Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-25 / 95. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 25. www.ujszo.com A lengyeleket az is érdekelte, hogy Csehszlovákia felosztása esetén a magyar fél hogyan kívánja megvonni az autonóm szlovák terület határát Magyar-szlovák-lengyel tervek 1938-ban A szlovák politikusok 1938 második felében Szlovákia államformájával kapcsolatban új elemeket tartalmazó elképzeléseket és terveket dolgoztak ki arra az esetre, ha a csehszlovák állam szétesne vagy megszállás alá kerülne. Ezek a politikai kombinációk abból indultak ki, hogy az európai fejlődés szempontjából az 1938-as évnek hasonló jelentősége lesz, mint amilyen 1918-nak volt, vagyis jelentős területi változások történhetnek a térségben. Annak a lehetősége is felmerült, hogy valamelyik szomszéd államhoz csatlakozzanak, ezáltal kerülve el a szlovák nemzet megsemmisülését. Józef Beck a harmincas években a lengyel diplomácia vezetője volt. A magyar vezetés az ő közvetítésével igyekezett meggyőzni a szlovák politikai elitet. (Képarchívum) JANEK ISTVÁN 1938 márciusától a magyar diplomácia keresni kezdte a lehetőséget a tárgyalások megkezdésére a szlovák vezetőkkel. Mivel ekkor Csehszlovákia még létezett, az egyeztetéseket csak titokban kezdhették meg, ezért szükségük volt egy közvetítő államra. Kapóra jött, hogy a lengyelek 1938 elején már több megbeszélést folytattak a szlovákvezetőkkel. A területi igények felmérése Józef Beck lengyel külügyminiszter 1938. április végén azt üzente a magyar vezetésnek, hogy a szlovák ügy megoldásában csak akkor érhetnek el sikereket, ha korrekt és mély kapcsolatot építenek ki a Hlin- ka-féle Szlovák Néppárt vezetőivel. A lengyelek aktivitása a szlovákkérdésben azt a gyanút keltette a magyar kormányban, hogy a lengyeleknek is lehetnek bizonyos területi igényeik Szlovákiával szemben, melyet ők egyértelműen a saját érdekszférájuknak tekintenek. Közben a lengyel sajtóban is terjedni kezdtek olyan hírek, hogy Szlovákiát Lengyelországhoz kell csatolni. A lengyel magyarázatok szerint ezeknek a felvetéseknek csak az volt a céljuk, hogy Csehszlovákiát belülről bomlasszák, és ők nem tartottak igényt jelentős szlovák területekre. Á lengyel vezérkar is érdeklődött a magyar tervekről, azt szerették volna megtudni, ha felosztják Csehszlovákiát, a magyar fél hogyan képzeli el az új magyar határt, hogyan kívánja megvonni az autonóm szlovák terület határát, továbbá hogy Kárpátaljával mi lenne a szándéka. A magyar diplomácia Kánya Kálmán külügyminiszter 1938. május 15-én küldött levelében a lengyelek tudtára adta, hogy Magyarország Csehszlovákia felbomlása esetén csak Szlovákia és Kárpátalja bizonyos területeire tart igényt, azokra a kis területi nyúlványokra pedigf nincs szükségük, amelyek az I. világháború után Lengyelországhoz kerültek. Szlovákia vonatkozásában ezzel tisztázódni látszódtak a lengyel és a magyar állam között a területi kérdések, bár bizonytalansági tényezők továbbra is maradtak. 1938. május közepén a magyar diplomácia ismét a lengyelek közbenjárását kérte a szlovákoknál. Ennek szellemében május 19-én Varsóban Józef Beck lengyel külügyminiszter találkozott Karol Sidorral (akkor tárca nélküli miniszter volt Csehszlovákiában), akinek nyíltan megmondta, hogy ha Csehszlovákia szétesik, Szlovákiának Magyarországhoz kell kerülnie. Beck 1938. június második felében kifejtette Hory András varsói magyar követnek, hogy a szlovák vezetők bizalmatlanok Budapesttel. Ezért azt ajánlotta, hogy a magyar diplomácia mielőbb vegye föl a közvetlen kapcsolatot a szlovák vezetőkkel. A lengyelek egyértelműen kimondták: nem akarják a szlovákokban azt a benyomást kelteni, mint ha nekik terveik lennének velük. Kifejtették, hogy „.. .a legnagyobb súlyt helyezik arra, hogy ebben a régióban a nyugalom teljes mértékben biztosíttassák, ami csak abban az esetben érhető el, ha Budapest az önálló nemzeti életre ébredt tótok önkormányzati igényeit fenntartás nélkül kielégíti”. Legyen édes a magyar propaganda A magyarok a lengyel tervekről is információkat akartak szerezni, ezért 1938. június végén tapogatózási céllal Lengyelországba küldték Andorka Rezső ezredest, a magyar vezérkar hírszerző és kémelhárító osztályának egyik vezetőjét, aki ott Waclaw Stachiewicz tábornokkal, a lengyel hadsereg vezérkari főnökével folytatott tárgyalásokat. Andorka azt szerette volna megtudni, számíthat- nak-e a magyarok Lengyelország fegyveres fellépésére Csehszlovákia ellen, ha azt a németek megtámadnák, és ha igen, milyen hadműveleti céljaik lennének. Stachiewicz diplomatikusan kibújt a válasz alól, és csak annyit mondott: ahogy országa érdekei megkövetelik, úgy cselekednek. A tábornok annyit azért elárult, hogy Szlovákia területét két különálló zónának tekintik a lengyelek. Az első Kárpátalja, amely a lengyeleket semmiféle vonatkozásban sem érdekelné, legfeljebb csak annyiban, hogy szerinte ezen a részen lenne a legegyszerűbb megvalósítani a lengyel-magyar közös határt. A második zóna a szlováklakta területet takarja. Ennek vonatkozásában Stachiewicz szerint megkerülhetetlen, hogy a szlovák nemzet kívánságait is figyelembe kell venni, mert csak így lehet tartós és végleges megoldást elérni. Andorkának az volt a benyomása, hogy a lengyeleknek lehet valamilyen külön megállapodásuk a szlovákokkal, melynek a részleteit azonban nem sikerült felmérnie. Andorka megbeszéléseket folytatott Tadeusz Kobylanski- val, a lengyel külügyminisztérium politikai osztályának vezetőjével is, akinél a lengyel területi követelésekről érdeklődött. Tőle tudta meg, hogy Teschen- re, valamint az Árvában és a Szepességben található néhány, lengyelek lakta falura tartanának igényt Csehszlovákiából. Kobylanski hangsúlyozta, a lengyel külpolitika arra törekszik, hogy a szlovákokat a magyar megoldás felé terelje. A magyaroktól azt kérte, hogy egy esetleges népszavazás alkalmával Csehszlovákiában, de már előtte is, a magyarok propagandájuk révén mindenképpen Karol Sidor a Hlinka-féle Szlovák Néppárt lengyelbarát szárnyának befolyásos képviselője volt, Esterházy vele kezdte meg a tárgyalásokat édesgessék magukhoz a szlovákokat. Andorkának az a benyomása alakult ki a lengyelekről, hogy nyitottak a Magyarországgal való együttműködésre, de nem zárta ki, hogy esetleg hátsó szándékaik lesznek Szlovákiával kapcsolatosan, ami nagyobb területi követeléseket is jelenthet. Andorka ezen félelme a későbbi események ismeretében alaptalannak bizonyult. Esterházy János a közvetítő szerepében A lengyelekkel folytatott tárgyalásokba Esterházy János, a szlovákiai magyarok vezére is bekapcsolódott. Esterházy jó kapcsolatokat ápolt magas szlovák és lengyel politikai körökkel is, ezért közvetítői szerepe igen fontossá vált. Esterházy egy katolikus lengyel-szlovák- magyar közép-európai blokkot akart létrehozni, amely- nézete szerint - jobban ellenállt volna a németek térhódításának. Esterházy tárgyalásainak célja az volt, hogy kipuhatolja, milyen mértékben támogatnák a lengyelek a magyar elképzeléseket Szlovákiával kapcsolatban. Karol Sidor a Hlinka-féle Szlovák Néppárt lengyelbarát szárnyának befolyásos képviselője volt, ezért Esterházy vele kezdte meg a tárgyalásokat. Esterházy biztosította Sidort arról, hogy Magyarország nem kíván erőszakot alkalmazni Szlovákiával szemben, és Lengyelországgal kíván egyeztetni a Kárpátalja területén kialakítandó közös határszakasz ügyében. A későbbiekben Esterházy a szlovákok érdekeit is védte a magyar kormánynál, kifejtve, hogy csak akkor hajlandó közvetítőként fellépni a szlovákoknál, ha a magyar kormány nem követi el a korábbi hibáit a szlovákokkal szemben. A csatlakozást csak a szlovák nép akaratával egyetértésben tartotta kivitelezhetőnek, és elutasított minden erőszakos fellépést. Esterházy azt javasolta a magyar kormánynak, hogy a lehető legtöbb kisebbségijogot adják meg a szlovákoknak, de mindenképpen többet, mint amennyit a csehek korábban adtak. Esterházy János Í938. július 17-én és 18-án Beckkel és helyettesével, gróf Jan Szembek külügyi államtitkárral tárgyalt a Szlovákiával kapcsolatos tervekről. Beck elmondta Esterhá- zynak, hogy Csehszlovákia szétesése hamarosan várható a belpolitikai felszültségek miatt, és nem külső nyomásra: „Hitler feltétlenül el akarja kerülni a háborút, ezért a belső bomlasztó munkát választotta eszközül, amit Konrad Henleinék jól el is végeznek majd.” Beck úgy fogalmazott, ha Csehszlovákia szétesik, Szlovákiának teljes egészében Magyarországhoz kell visszakerülnie. Beck erről Karol Sidorral is beszélt, akit megnyugtatott, hogy a Magyarországhoz való csatlakozásukkor széles körű autonómiát kapnának. Sidor erre azt mondta, a felvidéki magyarságtól nem félnek, mert azokkal meg tudják magukat értetni, csak az anyaországi magyarok magatartásától tartanak. Esterházy elmondta a lengyel vezetőknek és Sidornak is, hogy Magyarország nem kívánja Szlovákiával kapcsolatban megismételni a korábbi hibáit, így szerinte nem Budapestről irányítanák őket, hanem a helyi szinten tevékenykedő önkormányzatoknak és politikusoknak kell jelentősebb hatalmat adni. Példaként az Osztrák-Magyar Monarchián belül Horvátország autonómiáját és helyzetét említette. Véleménye szerint a szlovákok széles körű belső és külső autonómiát kapnának, saját parlamenttel és nagy hatáskörrel. Közös csak a külpolitika, a gazdaság és a pénzügy lenne. A területi kérdéseket illetően: Magyarországhoz csak Kárpátalját és Szlovákia azon területeit csatolnák, amelyek többségében magyarok által lakottak. Esterházy azt is felvetette, hogy a lengyel kormány garantálhatná a magyar kormány által ígért szlovák alkotmánybetartását. Szó sem lehet visszatérésről Beck 1938 júniusában azon igyekezetében, hogy a magyarszlovák közeledést elősegítse, azt is felajánlotta Sidornak és rajta keresztül a többi szlovák vezetőnek, hogy ha a csehek miatt félnének Budapesten tárgyalni a magyarokkal, akkor azt Varsóban is megtehetik. A lengyeleknek és Esterházynak sem sikerült Sidort megnyernie a magyar célok támogatásának, s a Slovák című pozsonyi napilap július 31-ei számában a szlovák politikus élesen támadta a magyarokat. Sidor nevetségesnek tartotta azt a feltételezést, hogy Hlinka és a szlovákok Magyar- országhoz - vagy esetleg egy másik országhoz - akarnának csatlakozni.. Hangsúlyozta: „A szlovákok nem akarják a magyarokat, nem hisznek nekik, és szó sincs a hozzájuk való visszatérésről. [...] Ahogy átéltük e területen a rómaiak, a hunok, a magyarok és mások korát, úgy most is élni fogunk, és élni fogunk és kitartunk.” Sidor azt is megemlítette cikkében, hogy Csehszlovákiában csupán a csehek és a zsidók elégedettek a helyzetükkel. A szlovákok nem akarnak cseh-szlovák nemzetet alkotni, csak szlovákot. A cikkben kifogásolta, hogy országában a szlovákokat még önálló nemzetként sem ismerik el. A magyar diplomácia komolyan vette Sidor megnyilatkozását, és jobbnak látta a tárgyalásokat Jozef Tisóval folytatni. A magyar-szlovák-lengyel tárgyalások végül eredménytelenül zárultak. 1938-1939 folyamán a nagyhatalmak, illetve Németország rendezte Csehszlovákia ügyét és a szlovákkérdést is a müncheni és a bécsi döntés révén. A szerző az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa Esterházy János olyan státust ígért a szlovák félnek, amilyet a Osztrák-Magyar Monarchián belül Horvátország élvezett: széle körű belső és külső autonómiát, saját parlamentet
