Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-11 / 133. szám, csütörtök
I HOBBI ÚJ SZÓ 2015. június • www.ujszo.com Horgász - hirdetés mi Betörtök. Hát nem kapitális jószág, konstatálom, bolondos rohangálásából sejtve, kárász lesz. Valóban, kilós forma kárász paskolja a vizet méltatlankodva. Elő se veszem a merítőt, csak kilendítem a mólóra, és elteszem a szákba. Ha jön hozzá valami, elviszem, ha egyedül marad, visszakapja a szabadságát. Már elmúlt dél, és komoly kapás sehol. Pedig ott zurbol- nak most is a nagy pontyok a bedőlt fa ágai közt, néha akkora hullámok érkeznek, mintha valaki fürödne ott. Egy sikló is elcikázik előttem, riadt loccsanással távozik előle egy brekusz. A sziget fáin szarkák csörögnek. Gyönyörűen él a víz. Aztán se szó, se beszéd, eltűnik az úszó. Mire észbe kapok, és bevágok, a hal már el is érte a bokrokat. Beront a gallyak közé, és hiába az erős szerelék, csak fékezni tudom a menekülését, visszafordítani képtelen vagyok. Egyre mélyebben furakodik be a sűrűbe, és fájdalommal érzem, zsugorodik az esély, hogy kiabáljam onnan. Gyorsan lerúgom a cipőt, és kislattyogok a móló elejére, de már ez sem segít. Késő. Rátekerte a zsinórt a gallyakra, az úszó bóbitája még ott bólogat a fűzfalevelek között, érzem is a hal súlyát, de egyre biztosabban tudom, ennek szakítás lesz a vége. Ha csak valami csoda folytán ki nem jön a hal. Nincs csoda, nem jön. Kénytelen vagyok beszakítani a szereléket. Hat nap után ugyanott. Hiába jöttem ki korán reggel, délig megúszom kapás nélkül. Bár ezen a helyen fogásaim zöme déltájban esett, nem is türelmetlenkedek. Hanem kora délután ismét megtréfál egy ponty. Szép, merítős kapásnak ütök oda, és a jó súlyú hal szinte azonnal betéved a bokrok közé. Hosszas huzavona után sikerül kikényszerítenem, s már nyeregben érzem magam. Hagyom futkosni magam előtt. Sír az orsó fékje, erős a hal. Kifejezetten erőszakosan bánok vele, hamarosan fel is villan a víz alatt fordultában, lehet vagy ötkilós. Szép, formás tőponty. Jobb kézben a bot, hátratolatok a hátizsákhoz, ballal előcibálom a merítőt, fél kézzel csatarendbe állítom, miközben tartom a halat, és betolom a vízbe a szákot, hogy majd fölé navigálom a pontyot, amelyet már magaménak érzek. S elég egy rossz mozdulat, egy pillanatnyi lazaság, és kipattan a horog a hal szájából! Nagy burvánnyal int búcsút. Ennyi. Kisvártatva egy keszegcsapat áll rá az etetésre, és akkora dévéreket fogok, mint egy-egy szeneslapát. Csodaszép, palaszürke példányok. Végül egy termetes kárász is beugrik. Mindezt a durva pontyozóval. Ha átszereltem volna, elképesztő, micsoda rendet vághattam volna a keszegek közt. Nem mertem megkockáztatni, hogy „véletlenül" beugrik egy nagy ponty, és az is megtép. így sem volt okom méltatlankodni. Csak azok a pontyok ne mentek volna el! De hát így van ez, néha ők győznek. Ettől (is) izgalmas a peca. Kövesdi Károly Végre beköszöntött a nyár, megjött a jó idő. Elkezdtek zabálni az amurok. A szó szoros értelmében zabálni, hiszen ezek az Ázsiából betelepített, és természetes vizeinkben ma már mindenütt megtalálható halak olyanok, mint az evőgépek. Míg a pontyok csak csipegetik a kaját a fenékről, lassan, komótosan porszívóznak, az amurok mohón felhörpölnek minden útjukba kerülő ehetőt. A horgászok egy része és a biológusok ezért is viszonyulnak hozzájuk ellenségesen: idegenek, nem a mi vizeink halai, ráadásul bélpoklosságukkal kiszorítják a pontyokat a megszokott helyeikről. Ám aki valaha is fogott nyolc-, tíz-, vagy akár húszkilós, termetesebb amurt, annak kissé árnyaltabb a témáról véleménye. Az amur ugyanis hihetetlen erőt képvisel, egy-egy nagyobb példány kifogása semmi máshoz nem hasonlítható élményt kínál a horgászok számára. Persze, balgaság azt hinni, hogy az amur éjjel-nappal eszik. Gyakran látjuk őket a halastavak felszínén csapatokban úszkálni. Ilyenkor látszólag nem táplálkoznak, csak napoznak. Ha valami megijeszti őket (bevágott kocsiajtó, melléjük csapódó etetőkosár), szinte felrobban a víz, ahogy szétugrik a csapat. Sokan legyintenek a „látott hal" láttán, és türelmesen várják az sötétedést, amikor ezek az óvatos torpedók az éj leple alatt beindulnak. Van azonban egy jó módszer, amellyel a napközben békésen sziesztázó amurokat is horogra tudjuk csábítani. Ez pedig nem más, mint a jó öreg csali, a kenyér. Ehhez a módszerhez válasszunk egy nyugodt partszakaszt, ahol nem tülekednek a horgászok, és ahol szoktunk amurokat látni. Nem kell felhívni magunkra a figyelmet. Horgász- szunk nyugodtan a megszokott módszerünkkel, de közben potyogtassunk a vízbe kenyérkockákat. A kenyér állaga nem fontos, az sem baj, ha kissé száraz. Egy-két kilónyit is bedobálhatunk, ez mindig a víz és az amurcsapatok nagyságának függvénye. Egyáltalán nem baj, ha a kenyérdarabokat a szél vagy a hullámzás beljebb sodorja, a lényeg, hogy felkeltsük az amurok érdeklődését. Természetesen a vízi madarak, a récék, kacsák, hattyúk is szeretik a kenyeret, etetésünkön hamar megjelennek, így néha többet kell etetnünk, hogy a halaknak is maradjon. A pontyok is kedvelik a kenyeret, így a későbbi horgászat során őket is zsákmányul ejthetjük. A legjobb etetési idő a nagy kánikulák idején a naplemente környéke. Ilyenkor az óvatosabb, tapasztaltabb amurok is feljönnek a kenyérért. Néhány nap múlva kiderül, hogy az amurok rászoktak-e a könnyen megszerezhető kajára. Ha eközben nem zargatjuk őket, hamar megszokják az etetést, és akár közvetlenül a part közelében is felveszik a kenyeret. A szereléket nem kell túlbonyolítani: a botunk lehet 3,6-4 m közötti erős match vagy telematch, zsinórunk 0,20-0,28 mm közötti. Ez mindig a terepviszonyoktól függ, de nem árt az erős zsinór, mert az amur, mint említettük, őserővel küzd a horgon. Próbálkozhatunk fonottal is, abból a vékonyabb is megfelel. Az úszók közül legjobb a kétpontos, kb. 5 grammos, kissé alásúlyozva egy söréttel (1,5-2 gr.), az eresztékünk legyen vagy 30 cm. Horgunk 1-es, 2-es méretű, forgóra, élőkére nincs szükség. A csalink természetesen friss kenyérbél. A kenyérhéj azért nem jó, mert felúszik a víz színére, márpedig nem a felszínen fogunk horgászni, hanem vízközt (30-40 cm), ahol sokkal bátrabban kapnak a halak. Az egész vercajg lelke a horog szárára stabilan rányomott, kockacukor méretű kenyér, amelyet bedobás előtt a vízbe mártunk. Ezzel a kenyér által felszívott kis plusz vízzel már jól tudunk dobni, és az alul súlyozott úszónk is így válik érzékennyé. A horoghegy nyugodtan kikandikálhat a kenyérből, nem okoz problémát. Ez a módszer természetesen csak álló vízen alkalmazható, s még itt is ki kell várnunk a a szélmentes időt, leginkább a tikkasztó nyári kora estét. Először elkezdjük dobálni 10-15 méterre a kenyérszeleteket, s amikor az amurok megjelennek, jöhet a szerelék bejuttatása. A felcsalizott horgot megpróbáljuk kissé az „etetésen" túldobni, majd óvatosan visszahúzni a többi kenyérdarabkához. Résen kell lennünk, mert a kapás pillanatokon belül bekövetkezhet. Az első lehúzásra még nem érdemes bevágni, de ha néhány másodpercig nem jön fel az úszó, jöhet a bevágás. A horog leggyakrabban a felső szájszélbe akad. A fent leírtak csak alapot nyújtanak, a részleteket ki-ki kedve és ízlése szerint kikísérletezheti. Kétpontos úszó helyett próbálkozhatunk vízi golyóval, pici, kisha- las úszóval ólomsörét nélkül, sőt úszó nélkül is bedobhatjuk a csalit, csak ilyenkor gyakran ki kell húzni és újra dobni, mert a megdagadt kenyér hamar lemerül a fenékre. A halnak ilyenkor kevés ideje van, hogy beszippantsa a csalit. A horog mérete sem mellékes, legalább 2-es méretűt kössünk a zsinór végére, de ha kapitális amurok járnak az etetésre, az 1-es sőt a nullás horog sem túlzás. Ilyenkora horog nagyságához kell passzintanunk a kenyérkocka méretét. Ami mindenek felett lényeges: ehhez a módszerhez csendben kell lennünk. Szinte lopakodva kell mozognunk a parton, ha lehet, takarásban maradva, ügyelve, hogy ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, és az árnyékunk ne vetődjön a vízre. Ez természetesen más módszereknél is hasznos lehet, feltéve, hogy a part közelében horgászunk. Egyik hal sem kedveli a zajongást, dobogást, ricsajt. Évekkel ezelőtt láttam egy srácot, aki ezzel a módszerrel próbálkozott, sikertelenül. Az első hibát ott követte el, hogy nem etetett, csak úgy hajigáit. A másik hiba az volt, hogy nem dobott túl a csapaton, hanem a napozó amurok közé pottyantotta a csalit, amelyek nagy robajjal ugrottak szét valahányszor. Szóval kapisgálta a dolgot, de nem dolgozta ki a módszert. Mint említettük, az amur óvatos, rafinált hal, nehéz túljárni az eszén. (ft) ■ .i^B L ^ M aj is
