Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-03 / 126. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 3. www.ujszo.corr Medvegyev szerint baráti hangnemben beszélgettek a szlovák kormányfővel, a tárgyalások konstruktívak voltak Fico Moszkvában: nem támogatjuk a szankciókat Pozsony/Moszkva. Nemcsak Szlovákiából, de külföldről is bírálták Robert Fico kormányfőt kétnapos moszkvai látogatása miatt. Fico Vlagyimir Putyin államfővel és Dmitrij Medvegyev kormányfővel folytatott tárgyalásai során hangsúlyozta, Szlovákia és Oroszország közti kapcsolatokban nincsenek „komplikált kérdések”. Politológusok szerint ez távolról sem igaz. DEMECS PÉTER Fico érdekes időpontot választott moszkvai látogatására. Oroszország néhány napja nyilvánosságra hozta az Európai Unió (EU) 89 képviselőjének a nevét, akiket nem kívánatos személynek tart az ország területén. A héten pedig felháborodást keltett az orosz köztévében sugárzott dokumentumfilm, amely Varsói Szerződés seregeinek 1968-as csehszlovákiai invázióját baráti segítségként értelmezte. Gyakori látogató Fico egy hónappal ezelőtt járt Moszkvában, májusban a II. világháború befejezésének évfordulóját ünnepelte; Miloš Zeman cseh államfővel azon kevés európai politikus közé tartozott, aki megjelent az ünnepségen. Most szintén Moszkva meghívására utazott a Kremlbe, a kormányfőt Miroslav Lajčák kül- ügy-, Peter Žiga környezetvédelmi és Juraj Draxler oktatásügyi miniszter is elkísérte. Szergej Nariskinnel, az orosz Medvegyev „baráti hangnemben" figyelmeztette Ficót (A kormányhivatal/TASR felvétele) parlament, a duma elnökével folytatott megbeszélések után kijelentette Fico, hogy ellenzi az Európai Unió Oroszország ellenes szankcióit. „Nem először mondom, hogy nincs szükség kardcsörtetésre, nincs szükség szankciókra, csak dialógusra” - mondta a szlovák kormányfő. Nariskin, aki a Krím félsziget el- csatolásának támogatása miatt az EU-ban nem kívánatos orosz állampolgárok listáján szerepel, díjazta Fico véleményét és szerepvállalását, kiemelte, hogy Kassán konferenciát szerveztek az ukrán krízisről orosz, ukrán, német és szlovák szakértők részvételével. Medvegyev konstruktívnak és pozitívnak nevezte a Ficóval folytatott tárgyalást, s hangsúlyozta, baráti hangnemben beszélgettek. Ezt követően az orosz kormányfő figyelmeztetett, hogy Moszkva nagy érdeklődéssel figyeli majd az EU júniusi csúcstalálkozóját. „Ha kibővítik a szankciókat, akkor mi is hasonlóképp fogunk reagálni. A szankciók az EU kollektív felelőssége, ezt minden tagállamnak meg kell értenie” - mondta Medvegyev. Putyinnal a gázról és a Slovanról Vlagyimir Putyinnal Fico arról tárgyalt, hogy a Gazprom 2019-től leállítaná az ukrán tranzitot; így Ukrajnán keresztül már nem érkezne földgáz Szlovákiába. „Politikai döntés erről még nem született” - szögezte le Putyin. S bár a szlovák kormányfő az energetikai kérdéseket tartja kulcs- fontosságúnak, lobbizott a Slovan hokicsapat érdekében is, s megkérte az orosz államfőt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a szlovák hokisták továbbra is játszhassanak az orosz profi jégkorongligában, a KHL-ben. Putyin megjegyezte, segíteni fog ez ügyben, de kulcsfontosságú, hogy a klub találjon szponzorokat Szlovákiában. Fico kétkulacsos politikája Fico még kiutazása előtt hétfőn telefonon biztosította Petro Porosenko ukrán államfőt arról, hogy Szlovákia nem fogja megszakítani a reverz gázszállítást Ukrajnába. Ezt az orosz TASzSz hírügynökségnek adott interjúban is megerősítette. „A szerződések nem lettek megszegve, bárkinek nyugodt lelkiismerettel a szemébe tudok nézni” - mondta Fico Szlovákia energiapolitikájáról. Ez Moszkvában nem örvend nagy népszerűségnek, mivel Pozsony épp a reverz gázszállítással próbálja enyhíteni az Ukrajnára nehezedő orosz nyomást. Grigorij Mesežnikov politológus szerint a szlovák kormányfő kétszínű politikát is folytat. Egyrészt kijelentésével hízeleg Oroszországnak, bírálja az unió szankcióit, másrészt pedig támogatja a reverz gázszállítást Ukrajnának, mert tudja, hogy ezért Brüsszeltől várhat dicséretet. „Ugyanakkor emlékeztetném Ficót Porosen- kóval folytatott telefonbeszélgetésére, mely során kijelentette, és ezt senki sem cáfolta meg, hogy Szlovákia egy véleményen van az EU-val, és betartja a Brüsszelben jóváhagyott szankciókat. Ezt hétfőn nyilatkozta. Akkor most támogatja a szankciókat vagy sem? Mert ha nem, akkor nem értem, miért bírálja ezeket” - nyilatkozta Mesežnikov. Bírálat itthon és külföldön Idehaza egyébként heves bírálatot váltott ki Fico látogatása. Andrej Kiska államfő például azt mondta, nem igazán érti ezt a moszkvai látogatást. Mesežnikov szerint jelenleg nincs napirenden olyan fontos téma, amely miatt elkerülhe tetlen lenne a szlovák államfő jelenléte Moszkvában. „A tár gyaláson hivatalnokok és tár cavezetők is helyettesíthettél volna” - állítja a politológus. Eduard Kukán európai parlamenti képviselő szerint ez a látogatás csak igazolja, hogy Fico távol áll az Európai Unió által képviselt politikától, „Mintha dezorientált lenne. Rossz időben indul el rossz irányba” - mondta Kukán. A volt cseh külügyminiszter, Karel Schwarzenberg, akinek neve szerepel az Oroszországban nem kívánatos európai állampolgárok jegyzékén reméli, hogy Szlovákiának lesz valamilyen haszna ebből a látogatásból. „Nem nagy dicsőség jelenleg ilyen társaságban mutatkozni, de ha ebből Szlovákiái nak valamilyen haszna szári mazik, ám legyen” - mondta Schwarzenberg. A Krím félsziget elcsatolása után egyébként jelentősen megcsappantak az Európai Unió vezető politikusainak hivatalos látogatásai Moszkvában. Azoknak, akik mégis odautaznak, a Kreml-párti média jelentős figyelmet szentel, mondván: ez igazolja a legjobban, hogy az EU nem egységes az Oroszországgal szembeni szankciók kérdésében. S épp Fico az, akit az orosz „hivatalos média” nagy előszeretettel szokott idézni. Mesežnikov szerint Fico megnyilvánulásait nemzetközi szinten Kiska próbálja egyensúlyozni. Szlovákiában pedig a moszkvai látogatás miatt nem kell különösebb problémáktól tartania a kormányfőnek. Az ellenzék távolról sem olyan egységes, hogy előnyt faragjon Fico oroszbarát megnyilvánulásaiból, a Smer választóit pedig a külpolitika nem érdekli. RÖVIDEN Lesz pénz asszisztensekre Pozsony. Újabb hét évig, 150 településen dolgozhatnak egészségügyi asszisztensek a roma telepeken. A 2014-2020- as programozási időszakban 383 millió eurót fordíthat a romaügyi kormánybiztos roma projektekre, köztük az egész- ségügyiasszisztens-programra is. Peter Pollák szerint a roma telepeken súlyos gondot okoz az alacsony egészségtudat, az alapvető higiéniai szokások betartásának, és az egészséges életmóddal, illetve a szexuális élettel kapcsolatos megelőző és felvilágosító munka hiánya. Peter Pollák szerint a jelenlegi helyzetet csak szisztematikus program keretében lehet orvosolni. (ie, SITA) Előjegyzés a kezelés teljes áráéit Pozsony. Júliustól végleg megszűnik az előjegyzéses orvosi vizsgálatok lehetősége, a magánorvosok emiatt bevételük mintegy 20-30 százalékától esnek el. A magánorvosok tegnap a speciális rendelési órák bevezetéséről tárgyaltak az egészségügyi miniszterrel. Azt javasolják, hogy heti két alkalommal a rendes rendelési időn kívül speciális rendelési órák alatt is fogadhassanak pácienseket. Ebben az időben viszont a páciens teljes árat fizetne orvosának a vizsgálatért, kezelésért. Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnöke úgy véli, van igény a speciális rendelési órák bevezetésére. Az orvosoknak hiányzik az előjegyzési díj megszüntetése miatt kieső bevétel, nem zárják ki, hogy külső cégeken keresztül kémének pénzt a betegektől. Az egészségügyi minisztérium egyelőre nem foglalt állást a kérdésben, (ie, TASR) A csődből alig kimászott cég újabb százmilliós autópálya-tenderre készül Csalhatott a Váhostav a csődeljárás előtt A cég a D3-as autópályát építené (Jozef Jakubčo felvétele) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Kihallgatta a rendőrség Milan Blahót, a Váhostav beszállítóinak képviselőjét. Sajtóértesülések szerint Blaho olyan bizonyítékokkal érkezett a rendőrségre, amelyek alátámasztják, hogy a Váhostav néhány hitelezőjét előnyben részesítette a csődvédelmi eljárás előtt. A rendőrség három különböző ügyben indított eljárást a Váhostawal szemben. Korábban kihallgatták a vállalat tulajdonosát, az idősebb és a fiatalabb Juraj Širokýt, a korábbi és jelenlegi igazgatóját és csődbiztosát. Közben a csődvédelmi eljárást felügyelő bíró tíz nappal korábban jóváhagyta a csődegyezséget, így a vállalat tartozásának 85 százalékát, több mint 100 millió eurót írhat le. Blaho a Denník N-nek azt mondta, nem tudta megszerezni a bíró döntésének részletes indoklását. Felmerült a gyanú, hogy a Váhostav tulajdonosa manipulálta a csődvédelmi eljárást. Közben a vállalat szóvivője a hírügynökségnek megerősítette, újabb állami megbízásért szállnak ringbe. „Dolgozunk a D3-as, a Cadca-Bukov-Svr- činovec szakaszokra vonatkozó pályázaton, melynek határidejét június 8-ra tűzték ki” - mondta Tomáš Hálán. A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) 200 millió euróra becsüli az építkezés költségeit. A csődvédelmi eljárás alatt a Váhostav nem pályázhatott, most azonban minden újabb lehetőséggel élni kíván, (ie, TASR) Megsértették jogait 26 ezer eurót kap Jegorov Pozsony. Az Európai Emberjogi Bíróság döntése értelmében Szlovákia 26 ezer euró kártérítést köteles fizetni Volo- gyimir Jegorovnak, akit eredetileg 2002-ben vettek őrizetbe szervezett bűnbanda létrehozásának gyanújával. Később bűncselekményhői származó jövedelem legalizálása miatt ítélték el. A bíróság 2010-ben, 2011-ben, és 2012-ben is szabadlábra helyezte, de mindig újra őrizetbe vették, újabb bűncselekmények gyanújával. 2013-ban kiutasították Szlovákiából. Jegorov 2010-ben megfellebbezte a vizsgálati fogságról szóló bírósági döntést, de az elsőfokú búóság elfelejtette ennek indoklását elküldeni a fellebbezésről döntést hozó bíróságnak, s ezzel az emberjogi bíróság szerint megsértették a védekezéshez való jogát. A nemzetközi bíróság ráadásul túlzásnak nevezte, hogy a férfit összesen tíz évig tartották vizsgálati fogságban. (TASR, dp)