Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-15 / 136. szám, hétfő
4 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 15. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK VÚB: bankolás okostelefonnal Pozsony. Az okostelefonos bankolás egyre gyakoribb az ügyfelek között. Az év eleje óta 90%-kal nőtt a mobütele- fonos átutalások száma, az okostelefonokat döntően a számlamozgás megtekintésére és kisebb összegű átutalásokra használjuk, a férfiak havi átlagban 8-szor, a nők 7-szer aktiválják ezt a szolgáltatást - derül ki az Általános Hitelbank (VÚB) felméréséből. A Touch IT számítástechnikai portál felmérése szerint az okostelefonját banki szolgáltatásokra használó tipikus ügyfél 31-32 éves férfi, 50 ezer főnél nagyobb városban lakik, legalább középiskolai végzettsége van, és legfeljebb 2 éves, Android rendszerű te- lefonthasznál. (só) A szlovák kőolaj végnapjai Pozsony. Szlovákia kőolaj- szükségletének a 99 százalékát behozatalból fedezi, a hazai termelés eddig is elenyésző volt, hamarosan azonban teljesen elapadhat - nyilatkozta Monika Feráková, a Nafta kőolajszállító társaság szóvivője. A Nafta 2013-ban 10 ezer, tavaly 9 ezer tonna kőolajat hozott felszínre a szlovákiai kutakból, az előzetes becslések szerint pedig nagyjából 2020-tól teljesen leáll a hazai kitermelés. A Nafta adatai szerint Szlovákia területén az elmúlt száz évben együttesen 3,8 millió tonna kőolajat hoztak felszínre. Csak összehasonlításképpen: Szlovákia éves kőolajfogyasztása jelenleg 6 millió tonna körül mozog. (SITA) Az IMF bort iszik, és vizet prédikál Washington. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) másokon mindig behajtja a reformokat, saját megreformálását azonban nem sieti el. Az IMF igazgatótanácsa újabb három hónappal elhalasztotta a döntést arról, miként lehet a feltörekvő országok - elsősorban Kína és India - szavazati jogát növelni az intézetnél. Ezt már 2014 januárjáig le kellett volna zárni, Amerikának azonban nem tetszik, hogy csökkenne a befolyása. A reformokról szóló döntésnek így leghamarabb idén ősszel kellene megszületnie. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM I VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,7245 JJ Lengyel zloty 4,1497 Cseh korona 27,300 ffi Magyar forint 312,13 D Horvát kuna 7,5650 H Román lej 4,4738 Japán jen 138,78 1 Svájci frank 1,0469 D Kanadai dollár 1,3804 USA-dollár 1,1220 D VETEL - ELADAS BANK IE32ESSI CSEH KORONA FORINT Sberbank 1,16-1,09 28,14-26,50 324,82-296,84 OTP Bank 1,17-1,08 28,53-26,13 325,55-298,11 Postabank 1,16-1,08 28,27-26,35Szí. Takarékpénztár Tatra banka 1,16-1,08 1,16-1,09 28,04-26,48 28,13-26,50 324,89-296,91 323,05-298,49 ČSOB 1,15-1,10 28,00-26,61Általános Hitelbank 1,16-1,09 28,13-26,49 325,20-297,19 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Fonás: SITA) Több ország titokban már tárgyal a Gazprom energiacéggel a 2019 utáni orosz szállításokról Veszélyben régiónk gázellátása Az Európába irányuló orosz gázszállítások biztosításához Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírására is szükség lesz (Képarchívum) Pozsony/Bécs/Moszkva. Szlovákia - régiónk többi országával együtt- továbbra is rá van utalva az orosz gázra, Moszkva azonban egyre határozottabban állítja, hogy pár éven belül búcsút inthetünk az Ukr aj - nán keresztüli szállításoknak. Az Európai Unió ugyan azt hajtogatja, hogy nem hagyja magát zsarolni, a háttérben azonban jelenleg is intenzív tárgyalások folynak. ÖSSZEFOGLALÓ Oroszország az elmúlt hónapokban többször hangoztatta, hogy az ukránok katasztrofális fizetési morálja és az épp zajló orosz-ukrán konfliktus miatt hamarosan leállítja a nyugati gázszállításokat Ukrajnán keresztül. Alekszandr Medvegyev, az orosz Gazprom gázipari társaság vezérigazgató-helyettese a múlt héten megerősítette, hogy2019-benlejárazaKijewel kötött szerződés, amely szerint most az orosz gázt Ukrajnán keresztül szállítják az európai országokba. „Ütána semmiféle tranzitról nem lehet szó Ukrajnán keresztül” - állítja Medvegyev, aki szerint a 2019 utáni orosz gázszállítások ügyében gyorsan kell lépni, mert „gáz az lesz, csak vezeték nem, amin el lehet juttatni”. Titkos tárgyalások A leginkább érintett országoknak Szlovákia és szomszédjai számítanak, így nem csoda, hogy az említett államok politikusai és gázipari cégei a háttérben intenzív tárgyalásokat folytatnak a lehetséges megoldásról. Az osztrák Die Presse napilap információi szerint az osztrák OMV olajipari konszern és a Gazprom orosz állami földgázipari óriásvállalat titokban máris egy új gázvezeték tervén dolgozik: a korábban tervezett Na- bucco gázvezeték nyomvonalán orosz gázt szállítanának a Kasz- pi-tenger térségéből Európába. A tárgyalások egyik vezetője Reinhard Mitschek, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH (NIC) korábbi ügyvezető igazgatója. A lap szerint az OMV nem kommentálja az értesüléseket, és feltétlenül titokban akarja tartani a tárgyalásokat. A Gazprom viszont nyilvánosságra hozott egy fényképet, amelyen a megjegyzés szerint Alek- szej Miller, a Gazprom vezér- igazgatója, Rainer Seele, a Wintershall olaj- és gázipari konszern korábbi vezérigazgatója, akit nemrég neveztek ki az OMV vezérigazgatójának is, valamint Mitschek folytat tárgyalásokat a jövőbeli együttműködésről. Vita a TörökÁramlatról Hogy az osztrákok milyen sikerrel járnak, az egyelőre kétséges, hiszen korábban már több olyan próbálkozás is kudarcba fulladt, amellyel Ukrajnát szerették volna kikerülni. A Nabucco gázvezetéket például az orosz gáztól való függőség csökkentése végett építették volna, a projektet azonban 2013-ban Azerbajdzsán vonakodása miatt jegelték. Az előzetes tervek szerint a vezeték Türkmenisztánon és Azerbajdzsánon keresztül évi 26-32 milliárd köbméter gázt jutatott volna a nyugat-európai országokba. A vezeték alternatívájaként Oroszország a Déli Áramlat gázvezeték projektet dolgozta ki, amely révén Ukrajnát elkerülve szállítottak volna orosz gázt Európa déli része felé. A projektet azonban tavaly leállították, és helyette Moszkva a Török Áramlat építését szorgalmazza. Ez utóbbi a tervek szerint évi 63 milliárd köbméter gázt szállítana 2020-tól. A Die Presse úgy tudja, a Gazprom a török-görög határig vinné el a gázt, ahonnan az Európai Uniónak kellene az új vezetéken keresztül a továbbszállításról gondoskodnia. Erről folyhattak a tárgyalások a Gazprom és az OMV illetékesei között. Az osztrák lap szerint egyelőre azonban abban sincs végleges döntés, hogy Törökországon vagy Bulgárián keresztül húzódjon a Török Áramlat. Brüsszel azt szorgalmazná, ha az EU-tag- állam Bulgárián keresztül juttatnák a gázt Európába. Orosz parlamenti források szerint a Gazprom az orosz parlament energiaügyi bizottságának ülésén azt mondta, a T örök Áramlat gázvezetéket a Fekete-tengerben először csak addig a pontig építik ki, ahonnan mind Törökország, mind Bulgária irányába lehetséges a folytatás. A Török Áramlat kérdése Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök elmúlt hétvégi bakui találkozóján is szóba került. Putyin tájékoztatni fogja Alekszej. Millert, a Gazprom energiavállalat elnökét bakui tárgyalásainak eredményeiről, majd Miller szakértői szinten folytatja a projekt megvitatását - közölte Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője, de további részleteket nem árult el. Szlovákia sem marad ki Nemrég Robert Fico szlovák kormányfő is bevallotta, Szlovákiának hatalmas veszteséget jelent, ha Oroszország 2019 után nem Ukrajnán keresztül továbbítja a földgázt az európai államokba. A kormányfő ezért azé hónap eleji moszkvai tárgyalásain is felvetette a Szloválda számára megoldást jelentő Eastring (Keleti gyűrű) projektet. Ez Szlovákiából Magyarországon át Romániába vezetne, és két változat is létezik a Bulgárián át Törökországig menő szakaszra. A Török Áramlattal való összekapcsolás érdekében fordított irányban való működésre is alkalmassá kellene tenni a Bulgáriában húzódó transzbalkáni vezetéket. Az Eastringet 2018-ban állítanák üzembe. Évi 20 milliárd köbméter gáz továbbítására lenne alkalmas. Hogy mindehhez mit szólnak az oroszok, azt egyelőre nem tudni. Medvegyev szerint a Robert Fico által Moszkvában ismertetett Eastring tervével még csak ismerkednek. (mi, MTI, TASR) IKERTE$UDVA| Érnek az első zöldségek! A tartalomból: Kecske a ház körül Tudta, hogy a paradicsom gyógynövény? Ritkábban, de bőségesebben öntözzünk Virágok, amelyek árnyékban is pompáznak Június 18-án keresse kedvenc napilapjavai együtt az újságárusoknál! r*nr‘ A csalók üzenetei feladóként már a bank nevét is képesek kiírni Új módszerrel nyúlják le a pénzt ÖSSZEFOGLALÓ London. Az elmúlt években több olyan pénzlenyúlós módszerrel találkozhattunk, ami először Nyugat-Európában jelent meg, majd kisvártatva régiónkban is. Ezúttal a brit bankok közös pénzügyicsalás-ellenes szervezete, a Financial Fraud Action (FFA) figyelmeztet egy új csalási technológiára. A Pénzcentrum.hu szerint a módszerlényege, hogy abanki ügyfél figyelmeztető SMS-üzenetet kap-látszólag-abankjától. Ebben arra figyelmeztetik, hogy veszélyben van a pénze: például azért, mert illetéktelenek hozzáfértek a bankszámlájához. Az SMS-ben az szerepel, hogy hamarosan keresni fogják őt bankjától, esetleg egy kamu banki honlapra irányítják. És valóban, perceken belül csörög is a telefon, a vonal túlsó végén pedig az álügyintéző beszél: az ügyféltől elkéri legfontosabb adatait, bankkártyája számát, számlaszámát, és természetesen - mivel nagy a veszély - PIN kódját, jelszavait is. A gyanútlan ügyfél pedig megadja az adatokat. A helyzetet nehezíti, hogy a csalók már olyan üzeneteket is tudnak küldeni, ami feladóként a bank nevét írja ki - így pedig az ügyfél telefonján a bankjától korábban kapott üzenetek közé kerül be. Hogyan lehet védekezni? Az FFA legfontosabb tanácsa, hogy gyanakodjunk: bankunk soha nem kéri PIN kódunkat telefonban vagy e-mailben, és nem kérik a netbanki azonosítónkat sem. Ha ilyen SMS-t kapunk, ne az abban szereplő számot hívjuk, hanem bankunk központi call centerét. (Pc.)