Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-16 / 111. szám, szombat

6 Külföld ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 16. www.ujszo.com A belpolitikai villongásokat követően több mint 105 ezren menekültek el a 10 milliós Burundiból a szomszédos országokba Befuccsoltak a puccsisták Burundiban Forró helyzet. A puccsisták bukása ellenére tegnap újrakezdődtek a tiltakozások Burundi fővárosában. Az elmúlt napok zavargásai során több mint 10 ember halt meg Bujumburában. (TASR/AP) Netanjahu új kormánya Jeruzsálem. Majdnem két hónappal a választások után a kneszetben tartott viharos plenáris ülésen Benjámin Netanjahu mi­niszterelnök bemutatta negyedik, Izrael történe­tének 34. kormányát. Az ülés kezdetén a kneszet el­nöke kivezettette az Arab Lista több képviselőjét, akik belekiabáltak Netan­jahu programbeszédébe, hogy nem hiszik el szavait, amikor az új kormány bé­kevágyáról és a társadalmi egyenlőtlenségek csök­kentéséről szóló terveiről beszélt. Netanjahu kor­mánya csak egyfős több­séggel rendelkezik a kne­szetben, a százhúszból mindössze 61 honatya állt a koalíció mögé: a Likud, a centrista Kulánu (Mind­annyian), a jobboldali Bájt Hajehudi, az askenázi ult­ra ortodox Tóra Zsidósága párt, a keleti, arab orszá­gokból származó zsidók ultraortodox Sasz pártjá­nak politikusai. (MTI) Vád a bosnyák terroristák ellen Szarajevó. Terrorizmus és külföldi harcokban való törvénytelen részvétel miatt 12 ember ellen emelt vádat a bosznia- hercegovinai ügyészség, a férfiak a vád szerint Szíri­ában és Irakban harcoltak az Iszlám Állam terror­szervezet oldalán. A 12 férfi 2013-2014-ben a boszniai ún. szalafita mozgalom tagjaiként át­vették a szélsőséges Isz­lám Állam nevű szervezet eszméit, és csatlakoztak annak Szíriában és Irak­ban harcoló egységeihez. Bosznia-Hercegovina ta­valy fogadta el a külföldi összecsapásokban való részvétel tilalmáról szóló törvényt. (MTI) Andrzej Duda lehet az elnök Varsó. A fő lengyel el­lenzéki párt, a nemzeti- konzervatív Jog és Igazsá­gosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda győzne az elnökválasztás 2. forduló­jában (május 24-én lesz) a TVN24 televízió által kö­zölt felmérés szerint. A második mandátumért in­duló hivatalban lévő el­nök, Bronislaw Komo- rowski, aki a kormányzó jobbközép Polgári Plat­form (PO) támogatását él­vezi, 40%-os népsze­rűséggel rendelkezik, míg Andrzej Duda 44%-on áll. A megkérdezettek 16%-a még nem tudja, hogy me­lyikükre szavazzon, ezért mindketten a határozat­lan szavazókat próbálják megnyerni. (MTI) Bujumbura. Tegnap meg­adták magukat a Burun­diban államcsínyt megkí­sérlő katonák, a puccs ve­zetőit őrizetbe vették a hatóságok. Az elnöki szó­vivő bejelentette, hogy az államcsíny legfőbb veze­tőit, köztük Godefroid Niyombare tábornokot őrizetbe vették. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A Pierre Nkurunziza államfő elmozdítását bejelentő vezér­őrnagy korábban megerősítet­te, hogy csapatai megadták magukat. „Remélem, nem fog­nak megölni minket” - tette hozzá. A puccsisták bukása el­lenére tegnap újrakezdődtek a tiltakozások Burundi fővárosá­ban. A rendőrség figyelmeztető lövéseket adott le a Bujumbura MT1-H1R Bangkok/J akarta. Több mint hétszáz, hajtótörést szen­vedett mianmari rohingja és bangladesi menekültet mentet­tek ki helyi halászok tegnap In­donézia partjai közelében, mi­közben a thaiföldi és az indonéz hatóságok megakadályozták további menekülthajók partot érését. Mianmar ezzel egy idő­ben bejelentette: nem való­színű, hogy részt vesz a térség­ben kialakult menekültügyi vál­ság rendezését célzó május végi csúcstalálkozón, amelyet Thai­föld szervez az illegális beván­dorlás jelentette problémák megoldása céljából. A kimen­tettek elmondták, korábban a malajziai haditengerészet meg­akadályozta őket abban, hogy partot érjenek. Ezután Indoné­zia felé vették útjukat, de bárká­egyik déli negyedében gyüle­kező tüntetőkre. A fővárosi tüntetések egyik gócpontjának számító Cibitoke külvárosban a rendőrök figyelmeztették a fia­talokat, ha demonstrálnak, lá­zadókként fognak tekinteni rá­juk, és le fogják lőni őket. Ka­tonai források szerint a burun­di állami tévé és rádió székháza körül zajló csütörtöki össze­csapások során 12 lázadóval végeztek a biztonsági erők. A tájékoztatás szerint harmincöt puccsista megsebesült, negy­ven pedig megadta magát. Godefroid Niyombare tá­bornok szerdán jelentette be, hogy eltávolította Nkurunziza elnököt a hatalomból, majd el­rendelte a határok és a bujum- burai repülőtér lezárását. Ek­kor az államfő a szomszédos Tanzánia fővárosában volt a burundi válság rendezését cél­zó regionális konferencián. Csütörtökön összecsapások juk elsüllyedt az ország parti vi­zein, mielőtt kiköthettek volna. Az elsüllyedt hajóról 712 em­bert mentettek ki. Délkelet- Ázsiában az utóbbi napokban akut menekültválság alakult ki, miután a Mianmarban üldözött muszlim rohingja kisebbség tagjai ezrével indultak útnak embercsempészek segítségével, rossz állapotú bárkákon, hogy a környező országokban keres­senek menedéket. Az ember- csempészek az út közben a leg­több esetben magukra hagyták őket, és becslések szerint még mindig ezrek hánykolódnak irányíthatatlan hajókon a ten­geren. Bár az ENSZ a migránsok befogadására szólította fel az érintett országokat, a thaiföldi haditengerészet tegnap mégis visszafordított partjaitól egy 400 embert szállító bárkát, és Indonézia felé vontatta el. voltak a fővárosbán, Bujumbu­rában a puccsisták és az elnök hívei között. Nkurunziza csü­törtök este visszatért az or­szágba, és kijelentette, a MTl-HÍR Washington. A biztonsági együttműködés megerősítésé­ről állapodott meg Camp Da- vidben az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) hat államának vezetőivel Ba­rack Obama amerikai elnök. Az elnök közölte, az USA elkötele­zett az GCC-országok (Szaúd- Arábia, az Egyesült Arab Emír­ségek, Omán, Kuvait, Bahrein, Katar) biztonsága mellett, ezért minden eszközt igénybe fog venni - beleértve a katonai erő alkalmazását is -, ha ezen álla­mok szuverenitását, területi ép­ségét támadás vagy fenyegetés érné. A tárgyalásokról kiadott közös közlemény értelmében az Egyesült Államok és a hat arab ország együtt fog működni Irán térségbeli „destabilizáló tevé­MT1-HÍR Bagdad/lszlámábád. Az Isz­lám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei tegnap elfoglalták a nyugat-iraki Ramádi város köz­pontját, a dzsihádisták kitűzték zászlójukat a tartományi kor­mányzat épületére. A szélsősé­gesek tegnapra virradó éjszaka indítottak támadást a hosszú idő óta ostromlott városköz­pont elfoglalására. Helyi forrá­sok szerint az IÁ harcosai hat öngyilkos robbantást hajtottak végre el-Anbár tartomány szék­városában. Iraki tisztségviselők szerint a radikális iszlamisták a Bagdadtól mintegy 110 kilomé­terre nyugatra fekvő város terü­letének csaknem egészét ural­muk alá vonták. A pakisztáni hadsereg nagy­szabású szárazföldi és légi of- fenzívát indított tegnap a táli- bok ellen az iszlamista lázadók utolsó nagyobb fellegvárának puccskísérlet elbukott. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztos­sága (UNHCR) tegnap közölte, hogy a puccskísérletet követő­en több mint 105 ezren mene­kenysége” ellen, és Washington fel fogja gyorsítani a GCC-or- szágokba irányuló fegyverszál­lításokat. A dokumentum sze­rint a Perzsa-öböl menti orszá­gok elismerték, hogy nekik is számító, az ország északnyuga­ti részében Saval-völgyben. A légierő hajnalban kezdte bom­bázni az Afganisztánnal határos Észak-Vazirisztán tartomány északnyugati részén fekvő tálib állásokat. A Saval-völgyhöz északi és déli irányból is harc­kocsik és katonák közelítenek. „Katonákkal és fegyverekkel teli teherautók százai haladnak Sa­vai felé. Úttorlaszokat állítottak fel mindenütt, senki nem mehet se ki, se be” - mondta egy helyi lakos. A pakisztáni tálibok ko­rábban Észak-Vazirisztánnak csaknem a teljes területét ellen­őrzésük alatt tartották, a biz­tonsági erők azonban tavaly jú­niusban hadjáratot indítottak a dzsihádisták ellen, s kiűzték őket a tartomány nagy részéről. A tálibok és szövetségeseik több mint egy évtizede vívnak harcot Iszlámábád ellen. A tálibok tá­madásaiban több tízezer pa­kisztáni vesztette életét. kültek el a 10 milliós Burundi­ból a szomszédos országokba. A legtöbben, 70 ezren Tanzá­niába mentek, az ottani a ható­ságok szerint csak a Tanganyi- ka-tó partján legalább 50 ezer burundi ember gyűlt össze. Ruanda 26 ezer, a Kongói De­mokratikus Köztársaság 9 ezer menekültet fogadott. A rendkívül elmaradott Bu­rundiban április 26-án kezdőd­tek a tüntetések amiatt, hogy Nkurunziza bejelentette: har­madszorra is indul a közelgő választáson, holott az alkot­mány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megálla­podás is csak két mandátum ki­töltését teszi lehetővé az állam­főnek. Nkurunziza hívei azon­ban azzal érvelnek, hogy az el­nököt első alkalommal a par­lament, nem a nép választotta meg, ily módon jogában áll in­dulni a június 26-án esedékes választáson. érdekükben áll az iráni nukleá­ris program korlátozásáról megkötendő átfogó és ellen­őrizhető megállapodás, amely elvben megakadályozza Tehe­rán atomfegyverhez jutását. Nepál: nincs túlélő Megtalálták a helikoptert Katmandu. A nepáli hadse­reg tegnap megtalálta az ame­rikai tengerészgyalogság heli­kopterének roncsait, amel> négy napja, nyolc fővel a fedél­zetén tűnt el egy mentőakció közben a himalájai országban, „Mivel a helikopter darabokra tört és teljesen szétroncsoló dott, nincs esély arra, hogy túl élőket találjunk” - mondta Is vori Praszad Paudjal védelm: miniszter. A roncsokat a fővá rostól, Katmandutól 56 km-rt Dolaka körzetben találták meg Az amerikai tengerészgyalog ság UH-1 Huey típusú helikop tere hat amerikai és két nepál katonával a fedélzetén tűnt e kedden Csarikot körzetében, ŕ helikopter mentőakciót hajtőt végre. Csarikot egyike azon te lepüléseknek, amelyeket í keddi 7,3-es utórengés a légin kább sújtott. (MTI) Lelőttek kä egyetemi hallgatót egy tüntetés után a chilei Valpara- isóban. Az incidens azt követően történt, hogy csütörtökön Valpa- raisóban, az ország több másik nagyvárosához hasonlóan, diákok ezrei tüntettek a felsőoktatás színvonalának javításáért és a tan­díjak csökkentéséért. A dél-amerikai ország fővárosában, Santia­go de Chilében mintegy 100 ezren vonultak az elnöki palota elé az oktatáspolitika miatti elégedetlenségtől indíttatva. (TASR/AP) 712 menekültet mentettek meg Indonéziában Menekülnek Mianmarból Az Egyesült Államok garantálja az Öböl menti arab országok biztonságát Amerikai fegyverekkel Irán ellen Barack Obama amerikai elnök integet a Perzsa-öböl menti arab államok vezetőinek gyűrűjében. Védelmet ígért nekik. (TASR/AP] A pakisztáni haderő az iszlamisták ellen vonult Előretört az Iszlám Állam

Next

/
Oldalképek
Tartalom