Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-04 / 153. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2015. JULIUS 4. PORTRÉ 17 Két tenyérnyi top, s egy tüllel kombinált sort. Cannes fesztiválján a fiatal Jana Brejchová, a hatvanas évek cseh szexszimbóluma. Ékszerekkel díszített sarujából kilépve érzékien pózol a Riviéra forró fövenyén. K ora őszi felvétel Velencéből. Jana Brej- chová csónakban áll, útban a Lídó felé. Sztárfotó ez is, de már A cseh Brigitte Bardot képaláírással. És valóban... az Isten megteremtette a nőt. A kihívó szépséget. A minden gesztusával lenyűgözőt. Es még egy kép a könyvből, a legszebb cseh színésznőről szóló, nemrég megjelent életrajzi albumból. Csoportkép, nekünk mégis ez a legkedvesebb. Jana Brejchová hat fiatal pályatársával Karlovy Vary fesztiválján, 1960-ban. Mind a heten egy sorban, egymás vállának dőlve. Üdék, bájosak, ragyognak a reflektorfényben. Kettő kivételével csupa ismeretlen színésznő. De ők hárman a szovjet, a cseh és a ma- ■gyar film fényes csillagai már. Irina Szkobceva, Jana Brejchová - és Tö- rőcsik Mari, aki a Kölyökért (plusz a további filmjeiért) a legjobb női alakítás díját kapta akkor Karlovy Varyban. Három fotó és még jó pár tucat abból a könyvből, amelyben szomorúságból, fájdalomból, kínból és tragédiából több van, mint felszabadult örömből, elégedettségből, felhőtlen boldogságból. Jana Brejchová Kelet-Európa első számú sztárja volt a hatvanas-hetvenes években. A legfelkapottabb filmszínésznők egyike, aki nemcsak az akkori Csehszlovákiában, hanem külföldön is sokat forgatott. Otthon olyan rendezőkkel, mint Jirí Weiss, Vojtéch Jasný, Evald Schorm, Ivó Novák, Petr Weigl, Juraj Herz, Oldŕich Lipský, Jiŕí Svoboda, Dušan Hanák, Jan Hŕebejk. Dolgozott nyugati filmesekkel is. Kiengedték. Nem kellett félteni őt, hogy kint marad. Nem is keverte magát kellemeden helyzetbe soha. Megbízható volt. Minden szempontból. Filmszínészi képességeit nem kérdőjelezhette meg senki. Szakmai elhivatottságát sem. De a rendszerhez való hűségét sem. így aztán mehetett, szabadon közlekedhetett. Dolgozott Kelet- és Nyugat-Berlinben, Ausztriában, Franciaországban, de magyar filmben is láthattuk, kétszer. Először 1962-ben, Máriássy Félix melodrámájában, a Pirosbetűs hétköznapokban Gábor Miklós és Ruttkai Éva partnereként. Férj, feleség és ő mint csábító. Egy házasságot felkavaró, kecses, finom alkatú idegen. A vendégművésznő. Nem volt kritikus, aki ne dicsérte volna árnyalt alakítását. 1974-ben Luttor Mara hívta meg őt a Jelbeszédbe. Lélektani dráma volt, kórházi történet egy doktornőről és a pácienséről. Orvosi köpenyt ebben a filmben öltött először, aztán még nagyon sokszor. Koraszülöttként jött a világra 1940 egyik fagyos januári napján. Akkor még nem voltak inkubátorok, meg is halhatott volna, ha nincs a Kínok között, egyedül dédmamája. Ő csomagolta vattába, és láss csodát, világ! - a csecsemő életben maradt. De a tekintetében sokáig nem látták az örömöt. Első látásra mindenkiben sajnálatot ébresztett, a szomorúság már gyerekkorában hűséges társává vált. Tizenhárom évesen állt először kamera előtt, és mert jól jött a pénz a sokgyerekes, nem éppen fényes körülmények között élő családnak, a kilencedik osztály elvégzése után esti iskolában tanult, hogy nappal egy Prága-külvárosi tejüzem gépírónőjeként dolgozhasson. Ha filmezni hívták, fizeteden szabadságot kért, amíg csak terhessé nem vált számára a tejüzemi állás. Ki is lépett egyik napról a másikra, onnantól fogva már nem volt több iskola, csak a film, és később, nagy ritkán, egy-egy színházi előadás. De maradjunk még a tizenéves Jana Brejchovánál! Szülei elváltak, testvéreiről neki kellett gondoskodnia. Am a mama jobban örült volna, ha felhagy a filmezéssel, és a biztos tejgyári titkárnői állásból jár haza, s nem napok vagy hetek múlva, vagy éppen hajnalban, kiszámíthatadan időpontokban. Ezért aztán egyszerűen kidobta a lányát. Ruháit egy kopott kofferba pakolta, és pár szóval elűzte otthonról. Érzékeny búcsú helyett érzékeden elválás. „Mehetsz, amerre látsz!” De az elbocsátó szavak sem szemtől szembe hangoztak el. Az öccse közölte vele anyjuk döntését. Színiiskolát nem végzett. Húszévesen, 1960-ban a Magasabb elv című filmben nyújtott játékáért mégis ő kapta a legjobb női alakítás díját. Nem sokkal ezután bízták meg az első színpadi szereppel is. Azt viszont nem egy prágai színház falai között, hanem a fiatalkorúak egyik vidéki nevelőintézetének kultúrtermében formálta meg. Akkor már férjnél volt, Milos Formánnál élt egy félig üres irodahelyiségben. Konyha, zuhany, WC a folyosón. De boldogok voltak. Egy ideig. A mesebeli hercegkisasszony szerepére, amelyet a javító-nevelő intézet ifjú lakóinak játszott el, Formán barátja kéne fel, s ő boldogan ment, hiszen a férje is biztatta. Valahol el is kellett kezdenie. A könyv legizgalmasabb fejezete természetesen az a rész, amely házasságuk három évét taglalja. Az akkor még pályakezdő rendező és a már országos hírű színésznő 1956-ban, egy szereplőválogatáson találkozott először. Ivó Novák a Kölykök című filmjére készült, a forgatókönyvet Milos Formán írta. A belvárosi Palace Szállóban zajlott a válogatás. A már akkor nagy nőcsábász hírében álló Formán ki is vetette azonnal a hálóját a fiatal színésznőre. Rögtön az első forgatási nap végén kézen fogta, motorra ültette, és elviharzott vele. Brejchová az idő tájt albérletben lakott, ahol férfiak nem látogathatták, így Formán, még mielőtt a házinéni felébredt volna, minden reggel az ablakon át távozott. Minden reggel - amíg meg nem unta a korai kelést. Aztán feleségül vette Janát, miközben a háta mögött már a húgával, filmjének Szöszijével is kokettált. 1958-ban házasodtak össze, amikor szeretett Miloša már az európai hírű Laterna magica nagyreményű rendezője volt. Érzelmei azonban továbbra is szabadon hullámoztak. Nem titkolta: a társulat egyik dús keblű táncosnője iránt többet érez, mint barátságot. De majd elmúlik, vigasztalta tizennyolc éves feleségét, ez csak egy hirtelen fellobbanás, amely nem hagyhat mélyebb nyomot a szívében. Nem is volt követelőző a csinos kis balerina. Nem kérte, hogy többet legyenek együtt, nem kérte, hogy a házasok váljanak el, nem akart gyereket. Hármuk közül csak egyvalaki szenvedett: Jana Brejchová. A döntést ő hozta meg. Londonban vendégszerepeit a Laterna magica, Formán és a balerina három (mézes) hete volt ez, az itthon maradt „harmadik” pedig eközben Németországban forgatott. Egy este aztán összeszedte minden erejét, és felhívta férjét a londoni szállodában. „Ha kint akarsz maradni, csak maradj!” „Nem akarok” - nyugtatta Formán. „Miattam nem kell hazajönnöd. Én is találtam magamnak valakit.” Meggondolatlanságból és dühből elkövetett lépés volt ez a részéről. Visszaút nem volt. Kimondta, amihez napokon át gyűjtötte az erőt. És az igazat mondta. Keletnémet kollégája, Ulrich Thein nem is sejtette, hogy új szerelme, majd felesége életében ő csupán „a bosz- szú tárgya”. Nagy szerelemről csak ő beszélhetett, Jana Brejchová felejteni akart és újra kezdeni. Formán két hónapot töltött még Londonban, s amikor hazajött, már semmit nem tudott visszafordítani. Jó pár évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy első felesége bevallja: lépését elsiette, hirtelen felindulásában fogant döntése pedig megbosszulta magát. Előrehaladott terhességéből halott gyerek született, későbbi vakbélműtétének sebe elfertőződött, így az alatt a fél év alatt, amíg kórházban feküdt, tönkrement a második házassága is. O maga is csodaként élte meg, hogy aztán évek múlva ismét teherbe esett, de az a házassága is válással végződött, Vlastimil Brodský pedig - igaz, évekkel később - főbe lőtte magát. A negyedik férj, Jiŕí Zahajský, a Činoherní klub színésze volt, akit gyógyíthatatlan betegsége után ő temetett el. Milos Formánnál mind a mai napig jó viszonyban van. Az Amerikában élő Oscar-díjas rendező többször is elmesélte már: Jana és Ulrich házasságkötését a háttérből asszisztálta végig. O vittel el egykori apósát Karlovy Varyba, az esküvőre. „Részemről ez volt a mazochiz- mus csúcsa”- idézte fel a történetet. A sors iróniája: Jana Brejchová százötven filmje közül egyet sem rendezett Milos Formán. De színházban sem dolgoztak együtt soha. Igaz, színpadi szerepeket nem is nagyon vállalt a színésznő, hiszen folyamatosan kamera előtt állt. Voltak évek, amikor egymást követően hat filmben játszott, sőt az is előfordult, hogy párhuzamosan kettőt is forgatott. Közben fesztiválokra járt, ahol Kelet-Európa egyik legfényesebb filmcsillagaként ünnepelték. Formánhoz is ellátogatott párszor New Yorkba és Connecücutbe. Martina Zdvorilová akkor még nem volt a rendező felesége. 2013 tavaszán, amikor Jana Brejchová már egy eldugott prágai klinika páciense volt, és a cseh lapok először írtak lerobbant egészségi állapotáról, megérezve a közeledő véget, megkérdezte orvosát, hogyan viselné a szervezete, ha még egyszer, utoljára átrepülné az óceánt. „Rosszul, nagyon rosszul!” - hangzott a válasz. A páciensből azóta bendakó lett. Már nem is szeremé (és nem is tudná) elhagyni a klinikát. Formán sem tud iderepülni hozzá, hogy elbúcsúzzon tőle. O sincs olyan állapotban, hogy ekkora útra vállalkozhasson. A látása sem százszázalékos már. Maradnak az emlékek. Fele jó, fele rossz alapon. Mindkettőjüknek. Szabó G. László
