Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-25 / 46. szám, szerda
18 Iskola utca - hirdetés ÚJ SZÓ 2015. FEBRUÁR 25. www.ujszo.com A POSTA HOZTA Itt a farsang, áll a bál... Egy iskola nem csak a tanulásról szól. A színes diákéletnek is legalább olyan fontos szerep jut, mint a mindennapi felkészülésnek a tanórákra. A Párkánja Gimnázium diákjainak igazán nem lehet okuk panaszra, ugyanis a kikapcsolódásra, egy kis szórakozásra számos alkalmuk nyílik. Mint tudjuk, a farsang az év azon időszaka, amikor minden a mulatozás, a vidámság és persze az elmaradhatatlan bálozás körül forog. így a gimisek legutóbb a hagyományos diákbálon „eresztették el a hajukat”. A bálnak február 13-án a Párkányi Városi Művelődési Központ adott otthont. Péntek tizenharmadika a babona szerint balszerencsés nap, ám ezt most sikerült megcáfolni. Az igazgatónő, Mezei Ildikó hivatalos beszéde után, a nyitótánc közben - amelyet a VIII. D osztály végzősei mutattak be - senkinek sem tört el a lába. A szokásos keringő helyett egy kissé rendhagyó produkcióval készültek, a koreográfiát Kiss Andrea tánctanár segítségével sajátították el még a szalagavató előtt. A bachata, kizomba és salsa ötvözte tánc által a közönség egy kicsit belekóstolhatott a latin-amerikai forró hangulatba. Kiváló hangulatban telt az este, nem maradhatott el a tombola sem, amelyre a helyi vállalkozók, az iskola szülői szövetsége és az egyes osztályok is értékes díjakat ajánlottak fel. A talpalávalót az Accord zenekar (Lengyel Tibor és Žáčik Róbert) szolgáltatta. Vendégszereplőként az iskola volt diákjai, művésznevükön Francis E Jackson és Dawe West rappelték el saját számaikat táncoslányok kíséretében. Koncz Regina, a Párkányi Gimnázium végzős diákja A Vili. D-sek nyitó tánca a bachata, a kizomba és a salsa elemeit ötvözte (Krč Viktor felvétele Az egyetemi továbbtanulás komoly dilemmája, hogy milyen szakot is válasszon az, aki most kíván jelentkezni. A személyes adottságok és beállítottság mellett az egyik fő kérdés az, hogy a tanulmányok sikeres befejezése után milyen érvényesülési lehetőségek várják majd a friss diplomásokat a munkaerőpiacon. Az elmúlt évtizedekben a természettudományos, műszaki képzések lényeges alulreprezentáltságba kerültek nemcsak hazánkban, de európai szinten is, holott ezen szakok végzett hallgatóira nagy szüksége van a társadalomnak, a vezető gazdasági szféráknak. Nem véletlen, hogy az Európai Unió a 2020-ig tartó időszakban főleg a természettudományos és a műszaki alapú kutatásfejlesztési témákat támogatja. Az ilyen irányú hazai kormányzati lépések egy részével találkozhattunk már azon reklámspotok formájában is, amelyek a természettudományos, műszaki képzéseket népszerűsítik. A kormányzat egy másik ilyen gyakorlati intézkedése, hogy a természettudományos képzésben részt vevő egyetemi hallgatók külön kiemelt motivációs ösztöndíjban részesülhetnek. A Selye János Egyetemen kínálatában is találhatók olyan képzések, amelyekre ez érvényes és ezúton szeretnénk felhívni ezekre az érdeklődők figyelmét. A Gazdaságtudományi Kar alkalmazott informatika szakja korszerű, jól hasznosítható ismeretekkel vértezi fel az itt tanulókat, ezáltal végzettjei jó belépőt szerezhetnek az információs technológiák világába, amely megalapozhatja a jövőjüket az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági ágazat valamely sikeres vállalatánál. Nem utolsó szempont az sem, hogy az erre vonatkozó statisztikai kimutatások alapján a pályakezdők javadalmazása ezen a területen az egyik legmagasabb. Némileg alacsonyabb óraszámban találkoznak a Tanárképző Kar informatika tanári tanulmányi programjának hallgatói is ezen ismeretekkel. Mindkét tanulmányi program tantervében szerepelnek különböző programozási nyelvek, weblapszerkesztés, digitális képalkotás, hardver és szoftver- fejlesztés, hálózatok és adatbázisok kezelése. Az informatikus hallgatóink jelenleg öt szaktanterem gépeit használhatják az oktatásban és a felkészüléshez, ez év szeptemberéig pedig további két szaktanterem készül el. A Tanárképző Kar matematika tanári tanulmányi programja kulcsfontosságú a mindennemű mérhető tudományos kutatás matematikai eszközeinek, modelljeinek az alkalmazásában. Hallgatóinkat azonban nemcsak a matematikai apparátus alkalmazására oktatjuk, hanem a következetes, logikus gondolkozás elsajátítására és használatára is. Ennek eredményeit az élet számos területén kamatoztathatják. A Tanárképző Kar kémia tanári tanulmányi programja ezen kísérleti jellegű, rendkívül fontos tudományág rejtelmeibe vezet be. A tanterv az általános tantárgyakon kívül analitikai kémiát, toxikológiát, illetve az egyes kémia tudományágak laboratóriumi gyakorlatait is tartalmazza. Ez utóbbi megvalósításához több, kísérleti eszközökkel is jól ellátott laboratórium áll rendelkezésre. A Tanárképző Kar biológia tanári tanulmányi programja az egyik legvonzóbb tudományág rejtelmeibe vezeti be a hallgatókat. Ennek keretén belül a szaktantermek műszereinek, mikroszkópjainak használatával, valamint a különböző, természetbe szervezett túrák, és kihelyezett órák sokaságával az élő természet világába nyernek a hallgatók betekintést. A természettudományos tanárképzés előnyei közé sorolhatjuk, hogy az utóbbi évek statisztikai kimutatásai alapján a humán képzések nagy részével ellentétben biztosabb a szakmán belüli elhelyezkedés lehetősége. Emellett a végzősök megkapják azokat az alapismereteket is, amelyek segítségével az élet más területein is sikeres, hasznos tagjai lehetnek közösségünknek. MP150041 A versenyen 7 7 hazai és 6 magyarországi iskola diákjai vettek részt (Ádóm Sándor felvétele) 39. Felvidéki Magyar Matematikaverseny - Oláh György-emlékverseny Színvonalas megmérettetés Ha megkérdeznék, hogy Tompa Mihály milyen kapcsolatban lehetett a matematikával, nem tudnám megválaszolni, de hogy a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium nagyon szoros kapcsolatban áll e rejtélyes tudománnyal, az biztos. M1KO ISTVÁN A nevezett intézmény 2015. február 13-14-én adott otthont a 39. Felvidéki Magyar Matematikaversenynek, melyet már Oláh György-emlékverseny néven hirdetnek meg. Köszönet illeti az iskola vezetőségét a remek kis matematikaverseny levezényléséért. Külön köszönetét mondok Molnárné Pelle Beátának, a verseny főszervezőjének, valamint segítőinek, akik szabadidejüket is feláldozva a verseny zökkenőmentes lebonyolításán fáradoztak. Maga a verseny szombat délelőtt, az ünnepélyes megnyitóval kezdődött. A diákok négy kategóriában négy órán keresztül versengtek. A feladatokat Mészáros József nyugalmazott matematikatanár, Gyürki István, a szlovákiai matematikaolimpia országos bizottságának tagja és e sorok írója mint régióvezető válogatták ki. A verseny után a diáksereg városnéző sétán vett részt, ezalatt a kísérő tanárok a versenyzők feladatlapjait javították. A versenyen 11 hazai (Madách Imre Gimnázium, Somor- ja, Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta, Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont, Komárom, Selye János Gimnázium, Komárom, Magángimnázium, Dunaszerda- hely, Ipolysági Gimnázium, Füleki Gimnázium, Tornaijai Gimnázium, Ivan Krasko Gimnázium, Rimaszombat, Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat, Márai Sándor Gimnázium, Kassa) és 6 magyarországi iskola (Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár, Révai Miklós Gimnázium, Győr, Krúdy Gyula Gimnázium, Győr, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Eger, Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc, Andrássy Gyula Gimnázium, Békéscsaba) diákjai mérhették össze tudásukat. Kétféle eredménylista született, egy felvidéki és egy összetett. Az eredmények: Felvidéki eredménylista 9. évfolyam: 1. hely: Záhorský Ákos - Gimnázium, Ipolyság 2. hely: Faber Levente - Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa 3. hely: Édes Lili - Selye János Gimnázium, Komárom 10. évfolyam: 1. hely: Csenger Géza - Selye János Gimnázium, Komárom 2. hely: Vištan Laura - Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa 3. hely: Pivoda Tamás - Selye János Gimnázium, Komárom 11. évfolyam: 1. hely: Kekeňák Tamás - Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa, 2. hely: Bial Bence - Gimnázium, Fülek, 3. hely: Somogyi Pál - Madách Imre Gimnázium, Somor- ja 12. évfolyam: 1. hely: Bugár Dávid - Selye János Gimnázium, Komárom 2. hely: Rózsa Tamás - Magángimnázium, Dunaszerda- hely 3. hely: Sarai Tamás - Selye János Gimnázium Komárom Összesített lista 9. évfolyam: 1. hely: Záhorský Ákos - Gimnázium, Ipolyság 2. hely: Schifferer András - Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár 3. hely: Faber Levente - Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa 10. évfolyam: 1. hely: Tóth Viktor - Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár 2. hely: Borbényi Márton - Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár 3. hely: Csenger Géza - Selye János Gimnázium, Komárom 11. évfolyam: 1. hely: KekeňákTamás - Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa 2. hely: Bial Bence - Gimnázium, Fülek 3. hely: Csorba Benjámin - Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Eger 12. évfolyam: 1. hely: Tari Balázs - Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc 2. hely: Bugár Dávid - Selye János Gimnázium, Komárom 3. hely: RózsaTamás-Magán- gimnázium, Dunaszerdahely A díjazottak értékes könyv- jutalmakat és további díjakat kaptak. Ezúton is szeretnék gratulálni az összes versenyzőnek, különösképp a díjazottaknak és felkészítő tanáraiknak. A további versenyekhez eredményes felkészülést és kitartást kívánok!