Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-27 / 96. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 27. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 Bátrabb a lakosság Növekvő hitelfelvételek Pozsony. Bő másfél éve folyamatosan csökken a munka- nélküliek száma, az azóta eltelt időszakban mintegy 63 ezer állástalan talált újra munkát, tavaly alaposan meglódultak a reálbérek, miközben az infláció üteme 0 százalék alá bukott, így a javuló gazdasági mutatókból fakadó bizakodó helyzet következtében egyre nő a lakosság hitelfelvételi kedve - közölte Andrej Arady, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője. Például idén februárban 12 százalékkal több hitelt vettünk fel, mint 2014 februárjában, pedig már tavaly is dinamikusan nőtt a kereslet. Csak egybevetésül: 2009-ben a lakosság és az egyéni vállalkozók által felvett hitel nagysága alig lépte túl a 14 milliárd eurót, azonban 2012-ben már a 20 milliárdhoz közelített, idén pedig már elérte a 23 milliárd eurót. A lakossági hitelek döntő többsége 6000 euró alatti, négy igénylőből három beéri ennyivel - mondta Ján Ondráš, a VÚB termékmenedzsere, hozzátéve: az átlagos futamidő 8 év (ezt a jegybank korlátozza), és napjainkban minden második felvett hitellel egy korábbi, kedvezőtlenebb feltétellel nyújtottat váltanak ki. Az egyre élesedő verseny hatására az egyes bankok szó szerint elszipkázzák egymás elől az ügyfeleket, ezért a VÚB úgy döntött, megjutalmazza a hűséges klienseit. Aki 9 éves futamidőre legalább 6000 euró fogyasztási kölcsönt vesz fel, annak a bank a futamidő lejártával 14 havi törlesztőrészletet visszafizet - közölte Stanislava Imrichová, a VÚB illetékes osztályának vezetője. E megoldás révén a fogyasztói kölcsön kamata 12,9 százalék helyett 10 százalék alá süllyed. Egybevetésül: februárban a hazai bankok által nyújtott fogyasztói hitelek átlagos kamatterhe 12,5 százalék volt. (só) A területalapú támogatást igénylő kérelmet május 15-ig kell benyújtani A kamara segít pályázni A mezőgazdasági termelők április 15-től május 15-ig igényelhetik a területalapú támogatást. A témával kapcsolatban sokan keresték fel a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) dunaszerdahelyi központját, Patasi Ilona kamaraelnökkel ezért a támogatási rendszer leglényegesebb pontjait elemeztük. SUSLA BÉLA Az új területalapú támogatási rendszerrel összefüggő kérelmeket nagyon megalapozottan, megfontoltan kell benyújtani az Agrárkifizető Ügynökségbe (PPA). „A gazdáknak minden egyes szakterületre kiírt felhívásra be kell adniuk kérvényeiket. Példaként a kör- nyezetldmélő gazdálkodást említeném. A jelzett szakterületre most van érvényes felhívás, tehát reagálni kell, mert ki tudja, a következő évben lesz-e lehetőség rá - mondta az agrárkamara elnöke. - Nincs minden évben felhívás az összes szakterületre, mert egy pénzcsomag van, s ha az elfogy, akkor a késlekedők nem jutnak pénzhez egy-egy területen a jövő évben sem.” A területalapú támogatást április 15-től május 15-ig lehet igényelni. Május 15. után még egy hónapot lehet késni, de akkor már minden egyes nap után csökken bizonyos százalékkal a támogatás. Aki nem foglalkozik állattartással, csak növény- termesztéssel, az már benyújthatja a kérelmet. Aki viszont állattenyésztéssel is foglalkozik, az csak május 1-je után adhatja be kérelmét az Agrárkifizető Ügynökségbe. Áz agrárkamara elnöke szerint három lényeges pontra kell összpontosítaniuk a pályázóknak. „Az első, hogy aki több mint 10 hektáron gazdálkodik, annak legalább két növénykultúrát kell termeszteni ezen az összterületen. A második feltétel, hogy aki 30 hektár feletti területen folytat mezőgazda- sági termelést, annak legalább három növénykultúrát kell termesztenie az uniós rendelet értelmében. S nagyon fontos a harmadik elem. Tizenöt hektár feletti gazdálkodási területen mind a természetes, mind pedig a jogi személyeknek be kell tartani a zöldítést, szaknyelven a greeninget. Aki ezt az előírást nemtartjabe, azt büntetik vagy pedig nem kapja meg a támogatást. 15 hektár feletti földterületből 5 százalékot kell zöld- ugaroltatni vagy feketeugarol- tatni. A feketeugaroltatás annyit jelent, hogy a gazda bizonyos terülten semmit nem termeszt, például 100 hektárból öthektámyi területet pihented’ - részletezte az agrárkamara elnöke. A feketeugaroltatás során a talaj teljes mértékben megpihen, a zöldugaroltatás a rendelet által megszabott köztes növények termesztését jelenti. „Az uniós alaptámogatás 130 euró hektáronként, a greening- re plusz 70 euró jár. Ha a mezőgazdasági termelő nem teljesíti és jelöli meg pontosan a zöldítést, akkor a 130 eurós alaptámogatást is büntetéssel kaphatja meg. A greeninget térképen be kell jelölni, s pontosan kimutatni a gazdálkodási tervezetben, a parcellakijelölésnél. Kamaratagoknak és nem tagoknak egyaránt segíteni fogunk a kérelmek kitöltésénél, de ahhoz nekünk pontos információkat kell kapnunk a gazdálkodótól” - magyarázta Patasi. A fiatal, mezőgazdasági termeléssel foglalkozni kívánó természetes és jogi személyek 40 éves korig plusz 60 eurót kapnak egy hektárra. „Ez a plusz hatvan euró 28 hektárnyi gazdálkodási területig jár, afelett már nem kapja a pénzt a gazda. A 40 éves korhatárt pedig úgy kell értelmezni, hogy ha az illető most mondjuk 38 éves, akkor még két évig kaphatja az ifjú gazdának járó dotációd’ - figyelmeztetett Patasi Ilona. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A Slovnaftnak még kell az SE Pozsony. A Slovnaft - a Magyar Villamos Művekkel közösen - továbbra is érdeklődik a Szlovák Villamos Művek (SE) többségi tulajdonrésze iránt. Az SE 66%-os részvénycsomagját a jelenlegi tulajdonos, az olasz Énei akarja eladni, az ajánlatokat május 9-ig vátja. A Slovnaft kész felépíteni a Mohi Atomerőmű 3. és 4. blokkját is, amit az Énei vállalt magára. „Olyan garanciarendszert kell elfogadni, amely biztosítja a Mohi Atomerőmű 3. és 4. blokkjának felépítéséd’ - jelentette ki Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek. Az SE eladását azonban nehezíti a kormány és az Énei közti vita, amely a bősi vízerőmű üzemeltetése miatt kezdődött. Mindkét fél több százmillió eurót követel a másiktól. Robert Fico kormányfő kijelentette, mindent megtesz, hogy az Énei ne adhassa el részesedését. Az SE 66 százalékos részesedésért a Slovnaft mellett még három másik energiacég is jelezte érdeklődését, (lpj) PSS: kedvező lakásfelújítás Pozsony. A kormány újabb lökést ad a lakásfelújításnak, az Állami Lakásfejlesztési Alap (ŠFRB) idei költségvetését 103 millió eu- róval 169 millióra emelte, ez legalább 1000-1500 lakóház felújítását teszi lehetővé. Az alap a teljes házfelújítás költségének 75 százalékát állja, ideális esetben a kamat akár 0 százalékra is csökkenhet - mondta František Palkó építésügyi és régiófejlesztési államtitkár. A fennmaradó összeg 25 százalékára is van megoldás, ugyanis az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) május 1-től e célra l,49%tól induló kamattal nyújt kedvezményes hitelt - jelentette be Imrich Béres, a PSS elnöke. A Szlovákiában működő másik két lakás-takarékpénztár (Wüstenrot, ČSOB) szintén nyújt ilyen jellegű hitelt, azonban valamivel kedvezőtlenebb kamatfeltétellel. Becslések szerint Szlovákiában évente 22 ezer családi házat és 29 ezer lakóházat újítanak fel, 2013 végéig a lakóházak mintegy felét, a családi házak pedig egyhar- madát korszerűsítették, (só) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA lEBBm mĽäZSĽM Angol font 0,7159 Ki Lengyel zloty 4,0131 n Cseh korona 27,454 Ki Magyar forint 301,48 D Horvát kuna 7,6075 CT Román lej 4,4162 D Japán jen 129,36 Svájci frank 1,0338 a Kanadai dollár 1,3118 W USA-dollár 1,082 a Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) RE150130 A területalapú támogatásoknál is fontos a feltételek pontos betartása (TASR-felvétel)