Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-23 / 117. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 23. Szalon 21 MEDIATER Lady Gaga Retro, Dance, Freak című dalának címében három fogalom szerepel. Az első kettőről már beszéltem ebben a sorozatban, most a harmadikról lesz szó. Először egy tanulmánykötetre kell utalnom: a Rosemarie Garland Thomson szerkesztésében anno megjelent Freakery: Cultural Spectacles of the Extraordinary Body a téma megkerülhetetlen szakirodalma. A vállalkozás az emberi test furcsaságaira érzékeny látványkonstrukciókat tekinti át. És ezzel már közelítünk is a freak fogalmához, amely a Gaga-értelmezésben is feltételes kiindulópont lehet. Szörnyanya és űrszörnyeteg Lady Caga olykor Mother Monstemek (anyaszömynek) nevezi magát (Képarchívum) H. NAGY PÉTER Az Adorjáni Panna-Keszeg Anna szerzőpáros találóan fogalmazza meg Született művész, marketingzseni vagy szörny? Lady Gaga mint sztártípus és látványkonstrukció című esettanulmányában, hogy a Lady Gaga testével foglalkozó diskurzus nem véletlenül hagyta nyitva az olyan egyszerűnek tűnő kérdéseket, mint hogy Gaga szexuális vagy aszexuális, nőies vagy androgün, szép vagy csúnya. „Ezeknek a kérdéseknek a hasonló intenzitású felvetődése a határsértésjele: Lady Gaga testéről nincs konszenzuális társadalmi tudás. Ő a freak, a szörny. És innen az alien-mitológia jelentősége”- írják. Xenomorf alakzatok Az alien H. R. Giger mesterműve Ridley Scott 1979-es filmjéhez: Oscar-díjjal jutalmazott dizájn, amely a műfaj egyik legnagyobb hatású látványvilágát eredményezte. Az Alien az előtte uralkodó tudományos fantasztikum racionális, technológiai változatával szemben (pl. 2001. Űrodisszeia) a horrorelemek és a biológiai fikció felől beléptette a test dinamikáját a sci-fi film terébe. Ripley izzadá- sa, Kane vére a szörny „megszülése” közben, Ash, az android tejszerű váladéka és persze az idegen savas testnedve - amely átmarja az űrhajó három emeletét -, illetve a szájából csöpögő sűrű nyál mind-mind ezt hangsúlyozza. De ezt emeli ki az idegenek rovarszerű társadalma (királynő, katonák, tojásból kikelő paraziták) vagy a zárt terekbe épített, belső szervekre emlékeztető mintázatok, melyek arra utalhatnak, hogy a sci- fi és a biológia útjai itt valóban kereszteződnek, és természetesen az űrszörnyeteg xenomorf alakzatában futnak össze. A freak szempontjából különösen érdekes a széria negyedik része, melyben Ripley és az idegen kontaminálódik: az utóbbi elevenszülővé válik, az előbbi szörnyszerű lesz. Ez Ripley genetikai öröksége az alakváltó faj számára. „Én vagyok a szörny anyja” - mondja a nyolcadik Ripley-klón a film derekán. Lady Gaga olykor Mother Monstemek (anyaszörnynek) nevezi magát. A popikon egyik leghíresebb dalának, a Born This Way-nek a videoklipjében szerepel az ún. Manifesto of Mother Monster. Kábé a következő áll benne. A kormány által birtokolt területen az űrben megszületett egy végtelen a- nya, egy új faj az emberi fajon belül. Ez a faj előítéletektől és mások elítélésétől mentes, határtalan szabadsággal rendelkezik. De ugyanazon a napon megszületett a gonosz is, a végtelen anya kettészakadt, és a két végső erő között forogva megkezdte táncát a választás ingája. Általában azt gondoljuk, hogy könnyű vonzódni a jóhoz, ám ő mindössze azt szerette volna tudni: „Hogyan védhetek meg valamit, ami ennyire tökéletes, a gonosz nélkül?” így lesz tehát a végtelen anyából anyaszörny, aki nem tagadja meg a rossz oldalát sem. Ez Lady Gaga allegóriája arról, hogy el kell fogadnunk a szörnyeteget is, tolerálnunk kell minden olyan formát, amely idegen vagy eddig tabu volt. A szörnyeteget nem asszimilálni kell, hanem elismerni a maga másságában. Lényegében erről szól a Born This Way című dal is, amely a legkülönfélébb szubkultúrák fontos hivatkozási pontja lett az utóbbi években. Ebben a kontextusban az Alien-filmek egy lényeges értelemiránnyal gazdagodhatnak. Ha abból indulunk ki, hogy az Idegen olyan adaptív organizmus, amely a gazdaszervezetnek köszönheti szörnylétét, akkor ez a jelenség újabb fontos állomás a sci-fi film történetében. Az invázió ugyanis nemcsak kívülről érkezik, mint például a Világok harcában és a hozzá hasonló produkciókban, hanem belülről is, hiszen az idegen az emberi testben fejlődik szörnyeteggé. Tehát részben belülről támad. Vagyis az Alien-sorozat úgy is nézhető, hogy az a bennünk fejlődő gonoszról szól, amely kezelhetetlenné válik és elpusztít minket. Egyetlen esélyünk ellene, ha mi is közeledünk őhozzá, ahogy azt Ripley kiónja teszi a fentebb említett negyedik részben. Mindez kiegészíthető azzal, hogy a széria értelmezéstörténetében - nem véletlenül - fontos szerephez jutott a gender szempont is. ,/ífilm hőse nem a »domináns fehér férfi« (Dallas kapitány), hanem a ,.fekete munkás” (Parker) és az »erős, autonóm nő« (Ripley) - afilm általuk építi fel a »fallikus szörny« [az Idegen] Anyához (a hajó központi számítógépéhez) és a vállalat-Apához fűződő komplex kapcsolatrendszerét” - írja az Alienről Kiss Gábor Zoltán. Ebben az erősen metaforikus olvasatban az Idegen az „Ideális Vállalati Dolgozó”, akit az Érintetlen Nő győz le. A szörnyben az ember Az inváziós testkép szempontjából érdemes itt utalni A dolog című filmre (rendezte John Carpenter), melynek hajtómotorját egy olyan - láthatatlanul is jelen levő - idegen képezi, amely nemcsak megszállja az emberi testet, hanem le is másolja, hogy aztán átépítse és kitoljon belőle valami másként. A film dramaturgiai rendszere példaértékű. Mivel az idegen a mimikrit alkalmazza, a néző nem tudhatja, hogy éppen ki az aktuális áldozat vagy megszállt test. A párbeszédek legtöbbje alatt úgy mozog a kamera, hogy a néző elbizonytalanodjon: valószínűleg a tekintet elől elzárt területen történik valami. Mivel a látvány egy ideig megengedi, hogy a szörnyeteget emberként azonosítsuk, a késleltetett horrorhatás következtében egy bizonyos pontig az emberi és a nem emberi átfedi egymást. Ez szintén kiváló példája annak, hogy az in- humán vagy pszeudohumán lények az emberből mutatnakmeg valamit, ahhoz járulnak hozzá, hogy az embert az inhumánus felől értelmezhessük. A dolognak készült egy rendkívül ötletes újraírása, Peter Watts A dolgok című novellája, melyben az idegen perspektívájából látunk rá az eseményekre, aminek következtében az emberek minősülnek barbár „dolgoknak”, a furcsa lény pedig a „közösség” képviselője lesz: „Sose tudtak a közösségről, semmi sem vár rájuk, csakafelbomlás. [...] Csakhozzászoktak a fájdalomhoz, elvakítja őket az alkalmatlanságuk, hogy szó szerint nem képesek kigondolni másféle létet.” Az utalás világos: az ilyen jellegű történetek funkciója, hogy elgondolhatóvá tegyék a másságot. „Nem minden idegen egyforma” Van itt persze még valami, ami megoldásra vár. Ehhez olvassuk el Vida Gergely Aliens című verstrilógiájának első, Anya című darabját (a költő Horror klasszikusok című kötetében). A szöveg látszólag egy ártatlan helyzet kiaknázásával indul: „tudod az a különbség, hogy városon / nem köszönünk mindenkinek. / Eltanulja a lányom, így él majd. ” Az ismerős- ség és az ismeretlen kettőssége tehát annak függvénye lenne, hogy az ember városban vagy kisebb településen él, hiszen az előbbiben jóval több az idegen, és ez feltehetően egyenes arányban van a lakosok számával. Nem ironikus ez? Mindenesetre megtanulható. A második strófa az anyára tereli a figyelmet, aki egyfajta kapocsként viselkedik a családon belül, egyfelől apa és lánya, másfelől nyelv és lehetséges valóság között: „Ki kívánhatna jobb anyát a lányoménál. / Ha kell, mint egy kapocs. / Vagy a boldogság imperatívuszai a száján, / mert szigorúan azok.” A kérdés állításként való intonálása többértelművé teszi a versszakot, amely úgy is olvasható, mint ami nem a ki-re (az apára) kérdez rá, hanem az anya pozícióját szolgáltatja ki a beszélőnek. Ez az apró elmozdulás a harmadik versszakban lesz fontos, amely témává is teszi az idegenséget: „Ha az üzletből jönnek meg, kézenfogva, / akkor szaladj, adjál puszit apának, / ejnye, nem minden idegen egyforma.” Vida Gergely versének kifutása újra megfordítja a szerepeket: vagy az anya beszél a lányához, vagy továbbra is az apa, aki idézi az anyát. Kérdés, hogy ki lesz az „idegen”? A szöveg remekül játssza el, hogy az utolsó szóba a szerepcseréknek köszönhetően több pozíció is beleíródik. Vagyis, amit a költeményvégső soron állít, azt egyben meg is valósítja a nyelv (az anyanyelv) szintjén: az idegen- ség nem homogén, az idegenek egyenként azok, akik, vagyis ez a szó és vele a jelenség olyan különbséget termel, amelyet nem szabad megkerülnünk. Az utolsó sorban megfogalmazott felismerés másfelől visszavezethet az Alien-filmekhez (a verstrilógia címe, az Aliens a második részre utal, de magukat a verseket is jelölheti idegenekként), melyekre a xenomorf alakváltozatai miatt szó szerint igaz lesz, hogy alakilag különböző Idegeneket mutatnak meg a vásznon (az első részben egyféle szerepelt). Film és nyelv találkozása még inkább kiemeli, hogy mindenféle kapcsolatban, a legközelebbiben is ott lesz az az elem, melyet idegenségnek nevezünk, s mely eszerint nem iktatható ki, nem szüntethető meg, maximum kapcsolódni lehet hozzá. A horror innen nézve is több mint olcsó szórakozás, nem csak ijesztgetésre való. A kortárs költészetnek ugyanúgy sikerül ezt megértetnie, mint az idézett filmeknek vagy Lady Gagának. A különféle médiumok tehát - nyilvánvaló különbségeik ellenére - itt ugyanazt mondják. Az idegen(ség) túl van jónésrosszon. Az alien H. R. Giger mesterműve Ridley Scott 1979-es filmjéhez: Oscar-díjjal jutalmazott dizájn, amely a műfaj egyik legnagyobb hatású látványvilágát eredményezte SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
