Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-21 / 115. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 21. Vélemény És háttér 7 A leszakadó régiók, amelyekben nem jár vonat, az „ingyenbuszozásból" is kimaradnak Pompásan buszozunk! Jaj nekünk, szombaton munkakongresszust tart a Smer, amelyen egyebek mellett - hogy a klasszikussal szóljak - az „ócsított” buszokról is döntés születhet. KOCUR LÁSZLÓ Nyilván, jönnek a választások, osztogassunk a közösből, az idő sürget, a preferenciák meg esnek. Az előzetes tervek szerint az olcsó - ingyenességről azért itt már nem mernek beszélni, szerencsére - buszozást csak a diákokra terjesztenék ki, a nyugdíjasokra már nem (ők járjanak vonattal, nem igaz?), azon buszjáratok esetében, amelyek vonatokra csatlakoznak. Azaz azokban a leszakadozó régiókban, ahol a vasúti közlekedést már felszámolták, és vonatot csak akkor látnak, ha egy-egy nosztalgiagőzös jár arra, már megint nem profitálhatnak a szociális kormány szociális csomagjából. Nem is beszélve arról, hogy a kedvezmény átalányjellegű, azaz a valódi szociális rászorultságot nem veszi figyelembe, a miniszterelnök vagy egy oligarcha fia éppúgy jogosult lesz a kedvezményre, mint egy intézeti gyerek, vagy szociális segélyből tengődő félárva. Az „ingyen busz” ugyanaz, mint az ingyen vonat: vegytiszta populizmus, ami ráadásul igazságtalan is. Ficóék a szociális csomagokkal szavazatokat akarnak vásárolni. De mivel ingyenes állami juttatások nincsenek, az így keletkező többletköltséget valakinek fel kell vállalni. Igen, az adófizetők lesznek azok, akik majd összedobják a különbözetet. Azaz, paradox módon, állják Fico kampányszámláját, akkor is, ha éppen a hátuk közepe se kívánja a Smer elnökét. Ha az ingyenes vonatoztatás, és a - még egyszer hangsúlyozzuk, mert annyira abszurd - vonatcsatlakozással rendelkező buszokon nyújtandó kedvezmény olyan tuti dolog lenne, valószínűleg már a fejlett Nyugat is bevezette volna, ott azonban nem érzik magukat elég gazdagnak hozzá. Vagy ott van egy másik, legi- timebbnek tűnő megoldás, az iskolabuszok bevezetése - amit a béna KDH még akkor sem tudott elérni, amikor kormányon volt, ellenzékből pedig hiába is fog próbálkozni vele - ezt azonban a Smer nem erőlteti, pedig közlekedési, élet- és vagyonbiztonsági szempontból is előnyösebb lenne a gyerekeknek. Marad tehát a két kézzel történő, rövidlátó, rövid távú politikai célokat követő állami pénzszórás, még legalább tíz hónapig. Addig is, Garaczi Lászlóval szólva, pompásan buszozunk. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) DE HISZ MEGEGYEZTÜNK. HOGY MEGINT NEM VÁLASZTUNK MEG SENKIT.. Csehszlovákia a németeket és a magyarokat kollektív módon háborús bűnösnek nyilvánította Brünn bocsánatot kért a kitelepítésekért KOKES JÁNOS Nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát Brünn, hogy a II. világháború után a városból kitelepítették a németeket, és ennek során közel 1700 ember életét vesztette. „Brünn városa őszintén sajnálja az 1945. május 30-án és az azt követő napokban történteket, amikor a kollektív bűnösség elve alapján ezreket kényszerítettek a város elhagyására” - áll a városi képviselő-testület nyilatkozatában. Petr Vok- rál polgármester leszögezte: a dokumentum célja, hogy fejet hajtsanak a háború utáni események összes áldozata előtt. Halálmenet a határra A kitelepítést a korabeli helyi nemzeti bizottság hozta meg 1945. május 29-én, tehát három hónappal azelőtt, hogy a potsdami nagyhatalmi konferencia jóváhagyta a németek kitelepítését Csehszlovákiából. Az intézkedés elsősorban a nőket, gyerekeket és az időseket érintette, mert a munkaképes német férfiaknak dolgozniuk kellett a romok eltakarításán. A 20-25 ezer emberből álló brüniii halálmenetet cseh fegyveresek kísérték Ausztria felé, ahová mintegy 15 ezren érkeztek meg. Néhány ezren különböző táborokban maradtak, 1700-an útközben meghaltak az embertelen bánásmód, a bántalmazások és az éhezés miatt. Michal Hašek, a dél-csehországi régió elöljárója ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a németeknek is bocsánatot kellene kérniük mindazért, amit a cseh lakosságnak okoztak. Brünn az idei évet a megbékélés évének minősítette. Az 1930-as népszámlálás szerint a 257 ezer lakosú Brünnben 52 ezer német élt. Elkerülhetetlennek és igazságosnak tartja a csehek többsége a szudétanémetek II. világháború utáni kitelepítését Csehszlovákiából. A csehek emiatt nem szándékoznak bocsánatot kérni, és az akkor elkobzott német vagyont nem akarják visszaadni. Ugyanakkor a társadalom többsége elítéli a kitelepítést kísértő erőszakot - derült ki egy országos cseh felmérésből. A csehek 61 százaléka szerint igazságos volt A Nemzet Emlékezete társaság felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada véli úgy, hogy a németek továbbra is azon vannak, hogy visszaszerezzék elveszett vagyonukat és ezzel a jövőben sem hagynak fel. 70 százalék szerint a németek kitelepítése elkerülhetetlen volt, 61 százalék igazságosnak is tartja azt. Az emberek 82 százaléka nem tart szükségesnek semmiféle vagyoni kárpótlást, és 60 százalék szerint a kitelepítésekért a cseheknek nem kell bocsánatot kérniük. Ennek ellenére a németek ellen elkövetett erőszakot a csehek 78 százaléka igazságtalannak tartja. A Nemzet Emlékezete intézet szerint ma 40 ezer német él Csehországban. „Nyilvánvaló, hogy a kitelepítés témája továbbra is megosztja a cseh társadalmat. Ugyanakkor felnövőben van az a generáció, amely számára a kitelepítés elfogadhatatlan” - mutatott rá Mikuláš Kroupa, a Nemzet Emlékezete társaság alapítója. A II. világháború befejezése után a korabeli csehszlovák vezetés a németeket és a magyarokat kollektív módon háborús bűnösnek nyilvánította, elvette állampolgárságukat, megfosztotta őket vagyonuktól és ki akarta telepíteni az országból. Az 1945 augusztusában Pots- damban lezajlott nagyhatalmi konferencia azonban csak a mintegy hárommillió német kitelepítését hagyta jóvá, a magyarokét nem. Ezután a csehszlovákvezetés a szlovákiai magyarságot belső, csehországi kitelepítésekkel, reszlovakizáció- val, illetve csehszlovák-magyar lakosságcserével akarta felbomlasztani. KOMMENTAR Mitrík lesz Jasovský MARIÁN LEŠKO Az már az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnökének megválasztása előtt világos volt, hogy kit nem választanak meg a képviselők. Semmiképp sem lehet az intézménynek olyan elnöke, akinek a személye garanciát jelentene arra, hogy a Számvevőszék elvégzi azokat a feladatokat, amelyek az alkotmány előír számára. Ján Jasovský nem hét, hanem több mint tíz évig volt a Számvevőszék elnöke, mert pontosan úgy végezte a munkáj át, ahogy azt a Smer elvárta. Bár az alkotmány szerint a Számvevőszék fontos és tekintélyes állami ellenőrző szerv, kötelessége ellenőrizni a közpénzekkel és a közvagyonnal folytatott mindennemű gazdálkodást, a valóságban már tíz éve nem több egy harmatgyenge, erélytelen álhivatalnál. Ján Jasovský kifogástalanul oldotta mega feladatát, ami nem más volt, mint bebiztosítani, hogy a Számvevőszék a gyakorlatban (de facto) ne úgy működjön, ahogy a törvény szerint (deiure) kellene. Bár eredetileg a Számvevőszék független állami ellenőrző szerv, működését csakis a törvény szabályozza, nem pedig a politikusok, Jasovský ennek ellenkezőjét érte el: a Számvevőszék hatalma ott ért véget, ahol a kormánypárti politikusok érdekei kezdődtek- és így volt ez mind a négy kormánygarnitúra alatt, amelyeket megélt a hivatal élén. A mostani Fico-kormány három és egynegyed éven át jól kitervelt politikai játszmát játszott, a cél az volt, hogy minél tovább megtartsa posztján az „ideális” elnököt, majd az utolsó pillanatban új elnököt válasszon, aki névlegesen „ellenzéki”, de a Smer kénye-kedve szerint fog eljárni a jövőben. Fico három és egynegyed éven át csak azt hangoztatta, a Smer csakis olyan jelölt megválasztását fogja támogatni, akivel a teljes ellenzék „egyetért”. Végül olyan jelöltet támogatott, akinek megválasztásával egyetlen egy ellenzéki képviselő értett egyet -Pavol Frešo, az SDKÚ elnöke. Hozzá kell tenni, Karol Mitrík és egy másik jelölt, Henrieta Crkoňová között az égvilágon semmi különbség nincs. Szakmai életrajzuk alapján világos, hogy egyik vagy másik megválasztása semmiféle veszélyt nem jelent a kormánypárt számára - a Számvevő- szék megőrzi jelentéktelenségét. A Crkoňovát jelölő ellenzéki Stefan Kuffa (OĽaNO) és Marián Kvasnička (KDH) hasztalanul lett Fico hasznos idiótája. Ezt a versenyt Frešo nyerte, aki pontosan azt jelölte a posztra, akit Robert Fico már 2013-ban kívánatosnak tartott. A történelem így megismétli önmagát. 2005-ben az SDKU képviselői támogatták a HZDS-es Ján Jasovský megválasztását, így a Számvevőszéket mondhatni posztumusz, egészen mostanáig Vladimír Mečiar hátrahagyott jelöltje igazgatta. Most Frešo jelöltje fogja irányítani a hivatalt, posztumusz, még akkor is, amikor már senld nem fog arról beszélni, hogy valaha létezett itt egy SDKÚ nevet viselő párt. És Mitrík úgy fogja vezetni, mint Jasovský. A haja szála se görbülhet egyetlen kormánypárti politikusnak sem. A szerző az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány munkatársa FIGYELŐ Szoborállítási szigor Szerbiában Az első világháborús magyar katonáknak sem állíthatnak majd emlékművet a Vajdaságban, ha elfogadják a szoborállítást szabályozó törvény Szerbiában, aszerint ugyanis nem lehet „másokat sértő” emlékművet állítani - írta a Vecsemje Novoszti. A lap szerint így megelőzhető, hogy „vallási vagy nemzeti érzelmeket, történelmi tényeket vagy a közerkölcsöt sértő, fasiszta, soviniszta vagy szeparatista eszméket hirdető” emlékműveket állíthassanak. Drágán Popovics munkaügyi miniszter szerint lehetővé válik, hogy elvessék például azokat a Németországból érkező kéréseket, amelyek német katonák számára létesítendő emlékművekre vonatkoznak. Berlin azzal indokolja a kérést, hogy csak az SS és a Gestapo követett el gaztetteket Szerbiában, a többi katona nem. „Hasonló a helyzet az Osztrák-Magyar Monarchia katonáival is” - jelentette ki Popovics. Szerbiában 2011-ben nagy port vert fel, hogy a vajdasági Adán emlékművet állítottak Damjanich János szerb származású magyar honvédtábornoknak, aki a szerbek ellen is harcolt. A vajdasági Csúrogon minden évben megrongálták a II. világháborúban ártatlanul kivégzett magyar áldozatok emlékére állított emlékművet, amíg 2013-ban Áder János magyar és Tomiszlav Nikolics szerb elnök közösen fejet nem hajtott az ártatlan magyar és szerb áldozatok előtt. Ha magánszemély sérti meg a törvényt, 1300 eurónak megfelelő bírsággal sújtható, ha ön- kormányzat vagy intézmény vét a jogszabály ellen, 16 700 eurós büntetést lesz kénytelenfizetni. (MTI)