Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-11 / 83. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2015. ÁPRILIS 11. ÚTIKALAUZ 1 3 Íj Jiíiiii 15 «Imii. K ora kamaszkorom egyik legemlékezetesebb könyve az apai nagynénémtől kapott Hollandiai utazások volt. Ahogy a címéből kitűnik: útikönyvnek szól az elismerés. Sokáig kísért utamon, túljutva sok fájó emléken, családi drámán. Szerettem ezt a könyvet. De nemcsak azért, mert hűséges társként hosszú évekig kitartott mellettem, hanem mert élvezetes stílusban íródott. Lázasan olvastam minden fejezetét, tizenhárom évesen úgy járhattam be Hollandiát kétszáz- valahány oldalon, hogy el tudtam hitetni magammal: én valóban ott sétálgatok, egy addig idegen ország pompázatos helyein - amelyek azóta is olyan elevenen élnek bennem, mintha tényleg jártam volna arrafelé. Pedig soha. Útikönyv azóta sem volt rám ilyen hatással. Eddig. Kocsis Péter személyes hangvételű kalauza, a Český Krumlov és környéke, amelyet Utazzunk együtt című sorozatában kétszázötven fotóval és tíz térképpel a Hibernia adott ki a minap, ugyanezt az olvasói élményt váltotta ki bennem. Ez a dél-csehországi városka, amely szerintem nemcsak Európa, hanem a világ egyik legromantikusabb helye, nekem is régóta a szívem csücske. Nemegyszer barangoltam már festői utcáin, dombjain, vacsoráztam regénybe illő Barbakánjában, ültem szabadtéri színpadának forgó nézőterén, sétáltam pompás kastélyparkjában, s lenyűgözve hallgattam alkalmi idegenvezetőmet, Jirí Menzelt, az Oscar-díjas prágai filmrendezőt, amint nagy élvezettel kalauzolt a barokk színház nagy becsben tartott kulisszái között. Český Krumlovot egyébként is csak szeretni lehet. Szeretni bolondulá- sig, ahogy a régi sláger szól, s ezzel Kocsis Péter is hasonlóképpen lehet. Ahogy könyve előszavában írja: 1983-ban járt először Csehországban, és baráti javaslatra látogatott el Český Krumlovba, s azonnal bele is szeretett. „Az akkor még ütött- kopott, málladozó vakolatai, ódon kis házak, a zegzugos utcácskák, a lepusztult, mégis különleges atmo- szférájú kiskocsmák, és mindehhez a monumentális várkastély és a csodálatos természeti környezet - azonnal éreztem, hogy a genius loci ereje sokszor visszacsábít majd ide...” Hát, kérem... ez is egy vallomás! Szerelmi vallomás egy városhoz, ahol úgy állt meg az idő, hogy az senkinek sem fáj. Kocsis Pétert egyébként már Prágában is csodabogárnak tartották, ahol a Magyar Kulturális Intézet igazgatóhelyettese volt. De az ő személyében tisztelhettük a nagy sikerű Bohemia Fesztivál szellemi atyját, szervezőjét és tizenhét éven át tökéletesen működő motorját. Ma is folytatná, „búgna tovább”, ha lenne pénz a rendezvényre, mondja határozottan. Ismeri jól és továbbra is csillapíthatatlan szomjúsággal szívja magába a cseh kultúrát. „Először csaposnak menetem ki egy Prága melletti kiskocsmába — avat be kalandos életébe -, aztán valahogy ott ragadtam. Tíz évig az intézetben dolgoztam, de voltam a Paprika TV csehországi igazgatója is. Közben írogattam, fordítgattam, és Hrabal barátaival ismerkedtem az Arany Tigrisben. Tíz év után könyvvel búcsúztam Prágától, és leköltöztem Český Krumlovba, mert valahogy úgy gondoltam, ott nagyszerű életem lesz a családdal, a gyerekekkel. Tizedik éve élek már ott is, így mondhatnám: ezzel a könyvvel, a Český Krumlov és környékével búcsúzom a várostól, csakhogy ez még mindig nem olyan biztos. Nem vagyok rá büszke, hogy nem Magyarországon élek, de semmilyen szempontból nem bánom, hogy így döntöttem. Egyébként sem vagyok tipikus magyar, vagyis részben, mert az is nagyon szép. A sorházakkal együtt, amelyeket 1942 és 1944 között tiszti lakótelepként a nácik építettek. Ezek ma is a legmegbízhatóbb szerkezetű házak Český Krumlovban, bár elég különös hangulatot árasztanak. A náci megszállás alól az amerikai hadsereg szabadította fel a várost. Viszonylag kevés kárral meg is úszta a háborút, főterén csupán egyeden házat kellett teljesen újjáépíteni. A helybeliek azóta is szívükön viselik a város sorsát, pedig nagyon kevés az igazán tősgyökeresnek mondható helyi lakos. Kevés olyan család van, amelyik öt generációnál régebben él ott.” Környezete szemében elég fura az a magyar, aki nem Nyugatra, hanem egy csendes, dél-csehországi kisvárosba költözik, mondja Kocsis Péter. Aztán gyorsan hozzáteszi: Prágában is ezt érezte. A legjobb barátja, Dániel Pilát, aki Történelmi orgonák Krumlovban és környékén címmel külön fejezetet írt a könyvébe, az egyik helybéli templom orgonistája. O olyan szellemi társa, akivel még a kocsmában is el lehet beszélgetni a barokk zenéről. A könyv írója pedig gyakran többet tud az országról, mint maguk a csehek. „Ezen ők nincsenek megsértődve - állítja. - Nekik ez kifejezetten tetszik. Ha például irodalmi kérdések kerülnek terítékre, szokták is mondani, hogy kérdezzük meg a magyart, ő jobban tudja. Az viboros. Én söremigránsként szoktam jellemezni magam. Český Krumlovba költözni pedig ezért is megérte.” Az ödet, hogy könyvet ír Český Krumlovról és harminc kilométeres „hatósugaráról”, nyolc-tíz éve foglalkoztatta. Bele is vitte szívét- lelkét, ezért olvassa úgy az ember, mintha csak egy izgalmas regény történéseit élné. „Mindig a szélsőséges megoldásokat választottam az életben - meséli a szerző. - Amíg Prágában éltem, bejártam egész Csehországot, s viszonylag hamar eldöntöttem, hogy szép lassan egyre kisebb helyekre költözöm. Bár szeretek jókat beszélgetni, nem vagyok olyan nagy társasági ember. Kisebb körben jobban megered a nyelvem. S ahogy utazgattam Csehországban, megismertem sok szép helyet, és kiválasztottam a vitathatadanul legszebbet - természetesen Prágát követően -, az UNESCO védnöksége alatt álló Český Krumlovot. Ebben a városban egy hosszú hétvégére is nagyon izgalmas turistának lenni, de visszatérő turistának még inkább. Tíz évig ott élni azonban akkor igazán jó, ha az ember nincs egyedül, barátokra lel, és a munkája is odaköti valamennyire. Krumlovi capriccio Ezért lettem én ott idegenvezető. Český Krumlov erősen koncentrál a turistákra, ám szezonon kívül, októbertől húsvétig, bár a város akkor is gyönyörű, az élet nagyjából megáll arrafelé. A kocsmák fele bezár, a múzeumok sem igazán vannak nyitva azokban a hónapokban, és akkor bizony nagyon provinciális a hely. De én akkor is szeretem, pedig ebben a csendesebb időszakban kevesebb a magyar turista, csak japánok és oroszok jönnek csapatostul. Én egy halastó partján lakom, hét és fél percre a belvárostól, de ha nem szükséges, nem megyek a turistaáradattal, maradok a külső szont már egy kicsit kiakasztotta őket, hogy a gombászásban is olyan gyakorlatra tettem szert, mint ők, akik ebben nőttek fel. Erre már másképpen reagálnak. Nehogy már egy magyar oktasson ki bennünket gombászás ügyben! A cseheknél ugyanis, akárcsak a hoki és a foci, ez is nemzeti sport. Amit viszont gyakran tapasztalok: a cseh ádag- ember műveltebb, mint az ádag magyar. Egy csehvel bármiről el lehet beszélgetni. Ha viszont a történelem a téma, és 1968 kerül szóba, a legkisebb haragot sem éreztetik ez ügyben. A kiegyezés miatt viszont, mint Monarchia-hívők, erősen neheztelnek ránk. Ügy tartják, mi, magyarok elárultuk a Monarchiát. Tehát nem 68, hanem 67, 1867 miatt van tüske bennük A magyar turistákat Český Krumlovban is szeretik. Nem túl gazdagok, nem túl sóherok, és nem túl ordítósak, szokták mondani.” A cseh fővárosról - Prágai capriccio címmel — ugyanolyan személyes hangvételű könyvet írt, mint most Český Krumlovról. Tipikus útikönyvet egyébként sem tud írni, vélekedik Külön fejezet szól benne a kultúráról, a gasztronómiai kalandozásokról, a város legendáiról, ksérteteiről, az utolsó oldalakon pedig ott a nagyokos, amely még az éjszakai élet kínálta lehetőségeket is feltérképezi. Sőt hajózni, lovagolni, teniszezni, horgászni és vadvízi evezésre hívja az idelátogatót. „Nekünk, magyaroknak különösen kedves lehet a Szomjazó Magyar Huszár alakja, akit elég sokan ismernek a városban. Bánatában elbujdosott annak idején, és valahogy itt kötött ki. Mivel nagyon szerette a bort, egy görbe estén az összes borozó készletét kitta, a végén mégis szomjan halt. Szelleme azóta is ott bolyong a város utcáin, és várja, hogy valak végre inni adjon nek. Érdekességként hozzáteszem: 1989 előtt tizenhét borozója volt a városnak, ma viszont már csak kettő van. A sörözők jóval nagyobb látogatottságnak örvendenek” S hogy mi az, amit Kocsis Péter az elmúlt húsz év alatt ellesett, megtanult a csehektől? „Elsősorban az, hogy a politikai és a civil szférát nagyon egészségesen elválasztják egymástól. Náluk olyan nem létezik, hogy egy család, egy szerelem vagy egy barátság politikai okok miatt menjen tőnké. Ok ezt teljesen abszurdnak tartják Nagyon szimpatikus bennük az is, hogy szeretik a békességet, tehát kerülik a marakodást. A szociális különbségeke pedig nagyon érzékenyek. Csehországban nincs olyan nagyon nagy szegénység, és nincs olyan nagy gazdagság, mint másutt a világban, inkább az egyenlőségre való törekvést látom. A törvénytiszteletük viszont a gyávaság határán mozog, és a švejkelésnek is vannak negatívumai. Nagyon félve próbálnak bárminek is ellentmondani. A gombászás, a foci és a hók viszont nagyon erősen összetartja őket.” Szabó G. László
