Új Szó, 2015. június (68. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-06 / 129. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2015. JUNIUS 6. VÁROSNÉZŐ 17 Mohovaja utca 20. (Szakárossy Zsuzsa felvételei)' Szentpétervár, vasárnap reggel H ideg a szíve Szentpétervárnak. Május van, reggel kilenc, hűvös szél siettet a Manyezs- naján. Plosagy ide, plosagy oda, jobbról is, balról is érzem a huzatot. Csatornák ölelik a teret, a Finnöböl sincs olyan messze, a Belin- szkij hídon még a nyakamat is behúzom. Tavasz van itt is, a 2015., de nem olyan, mint nálunk. Négyöt fokot mutat a hőmérő, mindenki kabátban. Nézem a Fontanka vizét. Sötét, nagyon sötét. Hétmillió ember lakja a várost, mit akarok? Azúrkék gyönyört, zebracsíkos halakat? Elő akváriumot a paloták között? Aranykupolás kistemplom a sarkon, itt fordulok balra, irány a Mohovaja. Mint márciusban és tavaly tavasszal. Mohovaja 20. Vaclav Nyizsinszkij háza. Kijevben született, szülei lengyel balettművészek, de itt élt hétéves korától, s itt kezdte el tanulmányait a Tyeatralnaja utcai intézet falai között. 1903-ban, tizennégy évesen már a Mariinszkij Tyeatr operaelőadásaiban táncol. Két évvel később elköltözik a család. A tánc ifjú istene (még tizenhat sincs!) már más útvonalon jár a világ leghíresebb balettintézetébe. De addig? Sötét lépcsőház, zárt udvar, zord kapualj, aztán balra, végig a Mohovaján, egészen a kistemplomig, majd fel a hídra, a Belinszkijre, onnan a Fontanka mentén, a paloták ablakai előtt az intézetbe. Állok a kapu alatt. Nézek jobbra, a Csajkovszkij utca irányába, amerre jóval ritkábban vezethetett az útja. Lehangoló a látvány. Szürke házak, poros homlokzatok, lepusztult udvarok. Zöld-fehér villa velem szemben, de az már a Csajkovszkij utca közepe. A bejárat mellett a műemlékvédelem táblája. Rögtön mellette egy másik: Konyhaeszközök szervize. Mit keresett volna erre a balett- intézet csodagyerekként kezelt növendéke? Barátokat? Kamaszkori kalandokat? Aligha. Legfeljebb tejért, kenyérért küldhették őt a közeli boltba. Vissza a Mohovaja 20-ba. Keskeny udvar, jókora tűzfal. Tábla sehol sem jelzi, ki lakott itt egykor. De ahogy elindulok visszafelé, azon az úton, amelyen egykor ő járt, tízlépésenként azt olvasom, ki és mikor élt ebben és ebben a házban. A nagy honvédő háború hőseitől neves írókig,' költőkig lakott erre sok mindenki. Lenin is itt tartotta híres beszédét 1906-ban, ebben az utcában pedagógusok százainak. Itt a színművészeti akadémia, a fiatal formatervezők intézete, én mégis a pékség előtt állok meg. Nehezen enged tovább a frissen sült kenyér illata. A Fontanka mellett már a csatorna- szaga áll a levegőben. Sétahajó úszik el a vízen, gyalogost alig látok. Vasárnap délelőtt errefelé csendes a város. A turisták áradata a palota téren, a Sándor-oszlop körül hömpölyög, vagy épp az Er- mitázs felé tan, arrafelé, ahol tábla hirdeti: „Polgártársak! Ez az oldal bombatámadás idején veszélyesebb, mint a másik!” Csak, hogy tudjuk! Nyevszkij Proszpekt, Dom Knyigi, Kazanyi-székesegyház, a Vérző Megváltó temploma, Művészetek tere, Gosztyinij dvor. Onnan már csak egy ugrás az Anyicskov-híd, amely előtt egykor az isteni tehetséggel megáldott ifjú, Vaclav Nyiszinszkij is naponta kétszer elment. Az utat, amely a csatorna mentén ide vezet, szürke gránittal burkolták, és védőkorlátot is kapott. Klasszicista, barokk és copf stílusú épületek után a város (és a világ!) egyik legszebb hídját csodálja, aki sétája során eljut idáig. Az Anyicskov-híd ugyanis úgy íveli át a Fontankát, olyan büszkén és olyan elegánsan, hogy időbe telik, míg az ember, aki csupán vendég a városban, megszokja ezt a parádés látványt. 1715-ben Anyicskov hadmérnök Péter cár parancsára fahidat álmodott ide, az volt a város egyik bejárati diadalkapuja. 1841-ben egy másik mérnök új hidat építtetett, ezt a mostanit, amelynek négy hídfőjén négy csodás szoborkompozíció áll. Szentpétervár történelmi központjának leglátogatottabb hídja ez, a város háromszáznegyvenkét hídja közül minden kétséget kizáróan a legszebb, a legdíszesebbek között is a legpompásabb. Valamennyit ugyanaz a szobrász, E K Klodt alkotta 1841 és 1850 között. Megvadult lovat fékez meg szilaj gazdája, aki Michelangelo Dávidjának orosz rokona lehetne. Lenyűgöző alkotás a négy kompozíció. Ember és állat vad erejű párharca, amelyből az előbbi kerül ki győztesen - heroikus küzdelmet folytatva megzabolázha- tadannak tűnő vetélytársával. Méretüktől eltekintve olyannyira életszernek a szobrok, hogy az ember szinte hallja a visszatartott lovak ellenkezését, tajtékzó dühét, mint ahogy pőrére vetkőzött gazdájuk Utolsó nekifesziilését is. Féltették is a szobrokat a város lakói a második világháború idején! Gránittalapzatukról leszedve a rakparton álló Anyicskov-palota kertjében ásták el, nehogy a németek kárt tegyenek bennük. Géppuskafészkeket állítottak a szobrok helyébe, amelyeket aztán a kilencszáz napig tartó blokád elmúltával azonnal lebontottak, a kiásott szobrokat pedig visszaállították eredeti helyükre. Szentpétervár észak Velencéje, írja minden útikalauz. Hatvanhat fo- lyójával és csatornájával, történelmével és művészetével, borscsával és fekete kenyerével, tengerészeivel és táncosaival, élet- és vendégszeretetével gyorsan belopja magát az ember szívébe. Aztán ott is marad. Örökre. Szabó G. László
