Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-07 / 55. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. AAÁRC1US 7. Vélemény És háttér 7 A Kalifátus nem kímél keresztényt, jeziditát, síitát és mérsékelt szunnitát sem Nem csak a keresztények A keresztények az önkinevezett iszlám Kalifátus általi üldöztetése ellen tiltakoztak kedden Pozsonyban az elnöki palota előtt. RAVASZ ÁBEL A szónokok - elsősorban kereszténydemokrata politikusok - felhívták a figyelmet arra, hogy eltűnőben vannak az ókori gyökerű közel-keleti keresztény közösségek, és hogy a Kalifátus által végrehajtott csoportos kivégzések barbárságszámba mennek. Nagyon fontos hogy ezek a dolgok ismét elhangzottak a nyilvánosságban. Mindazonáltal úgy érzem, hogy a tiltakozás ebben a formában kívánnivalót hagy maga után. Ma a Közel-Keleten (még pontosabban: a Szíria-Irak tengely mentén) egy muszlim polgárháború zajlik, áldozatainak száma még óvatos becslések szerint is megközelíti a 300 ezret (zömük Szíriában, de az iraki helyzet az elmúlt hónapokban beállt fokozatos romlása után az ottani szám is gyorsan növekszik). Kik ezek az áldozatok? Valóban vannak köztük keresztények, akiket a Kalifátus szisztematikusan üldöz. A szervezet által irányított településeken a keresztényeknek három lehetősége van: vagy különadót (jizya) fizetnek, vagy elhagyják a helyet, vagy pedig meghalnak. Sokszor egyébként az első kettő esetében sem garantált az utóbbi elkerülése. De a keresztények ennek ellenére is csak töredékét teszik ki az áldozatok számának. A jezidita vallás követői, akikből több mint félmillió él Irak északi részén (ez vallásuk központja), gyakorlatilag népirtással néznek szembe, és csak a (muszlim) kurd erők és a nemzetközi közösség beavatkozása mentette meg őket a teljes pusztulástól. De még ők - és az egyéb kis létszámú, de kiterjedt hagyományokkal rendelkező közel-keleti vallások követői - is csak egy kisebb részét alkotják az érintetteknek. A fő vesztesek ugyanis, és ezt fontos tudatosítani, maguk a muszlimok. Első körben a szunnita és a síita iszlám követői feszülnek egymásnak, jellegében a 17. századi Európa katolikus-református vallásháborúit idéző konfliktusban. Ezt a párhuzamot nem kell túlságosan komolyan venni, az utalást csak gondolati mankónak szánom annak megértéséhez, hogy egy vallás eltérő irányzatainak követői dühödtebb ellenségei tudnak lenni egymásnak, mint egy másik vallásnak. Szíriában és Irakban is a síiták (ez Irán vallása) által vezetett kormányzatok ellen keltek fel a szunnita tömegek - mindkét országban ők vannak többségben-, és asíi- ta lakosság és történelmi emlékhelyeik hatalmas veszteségekkel néznek szembe a Kalifátus elleni harcban. Olyannyira, hogy ez még a normális esetben ellenséges Iránt és USA-t is egy platformra hozta. Arról a tényről már ne is beszéljünk, hogy még a szunnita felekezeten belül is zajlik a harc: a radikális vallásértelmezésű Kalifátus aktívan küzd az egyéb értelmezések ellen, bünteti a saját területén élő, másképpen gondolkozókat, kivégezi a legkülönbözőbb ellenzékeiket és kisebbségieket. Nekem azzal maradt adós a pozsonyi tüntetés, hogy nem említette meg, a harcokban nemcsak a keresztények, hanem mindenki más halála is tragikus. Persze ki álljon ki a keresztényekért, ha nem a keresztények? Ez logikus. De a többi áldozat sem másodrangú. Ráadásul az ilyen rendezvények azt az érzetet kelthetik, hogy muszlim-keresztény háború zajlik. Pedig ez messze van az igazságtól: a Kalifátus nem kímél keresztényt, jeziditát, síitát és mérsékelt szunnitát sem. Nekem nem jutott eszembe, hogy politikusnak öltözzek. (Peter Gossónyi rajza) JEGYZET Elbaltázott ünnep JUHÁSZ KATALIN B Van egy ünnepünk, amelyet régebben nem ismertünk, de amikor az adott világhatalom dominánssá vált nálunk, mi is adaptáltuk. Eredeti célját és jelentőségét mára elfelejtettük, most már semmiről nem szól, csak a kötelező köszöntésről, mert így szokás, mert e nélkül kilógnánk a sorból. A fenti mondatokat egy Valentin-napi szösszenetbe szántam, de aztán mégse oda kerültek, hanem ide, a nőnapi szösszenetbe. Alapvetően sok a hasonlóság a két ünnep között, például mindkettő némi feszengéssel jár, és mindkettőt hívhatnánk a virágárusok napjának is. A Va- lentin-napot sokan azért nem szeretik, mert amerikai ünnep, a nőnapot pedig még mindig sokan tartják kommunista ünnepnek. Hiába tudjuk, hogy az ötlet egy 19I0-es koppenhágai nőkonferencián született a gyengébb nem választójogának érdekében, és hogy 1917-ben a pétervári munkásnők ezen a napon tüntettek „kenyérért és békééit” a háború dúlta országban, mégis a Szovjetunió emléke kísért, ha meghalljuk a nőnap szót. Nem véletlenül. A második világháború végéig tájainkon nem igazán terjedt el ez az ünnep, ám a szocializmus buzgó építésének első éveiben, főleg Sztálin alatt, Moszkvából megkaptuk ezt az ajándékcsomagot is. Ezért van az, hogy a szocialista politikusok máig sajátjuknak érzik a jogot, hogy köszöntsék a nőket március 8-án. Tehát egy progresszív tartalmú, baloldali eredetű ünnep, amelyhez a szakszervezeti mozgalom és az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve is társult, később összekapcsolódott egy zsákutcába futó társadalmi rend hamis ideológiájával. Ma főleg azért nem tudunk mit kezdeni a nőnappal, mert nekünk nem az európai modemitás és a női egyenjogúság eszméje jut róla eszünkbe, hanem a lelkesítő propagandabeszédek és a hervadt, vörös szegfű. Aki azért utasítja el a nőnapot, mert kommunista ünnepnek tartja, nem látja az eredeti szándékot, illetve azt, hogy az ünnepben tematizált problematika (sajnos) ma is ugyanolyan fontos, mint 1910-ben volt. Hogy a nőket ugyanazok a lehetőségek illetik meg a munkaerőpiacon és a közéletben, mint a férfiakat. Hogy nem másodrendű emberek és nem házicselédek. KOMMENTAR Kifáradás LAKNER ZOLTÁN Kipontozott hely is jelezhetné a magyar miniszterelnök beszédeiben, hogy mindig harcot folytat valaki ellen. Csak ki kellene tölteni az üresen hagyott helyet. Legutóbb a Suzuki új modelljének esztergomi bemutató ünnepségén Orbán azt fejtegette, hogy „óriási harcokat vívok a saját kormányzatunk bürokráciájával.” Lám, a szabotőrök már - vagy még - a spájzban vannak. Pedig az orbáni kormányzásról nem az a kép alakult ki, hogy megtűri az ellenvetést, pláne házon belül. A Fidesz 2010-es kormányra jutása után jelentős tisztogatás zajlott a központi államapparátus köreiben, amit később újabb és újabb felülvizsgálatok követtek. Néhány hónappal korábban amúgy Lázár János már kifakadt egyszer, mert szerinte néhány száz bürokrata akadályozza a kormányzati munka gyorsabb előrehaladását. Gyakori politikusi fogás az arctalan, mindenki által utált bürokratákat vádolni azzal, hogy ők akadályozzák a zseniális kormányzati elképzelések megvalósulását. Sok esetben van is ebben igazság, ám azért az sem mellékes, hogy vajon mennyire zseniálisak a kormány elképzelései. Ha ugyanis hetek leforgása alatt akarja átalakítani a komplett nyugdíjrendszert, vagy egy-két évente radikális változtatást tervez az oktatásban, meg nagyjából minden más területen is, akkor az valóban nem fog egybevágni a klasszikus minisztériumi munkarenddel. De nem azért, mert a hivatalokban nem szeretnek dolgozni, hanem azért, mert az ilyen döntések valóban előkészítést, elemzést, verziók kidolgozását, és sok minden mást igényelnek. Ha ezeket a fázisokat megspórolja a kormány, az a döntések minőségét és fenntarthatóságát rontja. Ami tehát a „politikai kormányzás” szempontjából akadály, az a szakpolitika-alkotás szempontjából ésszerű mértéktartás. Amikor legutóbb nekiment egy miniszterelnök a bürokráciának, annak éppen az volt az oka, hogy a kormányzás „személyzete”, úgymond, nem bírta a tempót a kormányfő jobbnál jobb reformötleteivel. Ennek az lett az eredménye, hogyjóformán minden változtatás félresikerült és félkész maradt a végére. Holott Gyurcsány Ferenc, mert róla van szó, a reformok sikerére tette fel az őszödi beszéd utáni kormányzását. Nem a minisztériumi apparátusok buktatták őt meg, hanem törekvéseinek követhetetlensége. Orbán most néhány hét leforgása alatt saját pártját, híveit és immár a kormányzati apparátust is figyelmeztette: küzdjenek, vegyék fel a tempót. Kevéssé foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy a harci kedv hiányának oka esetleg a harc iránya, netán maga az állandó harc is lehet. Magyarország kezd belefáradni Orbán harcaiba. A szerző magyarországi politológus FIGYELŐ Berlusconi ésabunga-bunga A pénteki olasz újságokban Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő évekkel ezelőtti telefonbeszélgetéseinek szövege olvasható arról, miként rendelt magának nőket az elhíresült bunga-bun- ga partikra. A 2008-2009- ben rögzített telefonbeszélgetésekben Berlusconi (az akkori miniszterelnök) fiatal lányokat „rendelt” magának Gianpaolo Tarantini vállalkozótól. Tarantini annak idején rendszeresen „szállította” a nőket a Berlusconi római palotájában és Milánóhoz közeli villájában rendezett partikra. A beszélgetésekben Berlusconi kislányoknak nevezte a hozzá küldött különböző nemzetiségű (olasz, brazil) és különböző életkorú nőket, hangsúlyozva, hogy a fiatalabbakat kedveli. Berlusconi azt is elmesélte, hogy az éjjel háromig tartó partik után fájt a háta és fáradtan érkezett meg a másnapi kormányülésre. Hangsúlyozta, segítségével a lányok televíziós vagy politikai karrierben reménykedhettek. Tarantini ellen jelenleg bírósági per folyik prostitúciós hálózat irányításának vádjával. Az olasz sajtó azzal egy időben közölte a nyolc évvel ezelőtti felvételeket, hogy Berlusconinak lejár a 2013-ban adócsalás miatt kiszabott büntetése. A volt miniszterelnök tegnap utolsó alkalommal végzett közmunkát a Milánóhoz közeli Ce- sano Boscone idősek otthonában, ahol tavaly május 9-től dolgozott. Hétfőtől visszanyeri eddig korlátozott mozgásszabadságát is, és elhagyhatja arcorei villáját. A bunga-bunga partik egyik - akkor 17 éves - résztvevője, a Szívtipró Rubyként ismert lány ügyében május 10-én kezdődik az újabb per a sem- mítószéken. Ebben az ügyben Berlusconit fiatalkorú prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés miatt elsőfokon hét évre ítélték, de a másodfokú bíróság felmentette. (MTI)
