Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-18 / 89. szám, szombat
24 Sport ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 18. www.ujszo.com Akár egyenlíthetnek is a komáromi röplabdázók Visszavágna a Spartak VKP OROSKY TAAAÁS Négy kassai játékos szerződését felbontották, így ma tartalékosán lépnek pályára a keletiek Győzelemmel hangolna a DAC a kupavisszavágóra Szarka Ákos (balról) eltiltása lejárt (Somogyi Tibor felvétele Optimista hangulatban várják a komáromi röplabdázók a férfiextraliga döntőjének újabb mérkőzéseit: a Spartak VKP történetének első (két) hazai fináléján (ma 18.00-kor és holnap 16.00-kor) megizzaszta- nák a négy győzelemig tartó sorozatban 2:0-ra vezető eperjesieket. „Nincs bennünk félelem, már csak azért sem, mert az elvesztett első két meccs az eredmény ellenére szoros volt, ha a harmadik játszmákban megőrizzük az előnyünket, máshogy alakultak volna a találkozók- mondta lapunknak a 3:0-s és 3:l-s eperjesi győzelmek kapcsán Németh Ödön, a Prága. Hosszú betegség után, 72 éves korában elhunyt Jaroslav Holík egykori legendás csehjégkorongozó. A csehszlovák válogatottal 1972-ben olimpiai bronzérmet és világ- bajnoki aranyat nyert, vb-ken további öt alkalommal szerzett érmet. A Dukla Jihlavával játékosként hétszer, vezetőedzőkomáromiak másodedzője. - Ellenfelünkkel a bajnokság során többször is találkoztunk, folyamatosan elemeztük a játékukat, de az olyan száznál is jóval több válogatottsággal rendelkező röplabdázók ellen, mint például Martin Sopko, nehéz védekezni. A saját játékunkra kell összpontosítani, és hazai közönség előtt megpróbálni legyőzni a favoritot.” A Spartak VKP a szezonban eddig kétszer tudta megverni az eperjesieket, mindkétszer Komáromon kívül: az extraligában 3:0 lett az eredmény a szintén hazai pályának számító pozsonyi PKO-ban, az Iglón rendezett Szlovák Kupa fináléjában pedig 3:2-re győztek a Duna-partiak. ként négyszer nyert bajnokságot, a cseh junior válogatottal 2000-ben és 2001-ben vb-címet szerzett. Holík fáradhatatlan harcos volt a jégen, nem ijedt meg a 110 kilós szovjet Raguimtól sem. Az 1969-es vb-n leragasztotta a címeren levő csillagot tiltakozásul az 1968-as megszállás miatt. Négy éve betegsége miatt amputálni kellett azegyiklábát. (sz.z.) A kilencedik DAC ma este (19.00) a nyolcadik helyen álló kassai együttest fogadja a labdarúgó Fortuna Liga 26. fordulójában. A hazaiak a zsinórban elszenvedett három vereség után javítani akarnak, és győzelemmel szeretnének hangolni a keddi, Senica elleni kupavisszavágóra. ÚJ SZÓ-ELŐZETES Szarka sárga lapos eltiltása lejárt, így számíthat ráTomislav Marie, ám ezúttal a jó formában levő Štepanovský fog hiányozni, mert az univerzális futballista Rózsahegyen begyűjtötte ötödik sárgáját. Eupták műtétje után még nem vethető be, míg a sérüléssel bajlódó Kwin és Sesar pályára lépése kérdéses. ,A sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség után egyértelműen győzni akarunk. Sajnos, a nagyszombatiak ellen megszakadt másfél éves hazai veretlenségi sorozatunk, most újat akarunk kezdeni. Vendéglátóként csak a győzelem elfogadható” - mondta lapunknak Németh Krisztián, a dunaszerdahelyiek sportigazgatója. - Bíztató, hogy márciusban Kassán l:l-re végződött a kupameccsünk, amelyen aztán tizenegyespárbajban kivívtuk a négy közé jutást. Nem lesz egyszerű dolgunk a keletiek ellen, de bízom benne, hogy sikeresek leszünk, és győzelemmel hangolunk a keddi, se- nicai Szlovák Kupa-elődöntő viszszavágójára.” Németh Krisztián hozzátette, hogy a kulcsemberek közül senkit sem fognak pihentetni a kupameccs miatt: ,A bajnoki meccsek ugyanolyan fontosak számunkra, mint a Slovnaft Cup, így mindkét találkozón a legerősebb összeállításban lépünk pályára.” Erősen foghíjas kerettel érkeznek Dunaszerdahelyre az anyagi gondokkal küszködő kassaiak. Ugyanis a sérült Bukatán, Bašistán és a beteg No- vákon kívül további négy játékos is hiányozni fog. Ugyanis csütörtökön a szerb Oszto- jiccsal és Szekuliccsal, Kavká- val, valamint Korijkowal szerződést bontottak. Blažej Podo- lák klubtulajdonos csak annyit árult el, hogy nem rúgták ki az említett futballistákat, hanem kölcsönös megegyezéssel bontottak szerződést. „Ilyen előzmények után nem várhatunk csodákat, egy ponttal szívesen kiegyeznék” - olvasható Marek Fabula vezetőedző nyilatkozata a kassaiak honlapján. Legutóbb augusztus elején találkozott a két csapat Duna- szerdahelyen, akkor 3:l-es hazai siker született (góllövők: Ujlaky, Sabler, Jurčo, ill. Pačinda). Októberben Kassán l:l-gyel (g.: Novák, ill. Sabler) zárult az összecsapás, csakúgy, mint a márciusi kupameccs (g.: Viazanko, ill. Ljubicic). Érdekes, hogy amióta To- mislav Marie irányítja a sárgakékeket, tétmeccsen még egy alkalommal sem lőtt egynél több gólt az együttes. Talán ma sikerül? (sz. z.) Nagy harcos volt, nem ijedt meg Raguimtól Elhunyt Jaroslav Holík ÖSSZEÁLLÍTÁS SPORT A TEVEBEN Szombat 9.00 - EUROSPORT: Súlyemelő-Eb, férfi 105 kg 10.00 - ČT SPORT: Lovosice- Bmo cseh férfikézüabda playoff-elődöntő 11.00 - EUROSPORT 2: Snooker-vb, Sheffield 12.00 - EUROSPORT: Súlyemelő-Eb, Tbüiszi, női +75 kg 12.00 - ČT SPORT: Csehor- szág-Franciaország tenisz Fed-kupa-meccs 13.00 - NOVA SPORT: Mon- te-carlói férfitenisztoma 13.00 - DIGISPORT 3: Oroszország-Németország tenisz Fed-kupa-meccs 13.00 - SLOVAK SPORT TV1: Slávia EU Bratislava- Spišská Nová Ves női röplab- da-extraligadöntő, 4. meccs 13.55 - DIGISPORT 1 (magyar): Moto3, Argentin Nagydíj, 3. szabadedzés 14.00 - DUNA: MTK-Győr NB I-es focimeccs 14.00 - STV 2: Szlovákia- Svédország tenisz Fed-kupa- meccs 14.00 - SPORT 1 (cseh): Forma-l-es Bahreini Nagydíj, 3. szabadedzés 14.00 - EUROSPORT 2: FIA túraautó-vb, Marrákes 14.50 - DIGISPORT 1 (magyar): MotoGP, Argentin Nagydíj, 3. szabadedzés 15.00 - EUROSPORT: Súlyemelő-Eb, férfi +105 kg 15.00 - EUROSPORT 2: Motorsport, World Endurance 15.30 - EUROSPORT 2: Hoffenheim-Bayern München foci Bundesliga-meccs 16.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): Barcelona-Valencia spanyol bajnoki focimeccs 16.00 - SPORT 1 (magyar): Haladás-FTC NB I-es focimeccs 16.00 - DIGISPORT 1 (szlovák, magyar): Stoke-Sou- thampton angol bajnoki focimeccs 16.45 - EUROSPORT: Snooker-vb, Sheffield 17.00 - DUNA, SPORT 1 (cseh): Forma-l-es Bahreini Nagydíj, időmérő edzés 17.00 - STV 2: Szlovákia-Fe- héroroszország felkészülési hokimeccs 17.35 - NOVA SPORT: Moto3, Argentin Nagydíj, időmérő edzés 17.45 - SPORT M: Szolnok- Spandau férfivízilabda BL- mérkőzés 18.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): La Coruna-Atlético Madrid spanyol bajnoki focimeccs 18.00 - DIGISPORT 2 (szlovák), SPORTKLUB: Sampdo- ria-Cesena foci Serie A-meccs 18.00 - SLOVAK SPORT TV2: Inter-Handlová bajnoki férfi- kosárlabda-bronzmeccs 18.00 - DUNA WORLD: Bajnoki férfikosárlabda-meccs 18.30 - SPORT 1 (magyar): DVSC-Paks NB I-es focimeccs 18.30 - EUROSPORT 2: Augsburg-Stuttgart foci Bundesliga-meccs 18.30 - DIGISPORT 1 (szlovák, magyar): Chelsea-Man- chester United angol bajnoki focimeccs 18.20 - NOVA SPORT: Reading-Arsenal foci FA-kupa- elődöntő 18.30 - SPORT 1 (cseh): Barcelona-HC Zagreb férfikézilabda BL-negyeddöntő, visz- szavágó 19.00 - SLOVAK SPORT TV1: Belenenses-Benfica portugál bajnoki focimeccs 19.10 - DIGISPORT 2 (magyar): MotoGP, Argentin Nagydíj, időmérő edzés 20.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): Real Madrid-Málaga spanyol bajnoki focimeccs 20.00 - EUROSPORT: Snoo- ker-vb, Sheffield 20.15 - ČT SPORT: Liberec- Sparta Praha foci Synot Ligameccs 20.30 - EUROSPORT 2: Motorsport, World Endurance 20.30 - DIGISPORT 2 (magyar): Pro Recco-Eger férfivízilabda BL-meccs 20.45 - DIGISPORT 1 (szlovák, magyar): Juventus-Lazio foci Serie A-meccs 21.05 - NOVA SPORT: St. Louis-Minnesota hoki NHL- meccs, playoff 22.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Crystal Palace-West Bromwich angol bajnoki focimeccs (felvételről) 22.40 - DIGISPORT 1 (szlovák): Everton-Burnley angol bajnoki focimeccs (felvételről) 3.00 (vasárnap) - SPORT 1 (cseh, magyar): Crawford- Dulorme profi ökölvívómeccs 4.30 (vasárnap) - NOVA SPORT: Anaheim-Winnipeg hoki NHL-meccs, playoff Vasárnap 7.00 - EUROSPORT 2: Motorsport, World Endurance 10.00 - ČT SPORT: Karviná- Plzeň cseh férfikézilabda playoff-elődöntő 11.00 - EUROSPORT 2: Snooker-vb, Sheffield 12.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): Betis-Zaragoza spanyol másodosztályú focimeccs 12.00 - ČT SPORT: Csehor- szág-Franciaország tenisz Fed-kupa-meccs 12.00 - DIGISPORT 3: Oroszország-Németország tenisz Fed-kupa-meccs 12.15-EUROSPORT: FIA túraautó-vb, Marrákes 12.30 - SLOVAK SPORT TV1: CSZKA Moszkva-FK Kraszno- dar orosz bajnoki focimeccs 12.30 - DIGISPORT 2 (szlovák, magyar): Sassuolo-To- rino foci Serie A-meccs 13.00 - SPORT 1 (magyar): Magyarország-Japán hold divízió I-es vb-meccs 13.00 - STV 2: Szlovákia- Svédország tenisz Fed-kupa- meccs 14.00 - DUNA WORLD: Diósgyőr-Videoton NB I-es focimeccs 14.00 - SPORTKLUB: Lille- Bordeaux francia bajnoki focimeccs 14.00 - EUROSPORT: Kerékpáros Amstel Gold, Hollandia 14.00 - EUROSPORT 2: Motorsport, World Endurance 14.30 - SPORT 2 (magyar): Ajax-Breda holland bajnoki focimeccs 14.30 - DIGISPORT 1 (szlovák, magyar): Manchester City-West Ham angol bajnoki focimeccs 14.30 - NOVA SPORT, DIGISPORT 2 (magyar): Montecarlói férfitenisztorna, döntő 14.30 - ČT SPORT: Svédor- szág-Csehország felkészülési hokimeccs 15.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): AS Roma-Atalanta foci Serie A-meccs 15.00 - DIGISPORT 4: Paler- mo-Genoa foci Serie A-meccs 15.30 - EUROSPORT 2: Werder-Hamburg foci Bundesliga-meccs 16.00 - SPORT 1 (magyar): Aston Villa-Liverpool foci FA- kupa-elődöntő 16.00 - SLOVAK SPORT TV1 és TV2: Brno-Mladá Boleslav foci Synot Liga-meccs 16.30 - ORF 2: Austria Wien- Wolfsberger osztrák bajnoki focimeccs 16.30 - SPORT 1 (cseh): Kazany-Szentpétervár hoki KHL-nagydöntő, 5. meccs 17.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Newcastle-Tottenham angol bajnoki focimeccs 17.00 - DUNA, SPORT 2 (cseh): Forma-l-es Bahreini Nagydíj, futam 17.00 - EUROSPORT: FIA túraautó-vb, Marrákes 17.15 - DIGISPORT 1 (magyar): Veszprém-Paris SG férfikézilabda BL-negyeddöntő, visszavágó 17.30 - EUROSPORT 2: Wolfsburg-Schalke foci Bundesliga-meccs 17.55 - NOVA SPORT, DIGISPORT 2 (magyar): Moto3, Argentin Nagydíj, futam 18.00 - DIGISPORT 2 (szlovák), SPORTKLUB: Cagliari- Napoli foci Serie A-meccs 18.00 - EUROSPORT: FIA túraautó-vb, Marrákes 18.20 - DIGISPORT 4, ČT SPORT: Trinec-Litvínov cseh bajnoki hokidöntő, 5. meccs 18.30 - SPORT 2 (magyar): Újpest-Pápa NB I-es focimeccs 18.30 - SLOVAK SPORT TV1: Växjö-Skelleftea svéd bajnoki hokidöntő, 4. meccs 19.00 - SPORT 1 (cseh, magyar): Villarreal-Córdoba spanyol bajnoki focimeccs 19.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Žilina-Myjava foci Fortuna Liga-meccs 19.10 - NOVA SPORT, DIGISPORT 2 (magyar): Moto2, Argentin Nagydíj, futam 19.30 - SPORT 2 (cseh), DIGISPORT 1 (magyar): Kiel- Szeged férfikézilabda BL-ne- gyeddöntő, visszavágó 20.00 - EUROSPORT, EUROSPORT 2: Snooker-vb 20.45 - DIGISPORT 2 (szlovák, magyar): Internaziona- le-AC Milan foci Serie A- meccs 21.00 - SPORT 1 (cseh): Eibar-Celta Vigo spanyol bajnoki focimeccs 21.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Lyon-St. Étienne francia bajnoki focimeccs 21.00 - SPORT 1 (magyar): Cleveland-Boston kosárlabda NBA-meccs, playoff 21.00 - NOVA SPORT: MotoGP, Argentin Nagydíj, futam 22.25 - SLOVAK SPORT TV1, DIGISPORT 1 (magyar): In- dyCar, Streets of Long Beach 23.00 - EUROSPORT 2: Philadelphia-New England foci MLS-meccs 1.05 (hétfő) - NOVA SPORT: Ottawa-Montreal hoki NHL- meccs, playoff