Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-18 / 89. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ 2015. ÁPRILIS 18. ÚTIKALAUZ 17 Az első európai, Kolumbusz Kristóf 1502-ben lépett itt partra, és vagy ő, vagy az utána jövők nevezték el Bőséges partnak, azaz Costa Ricának. Valószínűleg azért, mert az őslakosok arannyal díszítették magukat. N incs hadserege, és talán az egyeden olyan latin-amerikai ország, amely politikailag évek óta stabil. A természet mesebeli, az ország közepén végigvonuló tűzhányók az esősebb karibi és a kevésbé csapadékos csendes-óceáni félre osztják. A két part között dzsungelek húzódnak, amelyeket pálmafás tengerpartok szegélyeznek forró trópusi klímával és forró homokkal. Nem csoda, hogy a barátságos otthoniak kedvenc szólása a Púra Vida, azaz tiszta élet. A Guanacaste régió Cukornádas gazdaságok, legelésző szürke tehenek, lovak és keskeny, poros utak. A kis falvakban állat- tenyésztők és földművesek élnek. Az óceánpart az erőteljes magas hullámok miatt a szörfözők paradicsoma lett, ehhez igazodott több falu is. A populáció szintje alacsonyabb, mint az iparosított főváros körül, de az emberek vidámabbak. Tipikus vidéki táj, ahol a legelők mellett úgynevezett haciendák foglalnak el hatalmas területeket, amelyeket őrzött kapuk védenek és ahol villák, hotelek és magánstrandok vannak. A villánk Egy váradan csere után egy gyönyörű emeletes villában kaptunk szállást a Hacienda Pinilla pálmafákkal övezett tengerpartján. A terület óriási, a Liberia repülőtérről másfél órát tartott az út, két őrzött kapun át jutottunk be. Két hálószoba, két fürdőszoba, óriási ebédlő és konyha. A felső szobából a hullámzó, kék tengerre nyílt a kilátás, a ház előtt füves park. A távolságok elég nagyok, az étterem gyalog jó húsz perc séta kókuszdió- és mangófák között. A nappali forróságban ezek jelentettek védelmet a tűző naptól. Hogy lássunk és tapasztaljunk is valamit, kocsikölcsönző után néztünk. A falvak A közeli hotelból bevitettük magunkat a forgalmas Tamarindo halász- és szörfözőfaluba, ahol autót béreltünk. Elvegyültünk a helybeliekkel, és belekóstoltunk a Costa Rica-i mindennapokba. A vezetés inkább izgalmas volt, semmint veszélyes. Az utak nagyon keskenyek, aszfaltos szakaszok és poros, földes utak váltják egymást. Mindegyik falu előtt egy-egy fekvőrendőr, amit nem jeleznek előre. (Párszor nagyot huppant a kocsink.) Az út menti kis téglaházakat fákkal benőtt földes udvarok övezik. Az ajtón kilépve csaknem egyenesen az útra lép az ember. Itt-ott a konyhába is beláttunk. Az udvaron csibék, lovak és tehenek, gyerekek játszottak. A házak, illetve épületek többsége feltűnően öregnek, lerob- bantnak festett. Minden faluban van egy-két kis üzlet, ezek sincsenek jobb állapotban, mint a házak. Néhányban megálltunk üdítőt és édességet venni. Az egyikben a kis pult közvedenül a nyitott ajtó mellett állt, mögötte egy kislány ült az anyjával. Beljebb egyszerű polcok áruval, hűtőgép italokkal és jégkrémmel. A padló keményre taposott föld. Úttalan utakon Az utakon lassan haladtunk, mivel vagy a lovakra kellett ügyelni, vagy az út szélén legelésző tehenekre. Az egyik tengerparti úton egy majomcsalád állította meg a forgalmat. Mire megközelítettük őket, a fele már átkelt a bozótos túloldalra, a többiek megszeppenve figyeltek, majd lassan felmásztak a fákra és felettünk mentek át. De ami leginkább lassította vagy megállította a forgalmat ezeken a keskeny utakon, amelyek a falvakban forgalmas utcává szélesedtek, maguk a falusiak voltak. Járdák híján az úton sétálgattak, és ott zajlott a társadalmi élet is. Közöttük a kivi- lágítadan biciklisek lavíroztak. Az autósok ott és akkor álltak meg, amikor akartak. Tették ezt azért, mert épp beszélgetni akartak vagy valamit kiszedni a kocsiból, ilyenkor elállták az amúgy is keskeny utat. A vad motorosokat és a gyerekeket már nem is említem. A napnak hat órakor a hirtelen ránk zuhanó trópusi este vetett véget. Tengerparti falvak és strandok A Guanacaste régió és a Nicoya- félsziget hosszú strandokkal és hatalmas hullámokkal csalogatja egész évben a szörfözőket. A víz ellenállhatatlanul meleg, a homokos part a pálmafákkal romantikus. Naponta több szörföző falucskát is meglátogattunk, amelyek valamikor halászfaluk lehettek. A régió legnagyobb települése Tamarindo, amely a Nicoya-félsziget északi részén található, közel a szállásunkhoz. Az apró faluból forgalmas turistaközpont lett, nagyon hosszú stranddal, régi és új étkezdékkel, üzletekkel, hotelokkal és rengeteg autókölcsönzővel. A falucska fákkal beárnyékolt központjában terített asztalok és székek állnak. Itt pihentünk meg, ebédeltünk, megpróbáltunk lehűlni. Karnyújtásnyira az óceán hullámai dübörögtek szüntelen. Ez az igazi púra vida. Innen leereszkedtünk Playa Ostional faluig és strandig, ahol a sötét homokos parton teknősbékák ezrei kelnek ki a tojásokból, de mi már csak széttört tojásokat találtunk. Az út végig kavicsos és poros, hihetetlen lyukakkal és híd nélküli folyóátjárókkal. A falu kicsi, a hosszú útszélen poros házikók, a focipálya előtt apró üzlet földes padlóval és poros polcokkal. A hűtött italok viszont jólestek a hőségben. A Vieja tűzhányó parkban Egy egész napos csavargásra fizettünk be a Rincón de la Vieja nemzeti parkba. A kis országnak 67 tűzhányója van, ebből 6 működő, köztük a Rincón de la Vieja. A tűzhányót sűrű dzsungelek és hévizek övezik, ide tartottunk. Ezekben a parkokban találták és fejlesztették ki az ún. zipline-olást, a magasan a fák koronái között kifeszített kábelokon való suhanást egyik fától a másikig. A befizetett csomag emellett fürdést, szaunázást, ebédet és egy kis természetjárást tartalmazott. Az élményt a fák koronáiban ugráló majombandák tették még izgalmasabbá. Nicaraguái határátkelés A szomszédos Nicaraguában először Liberia városban álltunk meg reggelizni, onnan a határig jutottunk el. Ez volt az út izgalmas része, a buszban a vezetőnk felkészített bennünket a lehetséges bonyodalmakra, majd különféle papírokat töltöttünk ki. A határon először a Costa Rica-i határőröknek adtuk le az előre kitöltött nyomtatvány egyik felét, amire egy szép pecsétet kaptunk. Aztán be a buszba, majd feljöttek az egészségügyi ellenőrök és megmérték a hőmérsékletünket. Mindenki egészséges volt, bejutottunk a két határ közé. Itt elidőztünk egy kicsit, amíg a nicaraguai hatóságok ellenőrizték és körbepecsételték az összes útlevelet. Addig a forgalmas piacot sétáltuk körbe, vettünk helyi kirántott sajtot, ropogós sült banánt és közben nem győztük lerázni a függőágyat kínáló árusokat. Körülöttünk a tömeg batyukkal és csomagokkal megrakodva járt-kelt, mindenki intézte a ki- vagy belépését az országból, illetve az országba. Csaknem 1 óra elteltével kaptuk vissza az údevele- ket és mehettünk. Granada Egyenesen Granada koloniális városba mentünk, amely a Nicara- gua-tó partján terül el. A várost a spanyol Cordóba alapította 1524- ben, és lehetséges, hogy ez az első város az amerikai kontinensen. Először a tó apró zöld szigetei közt csónakáztunk, amelyek a tó túloldalán látható kúpos tűzhányó által kilövellt sziklatömbökből jöttek létre. Granada központjában egy gyönyörű hotelban kaptunk finom ebédet. Két menü között lehetett választani, de természetesen itt sem maradt el a babos rizs, amelyet minden latin-amerikai ország a magáénak vall. A déli hőségben körbesétáltuk a spanyol város néhány terét, óriási templomokat, színes andalúziai jellegű házakat és palotákat csodálhattunk meg. A központi park árnyékában lovas kocsik és árusok álldogáltak, szemben a város legnagyobb temploma, a Granada Katedrális, amelyet 1583-ban kezdtek építeni. Városok és tűzhányók Innen a közeli Masaya tűzhányóhoz vittek bennünket. Felmentünk egészen a füstölgő kráterig. A környék kénszagú volt, de a látvány fantasztikus. Managua, a főváros is láthatóvá vált onnan. A kaldera közelében álló kis standban kókuszdiót vettünk, megittuk a kellemes folyadékot és mentünk is tovább. Az utolsó állomásunk Catarina városka volt, annak is a dombos része, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tűzhányókkal szegélyezett Laguna de Apoyo kerek tóra. A domb tetején fekvő városrész a lakosok szabadidőközpontja lehet, mert mindenhol beszélgető és ücsörgő csoportokat láttunk. Felhős, de kellemesen meleg délután volt, amelyet sörözéssel és kis bevásárlással töltöttük el, majd hamarosan indultunk vissza a határra. Ismét pecsételés, várakozás, újabb pecsételés, és már át is jutottunk. Jó 14 órás csavargás után értünk vissza a villánkba. Langyos éjszakák Az utolsó napokat strandolással töltöttük, nem bírtunk betelni az óceán kellemes meleg vizével, az óriási hullámokkal és a tűző nappal. A napot általában Tamarindóban fejeztük be. Nyu- godtabb, de mozgalmasabb helyet nem is találhattunk volna magunknak. A meleg éjszakában a parton ülve, borozgatva és zenét hallgatva nem is igen hiányzott semmi. Méhes Ottó Granada legnagyobb templomát, a Granada Katedrálist 1583-ban kezdték építeni (A szerző felvételei]
