Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)
2015-04-08 / 80. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2015. ÁPRILIS 8. www.ujszo.com Ficóék megelőzik az ellenzéki kezdeményezést A Smer is a parlamentben tárgyalna a Váhostavról Forgalomkorlátozások: 80,5 millió euróért lecserélik a sztrádák és a gyorsforgalmi utak korlátáit Ingyen segítenek a sofőröknek ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A csődeljárásra vonatkozó törvény lesz az egyetlen témája annak a rendkívüli parlamenti ülésnek, melyet április 15-re hívott össze Peter Pellegrini, a parlament elnöke. A közelmúltban nagy port kavart a Juraj Široký tulajdonában levő Váhostav ügye. A jelenlegi kormánnyal rendkívül jó kapcsolatokat ápoló nagy- vállalkozó építkezési vállalata ellen csődeljárás indult. Široký cége több mint 136 millió eurós tartozásából csupán közel 44 milliót fizet vissza, az összeg nagy részét a bankok kapják, közben a beszállítóinak - 599 cégnek és 90 magánvállalkozónak - a 43,9 millió euróból mindössze 15,7 millió euró jut. így követeléseik 85 százalékát már nem látják viszont. Ráadásul a Váhostav a visszafizetést csak 2016-ban kezdi meg, és akár öt évig is eltarthat. A Váhostav mögött ciprusi és új-zé- landi offshore cégek állnak, amelyek a vállalat mostani csődeljárásából is profitálhatnak. A Transparency International Slovensko (TIS) már korábban arra figyelmeztetett, hogy a Váhostav tulajdonosi szerkezetét szándékosan úgy állították össze, hogy az esetleges csalásokat ne lehessen felderíteni. A rendkívüli ülés összehívását az ellenzék szorgalmazta. Pellegrini azt mondta, Robert Fico kormányfővel is tárgyalt a kérdésről. „A hatályos jogszabály alapján eddig 530 cég ellen indult csődeljárás, úgy tűnik, a törvény nem jelent megoldást minden cég esetében” - mondta a parlament elnöke. Pellegrini nem akart konkrét lépésekről beszélni, viszont jelezte, a kormány tagjai jelen lesznek a tanácskozáson, rövid időn belül gyorsított eljárásban módosíthatják a hatályos jogszabályt. Az, hogy a Smer látszólag lépni akar az ügyben sovány vigasz azoknak a vállalkozóknak és cégeknek, akiknek a Váhostav tartozik. Még ha módosítja is a plénum a vonatkozó törvényt, a Váhostav károsultjai nem látják viszont pénzüket. (ie) Pozsony. Defektet kapott, elfogyott az üzemanyag vagy elromlott az autó? Ha autópályán vagy gyorsforgalmi úton került bajba, akkor a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) „őrangyalai” (Diaľničná patrola) ingyen segítenek. DEMECS PÉTER Az új, múlt csütörtökön elindított szolgáltatást tartalmazza a sztrádamatrica ára, ezért a sofőröknek nem kell érte fizetni. „A szolgáltatás lényege, hogy segítséget nyújtsunk a sofőröknek, ha bajba kerülnek” - magyarázta Eva Žgravčáková, az NDS szóvivője. Az őrangyalok speciális jelölésű autókkal érkeznek majd a helyszínre, segítenek kicserélni a pótkereket vagy szükség esetén hoznak annyi üzemanyagot, hogy a sofőr eljusson vele a legközelebbi benzinkút- ra. Ha az autó elromlik, az őrangyalok elvontatják a gépkocsit a legközelebbi pihenőhelyre, s tanácsot adnak abban, hogy hol van a legközelebbi gumi- vagy autószerviz. Szükség esetén az autópálya-kezelő társaság munkatársait vagy rendőröket, tűzoltókat is a helyszínre hívnak. Az NDS őrangyalai viszont nem mentőszolgálat, nem tudnak orvosi segítséget nyújtani, ezért balesetek esetén ne őket hívják, hanem a 112-es segélyhívószámot. Az NDS az elmúlt több mint egy évben tesztelte az őrangyalok nyújtotta szolgáltatásokat a Dl-es, a D2-es autópálya és az RI-es gyorsforgalmi út egyes szakaszain a pozsonyi, malackai, nagyszombati és galántai szervizközpontokból indított egységekkel. 2013. augusztus 1-től 2015. január végéig 8480 sofőrnek segítettek, 18 hónapos tevékenységük alatt 921 509 ezer kilométert vezettek le. „Mivel a sofőrök részéről nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, úgy döntöttünk, élesben is beindítjuk ezt a szolgáltatást” - mondta Žgravčáková. Jelenleg tehát, ha sztrádán vagy gyorsforgalmi úton valami elromlik az autón, defektet kapnak vagy elfogy az üzemanyag, a nap 24 órájában hívhatják az NDS őrangyalait a 0800 100 007-es telefonszámon. Múlt csütörtöktől, amióta a szolgáltatás nonstop elérhető, már több mint négyszáz sofőr kért segítséget. Az őrangyalok csak 14 gépkocsit használnak, ezért nem biztos, _ hogy szükség esetén elérhető lesz a szolgáltatás. A sofőröknek ezért érdemes áttanulmányozni, milyen kiegészítő szolgáltatásokat tartalmaz gépjárművük kötelező vagy baleset-biztosítása, gyakran ugyanis ennek része az ingyenes segítségnyújtás, ha bajba kerülnek autójukkal. Az NDS egyébként tegnap bejelentette, hogy 167 kilométernyi autópályán és gyorsforgalmi úton lecserélik a korlátokat. A 80,5 millió eurós beruházást uniós forrásokból finanszírozzák, az intézkedés egyetlen célja, hogy növelje a biztonságot az utakon. Az elöregedett korlátokat fogják lecserélni, illetve újakat helyeznek ki oda, ahol eddig hiányoztak. A munkálatokat már ezen a héten megkezdik, ezért bizonyos forgalomkorlátozásokkal kell számolni a Dl-es autópályán, valamint az Rl-es gyors- forgalmi úton Nagyszombat és Nyitra, illetve Garamszentke- reszt és Zólyom közt. A Dl-es sztrádán a munkálatok ideje alatt háromról kettőre, a gyors- forgalmi úton pedig kettőről egyre szűkítik a sávok számát. Az RÍ-esen a csúcsforgalom idején, tehát péntek délután és vasárnap este mindkét sávot megnyitják. A korlátok kihelyezése több fázisban zajlik majd, a munkálatokat az összes útszakaszon idén októberig kell befejezni. Róbert Bezák leváltása is szóba kerülhet Andrej Kiskát 25 percre fogadja Ferenc pápa ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Andrej Kiska köz- társasági elnök április 9-én tesz hivatalos látogatást a Vatikánban. Ferenc pápával huszonöt percet tölt négyszemközt, beszélgetésük témája a Szlovákia és a Vatikán közötti együttműködés, valamint a nemzetközi politikai helyzet lesz. Kiska vélhetően szóba hozza Bezák érsek máig tisztázatlan leváltását is, de az elnöki iroda sajtóosztályának vezetője Roman Krpelan szerint a részletekről csak a tárgyalást követően számol be az elnök. A pápai audiencia után Kiska Pietro Parolin szentszéki államtitkárral (a vatikáni miniszterelnökkel) találkozik, majd meglátogatja a Szent Péter-bazüikát. A Szlovákia vatikáni nagykövete által adott ebéden a köztársasági elnök a pápai kúria, a pápai egyetemek és szerzetesi kongregációk szlovákiai képviselőivel találkozik. Ferenc pápa (SITA/AP-felvétel) Április 8-án Sergio Matterel- lo olasz köztársasági elnökkel találkozik Kiska és kötetlen vacsorán vesz részt a szlovák-olasz barátság parlamenti csoportjának képviselőivel. (vm) RÖVIDEN Az MKP találkozna a Híddal Pozsony. Berényi József tegnap válaszolt a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala felkérésére, amely háromoldalú egyeztető találkozót kezdeményezett a szlovákiai magyar közösség egységes parlamenti képviseletének megteremtése céljából. Az MKP elnöke jelezte: a Kerekasztal által javasolt mindkét időpontot megfelelőnek találja. Érdeklődésünkre a Híd sajtóosztálya azt közölte: a párt elnöksége csütörtökön dönt a válaszról. A Kerekasztal a múlt szerdán javasolta az MKP-nak és a Hídnak, hogy egyeztessenek a két párt esetleges 2016-os választási együttműködéséről. (MSz) A főpolgármester szerint nincs ok bércsökkentésre, a szakszervezetek rémhíreket terjesztenek Sztrájkkal fenyegetnek a pozsonyi buszsofőrök ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Összeomolhat a pozsonyi tömegközlekedés, ha a fővárosi önkormányzat elfogadja Ivó Nesrovnal főpolgármester városi költségvetés-tervezetét - állítják a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) szakszervezeteinek képviselői. A főpolgármester javaslatában a DPB költségvetése 3,5 millió euróval alacsonyabb annál, amennyivel a vállalat 2014-ben gazdálkodhatott. Ez a kiadás a szakszervezetek szerint az alkalmazottak bércsökkentéséhez vagy a buszok, trolibuszok és villamosok karbantartásának elhanyagolásához vezethet. „Ráadásul ugyanolyan teljesítményt, körülbelül 45 millió kilométert rendeltek meg, sokkal kevesebb pénzért. Mi nem akarunk semmi rendkívülit, csak fizessék ki azt, amit megrendeltünk” - mondta Július Orbán, a DPB szakszervezetének képviselője, hozzátéve: a helyzet nagyon könnyen sztrájkkal is végződhet. „Az alkalmazottak azonnal készek sztrájkba lépni, ha a vállalat vezetése az alacsonyabb költség- vetés miatt a fizetéseikhez nyúl” - fűzte hozzá Orbán. Ivó Nesrovnal főpolgármester mindezt rémhírterjesztésnek nevezte, nem sokkal a szakszerzetek sajtótájékoztatója után berendelte magához a DPB igazgatóját, Ľubomír Belfit, s a vállalat fő részvényeseként megtiltotta neki, hogy az alkalmazottaknak felmondjanak vagy csökkentsék a fizetésüket. „Erre egyszerűen nincs ok. A DPB jelenleg minden hónapban ugyanannyi pénzből gazdálkodik, mint tavaly, s gazdálkodásának ellenőrzése után pontosan annyi pénzt kap majd, amennyi a működéséhez szükséges. Idén eddig.18 millió eu- rót kaptak, pontosan annyit, amennyit tavaly” - mondta tegnap Nesrovnal. Holnap rendkívüli ülésen tárgyalnak a város költségvetéséről; Nesrovnal megismételte, a tervezet és a véglegesen elfogadott költség- vetés sem sodorja veszélybe az alkalmazottak bérét, a vállalat üzemeltetését, (dem, TASR) Korčok visszatér Brüsszelből a külügyminisztériumba; Lajčák: nincs itt semmi látnivaló Kicserélik a külügyi államtitkárokat ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Néhány hónap leforgása alatt Miroslav Lajčák külügyminiszter mindkét államtitkárát lecseréli. Az egyiket Brüsszelbe küldi, a másik pedig az Európai Unió középázsiai politikájáért lesz felelős. Peter Burian államtitkár leváltását ebben a hónapban kell jóváhagynia a kormánynak, májustól már ugyanis az EU Közép-Ázsiáért felelős külön- megbízottja lesz. A posztra Fe- derica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője jelölte, személyét az unió összes tagállama jóváhagyta. Azt, hogy ki váltja őt az állam- titkári poszton, Lajčák nem akarta elárulni. „Eddig mindig karrierdiplomaták kerültek az államtitkári pozíciókba, s ez most sem lesz másképp” - nyilatkozta Lajčák. A másik államtitkár, Peter Javorčík nyártól Brüsszelbe távozik, Szlovákia EU-nagyköve- te lesz, a poszton Ivan Korčokot fogja felváltani, aki visszatér a külügyminisztérium államtitkári posztjára, Javorčík megüresedett helyére. Korčok 2009 októberétől volt brüsszeli nagykövet. Ha csak Szlovákia uniós elnökségének végén váltanák le, túllépné a nagyköveMiroslav Lajčák (SITA-felvétel) tek megszokott megbízatási idejét. Korčok egyébként 2005 és 2009 között a külügyminisztérium államtitkára volt. Korčokot Brüsszelben az egyik legtehetségesebb és legjobb diplomataként tartották számon. „A nagykövetek cseréje standard folyamat, ha lejár megbízatási idejük, úgymond visszatérnek a központba. Tehát bárki, aki szenzációt keresne ebben, csalódni fog. Szenzáció nem lesz, legalább is, míg én vezetem a tárcád’ - kommentálta Lajčák a brüsszeli nagykövet visszahívását még februárban, (dem, TASR) Már egy éve tesztelik a szolgáltatást