Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)

2015-05-16 / 111. szám, szombat

1 4 Régió ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 16. www.ujszo.com Az igazi revizorok buktatták le a szélhámost Álellenőr Pozsonyban ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A polgármester ártatlannak vallja magát, szerinte nem indokolt, hogy lemondjon Paška szabadlábon, a nyomozás folytatódik Pozsony. Magát ellenőrnek kiadó szélhámost buktattak le a valódi ellenőrök a fővárosi tömegközlekedés egyik járatá­ban csütörtökön. Adriana Vol- fová, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (BDP) szóvivője a SITA hírügynökségnek elmondta, a revizorok egy délutáni autó­busz utasainak jegyeit ellen­őrizték, amikor észrevették a „kollégát”. A férfi egy feldühö­dött német utas jegyét ellen­őrizte, az utas az eljárásra pa­naszkodott. A vállalat ellenőre Dunaszerdahely. Négy drogbirtoklót, ületve -terjesztőt fogtak el a rendőrök ebben a hó­napban. Sikeres akciót hajtottak végre a dunaszerdahelyi rendőrök Pa- tonyrét településen. Az akció so­rán őrizetbe vettek egy 22 éves férfit, akit a közelmúltban kábí­tószeres bűncselekmény elköve­tése miatt már bíróság elé állítot­tak. A férfinél néhány adagnyi pervitint találtak. A gyanúsított vizsgálati fogságban van, a bűncselekményről gyorsított el­járásban dönt a bíróság. Három év szabadságvesztésre ítélhetik. Illegális tudatmódosító szerek, mérgek, prekurzorok előállítá­sával gyanúsít a rendőrség egy 27 éves ekecsi férfit, akinél isme­elkérte az álrevizor igazolvá­nyát. A szélhámos egy magán­cég kártyáját mutatta fel és kö­zölte, hogy ő is ellenőr. Az önje­lölt revizort a BDP biztonsági őrei elfogták, és átadták a rendőrségnek. A közlekedési vállalat figyelmezteti az utaso­kat, hogy ne dőljenek be az ál­revizoroknak, a valódi ellen­őrök jól látható helyen jelzést viselnek. „Minden ellenőrnek van jegyellenőrzésre feljogosí­tó igazolványa, amit az utas ké­résére köteles felmutatni” - nyilatkozta a hírügynökségnek Volfová. (SITA, béva) rétién kristályos anyagot tar­talmazó, beolvasztott végű fecs­kendőt találtak. A szakértői vizsgálat megállapította, a férfi­nél 15 adag metamfetamint ta­láltak. Négytől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphat. Össze­sen tíz adagra elegendő vadken­dert, valamint metamfetamint találtak egy 27 éves nagymadi férfinál is. Őt év börtönbüntetést szabhatnak ki rá. Szintén tu­datmódosító szerek, mérgek és prekurzorok előállításával gya­núsítanak egy 34 éves somorjai férfit, akinél egy műanyag ta- sakban szárított, zöld növény volt. A vizsgálat során a rendőr­ség megállapította, hogy 29-88 egyszeri adag marihuánát tar­talmazott a zacskó. A férfit négy­től tíz évig terjedő börtönbünte­tésre ítélhetik. (szcs) Galánta. Szabadlábon vé­dekezhet Peter Paška, Galánta polgármestere. Abíró közel hétórás zárt tárgyalás után engedte el a városvezetőt. A neogó­tikus kastély felújítása ügyében indított nyomo­zás folytatódik. BARTALOS ÉVA Csütörtök délután kezdődött és péntek délelőtt folytatódott a tárgyalás Peter Paška vizsgá­lati fogságba helyezéséről a Ga- lántai Járásbíróságon. Paškát néhány perccel tíz óra előtt bi­lincsben szállították a bíróság­ra, alig másfél órával később szabadlábon távozhatott. „Az a célom, hogy mindent kivizsgál­janak. Ártatlannak érzem ma­gam. A közbeszerzési pályáza­tot az előző városvezetéstől örököltem” - nyilatkozta a pol­gármester. Hozzátette, tudott arról, hogy a rendőrség nyo­moz a kastély felújítása ügyé­ben, a vizsgálat azonban a ko­rábbi rekonstrukciót érinti. Az ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Ógyalla. Nem műszaki hiba Történt, hanem ismeretlen tet­tes okozta az ógyallai Magnólia szociális otthonban január 31-én este keletkezett tüzet, amelynek következtében egy 86 és egy 93 éves asszony életét ve­szítette. „A bűnügyi szakvéle­mény alapján ismeretlen sze­mély szándékosan okozta a tüzet” - mondta lapunknak Štefan Galla, a tűzoltó-műszaki szakértői intézet igazgatója. A aktuális nyomozásról csak ak­kor értesült, amikor a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NA- KA) egységei átkutatták a vá­rosi hivatalt. A NAKA korrup­cióellenes egysége május 6-án végzett kutatást a hivatalban, lefoglalták a kastély felújításá­val kapcsolatos közbeszerzési pályázat dokumentációjának egy részét. Paška elmondta, nem tudja, mi alapján indított nyomozást a rendőrség. Leszö­tűzoltóság részéről ezzel lezá­rult a vizsgálat, de a rendőrség még nyomoz. „Egyelőre általá­nos veszélyeztetés ügyében fo­lyik a nyomozás, vádemelés konkrét személy ellen még nem történt - tudtuk meg Renáta Čuhákovától, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjé­től. - Az illetékes vizsgálótiszt előtt vannak a szakértői véle­mények, ezek alapján dönt a to­vábbi lépésekről. A bűnügyi szakértők két lehetséges válto­zattal dolgoztak, az egyik sze­gezte, nem a meggazdagodás céljából indult a választásokon. Szerinte nem indokolt, hogy lemondjon. Hétfőn - mint ren­desen - bemegy dolgozni a vá­rosi hivatalba. A város ősszel 2,4 millió euró uniós támogatást kapott a kas­tély északi és délkeleti tornyá­nak és déli szárnyának felújítá­sára. Októberben kiírták a köz- beszerzési pályázatot, a ható­ság ekkor kezdett nyomozni az rint az állítható támlájú ágy elektronikája hibásodhatott meg, a másik szerint emberi mu­lasztás történt. Az elsőt kizár­ták, a tűzfészek ugyanis nem az ágyon volt.” Alžbeta Groheová, a Magnólia igazgatója elmond­ta: fenntartójuktól, a Nyitra Megyei Önkormányzattól min­den anyagi segítséget megkap­tak a tűzben megrongálódott helyiségek, folyosók helyreállí­tására, a berendezések pótlásá­ra, a lakókat is visszaköltöztet­ték már. A tűzeset után sem kel­ügyben. Áprilisban a város kivá­lasztotta a legelőnyösebb ár­ajánlatot kínáló vállalatot. A közbeszerzést még nem zárták le. Paškát kedden délután Nyit- rán - az ügynökség nyugat­szlovákiai központjában - ki­hallgatták a NAKA munkatár­sai, tegnap délig fogva tartotta a rendőrség. Három másik sze­mélyt is - az előző polgármes­tert, Ladislav Maťašovskýt, Ján Poľakovskýt, a városi hivatal vezetőjét és Peter Aštaryt, a vá­ros főépítészét - kihallgatott a hatóság. Értesüléseink szerint a polgármestert lehallgatták. Az önkormányzat tegnap a nyo­mozásra hivatkozva lemondta a korábban ígért sajtótájékozta­tót. „A további tájékoztatás a polgármester kompetenciái közé tartozik, ezért, ahogy ko­rábban közöltem, az ő dolga, hogy kommentálja az eseményeket” - írta a város honlapján Lucia Galambošová, a városi hivatalvezető helyette­se. A képviselő-testület csütör­tökön soron kívüli ülés összehí­vását kezdeményezte. A nyo­mozás folytatódik. lett senkit más szociális intéz­ményben elhelyezni, a sértetlen épületszárnyban mindenkinek találtak helyet. Az épület­szárnyban a tűz keletkezése ide­jén ötven, túlnyomórészt moz­gásképtelen lakó élt, közülük 17-et kellett evakuálni. A hiva­tásos tűzoltóegységek munká­ját az ógyallai önkéntes tűzoltók is segítették: hősiességükért és professzionális hozzáállásukért május elején átvehették az Or­szágos Tűzoltó-parancsnokság kitüntetését, (vkm) Marihuánát és metamfetamint terjesztettek Újabb drogfogások a Csallóközben ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Paška feleségével távozott a bíróságról (A szerző felvétele) Ismert, mi okozta a januári, két halálos áldozatot követelő ógyallai tüzet Szándékos gyújtogatás történt az ógyallai szociális otthonban A komáromi konferencián több előadás hangzott el kiemelkedő értékeinkről, például a komáromi erődrendszerről, az Ifjú Szivek Táncszínházról A Felvidéki Magyar Értéktár kialakításán fáradoznak V.KRASZN ICA MELITTA Komárom. A Felvidéki Ma­gyar Értéktár megalapítása, a bungarikum eszméjének ter­jesztése a célja annak a kezde­ményezésnek, amelyet anya­gilag a magyar földművelésügyi minisztérium támogat, kivite­lezését pedig a Gazda Polgári Társulás koordinálja. A projekt nyitókonferenciáját - a Gazda PT és a Csemadok Komáromi Területi Választmányának kö­zös szervezésében - tartották Komáromban. A bevezetőben elhangzott, fontos tisztában lenni azzal, mit is adott a magyarság a világnak, melyek azok az értékeink, ame­lyekre méltán büszkék lehe­tünk. „Az Országgyűlés 2012-ben hozott törvényt a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról. A kezdemé­nyezés országos hungarikum mozgalommá terebélyesedett, napjainkban közel 500 telepü­lésen alakultak helyi értéktár­bizottságok. Tehát igazi siker- történetről beszélhetünk - mondta előadásában Szakáli István Lóránd, a földművelés- ügyi minisztérium helyettes ál­lamtitkára. - Sajnos, ugyanez nem mondható el a külhoni ér­téktárról, ami valószínűleg a törvényben meghatározott rossz szervezési felépítés miatt van. Éppen ezért már folyamat­ban van a törvény módosítása, ha elfogadják, a határon túli te­rületeken is kialakulhatnak a saját, felvidéki, erdélyi, vajda­sági stb. értéktárak, mégpedig hasonló, piramisszerű szerve­zeti felépítésben, mint ami már jól bevált Magyarországon. Vagyis az alsó szintektől, a tele­pülési, megyei, ágazati értékek­től a kiemelkedő nemzeti érté­keken át egészen a hungari- kumig.” A földművelésügyi mi­nisztérium meghívásos pályá­zatot írt ki a népszerűsítő, felvi­lágosító munka elvégzésére, va­lamint az egyes határon túli te­rületeken az ottani értéktárak létrehozására. A Felvidékről a Gazda Polgári Társulás kapott meghívást erre a pályázatra, ők fogják koordinálni az itteni munkát. „Célként tűztük ki az értékgyűjtést, a hungarikum eszméjének terjesztését, moz­galommá bővítését - mutatott rá Varga Péter, a Gazda PT el­nöke, a felvidéki pályázatot szervezető csoport vezetője. - A nyár folyamán szeretnénk megalapítani a 12-15 tagú Fel­vidéki Magyar Értéktár Bizott­ságot, amely különböző ágaza­tok elismert szakembereiből állna. Az elkövetkező hetekben konferenciát tartunk Léván, Nagykaposon és Füleken, ha­marosan beindul honlapunk, tájékoztató anyagokat adunk ki, megszólítjuk az iskolákat, az önkormányzatokat, civil szer­vezeteket, hogy kutassák a helyi értékeket és jelezzék nekünk, ha tudnak ilyenről. Szerkezeti­leg háromlépcsős rendszert alakítunk ki: az ágazati, telepü­lési, tájegységi és regionális ér­tékek alkotják az első szintet, a felvidéki értéktár a másodikat, és a külhoni értéktár a harma­dikat. Innen léphetnek tovább az egyes elemek a nemzeti érté­kek sorába. A pályázat zárókon­ferenciáját decemberben Duna- szerdahelyen tartjuk.” A Gazda PT munkáját segíti a Csemadok, amely alapszervezetein, helyi aktivistáin keresztül hatéko­nyan hozzá tud járulni a mozga­lom népszerűsítéséhez. Kun Ferenc, a Rákóczi Szö­vetség elnökségi tagja sommá­san fogalmazta meg a lényeget: biztosan szükség van szerkezeti felépítésre, a többszintes rend­szerre, de mindez semmit nem ér az emberek, a szellem, a tu­dás, a szív, a jóakarat, a tenni akarás nélkül. A komáromi kon­ferencián több előadás hang­zott el kiemelkedő értékeinkről, a komáromi erődrendszerről, az Ifjú Szivek Táncszínházról, a gútai pünkösdi sortáncjárásról, valamint a helyi ízekről, ételek­ről is. A Külhoni Értéktár felvidéki elemei A Külhoni Értéktárnak jelenleg 106 eleme van, a legtöbb, szám szerint 64 a Vajdaságból származik. A Felvidékről ed­dig mindössze 6 tétel szerepel benne: Bény román kori műemlékei, a deáki katolikus templom, a paprikás kattancs, a kötés, a kurtaszoknyás falvak népviselete és hagyomány- őrzése, valamint a pozsonyi kifli, (vkm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom