Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-11 / 58. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁRCIUS 11. Közélet 3 Kezdetben 2016-ra ígérték a felújítás befejezését, most már a 2018-as időpontot tartják reálisnak; a tető építését őszre fejezik be Három éve égett le Krasznahorka vára Három éve és most. Még legalább három évet vesz igénybe a felújítás. A várról készült képösszeállí­tásunkat a 75. oldalon láthatják. (TASR-felvételek) Krasznahorkaváralja. 2012. március 10-én tűz ütött ki Krasznahorka várá­ban, melyben leégett a vár teljes tetőszerkezete, több helyen megsérült a várfal és számos kiállítá­si tárgy is megrongáló­dott. A tragédiát követő­en úgy tűnt, egy-két éven belül ismét megnyílhat a felújított vár. ÖSSZEFOGLALÓ Átadásának dátuma azon­ban folyamatosan változik. A Szlovák Nemzeti Múzeum legutóbbi álláspontja szerint Krasznahorka várát legkoráb­ban 2018-ban nyithatják meg a nagyközönség előtt. A szo­morú évforduló alkalmából a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatója, Viktor Jasaň teg­nap a helyszínen ellenőrizte a felújítási munkálatokat. Az eredeti, 2016-os első határ­időről nem beszélt, szerinte ugyanis a kár sokkal nagyobb volt, mint ahogyan azt erede­tileg gondolták. Úgy véli, a vár tetőszerkezetének felújí­tása a meghatározott menet­rend szerint halad, köszönhe­tő ez nagyrészt az enyhe tél­nek is. Jelenleg a munkálatok második fázisa zajlik. Terv szerint halad a felújítás? A vár helyreállításának munkálatai a kárfelméréssel kezdődtek, a múzeum munka­társai igyekeztek megmenteni a vármúzeum gyűjteményét, csak ezt követően kezdhették el az ideiglenes tetőszerkezet megépítését. A munkálatok el­ső részének költségei hozzáve­tőlegesen 1,5 millió euróba ke­rültek. A felújítás második fázisá­ban épül meg a vár állandó te­tőszerkezete, a korábbi fekete helyett piros cserepek kerülnek a várra. Már befedték az alsó és a középső vár tetejét, jelenleg a felső vár befedésén és a vár két tornyán dolgoznak. Az észak­keleti bástyát mesterségesen oxidált rézlemezzel fedik be. „Becslésem szerint az állandó tetőszerkezet 70 százaléka ké­szült el. Elégedett vagyok a Hornex cég által eddig elvég­zett munkával” - mondta Vik­tor Jasaň. A munkálatok második fázi­sa mintegy 2,3 millió euróba kerül. ,A biztosítótól több mint 7 millió eurót kapunk, vi­szont a vár felújításának és az új állandó tárlat kialakításá­nak költségei meghaladják ezt az összeget. A hiányzó részt az államtól szeretnénk megkap­ni. A gyűjtésből több mint 180 ezer euró jött össze” - mondta Viktor Jasaň. A kulturális mi­nisztérium becslése szerint a krasznahorkai vár teljes felújí­tása, ha nem adódnak előre nem látható események, 15 millió eurót emészthet fel. A tetőszerkezetnek novemberig kell elkészülnie. Addig a kul­turális minisztériumnak le kel­lene folytatnia a versenypá­lyázatot a munkálatok harma­dik, záró szakaszára. Ennek során állítanák helyre az ob­jektum egyéb részeit, a fala­kat, amelyek az oltási munká­latok alatt sérültek meg. Szá­molnak továbbá egyéb kőmű­ves és bádogos munkákkal egyaránt. Újra ki kell építeni a közműveket, a vár biztonsági és tűzvédelmi rendszerét. 2018-ban nyithatnak Ekkorra kellene elkészülnie a teljes rekonstrukciónak. A kulturális minisztérium becslé­se szerint két, legfeljebb három éven belül nyílhat meg a krasz­nahorkai vár. Bár a tárca kez­detben 2016-ra ígérte a helyre- állítási munkálatok befejezé­sét, Jasaň úgy véli, tekintettel a kár mértékére, szlovákiai kö­rülményekhez viszonyítva így is rövid idő alatt készülhetnek el a felújítással. Viktor Jasaň elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a vár egy részét korábban nyissák meg. A tragédia előtt egyébként egy évig, 2011. áprilisáig dol­goztak a vár felújításán. Krasz­nahorka vára a Betléri Kas­télymúzeummal együtt a Szlo­vák Nemzeti Múzeumhoz tar­tozik. Azon kevés várak egyike, amely sértetlenül maradt fenn, berendezési tárgyainak nagy része eredeti. A gyűjtemény ér­tékes fegyvereket, hangszere­ket, textíliákat, festményeket és kézművestárgyakat foglal magába. A tárgyak többségét sikerült kimenteni a tűzből, bár a felső várban 2011-ben meg­nyitott tárlat egy része tönkre­ment. A tűzesetkor összesen 4229 műtárgy volt a várban, közülük 352 megsérült, né­hány teljesen tönkre ment, köz­tük a várkápolna három ha­rangja is. Néhány tárgyat már sosem tudnak pótolni. Több múzeum is segít Időközben befejeződtek a várkápolna falfestményének feltárási munkálatai. A jelenle­gi falfestmények alatt a 19. század elejéről származó klasszicista falfestményeket ta­láltak, melyeket közadakozás­ból tennének rendbe. A vár fel­újításának külső munkálataival párhuzamosan zajlik a belső helységek és a műtárgyak res­taurálása is, ez utóbbiba több hazai és külföldi múzeum is bekapcsolódott. Már elkészült Andrássy Franciska gyászruhá­ja, melynek restaurálását az Egri Dobó István Múzeum vál­lalta. A fegyvergyűjtemény konzerválását és restaurálását a brünni múzeum végzi. Rend­be tették a várdomb keleti és északi lejtőjét. Megtisztították és kivágták a fákat, bokrokat. Elképzelhető, hogy a jövőben a vár környékén tanösvényt ala­kítanak ld. Viktor Jasaň úgy fogalma­zott, nem a régi tárlatot szeret­nék ismét berendezni, egy tel­jesen új, modem és a korábbi­nál nagyobb kiállítás kialakítá­sát tervezik a felújított várban. Olyan helyiségeket is megnyit­nának, melyek korábban nem voltak látogathatók. Egyebek mellett megemlékeznének a 2012-es tűzről is. A falu is sokat vesztett A tragédia Krasznahorka­váralja településre is rányomta bélyegét. Bollo Péter polgár- mester elmondta, évente mint­egy 35 ezer euró bevételkiesést jelent az önkormányzatnak az, hogy a vár zárva van. „A vár alatti parkolóhelyet és a mint­egy 500 vendég befogadására alkalmas kempinget is az ön- kormányzat üzemelteti. A tra­gédia óta viszont a turisták el­kerülik a községet” - mondta a polgármester. Az önkormány­zat mellett a helyi vállalkozók is megsínylik a turisták hiá­nyát. A község a tragédia óta nem emelt adót. Korábban ter­vezték a település főterének felújítását, de erre egy ideig még biztosan nem kerül sor. Egyelőre még nem oldódott meg a roma telep helyzete sem. A vár mögött illegális földfoglalók roma telepet hoz­tak létre, mely nem viskókból, hanem téglából épített családi házakból áll. Bollo Péter sze­rint mintegy 160 tulajdonos érintett a kérdésben. Ä Szlo­vák Földalap cserét ajánlott azoknak a telektulajdonosok­nak, akiknek földjén a romák házai állnak. A csere egyrészt azért nem valósult meg, mert a felajánlott területek védett övezetben vannak, építkezni nem lehet rajtuk, másrészt sziklás talajról van szó, amely mezőgazdasági művelésre al­kalmatlan. A polgármester azt mondta, újabb egyeztetést kezdeményez a lakosság és a Földalap között, abban bízik, hogy másodszorra végre sike­rül mindkét fél számára elfo­gadható kompromisszumos megoldást találni, (ie, TASR) Az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt alvilági főnök, úgy tűnik, hogy nem búcsúzott el a szabadulás gondolatától Mikuláš Černák szégyelli a múltját, és csiripelni kezdett ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egy hét után ismét a Pozsonyi I. Járásbíróságra szállították vallomásra a hat gyilkosságért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Miku­láš Černákot, a besztercebá­nyai alvüág egykori főnökét. A bíróság arra volt kíváncsi, mi­lyen információi vannak a hír­hedt dunahidasi kettős gyilkos­ságról. Černák közel kétórás vallomásának legmeglepőbb része az volt, amikor kijelentet­te, mostantól minden ügyben kivétel nélkül együttműködik a rendőrséggel, s mindenkiről elárul mindent, amit tud. A szóban forgó kettős gyil­kosság még 2004-ben történt Dunahidason. A tettesek erede­tileg Juraj G. volt rendőrt akar­ták kivégezni, ám autójában véletlenül élettársát és fiát öl­ték meg. Černák tegnap kije­lentette, a merénylet során a Belizében bujkáló Karol Mello mondott csődöt, amiért nem követte figyelemmel a célpont mozgását, nem tudta, hol tar­tózkodik. Állítása alapján a megrende­lő Radoslav M. volt, aki Karol M.-et szólította meg ez ügyben, a gyilkosságot neki kellett megszerveznie. A férfit azért akarták kivégezni, hogy átve­hessenek tőle néhány jövedel­mező játéktermet. „Már 18 éve rács mögött vagyok, 16 és fél éve senki ellen sem tettem ter­helő vallomást. Négyévenként hurcolnak mindenféle tárgya­lásra, ahol harmadrangú maf­fiózók hazugságaira kell rea­gálnom. Úgy döntöttem, ele- Čemák a pozsonyi bíróságon (TASR-felvétel) gém van ebből, és elkezdek be­szélni. Szégyellem a sötét múl­tamat, és hajlandó vagyok val­lomást tenni. Ez az ügy csak egy azok közül, amelyekről be­szélni fogok” - mondta tegnap Černák. Összesen 32 alvilági gyil­kosság felderítésén akar együttműködni a hatóságok­kal. Már 18 éve börtönben van, s hét év múlva lesz lehe­tősége először kérvényezni fel­tételes szabadulását. Ha a bí­róság elutasítaná, akkor min­den további évben próbálkoz­hatna. (dem, SITA)

Next

/
Oldalképek
Tartalom