Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-28 / 73. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2015. MÁRCIUS 28. www.ujszo.com Pilinszky Jánoshoz személyes barátság fűzte Meghalt Tranströmer JUHÁSZ KATALIN Stockholm. 83 éves korában meghalt Tomas Tranströmer Nobel-díjas svéd költő, műfordító, a magyar irodalom nagy barátja és lelkes fordítója. Huszonévesen írt verseiben a természeti jelenségeket vetítette rá az emberi viselkedésre, összekapcsolva a lélektant a lírával. Ez a világlátás később mélyült és sötétült, személyesebb hangú, kitárulkozóbb periódus követte, amelybe a transzcendens iránti érdeklődése is megmutatkozott. 1990-ben beköTomas Tranströmer (1931-2015) (Képarchívum) vetkezett agyvérzése óta ágyban feküdt. Beszédkészségét elvesztette, de az alkotást nem hagyta abba, bár inkább haiku- kat írt, amelyeket feleségének diktált. Sokan a háromsoros japán lírai műfaj legjobb európai művelőjének tartották. Tranströmer összegyűjtött verseit több mint hatvan nyelvre fordították le, köztük magyarra is. Az irodalmi Nobel-dí- jat 2011-ben ítélték oda neki, ő volt az első svéd nemzetiségű díjazott 1974 óta. Többször járt Magyarországon, és nyersfordítások segítségével számos magyar költő verseit fordította svédre, azokban az időkben, amikor a vasfüggöny miatt keveset tudtak nyugaton a magyar alkotókról. Leginkább Pilinszky János költeményeit kedvelte, akihez személyes barátság fűzte. Hazai magyar költőink közül Tőzsér Árpád fordította a verseit, amelyek a Nap Kiadónál 2002-ben megjelent Mintha erdei állat volna és angyal című válogatáskötetben jelentek meg. Tanulmányok és esszék a líra sokszínűségéről Költészet és... a hozzáadott érték JUHÁSZ KATALIN Mi köze a költészetnek a matematikához, az asztrofizikához, a nemiséghez, a gasztronómiához, a transzcendenciához, az operához vagy éppen a dark fantasy műfajhoz? Vajon léteznek-e közös tartományok, mennyire hat egymásra a természettudomány és az irodalom, illetve mely társművészetekből merítenek a költők? A Költészet és... című kötetben 16 szerző keresi a választ ezekre a kérdésekre, ki-ki a maga „szakterületén” belül. Aki ismerősen mozog a hazai magyar alkotók műhelyében, bizonyára nem lepődik meg azon, hogy Csehy Zoltán a költészet és az opera kapcsolódási pontjaival foglalkozik tanulmányában, H. Nagy Péter az asztrofizika hatásaival, Németh Zoltán a versekben tetten érhető nemiséggel, Polgár Anikó pedig a műfordításnak a költészetbe való észrevétlen beolvasztásával. A legnagyobb meglepetést talán Mizser Attila okozza Költészet és teremtés című tanulmányával, de Benyovszky Krisztián is (számunkra) szokatlan területet választott: a költészet és a gasztronómia kapcsolatát. A kötet a Szlovákiai Magyar írók Társasága által kiadott Opus című irodalmi és kulturális folyóirat „extra tartománya”, vagy ahogy Csanda Gábor írja az előszóban: „afféle hozzáadott tárhely és külön- szám”. Évente megjelenik egy- egy kötet az Opus Könyvek sorozatban, ez már a negyedik. A benne szereplő esszék és tanulmányok szerkesztői felkérésre születtek, és megjelentek már a folyóiratban, ám ismerve az Opus terjesztésének nehézségeit, összegyűjtésüket remek ötletnek tartjuk. így együtt ugyanis hangsúlyosabbak a szövegek, ha úgy tetszik, egymás értékét is növelik. Egy kötetnél az írások sorrendje is fontos, ebből a szemponthói is kiváló munkát végzett a két szerkesztő, Csanda Gábor és H. Nagy Péter. Utóbbi a folyóirat főszerkesztője volt tavaly év végéig, és nemcsak az úgynevezett peremműfajokat és a természettudományokat hozta be a lapba, hanem a fiatal irodalmárokat is. Közülük többen is szerepelnek ebben a kötetben (Baka L. Patrik, N. Juhász Tamás, Hegedűs Norbert). Bár a cél végső soron az, hogy a különböző megközelítések és és értelmezések mentén közelebb jussunk a költészethez, mégsem beszélhetünk könnyű olvasmányról. A tudományos szövegek elsősorban tanárok, magyar szakos egyetemisták, illetve alkotó emberek számára jelenthetnek szellemi élményt, de természetesen a költészethez „hozzárendelt” területek ismerői számára is érdekesek lehetnek. Költészet és... Szlovákiai Magyar írók Társasága, 2014. A Kortárs Magyar Galéria Ulényi Tamara festő- és B. Laborcz Flóra ötvösművész munkáiból állít ki Festett és fémből szőtt felhők TALLÓSl BÉLA Dunaszerdahely. A Kortárs Magyar Galériában április 3-ig látható a magyarországi Illényi Tamara festőművész és B. Laborcz Flóra ötvösművész Felhőkés fények című közös tárlata. A kiállított alkotások - olajfestmények, selyem- akvarellek, tárgy- és térdeplő szobrok - erősen meditativ vizuális környezetet hoznak létre a Vermes-villa terében. Formákban, színekben és témákban is rendkívül gazdag a kiállítás A formákban, színekben és témákban is rendkívül gazdag kiállítás könnyen megtalálja az utat a szemlélőjéhez - tartalmi és érzelmi síkon egyaránt. Egyrészt azért, mert természeti környezetünk elemeit, mindenekelőtt a táj zugait és zöldjét, valamint a felhők ívét és kékjét közvetíti Illényi Tamara részéről festői, B. Laborcz Flóra részéről pedig ötvösművészi- szobrászi felfogásban és megoldásokkal. Másrészt azért jut el könnyen a látogatóhoz a Vermes-villában bemutatott tárlat vizuális közege, mert az egymással dialógust folytató festmények és szobrok személyes és közös (nemzeti) múltunk és kulturális hagyományaink olyan régi, bevett, általánosan ismert motívumaiból (is) építkeznek, amelyek különféle élethelyzetekben ránk, nézőkre is hatottak, vagy amelyekkel művészeti (irodalmi, vizuális művészeti stb.) tanulmányaink során találkoztunk, és emlékezetünkben őrizzük őket. Illényi Tamara olajképeinek és selyemakvarelljeinek fő motívumai a táj költőiséggel teli és érzelmi töltettel ható különféle helyei, elemei, valamint az ezeken áttűnő, áttetsző fényhatások. A tájrészlet légies, le- begős, egymásba tűnő, különös árnyalatú színtestek révén jelenik meg a vásznakon. A Ferenczy Noémi-díjas B. Laborcz Flóra fémből finom ci- zellálással „szőtt”, az anyag funkcióját és szépségét érvényesítő tárgy- és térdeplő szobrain a felhők a domináns elemek, amelyek sűrű esőcseppek hálójával kelnek útra - az égboltról földre lépnek. A néző a vizuális kifejezés eszközeivel elé tárt misztikus temészeti képen és jelenségen, vagyis az eső örök útján és a fénytörések hatásán eltűnődve csendes merengéssel mélyed- het el a temészet-léthez mért én-létben. Jelen és történelmi időben - egyéni és nemzeti létben egyaránt - ott van az ember is az életteret jelentő tájban, vagy fizikai valójában, vagy valamilyen formában tetten érhető a nyoma. Megjelenítésével születnek meg az ún. tájportrék és a síkszerű hálózott tájszobrok, amelyeken egyrészt egyberajzolódik a táj és az emberi alak, másrészt kivetül az emberi jelenlét, illetve az ember beavatkozása a természeti környezetbe. A legillusztrisabb példa erre a hajlított támlájú Thonet szék(Somogyi Tibor felvételei bői továbbképzett Felhőszék, amely a világegyetemet jelképezi. A világegyetemet, amelyben létezünk, s amely ott van bennünk is. „Az Iparművészeti Múzeumban 2002-ben rendezett kiállításomnak a Személyes végtelen címet adtam - mondja B. Laborcz Flóra. - A címmel arra utaltam, hogy mindenki egy külön élő univerzum az ő saját élményvilágával és emlékanyagával. Művészként ezekből gazdálkodom, ezeket öntöm anyagba. Az eső és a felhő meghatározó élmény sok ember életében. Ahogy nézi az ember a felhőket és az esőt, mindenfélét beleláthat, végtelen gazdagságú forma- és mintavilágot kínálnak, a felhőtaréjtól kezdve az esőpászmáig. Az e témában született térdeplő szoborsorozatomnak ezek adják a keretét, a köztes felületet pedig motívumszövevények töltik ki. A motívumkincs mindig változik, személyes élményeimből és a számomra fontos szimbólumokból telítődnek. Az utóbbi időkben azonban e szövevénytestbe a magyar címerművészet csodálatos tárházából is beleviszek elemeket.” B. Laborcz Flóra: Égi lajtorja; Esőfelhők I. II. A szlovák színházi élet egyik legfontosabb és legsokoldalúbb egyénisége távozott az élők sorából Elhunyt Martin Porubjak ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Tegnapra virradóra, hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 71. évében elhunyt Martin Porubjak drámaíró, dramaturg, színházi rendező, forgatókönyvíró, műfordító, kritikus és egyetemi tanár, a szlovák színházi élet egyik legfontosabb és legsokoldalúbb egyénisége. Dramaturgiát és színháztudományt tanult Pozsonyban, majd alig huszonnégy évesen társaival együtt megalapította a legendás Divadlo na korze színházat, amely lázadás volt a hatalom ellen a művészet eszközeivel - rövid idő után el is lehetetlenítették őket. Porubjak ezután az Szlovák Tudományos Akadémia Művészet- történeti Intézetében dolgo-. zott, majd 1983-ban a turóc- szentmártoni színházhoz szerződött, ám neve nem jelenhe-' tett meg a plakátokon. Pályája során szinte valamennyi szlovák teátrummal együttműködött, Csehországban és Ausztriában is dolgozott különböző produkciókban. Élénk figyelemmmel kísérte a külföldi színházi történéseket, ő „fedezte fel” például a szlovák és a cseh színház számára Esze- nyi Enikőt, aki Porubjak kezdeményezésére rendezett először Pozsonyban, s az 1996-os Ahogy tetszik nyitotta meg előtte a Prágába vezető utat. Porubjak 1989-ben egyike volt a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) alapítóinak, a rendszerváltást követően egy ideig aktívan politizált, 1991-től egy éven át miniszterelnök-helyettesként tevékenykedett Ján Čarnogurský kormányában. 1990 óta a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház dramaturgja volt, akkoriban kezdett el tanítani a Színház- és Film- művészeti Főiskolán is. Emellett több jelentős német és orosz színművet fordított szlovákra, és számos színikritikát publikált különböző művészeti folyóiratokban, (juk) Martin Porubjak (1944-2015) (TASR-felvétel)