Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-24 / 69. szám, kedd

10 VILÁGFUTBALL FOCITIPP 2015. MÁRCIUS 24. www.ujszo.com A futball igazi tápláléklánca Csak idő kérdése, mikor kebelezik be a sportszergyártók a futballklubokat A Goal.com internetes portál minden évben közread egy kimutatást a világ leg­jobban kereső játékosairól. A legfrissebb adatok szerint Cristiano Ronaldo a leg­gazdagabb, még aktív futballista a világon. Vagyona 220 millió euróra rúg, ezzel 10 millió euróval megelőzi a lista második helyét elfoglaló Lionel Messit. N em meglepetés: 2014-ben is a Real Madrid sztárja ve­zette a listát, ám azóta megerősí­tette helyét, mert egy évvel ezelőtt még csak 2 millió euró fórja volt Messihez képest. Ronaldo vagyoná­nak duzzasztásában szerepet játszott számos szponzori szerződése, a Baj­nokok Ligája- és a klubvilágbajnoki trófea, valamint az Aranylabdáért járó díjazás is. A harmadik helyen szintén egy Barcelona-klasszis, a mindössze 23 éves Neymar áll. Őt Zlatan Ibrahimovic (PSG) köved, az ötödik - és az utolsó, 100 millió euró feletti vagyonnal rendelkező - játékos a listán a Manchester Uni­ted klasszisa, Wayne Rooney. Érdekesség, hogy a top 10 leggaz­dagabb közül csupán ketten nem voltak karrierjük során a Real Mad­rid vagy a Barcelona futballistái: a két angol Frank Lampard és Wayne Rooney. A játékosok vagyona óriásinak tűn­het, de a klubtulajdonosok ligájá­ban a szerelést sem vihetik. Az, hogy ki milyen motívációból vásárol magának egy klubot, vál­tozó. Ugyanakkor az szinte biztos: klubtulajdonosnak lenni költséges hobbi, ami szinte biztosan ráfize­téssel jár. Nem akkora csődtömeg, mint mondjuk a kerékpársport ­w A győzelemért mindent szabad, a győzelemért semmi sem lehet túl drága. az egyeden top sportág a világon, amely teljes mértékben kiszolgál­tatott a szponzoroknak, miután közveden bevételt nem termel a csapatoknak - de azért költséges hobbi. A mohó birtoklási vágy egyébként nem újkeletű jelenség: a Manchester United például szinte biztosan eltűnt volna a süllyesztő­ben, ha egy textilipari milliárdos, James William Gibson egy komoly tőkeinjekcióval nem mend meg a csődközeiben vergődő, az első és a másodosztály között ingázó klubot 1931-ben. A Bayern München példája sem különb: a német klub, amely az 1960-as évekig csak kullogott az 1860 München után, szintén egy tehetős vállalkozónak, az ipar­mágnás Wilhelm Neudeckernek köszönhette felemelkedését. Ö az 1960-as években olyan nagynevű játékosokat szerződtetett le, mint a fiatal Franz Beckenbauer, Gerd Müller, Sepp Maier, Paul Breitner, Uli Hoeness vagy Hans-Georg Schwarzenbeck, akik később világ- és Európa-bajnokok lettek. Klubtulajdonosnak lenni minden korban presztízst, rangot és elő­jogokat biztosított az embernek, egyben pedig belépőként szolgált egy olyan körbe, amelybe pusztán a pénzével még nem biztos, hogy bebocsáttatást volna. Emellett - általánosságban véve - minden tulajdonos egyben szurkoló is. A szurkoló pedig nem elsősorban az egyéni versenyzőnek drukkol annak egyéni kvalitásai alapján, hanem egy csapat által reprezen­tált közösséggeí azonosul: a fut­ballcsapatok és játékosaik által inkorporált jelentéstartalmak már szociológiailag érvényes különb­ségek kifejezői is. Amikor két futballcsapat egymással játszik, a mérkőzés az általuk hordozott társadalmi jelentéstartalmak konf­rontációjává is válik. Jóllehet ez az „antagonisztikus játék” nem köz- vedenül, hanem áttételesen és jel­zésszerűen fejezi ki a szembenálló felek közötti társadalmi versengést, így, észak és dél szembenállásán ke­resztül fejlődött Anglia vagy éppen Olaszország futballja, de évszázados csatát vív a Porto és a Benfica, Párizs és Marseille vagy Kijev és Moszkva is. Ugyanez a kettősség nagyban is megfigyelhető: Európa keleti felén a futball államügy; az alárendeltségi komplexusban szenvedő kisálla­mok ügye. A szomszédos országok­kal szembeni kulturális fölény és a modellértékű nyugati civilizációval való egyenértékűség szimbolikus kifejezője, míg a második világhá­borút követően a szocializmusnak a kapitalizmussal szembeni felsőbb­rendűségét jelképezni hivatott po­litikai eszköz. Ez a jelenség szintén azt a folyamatot erősítette, hogy a győzelemért mindent szabad, a győ­zelemért semmi sem lehet túl drága. Azonban még a klubtulajdonosok Carlos Slim Helu, a világ leggazdagabb klubtulajdonosa (Fotó: sita/ap) A LEGGAZDAGABB KLUBTULAJDONOSOK 20. Joseph Lewis 4,8 milliárd euró Tottenham Hotspur 19. Denis O'Brien 5,5 milliárd euró Celtic FC, Doncaster Rovers 18. Stan Kroenke 6 milliárd euró Arsenal 17. Leonyid Fedun 6,5 milliárd euró Szpartak Moszkva 16. Szulejmán Kerimov 6,5 milliárd euró Anzsi Mahacskala 15. Silvio Berlusconi 7,9 milliárd euró AC Milan 14. Dietrich Mateschitz 8,5 milliárd euró FC Salzburg, New York Red Bulls 13. 12. Dmitrij Ribolovijev 8,8 milliárd euró Monaco Roman Abramovich 9,6 milliárd euró Chelsea 11. Philip Anschutz 11,2 milliárd euró Los Angeles Galaxy 10. Rinat Akhmetov 12,8 milliárd euró Sahtar Donyeck 9. John Fredriksen 14,5 milliárd euró Valerenga 8. Francois Henri Pinault 15,5 milliárd euró Stade Rennes 7. Lakshnii Mittal 16,1 milliárd euró Queens Park Rangers 6. Paul Allen 16,3 milliárd euró Seattle Sounders 5. Aliser Usmanov 19,4 milliárd euró Arsenal 4. Soros György 24 milliárd euró Manchester Utd, DC United 3. Mansour bin Zayed AI Nahyan 34 milliárd euró Manchester City, Melbourne City, New York City FC 2. Amancio Ortega 62,9 milliárd euró Deportivo La Coruna 1. Carlos Slim Helu 86,3 milliárd euró Club Pachua, Club Leon, Real Oviedo milliárdjai is eltörpülnek a szféra csúcsragadozói, a sportszergyártók mellett. Befolyásukkal, márkaérté­kükkel, pénzügyi erejükkel és poli­tikai hatalmukkal a megabrandek a sportvilág igazi urai. Szinte biztosra vehető, hogy rövi­desen tulajdonosi szinten is megje­lennek az európai klubfutballban, ahogy például a Red Bull szpon­zorból lépett egy sorral előrébb a Formula-l-ben, és ami korábban A VILÁG 10 LEGGAZDAGABB JÁTÉKOSA Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 220 millió euró Lionel Messi (Barcelona) 210 millió euró Neymar (Barcelona) 135 millió euró Zlatan Ibrahimovic (PSG) 105 millió euró Wayne Rooney (Manchester Utd) 103 millió euró Kaká (Orlando City SC) 96 millió euró Samuel Eto'o (Sampdoria) 87 millió euró Raul González (al-Szadd) 85 millió euró Ronaldinho (Querétaro) 83 millió euró Frank Lampard (New York City FC) 80 millió euró elképzelheteden volt, arra már sen­ki sem kapja fel a fejét. A mögöttünk álló hét legnagyobb mérkőzésének mindenki az El Clásicót tartotta, de egyáltalán nem biztos, hogy valóban így is volt. Fű alatt, a frontvonaltól távol játszottak egy másik mérkőzést is Katalóniában, amelynek talán még nagyobb jelentőséget tulajdonítha­tunk. A Barcelona U18-as csapata hazai környezetben, a La Masia pá­lyáján szenvedett sima, 3-0-s vere­séget. A Nike Akadémiától. Hogy jobban el tudjuk helyezni a Nike hatalmi potenciálját: az egész világon jelen lévő és sok területen piacvezető amerikai sportszergyártó éves bevételei meghaladják az öt eu­rópai topliga valamennyi csapatá­nak összesített bevételét. És ha van terület, amelyen a Nike előbbre tud lépni, az éppen a futball — hiszen amerikai gyökerei és cégkultúrája miatt ezen a területen alapvető ver­senyhátrányban van az Adidasszal szemben. A körülményeket vizsgálva felmerül a kérdés - és az angol sajtóban egyre több az ezzel kapcsolatos spekuláció -, hogy vajon mikor jön el a nap, amikor a sportszergyártó úgy dönt, nem támogatója, hanem aktív sze­replője kíván lenni a versenynek. A konzervatív Guardian legfrissebb, a témával kapcsolatos cikke szerint már az sem elképzelheteden, hogy a Nike-t érdekelheti a mindössze 137 millió euróért kínált Aston Villa megvásárlása. Ahogy a Nike Aka­démia sima barcelonai győzelme is mutatja, tulajdonképpen minden modell másolható, csak pénz és szakértelem kérdése. Nyilván az sem véleden, hogy a Nike éppen Angliában, a futball őshazájában készül betörni a piacra - a már említett versenyhátrány ki- egyenlítése szempontjából komoly lépés lenne, és már azt is kevesen gondolták volna, hogy valaha képes lesz kiszorítani az Umbrót, amely kisebb megszakításokkal az 1950- es évek óta az angol válogatott mez­szponzora volt. Most már a Nike az, mint ahogy a Nike az Angol Labdarúgó-szövetség partnere ab­ból a szempontból is, hogy akadé­miája abban a St. Georges Parkban található, amely a komplett angol szövetségi futball központja. Itt zaj­lanak az edzőképzések, itt készül fel minden korosztályos és felnőtt női és férfi válogatott, itt rendezik az angol FA marketingrendezvényeit és kultúrprogramjait. A körülmények egyre inkább azt mutatják, már csak a sportszergyár­tókon - elsősorban a Nike-n - mú­lik, hogy mikor hozzák meg a dön­tést, mert szerepvállalásukat nem fogja hátráltatni senki és semmi. Hegedűs Henrik

Next

/
Oldalképek
Tartalom