Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-27 / 48. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR 27. Nagyítás 9 Hiába mondják, mi lesz hosszú távon, ha az állampolgár tudja-látja, hogy a gyakorlatban - az állam szándéktalansága miatt - másképp van... Mindenkinek megvan a maga keresztje? Helena Woleková szociológussal, a szociális változásokat támogató SO- CIA Alapítvány igazgatónőjével a társadalom jóléti szolgáltatásainak állapotáról és a politika ez irányú üzeneteiről, a cselekvés elvárt irányzatairól beszélgettünk. MIKLÓSI PÉTER A szociális helyzet sokoldalú diagnosztájaként, kérem, adjon röpke látleletet a mai szlovákiai társadalom állapotáról. Az igazat megvallva, nincs okom a különösebb derűlátásra. Az állampolgárokat a politikai hatalom kevéssé segíti, hogy ügyeik intézésében nagyobb részvételi lehetőségük legyen; a sok rögtönzés révén hiányzik az átláthatóság. És bár a gazdaság állapota nem romlik, felgyorsult a társadalom kettészakadása, ami főképpen az egyébként is nehéz szociális helyzetben élő rétegekre rakódhat fájó, sőt elkeserítő gondként. Nekik ma hiába mondja bárki, hogy hosszú távon jobb lehet, vagy jobb lesz. Az emberek rövid távon élnek, a jelenük alapján ítélnek. Számukra nem az a kérdés, hogy fejlődik-e a gazdaság, hanem ha az a jelenlegi vagy a korábbi áldozatok révén beindul, akkor az átlagember mindennapjaiban mire fordítják a növekedés hozamát. Feltételezhetően ezt a gondolatmenetet tükrözi a SOCIA honlapjának általánosan értelmezendő nyitóképe is: egy meglett férfi hatalmas keresztet cipel a vállán; a kiegészítő szöveg pedig arra figyelmeztet, hogy a testi fogyatékkal élők, az idősek, a sorsukra hagyott gyerekek keresztje a megszokottnál is nehezebb. De vajon miért az utolsó mondat, mely szerint a többiek önmaguk súlyosbítják életük keresztjét?... Azáltal, hogy negyed évszázaddal a rendszerváltás után is eléggé felelőtlenek vagyunk. Mert ha valaki fogyatékkal születik, vagy súlyos baleset éri, akkor ez az állapot már végigkíséri egész életében. Mint ahogy az idős kor vagy az elhagyott gyerekek sok-sok gondja-baja szintén tényként kezelendő. De az egészséges ember, aki huszonöt évvel 1989 után is a régi rezsim sablonos szociális javaiban bizakodik ahelyett, hogy állampolgárként egyéni felelősségének tudatában igyekezne mind a jelenét, mind a jövőjét kézben tartani, hát az ilyen teremtmény életének keresztje bizony nehezebb a kelleténél. Tehát valamilyen formában mindenkinek szüksége van segítségre. Ettől még nem lesz több a pénz, több a munkahely, a támogatásra szorulókkal szemben méltányosabb a társadalom. Pedig lehetséges, hangozzék első hallásra bármennyire furcsán is. Csak megfelelő színfelbontással kell látni a társadalom összetett képének sokrétűségét. Mert felülnézetben a kormányzat, a törvényhozás meghozza a jogszabályokat, és működik a közigazgatás is. De ez még távolról sem jelent garanciát az emberek egyéni szociális gondjait segítő alternatív megoldások felkutatására és alkalmazására. Példaként vegyük a legtermészetesebb szociális jogok egyikét, a nyugdíjak folyósítását. A vonatkozó törvény táblázatrendszeréből valamennyi általánosítható szabály kiolvasható: ledolgoztál ennyi évet, ennyi a nyugdíjad! Csakhogy az életnek nemcsak számoszlopokban rögzíthető vasszabályai vannak, számtalan esetben az egyéni sorsok for- gandósága szerint zajlik. Az ilyen rendhagyó élethelyzetekben van szükség arra - a törvényeket megszabó állami szociálpolitika merev szabályaival szemben -, hogy a bajba jutottakon esetleg kivételes elbírálás útján rugalmas megoldással segítsenek. Akár éppen a szociális szabályok általános érvényű változásai támogatásának eredményeképpen. Szlovákiában a jóléti intézkedéseknek mennyiben hangsúlyos része a családpolitika? A kérdésfeltevés jogos, de az úgynevezett hagyományos családok - anya, apa, két-három gyermek - életformáinak különbözősége miatt ez a modell sem lehet tárgya az egységesen értelmezett, univerzális elvekre épülő családjogi szociálpolitikának. Ugyanis mindig akad, akadna a famíliáknak bizonyos hányada, amelyek különféle okokból nem illeszthetők bele a szóban forgó regulák kőbe vésett jogszabályaiba. Ezért - noha szociális szempontokból fontos kérdéskörről van szó - a családokra vonatkozóan viszonylag kevés az egyén családjogi szerepét szabályozó törvény. A jogszabályoknak ezt a részterületét is egyre inkább az állampolgári jogok felőli megközelítés jellemzi. Kit veszélyeztet nálunk a szegénység, a lakosság mely rétegét érinti a legérzékenyebben? Leginkább a nemzedéki szegénység szembeszökő. Tehát a hazai népességnek azon rétegei tartoznak ide elsősorban, ameHelena Woleková lyeknek már a szülei és többnyire a nagyszülei is (mélyjszegé- nyek voltak. Az öröklődő szegénység ugyanis bizonyos életforma, amely a komoly és a még nagyobb akadályok ösztönös leküzdésére késztet. Aki ilyen környezetbe születik és ott él, az ritkán igyekszik kitörni belőle. Általában sorsszerűén beletörődik szociálisan hátrányos vagy annál is rosszabb helyzetébe. Nagyon erős indíttatás szükséges ahhoz, hogy valaki főképpen elköltözéssel változtatni próbáljon a helyzetén. Elég csak a gettószerű roma telepekre gondolni, azok lakói közül rendszerint munkaviszonyban is kevesen állnak. Viszont akik nagyobb településeken már jóval elfogadhatóbb körülmények között élnek, ott a munkába járás valószínűsége is sokkal nagyobb. Melyek nálunk a szegénység és az úgynevezett népjóléti átlag társadalmi megítélésének leggyakoribb hiányosságai? Hogy hiányzik az állandó figyelem, indokolt esetben a segíteni akarás folyamatossága. Ezen a téren sok tekintetben inkább csak feltételezéseink, esetleg félinformációink vannak, alapos kutatási eredmények és megbízható statisztikai adatok helyett. Egy-egy probléma fölmerülésekor így többnyire csak konkrétumok nélküNEVJEGY HELENA WOLEKOVÁ a szociológusi diploma megszerzése után először kutatóintézeti dolgozó, majd a 80-as években a Nehézgépipari Művek tisztviselője. 1989 novemberében politikai pályára lép, és 1990-ben a szövetségi kormány miniszterhelyettese. 1991-1992-ben a Čarnogurský-kormány munkaügyi és szociális minisztere, 1994-ben ugyanitt Július Brocka tanácsadója és Iveta Radičovával a Szociálpolitika Elemző Központjának alapítója. 1998-ban a Szlovák Szociológiai Társaság elnökhelyettesévé választják. Jelenleg a szociális szolgáltatásokat fejlesztő nonprofit szektort támogató SOCIA Alapítvány igazgatója. 2015 januárjában Andrej Kis- ka államfő a demokrácia és a polgári társadalom fejlesztéséért Ľudovít Štúr-díjjal tüntette ki. li állítás áll egy másik állítással szemben. Ha emellett azt is tekintetbe vesszük, hogy 2004 óta Szlovákia európai uniós tagállam, akkor a tények és adatok, a nemzetközi mérce és a hazai valóság káosza még szembeötlőbb. Napi szinten ezeket a dolgokat jóval árnyaltabban kellene kezelni, mert az emberek a szlovákiai jóléti politika egészéről, megfelelő érvek hiányában, reflexszerűen „a szomszéd kertje zöldebb” elvének tévedhetetlenségével ítélkeznek. Mi jellemzi a szociálisan rászorultabb rétegek gondolkodásmódját? Vannak aktív és passzívabb csoportok. Ez utóbbiakból, a közhiedelemmel ellentétben, azonban jóval kevesebb van. Ugyanis még a legszegényebbek is megtalálják a talpon maradás, a túlélés valamilyen eszközét. Természetesen, az államnak is következetesebben kellene figyelnie ezekre a „mélyből” jövő egyértelmű üzenetekre. De nemegyszer úgy tűnik, hogy a politikai hatalom nem figyel rájuk, vagy ha hallja őket, nem tud megfelelően reagálni, helyzetekre és egyénekre szabott célirányos intézkedésekkel „visszaüzenni”. A szociálpolitikának ezek az általános, de a speciális jóléti szolgáltatásokra is kiterjedő teendői nálunk immár huzamosabb ideje amolyan átmeneti stádiumban vannak. Pedig ezek a feladatok a Szlovákia által is aláírt emberi jogi dokumentumok következetes betartását is érintik. Például a fogyatékkal élőkjogait rögzítő ENSZ-dokumentum konkrét kötelezettségeket ír elő az így sújtott személyek életminőségének javításáért - amire idehaza, sajnos, még nem vagyunk kellőképpen fölkészülve. De a rokkantaknak, az egészségkárosultaknak, az időskorúaknak, az állandó ápolásra szorulóknak szintén személyre szabott szociális segítség jár. Persze, az érem másik oldalát tekintve azt (Somogyi Tibor felvétele) is látni kell, hogy a szociális szolgáltatások minőségi változásait csak fokozatosan és céltudatos építkezéssel, gazdagítással lehet elérni. Nemcsak a jóléti változásokat támogató alapítvány napi tevékenysége, hanem az elmúlt huszonöt esztendő gyakorlati tapasztalatai alapján is ön miként látja: Szlovákiában az egyházak mennyiben segítik a pozitív szociális fejlődést? Azt kell mondanom, a dolgok mélyebben keresendő teendőit tekintve nem jeleskednek különösebben. Ugyan a katolikusok létrehozták a kari- tászt, az evangélikusok és a reformátusok a diakóniát, de ez a köznapok szociális gondjainak sokaságában távolról sem elegendő. Az állam, mondhatni központilag, csak a szociális gondoskodás bizonyos típushelyzeteit és tipikus eseteit képes megoldani. Az egyénre szabott segítséget és gondoskodást ezért szinte kizárólag a község, a szomszédság, az egyházi közösség tudja/tudná igazán megbízhatóan biztosítani. Ugyan erre is van nemegy példa, ám a szükségesnél és lehetségesnél sokkal kevesebb esetben. Természetesen, a meglévő lehetőségek keretében és más szervezetekkel együtt, a SOCIA is együttműködik a karitásszal és a diakóniával. De az is tény, hogy például az alapítványunk irodájába pusztán egyetlen alkalommal jött konzultálni a hazai történelmi egyházak képviselője. Mint ahogy mi sem kaptunk egyetlen meghívót valamely püspökségre... Hol tart a pozitív irányú szociális változások támogatását elősegítő társadalmi párbeszéd Szlovákiában? Lényegében sehol. A legfőbb baj, hogy az ilyen dialógusnak nálunk nincsenek fórumai. Ha például a szociális szolgáltatások újabb témáiról, irányairól, biztosíthatóságáról akarunk vitát nyitni, többnyire csak egymás között, a közvetlenül érdekeltek szűk körében tudunk véleményt cserélni, mert az ilyen vita általában hidegen hagyja a köz- igazgatás, a szaktárca, a városok és falvak szövetségének országos vagy regionális képviselőit. Ráadásul a jóléti szolgáltatások kapcsán az állam hosszabb távon számon kérhető törekvéseiről is nehéz beszélni, hiszen minden kormányváltásnál ebben a témában is újabb meg újabb célkitűzések kerülnek terítékre, így a szociális szolgáltatások szükséges változásainak szisz- tematikus támogatása is mind a mai napig várat magára. A gazdasági és szociális rendszerek Szlovákiában a lakosság elvárásaihoz igazodnak - vagy fordítva? Abban nem látok kivetnivalót, ha olyan irányba haladunk, hogy a saját életéért, életstílusáért mindenki nagyobb felelősséggel tartozzon, és ha a napi politika, a hatalom szintén ezt forszírozza. A bökkenő ott keresendő, ha részéről ez nem egy társadalmi célokat és eszközöket követő modernizációs program. Mert ha az, akkor a kisember is megérti, hogy saját sorsának kézben tartásáért mit kell vállalnia, beleértve a társadalmi szolidaritás céljait, a minden ember vállán akarva- akaratlanul ott nyugvó keresztjét is. Tájainkon kiépültek már az ilyen szemléletmód térnyerésének alapjai? Sajnos, az állam részéről kevésbé. E tekintetben legmesszebb talán az önkormányzatok jutottak, bár azokról is elmondható, hogy ahány ház, annyi szokás. A települések terveinek és napi gondjainak sorában - a ravatalozótól a sportegyleten át akár a falunapig - a rászorulókat érintő szociális szolgáltatások kiemelten kezelt fejlesztése csupán a fölvilágo- sult helyi önkormányzatok célkitűzéseinek listáján szerepel az első helyek valamelyikén. Ön bízik abban, szakmai tapasztalatainak tudatában, hogy a szociális szolgáltatások változásainak támogatása egyszer majd nálunk is egyenrangú lesz például a munkanélküliség, a családon belüli erőszak, a fiatalkori bűnözés sürgető gondjai megoldásának politikai és társadalmi szándékával? Igen. Ugyanis az alapvető kérdés nem más, „csupán” az, vajon a civil szféra olyan módon erősödik-e majd, hogy közéleti súlyával és szerepével segíteni tudjon mindazoknak, akiknek Szlovákiában is őszinte szívügye az egyén központú szociális szolgáltatásoknak a mainál jóval magasabb szintre emelése. A nehéz helyzetben élők érdekében ezért fontos, hogy - szemben a közömbösséggel - társadalmi dialógus alakuljon ki a továbblépés módozatairól.
