikerét 1962-ben az Arábiái Lawrence című monumentális angol moziban aratta: Ali sejk szerepe Oscar-jelölést, Golden Globe díjat és amerikai filmszerződést hozott számára. Nyelvi gondjai nem voltak, az arab mellett folyékonyan beszélte az angolt, a franciát, az olaszt és a spanyolt is. Karrierje csúcsára a hatvanas években érkezett az 1965-ben készült Doktor Zsivágó című amerikai filmeposz címszerepével. A 200 perces, monumentális alkotás egyszerre nyújtja az 1917-es orosz forradalom nagy ívű panorámáját, és kíséri nyomon a tragikus események középpontjába kerülő orvos harcát a túlélésért. A filmet tíz Oscar-díjra jelölték, s öt kategóriában el is nyerte azt. E kasszasiker után következett a Funny Girl című musical, amelyben partnere Barbra Streisand volt. Az 1968-ban készült filmet Egyiptomban betiltották, mert a főszereplő - még ha csak a filmvásznon is - egy zsidó nővel esett szerelembe. A hollywoodi álomgyárban Sharif játszott westernben (Mackenna aranya), romantikus moziban (A randevú) és történelmi drámában (Az utolsó völgy) egyaránt. Dolgozott Európában is, itt készült filmjei közül a legnépszerűbbek a Mayerling, A betörés és A rejtelmes sziget. A hetvenes évektől egyre inkább rutinjára szorítkozott, bár így is emlékezetes alakítást nyújtott a lengyel Andrzej Wajda Franciaországban készült Dosz- tojevszkij-adaptációjában (Ördögök), valamint a Monsieur Ibrahim és a Korán virágaiban. Utóbbi alakításáért megkapta a francia César-díjat. Sharif az elmúlt években egyebek mellett a Hidalgo - A tűz óceánja című kalandfilmben játszott. Az egykori legendás férfiszépség filmjeiben főként romantikus hősöket, szívtiprókat, kalandor lovagokat alakított. Karrierje csúcsán számos legenda keringett róla: hogy napjait délben kezdte, hogy rettenetes dühkitörései voltak, s hírbe hozták szinte minden filmbeli partnernőjével, többségében nem is alaptalanul. A nőkön kívül másik szenvedélye a játék volt: a világ egyik legkiválóbb bridzsjátékosaként az 1964. évi bridzsolimpián ő képviselte Egyiptomot, a témában több könyvet írt, és még számítógépes bridzsjáték is megjelent a nevével. Szerette a fényűző életet, palotái voltak, ménese versenylovakkal, s előfordult, hogy egyetlen éjszaka egymillió dollárt veszített kártyán vagy ruletten. Ilyen életvitel mellett nem meglepő, hogy Sharif, aki a hatvanas évek végén filmenként egymillió dollárt is elkérhetett, pénzkereset céljából később számtalan reklámhoz adta arcát és hangját, 1991-ben pedig nevével Kijevben kaszinót alapítottak. Nyolcvanon túl már lassabban élt, de az élet örömeit nem tagadta meg magától, élvezte a hosszú fürdőket, a lóversenyeket és az unokáit. A kilencvenes évek közepén felszámolta franciaországi életét, és hazatért szülőföldjére, mivel elege lett az adósságbehajtók zaklatásaiból, a hatósági felszólításokból. Omar Sharif 2003-ban a velencei filmfesztiválon életműdíjat vehetett át, két évvel később pedig ő kapta meg elsőként az UNESCO újonnan létrehozott Szergej Eizenstein-díját. (MTI) Kitárt ajtók mögött Beszélgetés Ódor Bálint kanadai magyar nagykövettel ^ dór Bálint, Magyarét ország kanadai nagy■ ■ követe másfél évtize^ m de dolgozik külügyi pályán. 2002-től európai uniós ügyekkel foglalkozott, 2010-től négy éven keresztül - így a magyar elnökség alatt is - az európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkári posztot töltötte be. A második legnagyobb magyar diaszpórának otthont adó Kanadába 2014 októberében érkezett. Kanada mind a nemzetközi politikában, mind pedig a világ- gazdaságban fontos szerepet tölt be. Az országban élő magyar diaszpóra - az Egyesült Államok után - a második legnépesebb. Hogyan fogalmazta meg terveit e szempontokat mérlegelve? Az egyik legfontosabb feladatomnak a kétoldalú kapcsolatok erősítését tekintettem. Úgy véltem, nagyon sok lehetőség nyílik a továbblépésre, hogy közelebb hozzuk a két országot - politikai, gazdasági, . kulturális, oktatási, tudományos területen - egymáshoz. Másrészt a magyar diaszpóra és az anyaország kötődésének erősítését is fontosnak értékeltem. A két feladat ötvözését is szem előtt tartottam; hogyan tudom a kanadai magyar közösséggel együtt megvalósítani a legfontosabb céljainkat; a politikai kapcsolatok erősítését, a magyar export bővítését, a kanadai befektetések szorgalmazását, az egyetemi kapcsolatok kiszélesítését. A kinti diaszpórával kapcsolatos, de még Budapesten kitűzött célok reálisnak tűntek a messzi távolban is? Nem érdemeltem ki, de a kanadai magyarság nagy szeretettel fogadott, így első tapasztalataim pozitívak voltak. Világossá vált, hogy ne az ottawai követség - egyébként gyönyörű épületében - mérjem fel a diaszpóra helyzetét, hanem Kana- da-szerte személyesen találkozzak honfitársaimmal. Közülük legtöbben Torontóban és környékén telepedtek le, de Québectől Vancouverig, az egész ország területén vannak szétszórt közösségeik. Nem csalódtam, személyes benyomásaim alapján a magyar szervezetek nagyon hasznosan tevékenykednek, és sokat tesznek a hagyományok megőrzéséért. Néptánccsoportok, cserkészcsapatok, egyházi szervezetek, szombati iskolák egész sora működik aktívan. Méltó partnerek a párbeszédre, hiszen a kapcsolatok javításában csak egymást megismerve léphetünk előbbre. A konzultációk nyomán milyen tennivalókat helyezett előtérbe? A magyar nemzed közösség jövője szempontjából kulcskérdés a fiatalok megszólítása, bevonása a közösségi életbe. Erre is érkeztek javaslatok, amelyeket a realitások függvényében igyekszünk teljesíteni. Tipikus és gyakorlati példát említek: egy szombati iskola diákjai - akik már beszélik ugyan a magyar nyelvet, de még nem jártak az „őshazában” - közösen szeretnének ellátogatni Magyar- országra, kapcsolatokra, barátokra lelni. Ennek megvalósítása elsősorban nem is pénz kérdése, inkább a tartalmas út, a programok megszervezésében várják a segítségünket. A már említett, a két ország gazdasági kapcsolatainak erősítését célzó programban is szerepet kaphat az ifjabb kanadai-magyar nemzedék? A nagykövetnek fontos feladata, hogy a politikai, gazdasági, kulturális életben döntéseket hozó, a kanadai „elithez” tartozó kanadaiakat - ide értve a kanadai magyarokat is - felkutassa. Nem könnyű építeni ez utóbbi kapcsolatokat, hiszen már második-harmadik generációs magyarokról beszélünk. A közeledést új kommunikációs módszerek, például a Facebook is segíthetik. Az ottawai parlamentben is vannak másodgenerációs képviselők, akik ugyan már nem beszélik szüleik, nagyszüleik nyelvét, de magyar gyökereik fontosak számukra. Kedvező számunkra, hogy Magyarország kanadai megítélése pozitív. Kanada 1956-ban több mint 40 ezer honfitársunknak adott otthont, akiknek legtöbbje megállta a helyét, és hozzájárult az ország dinamikus fejlődéséhez. így a későbbi nemzedékek is büszkék Az említett demográfiai adat igen tekintélyes. Az itt élők hány százaléka beszéli még a nyelvünket, s őrzi a mindennapokban is a magyarságát? Csak becslésekre hagyatkozhatunk: talán harmaduk beszéli még a magyar nyelvet. A közösségvállalásuk, aktivitásuk változó, az egytől tízig terjedő skálán minden előfordul. Fontos célunk viszont az inaktívak bevonása a terveinkbe. Annak a nemzeti közösségnek látom jövőjét, amely az idősek bölcsességére és tapasztalatára épít, és a fiatalokkal is számol. Jártam olyan városokban, ahol a különböző generációk jól tudnak együtt dolgozni, a nyugdíjas, idős magyar és az egyetemet végzett fiatal is megtalálja egymással a hangot. Mi csak segíthetjük a közösségek munkáját, a munka java az övék. Hajlamosak vagyunk „klasszikus emigrációban” gondolkodni, holott napjaink „népvándorlása” is új feladatot róhat a közösségépítőkre. Odor Bálint: „Kanada nem olvasztótégelynek, hanem multikulturális közösségnek tekinti magát, így támogatja a hagyományok továbbélését" (A szerző felvétele) lehetnek származásukra. Kanada nem olvasztótégelynek, hanem multikulturális közösségnek tekinti magát, így támogatja a hagyományok továbbélését. A kanadai magyarokról otthon élő idillikus kép nem fedheti el a közösségen belül feszülő ellentéteket. Tud-e közvetíteni a szembenállók között? A 2011-es népszámláláson 315 ezren vallották magukat magyar gyökerűnek. Ez nagyon nagy szám, több mint az összlakosság 1 százaléka. A magyar állam képviselőjének nem lehet feladata részt venni a vitákban. Nem vállaljuk a bíró szerepét, nekünk semlegesnek kell maradnunk, de akármelyik olyan csoporttal készek vagyunk együttműködni, amelyek e kapcsolatban megerősödve a magyarság ügyét szolgálják. Minden, értéket teremtő kezdeményezést támogatunk, a súrlódásokat kiváltó ügyekkel viszont nem foglalkozunk. Az utóbbi években felbukkanó honfitársaink számbavétele és bevonása az itteni magyarság életébe valóban nehéz feladat. Az első interjúim egyikében éppen az új diaszpórával való törődés fontosságára hívtam fel a figyelmet. Egyébként a már korábban említett fiatalok csoportjába beleértettem őket is, a külhoni területről - Felvidékről és Erdélyből - érkezőkkel együtt. Az újonnan érkezettek számát valóban nem ismerjük, viszont fontosságukat igen. Olyan helyen dolgozhatnak, olyan tapasztalatokra tehetnek szert, amelyek hasznosak lehetnek Magyarország számára. Közvetett kommunikációval szólíthatjuk meg őket. Szeretnénk „transzparensen” működni, ha látják a jó szándékot, akkor oldódhat a bizalmatlanságuk. A kihelyezett konzuli napok például a megszólítás új formáját jelentik: szinte „házhoz” megyünk, s helyben intézzük a honosítási és útlevélügyeket. Csermák Zoltán
