Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-04 / 52. szám, szerda

20 Sport ÚJ SZÓ 2015. AAÁRCIUS 4. www.ujszo.com Magnussen pótolja a spanyolt Melbourne-ben Forma-1: Alonso kihagyja az idénynyitót MTl-JELENTÉS Woking. Orvosai tanácsára nem áll rajthoz a jövő hétvégi idénynyitó Forma-l-es Auszt­rál Nagydíjon Fernando Alon­so, a McLaren-Honda spanyol pilótája, aki február 22-én ko­moly balesetet szenvedett a barcelonai tesztelés közben. A wokingi istálló közle­ményben jelentette be, hogy a 33 éves versenyzőn elvégzett vizsgálatok eredménye nega­tív, az orvosok azonban azt ta­nácsolták neki, hogy elővigyá­zatosságból Melbourne-ben még ne üljön autóba. „Femando megértette és el­fogadta a javaslatod’ - írta a McLaren, hozzátéve, az Auszt­rál Nagydíjon a brit Jenson Button mellett a dán tesztpiló­ta, Kevin Magnussen vezeti majd a másik autót. Alonso a barcelonai balesete után három napig kórházban volt. A spanyol sajtó értesülései szerint a kétszeres világbajnok pilóta a falnak csapódás után nem válaszolt csapatának a rá­dión, menedzsere, Luis Garcia Abad pedig elismerte, hogy nagyjából tíz percig kábult volt, de cáfolta, hogy elvesztette volna az eszméletét a becsapó­dás következtében. Az istálló közölte, nem tör­tént technikai hiba, a balesetet az erős széllel magyarázták. 7T Bár a futball nem került be az európai játékok műsorába, a stadion nem marad üresen, itt rendezik az íjászversenyeket (SITA/AP) A riói olimpián is kibővítenék az angol csapatot Az angol szövetség brit fociválogatottat indítana MTl-JELENTÉS London. Az Angol Labdarú­gó-szövetség (FA) egységes brit csapatot indítana jövőre a riói olimpián. A Brit Olimpiai Bizottság tegnap jelentette be: megkapta az FA hozzájárulását, hogy ne­vezzen a kvalifikációs tornákra mindkét nemnél. A férfiaknál az idei U21-es Európa-bajnokság elődöntősei, míg a nőknél a vb dobogósai jutnak kvótához. Mindkét tor­nára csak Anglia szerzett indu­lási jogot, Wales, Skócia és Észak-Irország nem. Három éve, a londoni játé­kokon 52 év kihagyás után sze­repelt ismét brit együttes az olimpián labdarúgásban. Ak­kor a házigazdák mindkét csa­pata a negyeddöntőig jutott. SPORT A TEVEBEN 13.35 - SPORT M: Lóver­seny 15.00 - EUROSPORT: Japán-Dánia női labdarúgó Algarve-kupa-mérkőzés 15.15 - EUROSPORT 2: Ke­rékpáros Le Samyn GP, Bel­gium 17.00 - STV 2: Piešťany- Košice jégkorong Tipsport Extraliga Slovnaft playoff- negyeddöntő, 3. mérkőzés 17.00 - EUROSPORT: Németország-Svédország női labdarúgó Algarve-kupa- mérkőzés 18.00 - SPORT 1 (magyar): Ferencváros-Csákvár labda­rúgó Magyar Kupa-negyed­döntő, 1. mérkőzés 18.00 - DUNA WORLD: Győr-Érd nőbajnoki kézi­labda-mérkőzés 18.15 - DIGISPORT 3, ČT SPORT: Plzeň-Mladá Bole­slav cseh bajnoki jégko­rongmérkőzés, playoff-selej- tező 18.30 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): Eger-Radnicski Kra- gujevac férfivízilabda Baj­nokok Ligája-csoportmérkő- zés 19.00 - EUROSPORT: Portugália-Franciaország női labdarúgó Algarve-kupa- mérkőzés 19.00 - SPORT 2 (magyar): Galatasaray-Szolnok férfi­vízilabda Bajnokok Ligája- csoportmérkőzés 19.00 - EUROSPORT 2: Brose Basket-Lokomotiv Kubany férfikosárlabda Eu- rokupa-mérkőzés 19.00 - ORF 1: Admira- Salzburg osztrák bajnoki labdarúgó-mérkőzés 20.00 - DIGISPORT 2 (ma­gyar), DIGISPORT 4: Villarreal-FC Barcelona lab­darúgó spanyol Király-kupa- elődöntő, visszavágó 20.15 - SLOVAK SPORT TV1: Álba Berlin-Zalgiris Kaunas férfikosárlabda Euro- liga-mérkőzés 20.30 - SPORT 1 (cseh, magyar): Bayem München- Braunschweig labdarúgó Német Kupa-nyolcaddöntő 20.45 - EUROSPORT 2: Valencia-Bayern München férfikosárlabda Eurokupa- mérkőzés 20.45 - DIGISPORT 1 (szlovák, magyar): West Ham United-Chelsea labda­rúgó Premier League-mér- kőzés 20.45 - DIGISPORT 2 (szlovák): Newcastle-Man­chester United labdarúgó Premier League-mérkőzés 20.45 - DIGISPORT 3: Manchester City-Leicester labdarúgó Premier League- mérkőzés 22.00 - DIGISPORT 2 (ma­gyar), DIGISPORT 4: Espanyol-Athletic Bilbao labdarúgó spanyol Király- kupa-elődöntő, visszavágó 2.05 (csütörtök) - NOVA SPORT: Detroit-NY Rangers jégkorong NHL-mérkőzés Sem a magyar, sem a szlovák sportolók nem kapnak jutalmat az érmekért 100 nap múlva európai játékok Száz nap múlva kezdődik Bakuban az I. Európai Játékok. Szlovákia nagy­jából 180 fős küldöttség­gel számol, ez minden korábbi olimpiai csapat­nál nagyobb. Magyaror­szág körülbelül 200 sportolót küld az azeri fővárosba, az érmekért azonban sem a magyar, sem a szlovák verseny­zőknek nem jár jutalom. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Európa volt az utolsó föld­rész, amelynek még nem voltak saját kontinentális játékai. „Ez egy paradox helyzet, hiszen ál­talában a sport és az olimpiai mozgalom is Európában jött létre. Másrészt az európai ver­senynaptár már eleve nagyon sűrű, nehéz volt beszorítani egy új rendezvényt. Szervezőt sem volt egyszerű találni, hi­szen az európai játékokból származó bevétel meg sem kö­zelíti az olimpiáét” - mondta František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke. Az azeri főváros azonban ka­pott az alkalmon, és elvállalta a házigazda szerepét. Baku a 2016-os és a 2020-as nyári olimpia rendezési jogára is pá­lyázott, de nem járt sikerrel. Ar­ról egyelőre nem döntött az or­szág, hogy a 2024-es ötkarikás játékokat is megpályázzák-e. Az európai játékok megítélé­se elég vegyes a sportvilágban. Néhány sportágban az európai élmezőny lesz jelen Bakuban - birkózásban és cselgáncsban az európai játékok egyúttal Euró­pa-bajnokság is lesz, sportlövé­szetben, triatlonban és asztali- teniszben a győztesek olimpiai kvótát is szereznek, és további öt sportágban kvalifikációs pontokat lehet szerezni Rióba -, az atlétikai és az úszószövet­séggel azonban nem sikerült megegyezni. Atlétikában így az európai harmadik divízió or­szágainak rendeznek csapat- versenyt (az egyes verseny­számokban nem osztanak ér­meket, csak a végén értékelik ki a pontversenyt), a vizes spor­tokban pedig korhatárhoz kö­tött, hogy ki indulhat (vízilab­dában 17, úszásban 18 év a fel­sőkorhatár). „Ez egy kompromisszumos döntés, hiszen úszás és atlétika nélkül nem tudtuk volna el­képzelni az európai játékokat. Számunkra ez egy óriási lehe­tőség, hogy az atlétikai csapa­tunk bemutatkozzon a rendez­vényen, benne olyan ászokkal, mint a kalapácsvető Martina Hrašnová és Marcel Lomnický” - hangsúlyozta Chmelár. Néhány hagyományos sportág nem szerepel a prog­ramban (például a tenisz vagy a szlovák sikersportág, a vízi­szlalom), bekerültek azonban nem olimpiai sportágak is, mint a karate, a strandfoci vagy az Azerbajdzsánban nemzeti sportnak számító küzdősport, a szambó. A Magyar Olimpiai Bizottság már korábban jelezte, nem számol állami jutalmakkal az érmesek részére, Szlovákiában pedig ez a téma egyáltalán nem került terítékre. „Nem tárgyal­tunk erről a végrehajtó bizott­ságban, és nem is fogunk. Nem lesznek jutalmak, muszáj spó­rolnunk Rióra” - jelentette ki Chmelár. A részvétel költségeit rész­ben a szervezők fedezik (szál­lás, illetve hozzájárulás a repü­lőjegyhez), részben pedig a Szlovák Olimpiai Bizottság áll­ja, állami forrásokat is felhasz­nálva. „A szövetségeknek nem kell semmivel sem hozzájárul­niuk a költségekhez. Ez a mi rendezvényünk, a mi felelőssé­günk, hogy megteremtsük hozzá a forrásokat” - hangsú­lyozta Chmelár. Branislav Delej, a bakui szlovák küldöttség vezetője elmondta, a létesítmények már 100 nappal a megnyitóünnep­ség előtt készen állnak: „Pará­dés stadionok és csarnokok vár­ják a sportolókat. Magam is meglepődtem, hogy már min­den teljesen kész van, egyedül a sportolók falujában nem áll még a nagy ebédlősátor.” A végleges nevezéseket az európai játékokra május 1-jéig kell leadni, a megnyitó június 12-én lesz. (bt) Dzsalal Oaszimov azeri konzul František Chmelárral, az SOV el­nökével és Branislav Delejjel, a szlovák küldöttség vezetőjével „Nem sokat nyertetek mostanában, szükségetek volna egy hátvédre" Kislánya intézte el az átigazolást MTl-JELENTÉS St. Paul. Miután 11 éves kis­lánya levelet küldött a Min­nesota Wild vezetőinek, az észak-amerikai profi jégko­rongligában (NHL) érdekelt klub szerződtette a Columbus Blue Jacketstől Jordan Leopol- dot. Jordyn Leopold kézzel írt le­velében jelezte: neki, két lány- és egy fiútestvérének, valamint az anyukájuknak nagyon hi­ányzik az apuka, aki a messzi Ohióban él, a család pedig Minnesotában. így ha mód van rá, a Wild egy tranzakció kere­tében szerezze meg a hátvédet. A kislány nemcsak az érzel­mekre próbált hatni, hanem racionális érveket is hozott fel arra, miért lenne jó a Minneso- tának a hátvéd. „A Minnesota nem sok meccset nyert mostanában, és ti, drága edzők, bizonyára mérgesek vagytok emiatt, de a csapatotoknak szüksége van egy új védőre, szóval kérlek, kérlek, kérlek, meg tudnátok kérdezni a Jacketset, hogy nem adná-e nektek oda őt?” - ol­vasható egyebek mellett Jor­dyn levelében. Az iromány megtette hatá­sát: Jordan Leopoldért Justin Falkot adta a minnesotai együttes, s az apuka hazaköl­tözhetett. A 34 éves Jordan Leopold korábban a St. Louisban, a Buf- falóban, a Pittsburghben, a Flo­ridában, a Coloradóban és a Calgaryban is játszott. Kiskorúval szexeit Adam Johnson nem játszhat London. Őrizetbe vették, de kihallgatása után szabadon is engedték Adam Johnsont, a Sunderland labdarúgócsapa­tának válogatott játékosát. A gyanú szerint Johnson egy 16 éven aluli lánnyal létesített szexuális kapcsolatot. A brit média értesülése szerint a klub azonnal felfüggesztette a 27 éves középpályás játékjogát. Johnson 12-szer lépett pá­lyára az angol nemzeti együt­tesben. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom