Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-24 / 144. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 24. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 Az X-Trade Broker elemzője szerint Szlovákia a görög csődön legfeljebb 1,5 milliárd eurót veszítene Hogyan éreznénk meg a grexitet? Napi rutin: görög tüntetés az újabb megszorítások ellen (TASR/AP-felvétel) Athén/Pozsony. Görögország csődbe mehet, ha június 30-áig nem sikerül megegyeznie fő hitelezőivel. Ekkor kellene 1,6 milliárd eurót visszafizetniük a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), amely már jelezte, hogy szó sem lehet halasztásról. Milyen hatással lenne Görögország csődje és kivonulása az eurózó- nából Szlovákiára lakosságára és az ország pénzügyeire? ÖSSZEFOGLALÓ „Szlovákia mentálisan és technikailag is felkészült arra az esetre, ha Görögország elhagyná az eurózónát” - jelentette be Robert Fico kormányfő. Szerinte Szlovákia ugyan azt szeretné, ha a görögök az eurózónában maradnának, de „nem minden áron”. „A görögöknek teljesíteniük kell a házi feladatukat” - hangsúlyozta Fico. Nem kizárt a csőd Ha Görögországnak mégsem sikerül megegyeznie a hitelezőivel, technikai értelemben csődbe megy. Ráadásul egyre reálisabb forgatókönyv az is, hogy a görögök az eurózónát is elhagyják, az pedig nehezen kontrollálható eseménysorozatot indíthat el. „A grexit, vagyis Görögország kilépése az euró- zónából már csak idő kérdése” - vallja Markéta Šichtaŕová, a Next Finance pénzügyi társaság igazgatója, aki szerint a csődre már a görögök és az uniós országok is felkészültek. „A csőd a jelenlegi helyzetben talán már mindkét fél számára a lehető legjobb megoldás lenne” - állítja Šichtaŕová, aki azonban nem zárja ki azt sem, hogy az utolsó pillanatban Görögországnak még sikerülhet megegyeznie a hitelezőkkel. Turisták: vigyenek magukkal készpénzt Ha mégsem így lesz, és a negatív forgatókönyvek válnak valóra, azt Szlovákia is megérzi. Šichtaŕová szerint a görög csőd hatásaival leghamarabb a Görögországba utazó szlovákiai turisták szembesülhetnek. A szervezett utazások résztvevőinek ugyan szinte semmi ag- gódnivalójuk nincs, az utazási irodák még jóval a szezon előtt lefoglalták a szállásokat és a járatokat, már ki is fizették őket. A csőd bejelentése után azonban a görögök megrohanhatják a bankautomatákat, a bizonytalan időszakban pedig az ottani boltosok úgy dönthetnek, hogy nem fogadnak el kártyát. A görög bankok is napokra bezárnának ebben az esetben. Ha a bankszámlákat is zárolják, a bankkártyás fizetés teljesen le is állhat, ahogy az a 2013-as ciprusi csőd esetén is történt. Šichtaŕová szerint ezért mindenképpen érdemes lehet több készpénzt, vagyis eurót vinni a Görögországba utazóknak. Véleménye szerint nemcsak most, de máskor is gondolnunk kell arra, hogy bankkártya nélkül is boldogulni tudjunk, hiszen sok utazóval megesik, hogy elhagyja a kártyáját, vagy az valahogy megsérül. Ugyanakkor, még egy esetleges államcsőd esetén is kicsi a valószínűsége annak, hogy Görögország azonnal kilépjen az euróövezetből, és visszatérjen a drachmához. A görög csődöt azonban azok is megérezhetik, akik nem Görögországba utaznak a nyáron, hiszen a csőd miatt az euró árfolyama is visszaeshet, ami olyan országokban jelenthet többletterhet, ahol nem az euró a fő fizetőeszköz. Átmenetileg a részvénypiacokra is rányomná a bélyegét a görög válság, aminek a nyugdíjalapokban takarékoskodók ihatják meg a levét. Akár másfél milliárd euróba is kerülhet Kamii Boros, az X-Trade Broker elemzője szerint az eu- rózóna gazdaságának egészére manapság azonban már nem gyakorolna nagyobb hatást a görögök csődje. „Egy rövid időre ugyan csökkenhet a fogyasztói bizalom, ez azonban nem lesz tartós. Szlovákia a görög csődön legfeljebb 1,5 milliárd eurót veszíthetne, ekkora összegre vállalt ugyanis garanciát. Ä valóságban a veszteség ■azonban ennél alacsonyabb lenne, nem feltételezzük ugyanis, hogy a görögöknek az összes tartozásukat elengedik” - vallja Boros. A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) még 2012-ben kiadott elemzése szerint Szlovákia számára nagyjából 700 millió eurós kárt okozna a grexit. (vív, SITA, MTI) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Könnyítés a vállalkozóknak Pozsony. Várhatóan 100 ezer euró forgalom alatt utólag, az elvégzett munka kifizetése után kell majd befizetniük az áfát a vállalkozásoknak, a parlament tegnap befejezte a vonatkozó törvény általános vitáját. A jogszabály célja azoknak az alvállalkozóknak a védelme, akiknek a megrendelők nem fizetik ki a számláit. A tervezet a Váhostav csődje kapcsán készült, a cég alvállalkozóit ugyanis sújtotta, hogy az áfát akkor is be kellett fizetniük a számlák után, ha a Váhostavtól nem kapták meg a számla ellenértékét. Az érintettek akkor élhetnek e lehetőséggel, ha nincs ellenük folyamatban csődeljárás és nem állnak felszámolás alatt. (lpj, TASR) Érintésmentes kártyafizetés Pozsony. 2013 végén mintegy 2,1 millió darab, érintésmentes fizetést lehetővé tevő bankkártya volt forgalomban Szlovákiában, ez a szám 2014 végén 3,2 millióra nőtt - mondta Martina Kirchrathová, a MasterCard kártyakibocsátó illetékese. A társaság felmérése szerint az ügyfelek 46%-a egyre gyakrabban már 6 euró alatti összeget is kártyával egyenlít ki, közel harmada pedig 2 eu- rónál kisebb tételt is plasztiklappal fizet. A kis összegre rúgó készpénzmentes fizetést fellendítheti, hogy Szlovákiában á pályaudvarokon, a kórházakban, az üzletközpontokban hamarosan megjelenik a Delikomat cég 130 automatája, amely lehetővé teszi, hogy olyan apróságokat, mint a kávé, a szendvics, az üdítő, érintésmentes kártyával fizessünkki. (só) Hitelfelvételi lázban égünk Pozsony. Az év első 4 hónapjában összesen 766 millió euró értékben vettünk fel fogyasztási hitelt, ez 22%-kal több mint 2014 hasonló időszakában. Az utóbbi két év azt mutatja, hogy a fogyasztási hitelek idénye a karácsony előtti időszak után már az egész évet átfogja. A növekvő hitelfelvétel egyik mozgatórugója a korábbinál alacsonyabb kamatszint. (SITA) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK | VALUTA I ÁRFOLYAM I VALUTA ÁRFOLYAM | Angol font 0,7101 W Lengyel zloty 4,1697 n Cseh korona 27,189 1 Magyar forint 310,24 □ Horvát kuna 7,5780 Román lej 4,4805 Q Japán jen 138,72 H Svájci frank 1,0449 Kanadai dollár 1,3825 Q USA-dollár 1,1204 a VÉTEL - ELADÁS I BANK WWIW'WI CSEH KORONA FORINT Sberbank 1,15-1,09 28,02-26,38 324,08-296,16 OTP Bank 1,17-1,07 28,39-26,00 324,61-297,24 Postabank 1,15-1,08 28,14-26,23Szí. Takarékpénztár 1,16-1,08 27,93-26,38 324,13-296,21 Tatra banka 1,15-1,08 28,00-26,37 323,07-298,51 ČSOB 1,15-1,09 27,89-26,50Általános Hitelbank 1,15-1,08 28,03-26,39 324,44-296,50 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Munkahely a Tatra banknál, követelések kezelése és ügyintézése. Beszél magyarul? Jelentkezzen! Szükségünk van Önre! kariera.tatrabanka.sk DIALOG*) j[iue *1100 Workin TB | 0800 00 1100 1+421 2 5919 1000 | dialog@tatrabanka.sk | www.tatrabanka.sk /// TATRA BANKA RE150313