Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)

2015-04-27 / 96. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 27. POPKULTÚRA 15 Puskás Peti több lábon áll a könnyűzenében Rendezőként is sikeres ISMERTETÉS Puskás Peti és csapata egyre több megbízást kap, ők készí­tették a Halott Pénz új videó- klipjét is. Úgy tűnik, a sokolda­lúság a Puskás családban örök­lődik, hiszen a The Biebers frontemberének édesapja, Puskás Tivadar színészként és rendezőként is sikeres, öccse, Dani pedig lemezlovasként tört be a magyar zeneiparba. A testvérek saját kreatív stúdió­jukkal reklámokat, klipeket is gyártanak, legutóbb a Halott Pénzzel dolgoztak együtt. Puskás Peti (Képarchívum) „Nem ez volt az első közös munkánk a fiúkkal, hiszen amellett, hogy február óta együtt turnézunk az ország­ban, ez már a második video­klip, amit a BigO Creative Stu­dio készít a Halott Pénznek” - mesélte Peti, aki ezúttal is, ahogyan a Nem érinthet meg című dalnál, rendezőként dol­gozott a kisfilm létrehozásá­ban. Öccse, Dani az asszisz­tensi feladatokat látta el és fűzte össze Peti - olykor bo­nyolultnak tűnő - utasításait. „Peti megírta a storyboar- dot, rajzokat és. figurákat ké­szített a forgatókönyvhöz, amiből az elején senki semmit sem értett, de a végére termé­szetesen összeállt a kép” - mondta Puskás Dani. Hozzá­tette, eleinte azért látszott ka­otikusnak a forgatás, mivel a szereplők a klipben többször találkoznak saját magukkal, így mindent pontosan meg kel­lett tervezni és a legkisebb részletek is óriási jelentőséget kaptak. Az Elkezdeni elölről című dalhoz készült videó néhány napja debütált a legnagyobb videomegosztó oldalon, és már százezer felett jár a nézettsége, így remélhetőleg hamarosan beéri Puskás Peti előző rende­zését, a Nem érinthet meg klip­jének sikerét, hiszen az már négymillió felett jár. (est, pj) Bővült a Sziget Fesztivál világzenei kínálata A cigányzenéé a főszerep ELŐZETES Idén a Sziget Fesztivál világ­zenei színpadának kínálatában a cigányzenéé lesz a főszerep. A roma kultúrából Indiától Egyiptomon át a Nyírségig me­rít a program. A Sziget 2015-ös világzenei felhozatala kaput nyit a kelet­európai és balkáni irányzatok­ra, de lesz fadoelőadó is, és fontos szerephez jutnak a ro­ma kultúra képviselői. A VIP: Gipsy című sorozatban minden napra jut roma muzsika, a vi­lág minden részéről. Lesz indi­ai előadó (Dhoad Gypsies from Rajasthan), román (Taraf de Haidouks), szerb (Goran Bre- govic, Boban i Marko Markovic Orkestar), egyiptomi (Egypti­an Project), valamint a magyar roma színtér képviseletében a Romengo és a Pamo Graszt. Mellettük jelen lesznek a vi­lágzene klasszikusai, és napja­ink aktuális sztárjai is. Fellép a Szigeten a portugál fadocsillag Mariza, a német rezes zenét for­radalmasító LaBrassBanda, a legnépszerűbb európai klezmer együttes, a londoni She’Koyokh, mauritániai afrorockjával Noura Mint Seymali, a finn-benini af- robeatet játszó Helsinki-Coto- nou Ensemble, a görög rembeti- kát hiphoppal ötvöző Imam Ba- ildi, a latin ska szicíliai királya, Roy Paci & Aretuska Allstars és a belga Balkan Beat zászlóvivője, az Antwerp GipsySka Orkestar. Szintén eljön a fesztiválra a francia-algériai HK & Les Sal- timbanks, az ukrán „étnokáosz- ban” utazó DakhaBrakha, lehen­gerlő latin popzenéjével a Che Sudaka és a La Chiva Gantiva, valamint a pizzica-reneszánsz legnagyobb hatású együttese, a Canzoniere Grecanico Salenti- no. A magyar fellépők között lesz a PASO, az idén harminc­éves Ladánybene 27, Szalonna és bandája, a Besh o droM, illet­ve a Söndörgő. A Sziget Feszti­vált idén augusztus 10-től 17-ig rendezik meg. (sz, pj) A Pamo Graszt (Képarchívum) A magyar népzenéből merítő Holdviola (Képarchívum) Már készül a Holdviola negyedik lemeze, amely májusban jelenik meg Elismerés Amerikából Magyarországnak évszá­zadokat felölelő gazdag népzenei hagyománya van, amelyből szerencsé­re időről időre a könnyű­zenei világ is ihletet me­rít. A magyar folkörök- ség továbbvitelének ki­emelkedő példája a Fo- nogram-díjas Holdviola. ÖSSZEFOGLALÓ A zenekar a legtöbbünk által ismert népdalokat bújtatja modern köntösbe. Nemrégiben szenzációs megtiszteltetésben részesült, ugyanis az egyik leg­nagyobb amerikai sajtóorgá­num, a Huffington Post szerző­je számolt be róluk elismerően egy, a magyar népzenét bemu­tató cikkében. Stephen D. Winick népzenei szakértő igen tekintélyes név a szakmában, több száz cikket, beszámolót jegyez, tagja az Amerikai Folklór Szövetségnek, számos lapnak dolgozik, vala­mint doktori címet szerzett néprajz szakon. Hatalmas öröm a Holdviola és a cikkben szerep­lő zenekarok számára is, hogy külön riportban igyekezett fel­rajzolni az aktuális tendenciá­kat a magyar népzene és elekt­ronikus folk műfajában, ki­emelve a legsikeresebb produk­ciókat. A világon bármely zene­kar számára megtiszteltetés, ha egy zeneileg olyan jelentős és fontos országban, mint az Ame­rikai Egyesült Államok felfede­zik, azonban egy olyan kis kö­zösségből érkezvén, mint Ma­gyarország, talán a Holdviolá­nak még nagyobb oka van az örömre. Egy ilyen kaliberű szakember, mint amilyen Step­hen D. Winick, valószínűleg nem osztja könnyelműen dicsé­reteit, a Holdviolának pedig bő­ven kijutott belőlük. Miskolcról, a negyedik leg­nagyobb magyar városból in­dult a Holdviola, melyet az alapító, Farkas Péter egysze­mélyes virtuális zenekarnak álmodott meg. Ez hamar átad­ta a helyét egy trió ötletének, így indult a tradicionális ma­gyar dalokat rock- és popzenei elemekkel fűszerező, modern színpadképpel rendelkező Holdviola 2008-ban. Számta­lan poszt-punk és szinti-pop együttes hatását hordozza, csakúgy, mint komolyzenei szerzőkét, Rahmanyinovét, Chopinét vagy Bartókét. Mind­ezidáig három nagylemezük je­lent meg, melyek közül az egyik koncertalbum. Bemutat­kozó korongjuk, a Madárka. A lemez legsikeresebb dala a Bá­nat utca, mely egyben a Hold­viola első kislemeze is. „Egy táncra hívó darab, amelyről a Depeche Mode jut eszembe, vágyakozó versekkel és napsu­garas kórussal, arról, hogyan jussunk túl egy szakításon” - ír­ja Winick. 2013-ban Barta Zsófit a Ju­nior Prima-díjas Török Tilla népdalénekes-hegedűs váltotta az énekesi poszton, aki új len­dületet adott a csapatnak. Bár a Holdviola koncertjein már ta­lálkozhatott a közönség Tilla különleges tehetségével, most elérkezett az idő, hogy leme­zen is hallható legyen. Nem kell már sokat vámunk ugyanis a negyedik albumra, a harma­dik stúdiólemezre sem, hiszen a zenekar lázasan készíti a kö­vetkező kiadványt, zajlanak a próbák és felvételek. A Túl a vízen című CD-t 2015. május 10-én a MOM Kulturális Központban nagyszabású le­mezbemutató koncerten láthat­ja a közönség, amelynek vendé­gei Tolcsvay Béla Kossuth-díjas zeneszerző, Nikola Párov Fo- nogram-díjas zenész, zeneszer­ző és a Szinvavölgyi Néptánc­műhely lesznek. (h, pj) Czutor Zoltán zenekarával, a Belmondóval jelentkezett új szerzeménnyel Dal a működésképtelen szerelemről ÖSSZEÁLLÍTÁS Új dalában egy olyan helyze­tet dolgoz fel a Belmondo ze­nekar, amit szinte mindenki mégtapasztalt már. Az Én is akarom című szerzemény arról szól, amikor még a szerelem sem elég ahhoz, hogy egy pár- kapcsolat működjön. A Belmondo legutóbbi nagy­lemeze, a Kooperatív másfél éve jelent meg. Ä zenekar azóta is aktív, de a frontember, Czu­tor Zoltán külön utakon is jár. Januárban jelentkezett a Czu­tor című szólóalbumával, ame­lyen személyes, moralizáló, akusztikus dalok kaptak helyet, ezen kívül újra koncertezik az újjáalakult ős-zenekarával, a Nyerssel is. „Való igaz, hogy több helyen vagyok frontember, de ennek Czutor Zoltán (Képarchívum) csupán az az oka, hogy a sokféle stílusú zenei tevékenységem között különbséget szeretnék tenni. Ennek ellenére szakmai­lag természetesen továbbra is a Belmondo zenekar az elsődle­ges zenei projektem, amellyel dallamos rockzenét vagy aho­gyan viccesen mondani szok­tuk, britpop-karatemetált ját­szunk” - mondta Czutor Zoltán. A Belmondo az év végére tervezi a következő nagyleme­zét, amelyre már készülnek az új dalok. Az első nyilvánosság­ra hozott szerzemény az Én is akarom, amelynek premierje a Petőfi rádióban volt, és amely­hez egy speciális szövegvideó készült. ,A Belmondo dalai általában lírai hangvételűek, szarkaszti­kusak vagy viccesek, de ebben a számban egy komoly, szomorú témát dolgoztunk fel. Az Én is akarom két emberről szól, akik szerelmesek egymásba, még­sem működik a párkapcsolatuk. Mindketten akarják, de soha sincsenek egy hullámhosszon. Biztos vagyok benne, hogy mindenki érteni fogja a lénye­get, hiszen életében egyszer mindenki átesik egy ilyen disz- funkcionális viszonyon” - tette hozzá Czutor. (mf, puha) mmmmm Itt a várva várt újdonság Július 17-én jelenik a manchesteri Chemical Brothers új stúdiólemeze, a Born in the Echoes, a BBC-n pedig csütörtök este bemutatták az első dalt is róla. A Some I Feel So De- sertedet nem bonyolítot­ták túl, mindössze két sor a szövege, nem is kezdődik valami meggyőzően, aztán a második felében mégis csak felrobban a bulibom­ba, és határozottan jó ér­zésekkel enged el. (o,p) Tarol a metál a magyar listán Paksi Endre vezette Os- sian átvette az uralmat a MAHASZ albumeladási listáján. A metálzenekar Lélekerő című új nagyle­meze annyira lázba hozta a rajongókat, hogy a ré­gebbi albumokat is vették, mintha ingyen adnák. Az első hat helyen csak Ossi- an van, de lejjebb is van még tizenkét nagylemeze. Sőt, ha teljes listát nézzük, akkor a negyvenből hu­szonnégy rock vagy metál olyanokkal, mint a Pokol­gép, a Moby Dick vagy a Tankcsapda, (lg, p) Régi dalokkal próbálkozik Az 1997-es Tom óta nem sok emlékezetes do­bása volt Natalie Imbrug- liának, ha csak a Johnny English című film főhős­nőjének eljátszása nem tartozik ide. Most a tuti si­ker reményében férfielő­adók slágereit dolgozza át a Male című nagyleme­zén. Az első dalt már fel­rakta a legnagyobb vi­deomegosztó portálra. Az Instant Crush a Daft Punk és Julian Casablancas kö­zös slágere, amit Imbrug- lia egy kicsit átdolgozott, és nem is sikerült rosszul. Az album július végén je­lenik meg. (o, p) McCartney a leggazdagabb Továbbra is Paul Mc­Cartney vezeti a leggaz­dagabb brit zenészek listá­ját, mégpedig jelentős előnnyel. A The Sunday Times minden év tavaszán összeállítja névsorát a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról. A lap a teljes rangsor ismerteté­se előtt közzéteszi kimuta­tását a brit könnyűzenei élet leggazdagabb szerep­lőinek becsült vagyoni helyzetéről. A Rich List 2015-ből kiválogatott ze­nei vagyoniista szerint az aktív zenészek rangsorát Paul McCartney vezeti, akinek vagyona jelenleg 730 millió font. (z, p)

Next

/
Oldalképek
Tartalom