Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-13 / 60. szám, péntek
„A Gyarapodó Régióért!” címmel rendezett konferenciát a Gazda Polgári Társulás és az MKP Gútai Helyi Szervezete január 27-én a gútai városháza üléstermében. A célközönség Guta és környéke gazdái, kis- és középvállalkozói voltak. A konferencia védnöke Horváth Árpád, Guta város polgár- mestere, házigazdái pedig Pikáli Róbert, a Gazda PT alapító tagja, MKP-s helyi szervezeti tag, Samu István, az MKP helyi önkormányzati képviselője, az MKP Országos Elnökségének tagja, Koczkás Beáta, az MKP helyi elnöke, Gúta város alpolgármestere voltak. Előadóként Varga Péter, a Gazda PT elnöke, Mészáros Győző, a Gazda PT tagja, Samu István és Vitárius Lajos vett részt a konferencián. A konferencián felszólalt még Németh Iveta, Gúta város önkormányzati képviselője, a városi önkormányzat mellett működő Vállalkozói és Mezőgazdasági Bizottság elnöke. Samu István előadásában elemezte a térség lehetséges stratégiáját, az öko- és agroturizmust, a falusi turizmust, a közös márka, a közös imázs megteremtését illetően, valamint az önkormányzatokkal való együttműködést, amely megfelelő infrastrukturális hátteret biztosítana a régió fejlődéséhez. További információk a fiatal gazdáknak, kisgazdáknak járó mező- gazdasági támogatásokról és a Gazda Polgári Társulás munkájáról megtalálhatók a www.gazda-pt.sk honlapon. . A konferencia üzenete: Dolgozzunk, hogy önfenntartók lehessünk, és ehhez a legjobb út az értékesítő szövetkezetek létrehozása, amelyek nemcsak növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, hanem feldolgozással, értékesítéssel is foglalkoznának. Ebben hatalmas szerepet kell vállalni az önkormányzatoknak. Mit is mondott Orbán Viktor az autonómiáról? (Folytatás az 1. oldalról) Orbán Viktor válasza: „Az autonómiakérdés kulcskérdése a magyar külpolitikának. Amikor letettem a miniszterelnöki esküt, akkor igyekeztem minden olyan területen, ahol jelentősége van a kormányzati állás- foglalásnak, tiszta vizet önteni a pohárba. Ott elmondtam, hogy az autonómia szerintünk Európában minden azt kérő népcsoportot, kisebbséget megillet. Ez egy általános elv, ezért a magyarokat is megilleti. Ezt kimondtuk, és ez így is van. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a nyelv, az probléma. Különösen a Kárpát-medencében való kapcsolatépítés szempontjából. Amikor azt a szót mondjuk, hogy autonómia, akkor hirtelen minden bezárul. Fül, szem, száj, kapu, határ, minden. Ha azt mondjuk, hogy decentralizáció, önkormányzat és hasonlókat, akkor van egy ilyen gyanakvás, de az élet tud menni a normális menetében. Azt gondolom, hogy ebben a pillanatban, amikor a gazdasági megerősödés és a gazdasági térségfejlesztés a legfontosabb, lehet nyelvi engedményt tenni. Nem folytatjuk le azt a vitát, hogy most akkor az önkormányzat, az autonómia, meg a decentralizáció milyen viszonyban vannak egymással. Ezt majd a Pro Minoritate nevű remek újságban, ami legalább létezik, és ha nem is a teljes külpolitikát, de ezt a dimenzióját folyamatosan jól kibontja, ott majd megírjuk. A miniszterelnök kimondta, a kormányprogramban benne van az autonómia. De a napi diplomáciai együttműködésben nem megyünk ölre a nyelvi formáért. De mindent megteszünk annak érdekében, hogy a decentralizáció, a magyar közösségek autonómiája, a magyar közösségek függetlensége, saját élethez való joga, a nyelvhez való joga, a saját iskolához való joga, és így tovább, érvényesüljön. Kétségkívül vannak számunkra kedvezőtlen tendenciák. Én a történelemhamisítással szembeni fellépést már régen reménytelen dolognak tartom. Tehát hogy meggyőzzük azokat, akik másként látják a történelmet, mint mi, hogy lássák már egy kicsit úgy, mint mi, vagy találjunk valamilyen találkozópontot középen, ami egyébként a tudományosságnak nem válik a javára. Kompromisszumokat meg konszenzust kötni történelmi kérdésekben az a fából vaskarika világába tartozik. Én itt nem venném fel a kesztyűt. Ellenben kell támogatni a magyar nyelvű iskolákat. Kell, hogy legyen rendes, magyar nemzeti alaptanterv. Nekünk azon kell dolgoznunk most, hogy ahogyan mi látjuk a történelmet, ahogyan mi értjük a saját múltunkat, ahogy mi fogjuk föl ennek a térségnek a történelmét, azt írjuk le. Civilizáltan, kulturáltan, határozottan, és különböző módon. Ilyen az élet. Ezzel szerintem tudunk együtt élni. De prioritást ma a gazdasági együttműködésnek és a fejlesztésnek kell adni. Nyúljunk vissza az Európai Unió kezdetéig. Az egész Európai Unió azért jött létre, mert két világháború pusztított végig a kontinensen. Azt a kérdést tették fel maguknak, hogyan lehet elkerülni a következő háborút. A válasz az volt: ha gazdaságilag minél szorosabb együttműködést alakítunk ki. így lett Németország nyertese a mögöttünk álló negyven évnek. Szerintem a minél szorosabb gazdasági együttműködés a békének és a békés versengésnek az előfeltétele. Ezért szerintem ma nekünk ezt kell erőltetnünk. És közben nem kell föladnunk semmit, nem kell róla beszélni. Mást kell előtérbe tolni. De itthon, meg egy nagyon határozott nemzeti oktatás- politikát, nemzeti külpolitikát, nemzeti alkotmányos belpolitikát kell folytatnunk. Ebben nem lehet vita. Én ma ezt tartom nemzetpolitikai szempontból kívánatosnak. Közben használnunk kell a békéltető, egyeztető fórumokat, ezek a vegyes bizottságok. Ezek értékes dolgok. Ezeket a magyar külpolitika nem mindig tekintette megfelelő súllyal értékesnek. Mert ha szemben ülünk egymással, és ott mondjuk el, hogy mi nem tetszik, az mindig sokkal kisebb kártétellel jár, mintha egyébként a fővárosokból üzengetünk egymásnak. Tárgyalni, leülni, beszélni a legnehezebb kérdésekben is. Akkor is, ha kocsiút távolság van a két álláspont között. És ha nem is tudunk egyezségre jutni, de legalább megpróbáljuk keretek között tartani a vitáinkat. Én most ezt a kifinomultabb, árnyaltabb megközelítést javaslom a nemzetpolitikában a kárpát-medencei térségben, és közben gőzerővel menni előre a gazdasági együttműködésben. .Nekünk nem kell félni attól, hogy szlovákmagyar vegyesvállalatok jönnek létre ezrével. Mi azon nem fogunk veszíteni. És a szlovákoknak sem kell azon veszíteni.” Elhangzott 2015. március 9-én, hétfőn, a magyar miniszterelnök nagykövetekkel való értekezletén. A pozsonyi sortűzre emlékeztünk 1919. január 1-jén a Csehszlovák Légió elkezdte Pozsony megszállását, melyet a város polgárai ideiglenes állapotnak tekintettek. Miután a csehszlovák kormány Szlovákia igazgatásával megbízott Szlovák Teljhatalmú Minisztériuma Zsolnáról Pozsonyba költözött, a helyiek általános sztrájkba kezdtek. 1919. február 12-én, a régi vásárcsarnok előtti Vásár téren több ezres tüntető tömeg gyűlt össze. A demonstráció nem nemzetiségi alapon szerveződött, a munkástanácsok hívták össze elsősorban szociális követelésekkel. Bár a tüntetést a várost irányító olasz katonai parancsnok engedélyezte, a cseh-szlo- vák légionáriusok mégis több irányból belelőttek a fegyvertelen tömegbe. Ezt később azzal indokolták, hogy a tömeg hógolyóval dobálta őket. A sortűz 7 halálos áldozatot és 23 sebesültet követelt. A vártanúk a Csalogányvölgyi temetőben nyugszanak. A 86 évvel ezelőtti tragédiát megelőző történések - a magyar egyetem bezárása, a magyar nemzeti szimbólumok betiltása, a polgárok szabad mozgása és a sajtó korlátozása - mind olyan intézkedései az elnyomó hatalomnak, amelyekkel másodrendűvé alacsonyította saját polgárait. Az állami hatalommal való visszaélés az ország nemzeti kisebbségeivel, elsősorban velünk, magyarokkal szemben, a mai napig nem szűnt meg. Gondoljunk csak Zsák-Malina Hedvig ügyére vagy az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarokra. A nemzetállami eszme szolgálatába állított hatalom kizárja a nemzetek közti békés együttélést. Közös múltunk tragikus eseményeiből tanulnunk kell, nem feledve azokat, akiket a háború okozta sebek békeidőben tettek mártírrá. A Magyar Közösség Pártja kegyelettel emlékezik meg róluk.
