Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-27 / 147. szám, szombat
9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 27. Szombati vendég Yosmell Calderón Mejias: „Nem vagyok az a típus, akinek tül nagy elvárásai vannak egy új helyzetben. Megvárom, míg a dolgok kikristályosodnak..." Kubából csábította el a számára új táncstílus Felfrissítette társulatát Frenák Pál, a kortárs tánc külföldön is elismert alkotója. Csapatának mindig volt egy-egy nyugateurópai tagja. Kubát tíz éve Nelson Reguera képviseli nála. Tavasszal újabb kubai táncművész szerződött a társulathoz: Yosmell Calderón Mejias. SZABÓ G. LÁSZLÓ A huszonnyolc éves havannai táncos a Birdie-ben mutatkozott be, majd egy korábbi darabban, a Tricks & Tracks 2-ben is közönség elé lépett. Szuggesztív, nagy lánggal égő, drámai erejű művész, aki magánemberként egészen más benyomást kelt. Divatos szemüvegében inkább nemrég diplomázott ügyvédnek vagy fiatal sebésznek tűnik, de ha színpadra lép, nyomban változik a kép. Markáns egyéniségével pillanatok alatt betölti a teret. Az ugyancsak szikrázó tehetségű Nelson Reguerával lenyűgöző párost alkotnak a Birdie-ben. Emberlelkű madarak vagy madárszívű emberek mindketten, gesztusaikkal, mozdulataikkal, magatartásukkal egyszerre földi s égi lények, akik folyamatosan keresik boldogulásukat, szabadságukat, a létezés aprócska magvait. Több műfajt is a sajáljának mondhat a Danza Contempo- ránea de Cuba vezető táncosa. YosmeUnek a klasszikus és a modem balett is jól állna, ő mégis a kortárs táncot választotta. Sokoldalúságát és nyitottságát pedig az is bizonyítja, hogy a kubai néptánc mellett már a cirkusz- és a videoművészetben is próbára tette magát. Közben koreografál és tarnt a havannai táncakadémián. Honnan ez a szerteágazó érdeklődés, amelynek ugyan van egy közös gyökere, de mégis, ahány elágazás, annyiféle termés. Mintha egy többszörösen beoltott fa kínálná különböző gyümölcseit Szeretem a sokféleséget. A mestereim is erre tanítottak. Látták, hogy mindenre vevő vagyok, tetszett nekik az érdeklődésem, és vittek, sodortak magukkal. A tánctól a videoművészetig végül is nem olyan hosszú az út, s a megállók is izgalmasak. Színház, film, cirkusz... tulajdonképpen a kíváncsiságom tárt ki előttem különböző kapukat. Annak köszönhetem azt is, hogy eljutottam Svájcba, Franciaországba, Svédországba, Angliába, Kolumbiába. Kuba szigetország. A tenger ugyan összeköt a világgal, de el is választ bennünket a szomszédos országoktól. A külső hatások nehezen törnek be hozzánk. Nem olyan könnyű részt venni a táncvilág körforgásában. Európában sokkal nagyobbak a lehetőségek. Egy angol, egy francia vagy akár egy magyar táncos rövidebb úton jut el oda, ahova el szeretne érni, mint mi, kubaiak. És most nem csupán földrajzi értelemben gondolkodom. Mi tényleg el vagyunk zárva a nagyvilágtól. Iszonyatos szerencse kell ahhoz, hogy ki tudjunk tömi abból a közegből. Aminek természetesen nagyon sokat köszönhetek is, de egy táncos nem elégszik, nem elégedhet meg azzal, amit csak a közvetlen környezetében tud magába szívni. Szüksége van új impulzusokra, új stílusokra, új alkotói légkörre. Ön mivel kezdte? A néptánccal? Igen. A balettről nem sokat tudtam. Nem is nagyon vonzott. A néptánc! Az gyorsan beszippantott. Hét évig tanultam, amikor aztán éreztem, hogy tovább kell lépnem. Nem jöhetett más, csak a balett, amiről az egész család próbált lebeszélni. De hiszen Kubának vüág- hírű balettegyüttesei vannak, Európa- és Amerika-szerte ismert balettművészei. Egy katonacsaládban a balett körülbelül azt a hatást váltja ki, mint a bikában a vörös posztó. V Talabér Tamás felvétele nyugodott. A családi béke csak ezután állt helyre. Már diplomás táncos voltam, amikor először láttak színpadon az enyéim. Előbb tehát néptáncot tanult, s azután fordult a modem balett, a kortárs tánc felé. A klasszikus balett alapjait természetesen mi is megkaptuk, azt nem lehetett megkerülni. Az mindenkinek egyformán fontos, aki táncszínpadra lép. Anélkül senki nem lehet profi. A klasszikus balettirodalom legszebb szerepei, például A kalóz vagy A hattyúk tava Hercege nem is vonzotta soha? Nem táncoltam üyen szerepet, de az alapjaim megvoltak hozzá. Kubában nagyon odafigyelnek a klasszikus balettképzésre. Egy táncos abban a pillanatban elárulja magáról, hogy mit tanult, amint kilép a színpadra. Egy balett-táncos sosem fordít hátat a közönségnek, ő mindig szemből látszik. A klasszikus balett és a kortárs tánc között egyébként gokkal, de rengeteget dolgozott, gyakorolt. Még Anna Pavlova sem volt olyan gyors, olyan erőteljes, mint ő. Feláll a szőr a karomon, ha belegondolok, milyen Giselle-t táncolt egykor. Életre szóló élményt kaptam tőle. Az maga volt a katarzis. Csak azok az átkozott tabuk ne lettek volna a családunkban! Carlos Acosta és a londoni Royal Ballet. Ez is külön fejezet korunk balett-történelmében. Egy kubai művész, aki hosszú évekig ott táncolt a világ élvonalában. Acosta lenyűgöző táncos. Háromszor volt alkalmam dolgozni vele. Kétszer a Royal Opera House-ban. Annyira virtuóz, hogy bármit csinál, tátva marad tőle az ember szája. Ami viszont - legalábbis az én szememben - növeli az értékét: nagyon mélyről tört fel és nagyon magasra jutott. Mindent elért, amit egy táncos a pályafutása során elérhet. Miután eljött Kubából, a Houston Ballet szerződtette, utáemblematikus alakja. Könnyített a döntésében, amikor határoznia kellett, hogy Budapest vagy Havanna, a puszta tény, hogy nem lesz itt egyedül, hiszen egy földije várja? Mondhatnám azt is, hogy félig- meddig miatta jöttem Magyar- országra. Igen, neki is szerepe volt abban, hogy egyik kontinensről a másikra ültettem át magam. Nelson ragyogó tehetség. Korábban már ismerték egymást? Nem. De mint később kiderült, van pár személy, akinek mindkettőnk indulásában fontos szerepe volt. Tavasz óta pedig, hogy Budapest lett az egyik fő bázisom, Nelsonra úgy tekintek, mint a fogadott bátyámra. Testvéri barátság lett köztünk. Segít, irányít, biztos pont az itteni életemben. Elmesélné azt a napot, amelynek ezt a nem kis változást köszönheti? A Frenák Társulattal való találkozásomat? Jobb, ha elő sem állsz vele. A mi családunkban is erős maszku- lin gondolkodás dívik. Az erőt, a rátermettséget, a bátorságot kell bizonygatni, nem azt, hogy én milyen* hajlékony vagyok, milyen finomak, plasztikusak a mozdulataim, vagy hogy milyen érzéseket tudok közvetíteni a testemmel. Ez senkit nem érdekel, sőt! A mi családunk nagyon konzervatív család, rengeteg tabuval. Aki balett-táncos akar lenni, azzal nincs minden rendben, gondolták sokáig. Ott még a szexuális orientációval is baj lehet. A környezetemben mindenki dühöngött, hogy hajthatatlan vagyok, nem akarom feladni az álmaimat. A nagyapám évekig szóba sem állt velem. Már a harmadik évet is elvégeztem a balettintézetben, kiváló eredményem! voltak, de még mindig elfordult tőlem. Négy évnek kellett eltelnie, míg megértette, hogy a tánc a mindenem, nem tudok és nem is akarok lemondani róla. Jó pár estét végigbeszélgettünk, amíg felfogta a dolgokat, és mégis folyamatos párbeszéd zajlik. Nincs szakadék a kettő között. Nem is lehet. Mondanék három nevet, három kubai táncművész nevét, akik szerte a vüágon öregbítették és ma is öregbítik a kubai balett hírét. Legyen az első Alicia Alonso, akit minden idők egyik legcsodálatosabb balerinájaként jegyez a szakma. Sok-sok évvel ezelőtt, amikor Maria Cállást táncolta Pozsonyban, emeleti öltözőjéből lifttel indult el a színpad felé. A lift azonban elakadt a második és az első emelet között. Alicia Alonso percekkel az előadás előtt, mint a ketrecébe szorult fenevad, tombolt a liftben, és azt kiabálta: „Szétrúgom az ajtót, de akkor is táncolni fogok!” Jellemző. Az ő életében is a tánc állt az első helyen. Bárhol táncolt a világban, mindenütt csodálták, imádták őt. Fantasztikus balerina volt. Nem büszkélkedhetett kiváló fizikai adottsána lett sztár Londonban, a Royal Ballet művészeként. Erős, néha túl vehemens személyiség, aki a legádázabb körülmények között is küzdeni tud az elképzeléseiért. Én ugyanabba a vonalba sorolom ót, ahová Nizsinszkijt, Nurejevet és Barisnyikovot, vagyis a le- geslegnagyobbak közé. Kuba egyébként futószalagon termeli a jobbnál jobb táncosokat, akik aztán hirtelen a világ élvonalába kerülnek. Ismeretségünk egyébként onnan ered, hogy Carlos érdeklődött a társulatunk iránt, és beválasztott a Tocororo című koreográfiájába, amelyről a legrangosabb angol lapok is felsőfokon írtak. A végén még közös szólónk is volt. Együttműködésünk az év végén talán folytatódik, hiszen a jelek szerint ő lesz a Kubai Nemzeti Balett vezetője, s ha sikerül neki pénzt szereznie a projektjéhez, akkor velem is dolgozni szeretne. És még egy kubai táncos, akiről hallani szeretném: Nelson Reguera, a Frenák Pál Társulat Annak eredménye ugyanis, hogy egy időre maga mögött hagyta Kubát. Havannában ismerkedtem meg Palival, amikor az InTimE- mal vendégszerepeitek nálunk. Első napon eljött az iskolába, ahol külföldi táncosoknak tartottam bemutató órát. Ez 2013-ban volt, nem sokkal azelőtt írtam alá az egy évre szóló szerződésemet, hogy ott fogok tanítani. Pali, rögtön, ahogy betoppant, elkezdett érdeklődni, melyik a legjobb társulat Kubában, mert ott szeretné kirakni az InTimE reklámanyagát. S akkor a társulatunk korábbi szólótáncosa, akinek én léptem a helyébe, annyit mondott: a legjobb helyen jár, mert éppen itt vannak azok, akiket látnia kell. És ott, az emeleti próbateremben Pali ki is nézett magának. Megszerezte a telefonszámomat, máig titok előttem, hogy kitől és mikor, majd felhívott, és győzködni kezdett, hogy nekem nála a helyem. Aztán megnéztem az InTimE-ot, és egyértelművé vált, hogy jönnöm kell. Nelsonnal az előadás után beszéltem először, de már akkor olyan érzésem volt, mintha gyerekkorunk óta barátok lennénk. így kezdődött a kapcsolatom a társulattal. Az InTimE elképesztő hatással volt rám. Megvártam, míg letelt az egy év az iskolában, és csatlakoztam Palihoz. Mivel fogta meg ennyire? Először is a teljes ellentétét láttam a kubai gyakorlatnak. Nálunk mindenki számára nagyon fontos a technika. Minket arra tanítottak, hogy erős technikával hozzuk ki magunkból a maximumot. Palinál egészen más történik. Ő minimalista megoldásokat alkalmazva teremt egészen sajátos világot. A lehető legkevesebb eszközzel alkot újszerű helyzeteket, tiszta képeket. S ami ugyancsak izgalmas számomra: Kubában mi sokkal inkább a testtel dolgozunk, mint bármi mással. Mivel soha nincs pénz az előadásra, nincsenek nagy díszleteink, nincs körítés, egyetlen látványelem a test. Pálmái viszont elég egy piros kanapé is ahhoz, hogy erős hatásokat, mély művészi benyomásokat éljen el. Ott ül két táncos a kanapén, még szinte meg sem mozdulnak, máris akkora feszültség van köztük, Pali olyan magas érzéki hőfokot generál, hogy a néző mindezt a saját bőrén érzi. Ezért aztán nem is mozdulatok maradtak meg bennem, hanem sokkal inkább képek, impressziók. A Birdie próbáin is valami hasonlót élt meg? Végig csodálatosan éreztem magam, az első próbától egészen a bemutatóig. Nagyon izgalmas alkotói folyamat volt ez számomra. Úgy éreztem magam az itteni táncosok között, mintha egy másik vüágból jöttem volna. Érdekes tapasztalás volt. Egyszerre láttam magam csapaton belül és csapaton kívül. Teljesen eggyé tudtam válni a partnereimmel, miközben építem tudtam arra is, amit Kubából hoztam magammal. Hogyan tervezi ezek után a jövőjét? Otthoni dolgait bizonyára nem számolja fel. Nem vagyok az a típus, akinek túl nagy elvárásai vannak egy új helyzetben. Megvárom, míg a dolgok kikristályosodnak. A jelennek élek. Nagy öröm számomra a Frenák Társulattal dolgozni, hiszen ez több téren is rengeteg új információt jelent. Az agyamnak ugyanúgy, mint a testemnek vagy a lelkemnek. Gyümölcsöző szakasza ez az életemnek. Addig maradok Palinál, amíg szüksége lesz rám, amíg inspirálni tudom őt, amíg azt nem mondja, hogy ennyi volt, most elbúcsúzunk. Viszont vannak a szünetek két darab között. Olyankor pihenhetnék, csakhogy én nem érzem fáradtnak magam. Most például Izraelbe utazom. Ott fogok tanítani és egy koreográfus barátommal közösen megalkotni valamit. De mostantól már a Frenák Társulat áll az első helyen az életemben. Minden más elfoglaltságomat Palihoz igazítom.
