Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-29 / 122. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 29. Sport 21 A 79 éves svájci sportvezetőt továbbra is támogatja a küldöttek nagy része Belebukik Blatter a botrányba? Vége a játéknak Blatter számára. A tüntetők rács mögött látnák, de a küldöttek nagy része továbbra is támogatja. Ma kiderül, újraválasztják-e a FlFA-elnököt. (TASR/AP-feIvétel) Távozik a sikeredző Csurovics Privigyén folytatja Komárom. Elhagyja a bajnok komáromi kosárlabdacsapatot Miljan Csurovics vezetőedző. A 42 éves szerb tréner a legyőzött döntőbeli ellenfélnél, a privigyeieknél folytatja pályafutását, akikkel hároméves szerződést írt alá. ,A bajnoki cím ünneplése után Csurovics hazautazott, azzal, hogy egy héten belül visszajön, és akkor megbeszéljük a dolgokat. Másoktól tudtam meg, hogy megegyezett a privigyeiekkel, akik eddigi fizetése dupláját ajánlották neki - mondta lapunknak Paulík József, az MBK Rie- ker Com-Therm menedzsere. - Sajnos a komáromi klub anyagilag az extraliga alsóházába tartozik, nem ez az első ilyen eset, korábban az edzők közül Peter Bálintot és František Ront is így vitte el a konkurencia.” Az új komáromi trénert illetően vannak elképzelések, de minden a leendő költségvetés függvénye. A bajnoki címért semmüyen anyagi juttatás nem járt a szövetségtől, így csak a szponzorokra számíthatnak. „Ha akkora összegből tervezhetnénk, mint tavaly, folytatnám a munkát én is. Egyelőre a kétharmada van meg. Akadnak még kisebb adósságaink, de egy éve ilyenkor nullán álltunk, ahhoz képest jobb a helyzet” - tette hozzá Paulík. (ot) Miljan Csurovics (TASR) Megrengetheti-e a botrány Sepp Blatter pozícióját a FIFA élén? Az európai szövetségek szabadulnának a svájci sportdiplomatától, de az afrikai, ázsiai, amerikai és óceániai szavazatoknak köszönhetően Blattért ma vélhetően simán újraválasztják. Blatter szerint tegnap már „túl késő volt” lemondani. ÖSSZEÁLLÍTÁS A FIFA vezető posztjára az ötödik ciklusára készülő Joseph Blatter mellett eredetileg hárman pályáztak, de a másik két európai jelölt, a holland szövetséget vezető Michael van Praag és a korábbi aranylabdás portugál futballista, Luis Figo visszalépett, hogy az így maradó egyeden ellenjelöltet, Ali bin al-Husszein jordán herceget támogassák. Nincs halasztás, nincs bojkott A Nemzetközi Labdarúgószövetséggel kapcsolatban már régóta beszélnek a korrupcióról, de a nagy botrány szerdán robbant ki, amikor a zürichi kongresszus megkezdése előtt több FIFA-tisztség- viselőt letartóztattak azzal a váddal, hogy kenőpénzt fogadtak el különféle média- és értékesítési cégektől. A botrány hatására az UEFA az elnökválasztás elhalasztását javasolta, s kilátásba helyezte, ha ez nem történik meg, akkor bojkottálja a voksolást. A FIFA szabályai szerint azonban az elnökválasztást az európai tagok nélkül is le lehetne bonyolítani, így Platiniék végül visszakoztak. Európa szemben a világgal Blattért ugyanis az öreg kontinensen kívül mindenhol szeretik. Afrika neki ígérte mind az 53 szavazatát, az észak- és közép-európai szövetségeket tömörítő Concacaf állítólag 41 szavazatot garantál, Blatter Ázsiából 47 szavazatra számíthat, Dél-Afrikából pedig 8 vok- sot várhat. Ilyen táborral szemben az 54 európai szövetség még akkor is kevés lenne, ha mindannyian egységesen Blatter kihívójára, Ali bin al- Husszeinre szavaznának, az orosz kötődésű államok esetében pedig ez egyáltalán nem is biztos. Blatter így vélhetően ötödik ciklusát is megkezdheti a FIFA élén. Hiteltelen szervezet „Nincs semmi bajom Seppel, emberként nagyon szeretem és tisztelem. De ha hivatalban marad, akár tetszik, akár nem, a FIFA nem lesz hiteles, megbízható szervezet” - mondta ki kertelés nélkül Michel Piatini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke. Blatter 1998-ban került a FIFA elnöki székébe, de az utóbbi években szinte csak botrányokkal forrott egybe a neve. Az elhatalmasodó korrupció iskolapéldájának sokan a 2018-as és a 2022-es vb helyszínének kijelölését tartják: előbbit Oroszország, utóbbit Katar kapta, vélhetően nem pusztán szakmai szempontok figyelembe vételével. A FIFA a különböző tornák, rendezvények televíziós és marketingjogainak értékesítése során sem járt el mindig törvényesen. A New York-i szövetségi bíróságnál kétéves nyomozás eredményeként benyújtott, 47 vádpontot tartalmazó vádiratban többek között az áll, hogy az érintettek zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül. „Ez egy konspiráció” Bár a szerda reggeli letartóztatások után a FIFA szóvivője sietett leszögezni, hogy az elnököt nem érinti a botrány, Blatter lemondta csütörtök délelőtti nyilvános programjait. Neki kellett volna megnyitnia az orvosi konferenciát, de nem jelent meg. Manuel Lopes Nascimento, Bissau-Guinea futballszövetségének elnöke azonban így is megtapsoltatta. Az Index megszólaltatta Nascimentót, aki szerint összeesküvés zajlik: „Sokan mondják, hogy Blatter korrupt, de erre nincsenek konkrét bizonyítékok, hol vannak a bizonyítékok? És ezek az emberek, akiket most letartóztattak? A múltban történtek ezek a dolgok. Miért pont most hozták őket elő? Ez egy konspiráció, hogy lejárassák Sepp Blattért.” Túl késő lemondani Blatter tegnap összehívta a hat konföderáció vezetőjét. A találkozó után Michel Piatini „barátként” beszélt Blatterrel, és arra kérte, mondjon le, mert maradásával árt a FIFA-nak. „Nem mondhatok le, már túl késő egy nappal a kongresszus előtt” - válaszolta a 79 éves sportvezető. Közben az angol David Gill, aki a FIFA végrehajtó bizottságában az UEFA-t képviseli, bejelentette, hogy ha Blatter hivatalban marad, nem hajlandó vele együtt dolgozni, és inkább lemond. Putyin Blatter mellett Az ügyben a politikusok is hallatták a hangjukat. Vlagyimir Putyin orosz államfő Sepp Blatter oldalára állt, s kijelentette, az akció nem más, mint az USA újabb kísérlete arra, hogy a saját hatáskörét túllépje, és igazságszolgáltatását más országokra is kiterjessze. Laurent Fabius francia külügyminiszter ezzel szemben úgy véli, ésszerű lenne elhalasztani az elnökválasztást, hagyni egy kis időt, hogy „kiderüljön az igazság”. David Cameron brit kormányfő lemondásra szólította fel Blattért. Egyéni probléma Blatter eközben igyekszik bagatellizálni a saját és a FIFA szerepét a botrányban. A kongresszus tegnapi megnyitóján a letartóztatásokat „egyéni problémáknak” nevezte, amelyek árnyékot vetnek a futballra. „Nem engedem, hogy néhány személy tönkretegye a többség kemény munkáját” - jelentette ki Blatter, aki nem érzi magát felelősnek a történtekért. (bt) SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY Mai sakkrovatunkban visz- szatekintünk a Szecsuán tartomány fővárosában, Csengtu- ban lejátszott női csapat-világbajnokságra. A világbajnoki címet magabiztos játék után és teljesen megérdemelten a grúz válogatott szerezte meg. Ennek a sikernek az egyik fontos láncszeme az ukrán csapat elleni diadal volt. A mérkőzésen három döntetlen mellett az első táblán dőlt el a győzelem sorsa. Nézzük ezt a partit: Katalán megnyitás Vüágos: Hotenasvüi - Sötét: MuzicsukA. I.d4 Hf6 2x4 e6 3.g3 c5 4.Hf3 cxd4 5.Hxd4 d5 6.Fg2 e5 7.Hb3 d4 (Sötét már a nyitásban rárontott az ellenfelére.) 8.0-0 Hc6 9.f4! (A sötét centrum hirtelen nagyon ingatag lábakon áll.) 9...Fd6 10x5 Fc7 ll.fxe5 Fxe5?! 12.FÍ4 Hg4?! 13.Fxc6+ bxcó 14.Fxe5 Hxe5 15.Vxd4 Vxd4+ 16.Hxd4 Fh3 17.Bdl 0-0-0 18.Hc3 (A megnyitást a grúz nagymesternő teljes diadala zárta.) 18...Bhe8 19.HÍ3 Fg4 20.Bxd8+ Kxd8 21.Bdl+ Kc7 22.Hxe5 Bxe5 23.b4 f6 24.KÍ2 Bf5+ 25.Kel Bh5 26.Bd4 (Vüágos lassan, de biztosan növeli az előnyét.) 26...f5 27.h4 Bh6 28.KÍ2 Be6 29.Bd3 a5 30.a3 axb4 31.axb4 h6 32.Bd2 g5 33.e3 gxh4 34.gxh4 Be8 35.Bd6 h5 36.b5! (A sötét futó végleg beragadt a királyszámyon, így Muzicsuk- nak nem lesz esélye feltartóztatni ellenfelét a vezérszárnyon.) 36...cxb5 37.Hxb5+ Kc8 38.Bd5 Be6 39x6 f4 40.exf4 Be2+ 41.Kfl Bb2 42.Hd4 Bd2 43.f5 Ff3 44.Bd6 Fxc6 45.Bxc6+ Kd7 46.HÍ3 és sötét feladta. 2955. fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Kc5, Ve8, gy,: e7, f7, g5 (5 báb). Sötét: Ke6, Fb3, gy.: a6, f4, fö (5báb). W A A 4 %é & 4 A 4 A A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőinkközött egy 14eurós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjatsorsolunkki. Beküldési határidő - a 2954., a 2956. és a 2957. fejtörőkkel együtt - 2015. június 22. Nyerteseink A 2946. fejtörő megfejtése: l.FfB! Mattligás nyertes: ifj. Gágyor Károly, Komárom, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Czajlik Tibor, Nyárasd, jutalma: 7 euró. A 2947. fejtörő megfejtése: l.Hb8! Mattligás nyertes: Ka- nócz Ferenc, Királyhelmec, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Kiss Sarolta, Hubó, jutalma: 7 euró. A 2948. fejtörő megfejtése: l.Fg6! Mattligás nyertes: Agócs Gyula, Gömöralmágy, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Németh Ödön, Diósförgepatony, jutalma: 7 euró. A2949. fejtörő megfejtése: l.Bhfó! a) l...hlV 2.B6f5+ Kg6 3.Bg4 matt, b) l...h5, 2.Hh6 h4, 3.B4f5 matt, c) l...h6, 2.He7 h5, 3.Bg6 matt. Mattligás nyertes: Torna Pál, Rimaszombat, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Lóczy Tibor, Sa- jógömör, jutalma: 7 euró. ■ Labdarúgás NB 1,30. forduló -19.00: Pécs-Nyíregyháza (játékvezető: Szőts G.). 1. Videoton 29 22 5 2 64:12 71 2. Ferencváros 29 18 7 4 47:19 61 3.MTK 29 18 3 8 39:24 57 4.DVSC 29 14 9 6 39:19 51 5. Paks 29 13 9 7 42:26 48 6. Újpest 29 13 9 7 37:28 48 7. Diósgyőr 29 12 9 8 42:36 45 8. Győr 29 10 8 11 41:39 38 9. Kecskemét 29 10 8 11 30:36 38 10. Puskás Ak. 29 10 5 14 35:37 35 11. Nyíregyháza 29 8 6 15 32:47 30 12. Pécs 29 7 7 15 30:50 28 13.Honvéd 29 5 10 14 24:36 25 14. Haladás 29 6 4 19 23:53 22 15.Dunaújváros 29 5 8 16 25:47 22 16. Pápa 29 4 7 18 14:55 19 A Dunaújvárostól 1 pontot levontak. II. LIGA. a bentmaradásért. keleti csoport. 9. forduló -17.00: Moldava-T rebišov (Piatka). 1. Lokomotíva 30 12 7 11 49:43 43 2. Rím. Sobota 31 11 8 12 34:38 41 3. Dolný Kübln 30 11 4 15 34:45 37 4. Košice B 30 8 7 15 41:49 31 5. Moldava 31 7 9 15 26:50 30 6. Trebišov 30 5 5 20 1 6:74 20 GÁLAMECCS, Poprad - 20.00: a Premier League legendái-egykori cseh és szlovák válogatottak. ■ Vízüabda FÉRFI PHARMA GROUP EXTRALIGA, döntő, 2. mérkőzés -17.00: Nováky-Slávia UK Bratislava (az egyik fél három győzelméig tartó sorozat állása: 1:0). A3, helyért, 2. mérkőzés-17.00: ŠKP Modri Draci Košice-Staré mesto-ČH Hornets Košice (1:0). EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EURÓPA LIGA, döntő, Varsó: FC Sevilla-Dnyipro Dnyepropetrovszk 3:2. ■ Jégkorong NHL - Nyugati főcsoport, döntő, 6. mérkőzés: Chicago-Anaheim 5:2, Marián bossa (Ch) 1+0. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3:3. ■ Kosárlabda NBA - Nyugati főcsoport, döntő, 5. mérkőzés: Golden State Warriors-Houston Rockets 104:90. A párharc végeredménye: 4:1a Golden State javára. ■ Vízüabda FÉRFIEXTRALIGA, döntő, első mérkőzés: Slávia UK Bratislava-KVP Nováky 10:10 (2:1, 3:3, 3:2, 2:4), büntetőkkel 7:8. A 3. helyért, első mérkőzés: ÖH Hornets Košice- ŠKP Modri Draci Košice-Staré Mesto 5:15. ■ Tenisz ROLLAND GARROS. 2. forduló, érdekesebb eredmények - nők: Pennetta (olasz, 28,)-Rybáriková (szlovák) 6:2,6:0; S. Williams (amerikai. 1.)- Fried- sam (német) 5:7,6:3,6:3; Kvitová (cseh, 4.}-Soler Espinosa (spanyol) 6:7,6:4,6:2; Gorges (német)- Wozniacki (dán, 5.) 6:4,7:6. Férfiak: Berdych (cseh, 4.)-Stépánek (cseh) 6:3,6:7, 6:3,6:3; Nadal (spanyol, 6,)-Almagro (spanyol) 6:4, 6:3,6:1; Cilic (horvát, 9.)-Amaboldi (olasz) 7:6,6:1, 6:1. ■ Kerékpár GIRO DTTALIA, 18. szakasz (Melide-Verbania, 170 km: 1. Philippe Gilbert (belga, BMC Racing) 4:04:14; 2. Francesco Bongiorno (olasz, Bardiani Valvole) +47; 3. Sylvain Chavanel (francia, IÁM Cycling) +1:01. összetettben: 1. Alberto Contador (spanyol, Tinkotf-Saxo) 72:23:09; 2. Mikel Landa (spanyol, Asztana) +5:15; 3. Fabio Áru (olasz, Asztana) +6:05. ■ Sportfogadás KENŐ: 1,5,6,8,12,18,25,26,28,29,32,33,38,41, 55,65,66,67,72,76. Kenő Plusz-szám: 18. KENŐ JOKER: 085614. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2 nyertes); 4. díj: 30 euró (13); 5. dij: 2,50 euró (89); 6. díj: 0,50 euró (1077). Rybáriková búcsúja Párizs. Magdaléna Rybáriková 6:2, 6:0-ra kikapott a 28. helyen kiemelt olasz Flavia Pennettától a Roland Garros 2. fordulójában, így az utolsó szlovák teniszező is elbúcsúzott egyesben a párizsi tornától. „Nem lehetek elégedett a játékommal, semmi esélyem nem volt” - búslakodott Rybáriková. (TASR)