Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-21 / 43. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2015. FEBRUAR 21. RIPORT 17 1. Útban Valdez felé. A Wort- hington-gleccsert közvetlenül az útról lehet elérni. 2. Észak-Amerika legészakiabb kikötője, Valdez, amely egész évben jégmentes, így állandóan behajózható (A szerző felvételei) Amerre a szem ellát, mindenhol lazac T avak, folyók és mocsarak között, beláthatatlan erdőségeken keresztül autóztunk, az érintetlen alaszkai vadonon át vezetett az utunk. A Ptarmigan folyó után elértük a 855 méter magasságban fekvő Thompson-átjárót, ahol sosem olvad el a hó, vastagsága átlagosan 1401 cm. Az átjáró után pillantottuk meg az út fölé hajló csodaszép Worthington-gleccser lábát, Amerika egyeden olyan glecs- cserét, amelyet közvedenül az útról lehet elérni. A parkolóból alig 15 perces sétával értünk fel a meredeken fblénk tornyosuló kékes jéghegy arcához. Kis erekben csordogált róla a frissítő víz, alatta az erek összefutottak, és patakban folytak le az általa kivájt völgybe. Innen nem messze a Lowe folyó- nál hajtottunk bele a meredek és magas sziklás fallal körbeölelt mély Keystone-kanyonba. A Robe-tó után már megjelentek az erdőbe beágyazott első faházak, jelezvén, megérkeztünk Valdezba. Az arany hamis útvonala A halászvároska egy mély fjord végén a Vilmos herceg-tengerszoros partján terül el, és a Chugach- hegység gleccserekkel teli csúcsai veszik körül. A város Eszak-Ame- rika legészakibb kikötője, amely egész évben jégmentes, így állandóan behajózható. Az öbölben európai először 1778 körül járt Cook kapitány személyében, majd 1790-ben a spanyol Salvador Fidalgo érkezett ide, aki egy Valdez nevű admirálisról nevezte el a területet. Előttük, természetesen, az ún. Chugach emberek, azaz a Chugach és Ahtna indiánok éltek e hely közelében, de mára falvaik legtöbbje eltűnt. A városka 1898-ban kelt életre, amikor híre ment annak, hogy arra visz az aranyhoz vezető út. Több százan hittek az álhírnek, és azért kötöttek ki Valdeznél, hogy innen induljanak tovább Kanadába, a gazdag klondike-i aranymezőkre. Szomorúan vették tudomásul, hogy csalás áldozataivá váltak. A városka nehézkesen fejlődött, de az egyeden út, amely ma is összeköti a világgal, a Richardson főút 1899-es megépítése új lehetőségeket adott a helybelieknek. Az 1964- es földrengés, amely a város egyik részét besodorta az öböl vizébe, arra késztette a lakosokat, hogy a települést 6 km-rel távolabb, szilárdabb talajon építsék újjá, oda, ahol ma is fekszik. Tíz évvel később új lendületet adojt a Transzalaszkai Csővezeték felépítése, amely az északon fekvő Prudhoe-öbölből hozza le azóta is az olajt. Amikor 1989-ben a távozó Exxon tankhajó zátonyra futott, a kiömlött kőolaj elárasztotta az öböl tiszta vizét, felbecsülhetetlen károkat okozva az északi természetben. A mentési munkálatok azonban újabb gazdasági fellendülést hoztak. A fontos kikötőben jelenleg csaknem 4000 lakos él. Lazacok és lazacok Valdez főutcáját bal oldalról erdős hegyoldal, jobbról a Valdez-öböl ködös vize szegélyezi. Amerre elláttunk, mindenhol felhős hegyek magasodtak. Az egymásra merőlegesen futó utcák forgalmasak, mindenütt motelok és hotelok. A városka végén, egy pirosra festett motelban szálltunk meg két éjszakára. Az igazi tömeges lazacvándorlás tanúi szerettünk volna lenni, s megtudtuk, ezt a Valdez-öböl másik felén lehet végignézni. Egy térképet beszerezve el is indultunk oda. Megtaláltuk a Dayville utat, amely átvitt bennünket a Lowe- folyó és a ködös öböl túloldalára. Amint elhaladtunk az egyik olaj- finomító mellett, megpillantottuk a kis patakot, amely az út alatt folyt bele az öbölbe. Apály lévén szembetűnő volt az ezernyi döglött vagy dögledező hal. A sekély vízben az árral szemben úszó lazacok kavarodása és hánykolódása igazolja a lazacok életösztönét. Amerre a szem ellát, mindenhol halak: nagyok, púposak, vörösek vagy szürkés-zöldes árnyalatúak. gleccseres hegyek gyűrűjében. A kikötő fedett végében lazacokat tisztítottak a helyiek, s a munkálatokba a turisták is bekapcsolódhattak. A frissen kihalászott jókora halakat meg lehetett venni. A víz füves partján egy halász halászott. Alig dobta be a horgot a vízbe, már húzta is ki a nagy halat. Leakasztotta, majd visszadobta. A horog is visszakerült a vízbe, újabb röpke perc és egy újabb testes hal. Ezt jó párszor megismételte, a mi figyelmünket azonban izgatott beszéd vonta el. Egy hidacska alatt egy halászó nő épp egy óriási lazacot kapott el, azt próbálta kivonszolni a vízből. Segítségért kiáltott. Közben a ködös csúcsokat eltakarta a szitáló köd, mi pedig betértünk az egyik étterembe vacsorázni. Fókák és sirályok Némelyiknek hiányzott a szeme, vagy vértől vöröslött az oldala, de amelyik képes volt úszni, az mind az árral szemben csapkodott az erdős sziklás domb irányába. Felettük nagy rikácsolás és csapkodás közepette fehér sirályok repkedtek és le-lecsaptak a lazacokra. A döglött halak bűze végigkísért az egész dayville-i úton, amely szorosan az öböl partját követi. Rajta értük el az ún. Solomon Gulch Lazactenyésztőt. Beláthatatlan volt a lazacsereg, és ezernyi sirályt láttunk, meg amerikai sasokat és fókákat. Apály lévén a kis folyam kacskaringós útját döglött lazacok szegélyezték. A kis híd után a folyam nekirugaszkodott a magas, erdős sziklafalnak, és látszólag oda tartottak a lazacok is, a Salamon-tó irányába. Micsoda erőfeszítés, micsoda ösztön! Medvéket nem láttunk. Valdez arca Az aprócska Valdez legérdekesebb része a kikötő környéke. Képzeljünk el egy kékes színű, tükörsima vizű öblöt, nyugvó halászhajókkal, jachtokkal és kisebb motorcsónakokkal. A főutcán színes éttermeket és üzleteket, és mindezt magas Másnap egyenesen a Salamon lazactenyésztőhöz hajtottunk ki ismét, remélve, hogy lencsevégre kapunk néhány halászó medvét. Helyettük dagály fogadott. A megduzzadt öböl vize eltakarta a rengeteg döglött halat, de újabb „halászok” jelentek meg a természet eme forgalmas színpadán. Hogy jobban szemügyre tudjuk venni a környéket, közelebb sétáltunk a magas vízhez, és a kiálló sziklákra állva figyeltük a ficánkoló lazacokat és a felettük rikácsoló sirályokat. A távolban ide-oda úszkáló fekete fókákat láttunk. Kíváncsian nézegettek bennünket, lemerültek, majd a lazacok után iramodtak. Fókák úsztak be az öbölbe, és hajtották maguk előtt a lazacokat. A patak másik oldalán egy vöröses színű leopárdfóka csapkodása vonta magára a figyelmet. Óriási példány volt, és ő is halászott. Az öreg város Medvéket most sem láttunk. Egy helybeli szerint azért nem, mert a lazacívás vége felé jártunk, na meg mivel fent a hegyekben robbantgat- tak. A zaj pedig elkergeti a medvéket. Egy sáros mellékúton kimentünk a régi város területére. Előtte egy halakat feldolgozó üzemet fedeztünk fel. Kis üzletében frissen füstölt és rendkívül ízletes lazacfiléket vettünk ebédre. Fagyasztottak voltak, de az utasítások alapján sikerült vagy félóra alatt a kocsi ablakában a fűtés segítségével ehetővé tenni őket. A régi Valdez település eredeti helyén alig maradt valami. A földrengés és az áttelepülés csaknem teljes volt, ami maradt, azt benőtte a tengeri növényzet. Az egyik tisztáson egy téglafal és kémény maradt, ez volt az egykori halottasház. Emléktáblák jelezték, hogy hol milyen ház állt, illetve honnan vontatták el. A kikötőből is csak néhány oszlop maradt. Az öböl nyugodt vizében itt is lazacok úszkáltak, egy tankhajó és egy halászhajó látszott ki a tengeri ködből. Sáros utakon Késő délután szemerkélő esőben körbekocsikáztuk a környéket. Sáros mellékúton hajtottunk ki a folyó széles partjához, kikerülve egy óriási szemétdombot. A szétszórt holmik között működő bicajokat, teherkocsikat, szerszámokat és bútorokat pillantottunk meg. Egy másik sáros úton az öböl visszahúzódott vizéhez értünk, ahol egy kisebb folyó csörgedezett. Ebben is lazacok voltak, a környező fákon pedig csodaszép amerikai sasok ültek és figyelték a környéket. Volt mire halászniuk. De medvéknek hírük se volt. Harmadik reggelünkön a nap is megmutatta magát. Egy kis készülődés és bevásárlás után ismét a lazactenyésztőhöz mentünk, s egy indián nővel együtt kihalásztunk pár lazacot, ami igazán nem volt nehéz feladat. Csak bele kellett nyúlni a csapkodó tömegbe és megmarkolva kiemelni egyet. Ez volt az utolsó Valdezhez kötődő élményünk. Elindultunk utazásunk további állomásai felé. Méhes Ottó
