Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-13 / 135. szám, szombat

22 Szolgáltató oldal - hirdetés ÚJ SZÓ 2015. JÚNIUS 13. www.ujszo.com Simon Gyula vezetésével bajnoki címet szereztek, nyártól első alkalommal küzdenek a kerületi bajnokságban a csallóközi település képviselői Történelmet írt a nagyabonyi futballcsapat A nagyabonyiak bajnokként várják a hazai idényzárót színesítő éremosztást (Lelkes Vince felvétele) Tudatos építkezés édes gyümölcse érett be a nyár elején Nagyabony- ban, ahol a Simon Gyula játékosedző vezette együttes, a helybeli fut- ballklub közel nyolc és fél évtizedes fenállása legkiemelkedőbb ered­ményét produkálva baj­noki elsőséget szerzett az AG Sport Ligában. PR-C1KK A vezetők, a futballisták u- gyan nem hangoztatták, de már a bajnoki nyitányt mege­lőzően a feljutást fontolgatták. Parádés őszi menetelés „Azon munkálkodtam, hogy a fiatalabbak és az idősebbek az öltözőben, a pályán, de a játéktéren kívül is egy célért küzdő kollektívát alkossanak. Mindig a soros ellenfélre szab­tam a taktikát. Megtanultunk nyomás alatt játszani, vesztes állásnál sem estünk pánikba, így volt ez az őszi szezon legnehezebb párharcán, a kis- udvarnokiak elleni idegenbeli találkozón, melyen kétszer is vesztésre álltunk, végül döntet- leneztünk. Ősszel veretlenül vettükaz akadályokat, az ellen­felek még nyílt sisakkal ját­szottak ellenünk. Ennek tudha­tó be, hogy olykor gólzáporos győzelmeket arattunk” - ecse­telte a pontvadászat első félidejének legfontosabb ismér­veit a sikerkovács Simon Gyula. Aranyat ért a tapasztalat „Ami a teljesítményünk nívó­ját illeti, meglátszik, hogy me­zünket öt, egykor felsőbb osz­tályban megfordult futballista viseli. Ami engem illet, a pá­lyán igyekeztem fazont szabni alakulatunknak. Úgy tartom, könnyebb a játéktérről irányí­tani védenceimet. Azonnal re­agálhattam a történésekre. Nem nagyképűségből mon­dom, de technikailag és takti­kailag egyaránt felülmúltuk legnagyobb riválisainkat. A meccseken főleg arra koncent­ráltunk, hogy megtartsuk, ne adjuk el a labdát. Igyekeztünk nagy területen játszani. Ez a taktika a legtöbbször bevált. Fontos volt, hogy vendéglátó­ként legyőztük a trónkövetelő kisudvarnokiakat, akiknek a lendülete a nagyabonyi vere­séget követően érezhetően alábbhagyott” - fűzte tovább a gondolatsort a játékosként gól­erős tréner. „Visszapörgetve a párharcok filmkockáit, a meg­határozó egyéniségeink közé Erős Györgyöt, Soós Tivadart, Németh Józsefet, Belucz Gá­bort, Nagy Tamást, Vígh Ba­lázst és a gólkirályi cím váro­mányosát, Miklós Imrét soro­lom. Hálával tartozunk a hát­térben szorgoskodó vezetők­nek, a szurkolótáborunknak. Abban, hogy jól felkészített csapatot örököltem, elődeim­nek is nagy szerepe volt” - summázta a bajnokcsapat sze­replését a szakember. Összefogásból V. liga lett „Összefogtunk. Lépésről lé­pésre araszoltunk feljebb a táb­lázaton. Csapatot építettünk, posztokra igazoltunk, közben az infrastrukturális fejlesztés­ről sem feledkeztünk el. Felújí­tottuk az öltözőket, edzőpá­lyát, villanyvilágítást létesítet­tünk. Nagy hagsúlyt fektetünk az utánpótlás képzésére, sze­retnénk, ha a jövőben több sa­ját nevelésű futballista küzde- ne településünk sikereiért. Adakozó támogatók, elkötele­zett és tettre kész klubvezetők, népes és kitartó szurkolótábor nélkül nem ünnepelhetnénk ma bajnoki diadalt. Ezúton szeretnék köszönetét mondani a helyi önkormányzatnak, a nagyabonyi polgámesternő- nek, a hazai és környékbeli vál­lalkozóknak, akik sokat tettek annak érdekében, hogy a csúcsra kerüljünk. Maximális elismerést érdemelnek a tiszt­ségviselők, név szerint Gányo- vics Julianna, Csánó József, Nagy Attila, Varga Sándor és Domonkos Béla. A Simon-le- génységet otthon és idegenben lelkesen buzdította a fanatikus szurkolókból verbuválódott drukkersereg. Külön kiemelem azokat, akik az első bajnoki párharctól bíztak a feljutás ki­harcolásában. Az V. ligás sze­repléssel történelmet írunk, közel 85 éves fennállásunk so­rán még nem szerepeltünk ezen a szinten. Csakhamar ú- jabb kihívással szembesülünk. Arra számítok, hogy a kerületi bajnokságban sem vallunk szé­gyent, s tovább folytatódik a nagyabonyi futball reneszán­sza” - foglalta csokorba érzése­it Varga Tibor, a nagyabonyi futballklub elnöke, (ái) A bajnokcsapat tagjai Patrik Juriga, Erős György, Kardos Gyula, Soós Tivadar, Si­mon Gyula, Németh József, Boráros Adrián, Nagy Zsolt, Be­lucz Gábor, Miklós Imre, Domonkos Tibor, ifj. Domonkos Bé­la, Nagy Tamás, Vígh Balázs, Jakubík Péter, Döme Tibor, Bartal Szabolcs, Nagy Péter, Gróf Norbert, valamint az ifi­ből kiválasztottak: Patócs Ádám, Németh György, Filip Nguyen Nhu. Játékosedző: Simon Gyula, csapatvezető: Domonkos Béla, gyúró: Csánó József, (ái) SZÍNJÁTSZÓK figyelmébe A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Kassa-kömyéke Területi Választmánya és a Szlovákiai Magyar Műve­lődési Intézet meghirdeti a XVII. Egressy Béni Or­szágos Színjátszó Feszti­vált (Falusi Színjátszó Cso­portok XVII. Országos Fesz­tiválja), amelyet november 12. és 15. között rendeznek meg Szepsiben és Buzitán. A csoportok klasszikus színdarab, népszínmű, eszt- rádműsor és dramatizált népi játék műfajokban jelentkez­hetnek szeptember 30-ig a Csemadok Kassa-kömyéke Területi Választmányának titkárságán. Színdarabok esetében a műsor időtartama 120 perc, az esztrádműsoré 50 perc lehet. A fesztiválon nem indulhatnak versenyben azok az előadások, amelyek már sikeresen szerepeltek a Jókai Napok versenyprog­ramjában. Bővebb tájékozta­tás: 055/4603602 mobil: 0905/818377 e-mail: szepsi@csemadok.sk Információk és jelentkezési lapok: www.egressyfeszt.gportal. hu, www.csemadok.sk AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM I VALUTA IHMB Angol font 0,7245 Lengyel zloty 4,1497 Cseh korona 27,300 üli Magyar forint 312,13 □ Horvát kuna 7,5650 CT Román lej 4,4738 Japán jen 138,78 Wi Svájci frank 1,0469 n Kanadai dollár 1,3804 CT USA-dollár 1,1220 n VÉTEL - ELADÁS I BANK IEE3ŠSI CSEH KORONA FORINT Sberbank 1,16-1,09 28,14-26,50 324,82-296,84 OTP Bank 1,17-1,08 28,53-26,13 325,55-298,11 Postabank 1,16-1,08 28,27-26,35­Szí. Takarékpénztár 1,16-1,08 28,04-26,48 324,89-296,91 Tatra banka 1,16-1,09 28,13-26,50 323,05-298,49 ČSOB 1,15-1,10 28,00-26,61­Általános Hitelbank 1,16-1,09 28,13-26,49 325,20-297,19 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) PEGAZUS ALKOTOPALYAZAT A Szlovákiai Magyar írók Társasága idén is meghirdeti irodalmi alkotópályázatát vers és próza kategóriában. Beküldési határidő: július 15. Pályázhatnak önálló kötet­tel még nem rendelkező, szlovák állampolgárságú szerzők, korhatár nélkül. A pályázatra érkezett munkák mindegyikéhez a felsorolt mentorok egyikének javaslata szükséges ahhoz, hogy az arra érdemes mű a bírálóbizottság elé kerüljön: Hizsnyai Zoltán, Juhász Katalin, Z. Németh Ist­ván, Szászi Zoltán. A pályázó feladata: 1. A mentorok közül kivá­laszt egyet, akivel dolgozni szeretne. Ezután jelentkezik a Társaság titkárságán (mobil: 0911239479, e-mail: szmit@szmit.sk) ahol meg­kapja a mentor elérhetőségeit. A szerzőnek a mentor nyújt segítséget abban, hogy a bírá­lóbizottság elé színvonalas pályamű kerüljön. Végezetül a pályázó a mentortól 5-10 so­ros ajánlást kap, és azzal együtt adja le pályázatát. A pályázat jeligés. Az aján­lást, nevet, címet és a telefon­számot kérjük lezárt boríték­ban mellékelni, amelyre csak a jeligét kell ráírni. A jelige az oldalszámokkal ellátott kéz­irat minden oldalán szerepel­jen! Egy pályázó több alkotás­sal is pályázhat. A pályaműveket öt kinyomta­tott példányban kérjük pos­tázni, e-mailban küldött pá­lyázatot nem fogadunk el. A szakmai zsűri tagjai: Né­meth Zoltán József-Attila dí­jas költő, N. Tóth Anikó Ma­dách- és Talamon-díjas író, Mizser Attila Madách-nívódí- jas költő. Védnökök: Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, elrendel Lajos Kossuth-díjas író. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés és díjkiosztás augusztus 14-én lesz Ipolyszakálloson (Méhecske Panzió). A pályázatokat az alábbi címre várjuk: Szlovákiai Magyar írók Társasága Pegazus Alkotópályázat Galantská cesta 658/2F 92901 Dunajská Streda FELHÍVÁS Napjaink kétnyelvűségi gyakorlatának erősítésére, a szlovákiai magyar közösség nyelvi jogainak védelmében a Pro Cívis polgári társulás do­kumentálni kívánja a Cseh- szlovákiában/Szlovákiá- ban/Osztrák-Magyar Monar­chiában élő kisebbségek egy­kori nyelvhasználati lehetősé­geit bizonyító, két- vagy több­nyelvű dokumentumokat. Ezért felhívással fordul az ön- kormányzatokhoz és civilek­hez: gyűjtsük össze a múl­tunk dokumentumait! Az adatbázis szándékaink szerint tartalmazni fog minden olyan két- vagy többnyelvű nyomtatványt, hivatalos iratot, amely 1900-tól napjainkig ke- rültforgalomba. Az idősebbek emlékezeté­ben még él az a gyakorlat, amikor az űrlapok, nyomtat­ványok, rendeletek, értesítők, bírósági végzések, anyaköny­vek, halotti levelek, menet­rendek, erkölcsi és iskolai bi­zonyítványok, katonaköny­vek, munkakönyvek, segédle­velek, okmánybélyegek, fize­tőeszközök, különböző szer­ződések, orvosi látleletek, és más, jogi-közéleti hivatalos dokumentumok többnyelvűek voltak. A dokumentumok gyűjtése nem öncélú, és nem korláto­zódik a múlt többnyelvűségi gyakorlatának bizonyítására. Ha azt szeretnénk, hogy Szlo­vákiában a kétnyelvűség ismét gyakorlattá váljon a hivatalos érintkezésben, ismernünk kell a múltat. Kérjük azon személyeket, szervezeteket, kulturális in­tézményeket és minden más érintettet, hogy akinek birto­kában vannak a fent említett vagy egyéb dokumentumok, felvételek, azok másolatát (esetleg eredeti példányát) juttassa el postán az alábbi címre: PRO CÍVIS Mýtne námestie 1 930 40 Štvrtok na Ostrove vagy e-mailben, szkennelt formában erre a címre: iroda@procivis.sk Bízunk benne, hogy felhí­vásunk megértésre talál, és si­kerül egy mindent átfogó, az élet minden területét felölelő adatbázist létrehoznunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom