Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-16 / 111. szám, szombat

PRESSZÓ ■ 2015. MÁJUS 16. www.ujszo.com ÉRDEKESSÉG 15 tcég alapítója céggé fejlődött, forgalma megtízszere­ződött, 1978-ban részvénytársasággá alakult át. Luciano 1982-ben megis­merkedett az olasz sztárfotós Oliviero Toscanival, akit beültetett a kreatív igazgatói székbe. A sajátos látásmó­dú fotós és az örökösen újat hajszoló üzletember együttműködése 1982 és 2000 között sokkoló reklámkampá­nyokban teljesedett ki. A hirdetések elsősorban nem a vállalat termékeire, hanem vitás társadalmi kérdésekre irányították a figyelmet, a társadalom lelkiismeretét célozták meg, hirdetve a világ sokszínűségét és a tolerancia szükségességét. Luciano szerint a Benetton-póló nem azért van, hogy elrejtse, milyenek vagyunk, még kevésbé azért, hogy csak a szépek és egészségesek viseljék: „a Benetton-pó­ló mindenkié, United, azaz egyesült”. A német legfelső bíróság 1995-ben betiltotta a cég három reklámját: az egyiken egy olajfoltban úszó kacsa, a másodikon harmadik világbeli dolgozó gyerekek, a harmadikon pedig egy emberi fenék volt látható, „AIDS-fertőzötr” pecsétfelirattal. 2011-ben a Vatikán fontolgatott jogi lépéseket annak megakadályo­zására, hogy az utcára kerüljenek azok a plakátok, amelynek fotó­montázsán a pápa szájon csókolja a kairói imámot. A botrányok azonban nem ártottak a márkának, sőt, az egekbe szöktek az eladások. Mára 120 országban 6500 Benetton üzlet van Patagóniától Szi­bériáig, a Tűzföldtől Ausztráliáig, és évi 20,1 milliárd euró forgalmat bo­nyolítanak le. (MTI) A Büszkeség és balítélet Mr. Darcyjának ihletőjét találta meg egy brit kutató Létezett-e igazából Mr. Darcy? Erre a kérdésre válaszol határozott igen­nel Susan Law brit történész hamarosan megjelenő köny­vében, amelyből kiderül, hogy való­jában ki ihlette Jane Austen Büszkeség és balítélet című regé­nyének híres hősét. S usan Law szerint a jó­képű és gazdag brit arisztokrata regényhőst Morley első grófjáról, John Parkerről mintázta Jane Austen. Parker az írónő egy barátnőjét, Francest vette el, és a korabeli leírás szerint szenvedélyes férfiként ismerték. A történész azt állítja, meggyőző érveket tud felsorakoztatni Mr. Darcy valódi személyazonossága mellett, azt ugyanakkor elismeri, hogy szász százalékig azért nem biztos az igazában. Mint emlékez­tetett: Austen sohasem állította kerek perec, hogy Darcyt a gróf­ról mintázta, de meglehet, hogy ennek a barátnőjéhez való lojali­tása lehetett az oka. „Tudjuk, milyen közel állt egymás­hoz Jane Austen és Frances. Soha­sem áll elő azzal, hogy »a férjed, Mr. Darcy«, tehát nem lehetünk teljesen bizonyosak ebben” - fogal­mazott Law, hozzáfűzve, hogy en­nek ellenére a hosszú és aprólékos kutatás nyomán neki nem marad­tak kétségei efelől. Felfedezéséről egy könyvben ad szá­mot a kutató, aki a The Daily Te­legraph szerint már öt évet töltött levelek, naplók és korabeli újságok tanulmányozásával, hogy a hőst ih­lető személyt megtalálja. A bizonyítékok közül a legfon­tosabb, hogy Austen egy ideig a grófnál vendégeskedett a plymuthi Saltram House-ban, amikor a 19. század fordulóján a Büszkeség és balítélet című regényét írta. Ami­kor a mű megjelent, sokan azt gon­dolták, azt Austen barátnője, a gróf második felesége, Frances írta, mi­vel a regényt a szerző megnevezése nélkül adták ki először 1813-ban. Az 52 esztendős Law szerint Mr. Darcy és a gróf között szembeödő a hasonlóság. Austen úgy írta le a hőst, mint aki mindenki figyelmét megragadja, amint egy szobába be­lép: magas, jóképű és nemes arcélű. Az elméletet az is alátámaszthatja, hogy Austen Mansfield Park című regényének házasságtöréssel foglal­kozó szálához sokak szerint éppen a gróf első házassága körüli botrá­nya szolgált mintául. A gróf bepe­relte első feleségét házasságtörésért, mert megszökött a család egyik barátjával, de közben az is kiderült, a nő azt követően tette ezt, hogy megtudta, férjének három tör­vénytelen gyermeke született férj­nél lévő szeretőjétől - mesélte Law. A történész megfejtése valószínűleg heves vitákat kelt majd az Austen- rajongók körében, akiknek népes táborában eddig is számos elképze­lés keringett Mr. Darcy kiléte felől. A gyakran emlegetett további jelöl­tek között szerepel Thomas Lefroy, Austen egykori szerelme és Sámuel Blackall teológiahallgató, akivel egy szünidőben találkozott az írónő. Sok szakértő kételkedik abban, hogy Mr. Darcy irodalmi alakja szükségképpen egy valódi sze­mély ihletésére született volna, ezt inkább Austen teremtő képzeleté­nek tulajdonítják. Susan Law Through the Keyhole: Sex, Scandal and the Secret Life of the Country House (Kulcslyu­kon át: szex, botrány és titkos élet a vidéki kúriában) című könyve Nagy-Britanniában júliusban je­lenik meg a The History Press kiadásában. (MTI) \ Büszkeség és balítélet nyomán készült rendkívül népszerű BBC-sorozatban Colin Firth nők millióit varázsolta el "ír. Darcy szerepében (Képarchívum) John Parker

Next

/
Oldalképek
Tartalom