Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-12 / 35. szám, csütörtök
110 I Horgász 2015. február • www.ujszo.com ÚJ SZÓ HOBBI I ŕt«» Sokunk kedvence: a dóm lolykó Amióta az eszemet tudom, mindig is a titokzatos halak vonzottak igazán a pecában. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, hiszen a legtöbb hal titokzatos, ám a horgászok tudják, hogy vannak óvatos és nehezen megtalálható fajták, amelyeknek a horogra kerítése külön élvezetet jelent. Közéjük tartozik a domolykó is, amely sok horgász számára maga a titok. kis és közepes folyók (amelyek az ún. pisztráng- és a márnaszintet i alkotják) domináns hala a márna, a paduc és a pisztráng mellett éppen a domolykó, amely mind a húzós, csorgós vízben, mind a kis forgókban ott tanyázik. Míg a kisebb egyedek a csorgók- ban, partközeli langókban kisebb csapatokba verődve korzóznak, a nagyobb, kilós, másfeles példányok az akadók, vízbe dőlt fák, alámosott öblök környékén tobzódnak, míg a kapitális egyedek a legmélyebb vizekben lapulnak. Őket horogra csalni pedig igazi sportteljesítmény. Főleg azért, mert bár borzasztóan falánkak, rendkívül óvatosak. Egy-egy nagy példány becserkészése igazi horgászt próbáló feladat, hiszen már a vízpart megközelítése is kivételes óvatosságot igényel. Nem lehet csak úgy „odacsörtetni" a partra, és ész nélkül dobálni. Ha a domolykó mozgást, vízre vetülő árnyékot lát, azonnal kereket old, és bottal üthetjük a nyomát. Ezért sem keresem soha a nagy domolykókat „látott halként", inkább a tapasztalataimra és a megérzésre hagyatkozom. Kö- lyökhorgászként voltak helyek, amelyeket úgy ismertem, mint a tenyeremet, és nem volt kérdés, hogy sikerül-e egy-két nagyobb domit fognom. Ez a gyakorlat azóta is érvényes, hiszen a halak kedvenc helyei könnyen megjegyezhetők, és ha az ember kellőképpen kiismeri egy-egy fajta szokásait, nyert ügye van. A domolykó természetesen nemcsak a kis folyók gyakori hala, jókora egyedeit megtaláljuk például a Dunában, Ipolyban, Caramban, Vágban, Sajóban vagy a Kis-Dunában is, nem szólva a holtágakról, amelyek egy-egy nagyobb folyóval vannak összeköttetésben. Tulajdonképpen bárhol előfordulhatnak. Hogy mégis a kisebb vizeket kedvelik, az abból is adódik, hogy rendkívül oxigénigényes halak. Ami nem csoda: rendkívül mozgékonyak, gyorsak, ezért sok energiára (és oxigénre) van szükségük, ellentétben a lassúbb, turkáló halakkal. A domolykók köztudottan mindenevők. Elsősorban ragadozók, bekapják az eléjük kerülő halivadékot, kishalat (ezért is eredményes rájuk a pergetés, s ezért akadnak horogra gyakran halszeletes süllózés közben, akárcsak az önök), de megeszik a rákot, gilisztát, vízre pottyanó férgeket, kabócát, bármit. Szó szerint: tücsköt, bogarat. Kevesen tudják, hogy kiváltképp szeretik a gyümölcsöt, és jól foghatók eperrel, szilvával, bármivel, ami az évszaknak megfelelően rendelkezésre áll. Horgászatukra igazi csemegének számít a cseresznye, amely ráadásul szelektív csali, más halféle nemigen kedveli, talán a mohó balint leszámítva, amely szintén nem túl válogatós. Ifjú koromban, amikor még nem volt védett, kiváló csalinak számított a rák, főleg annak a farka, vagy a kis béka. Ha ezt tűztük'a horogra, ha vasvillák potyogtak az égből, akkor is fogtunk domolykót. De hasonlóan eredményes volt a kishalfarok is, amelyet fűzőtűvel raktunk a horogra. A domolykózás módszerét egyébként nem kell túlbonyolítani. Akadnak, akik nagy folyókon is az úszóval történő „so- dortatós" módszert részesítik előnyben. Ez meg is felel a paducok és márnák horgászatára. A domolykó azonban elég ritkán fordul elő ezekkel a halakkal egy helyen. Elég egy közepes (2,40-2,80 m-es) hosszúságú és érzékenységű (10-40 grammos) bot, kis (2500-as) orsó, amelyre 0,18- as, 0,20-as zsinór kerül. A közepes (4-6-8-as), megfelelően öblös egyes horog fölé apró (10-15, maximum 20-30 grammos) csúszóólom kerül, amelytől 40-50 centiméternyire van a horog. Sokan kettes vagy hármas horgot használnak, ez azonban nem indokolt, hiszen a mohó domolykó általában torokra nyeli a csalit, és a sok kampóval csak fölöslegesen kínozzuk, ha például méreten alulinak akarjuk visszaadni a szabadságát, jómagam egyébként kizárólag passzióból szeretek domolykózni, s valamennyi példányt vissza szoktam engedni. Nem csak azért, mert ennek a halnak a gasztronómiai értéke nem igazán ötcsillatos, sokkal inkább azért, mert a legszebb halaink egyike, amely megérdemli a túlélést és a szabadságot. Igazi kapitális egyedeivel elég ritkán találkozunk, ezért ne legyünk mohók. Atavisztikus vonzódásomra jellemző, hogy ha választhatok, ma is inkább a domolykók űzését részesítem előnyben, mondjuk egy tóparti pontyo- zós ücsörgéssel szemben. Kövesdi Károly Hiába, nagy az isten állat- kertje. Sok marhaságról lehet Wtt hallani, de az alábbi verseny WW talán valamennyin túltesz, beleértve a feleségcipelést, a \ mobiltelefon-hajigálást, a teve- ^ ■ birkózást, a sajtgurigatást vagy f- ‘ a csótányfuttatást. Az ausztráliai ÜJS Port Lincolnban ugyanis minden immmmmimmémimmámm év januárjában megrendezik a tonhalhajigálók versenyét. A diszciplína lényege, hogy ki tud szó szerint messzebbre hajítani egy döglött tonhalat. Az eszement versenyen közel százan vesznek részt, négy kategóriában, és a verseny komolyságát jelzi, hogy az egyes kategóriák győztesei ezer ausztrál dollárt nyernek. A tonhalhajítás egyébként leginkább a kalapácsvetéshez hasonlít: a versenyzők a farokuszonyánál fogva markolják meg a halat, aztán a sarkukon pörögve vesznek lendületet a hajításhoz. A viadal a halfesztivál részét alkotja. Mit lehet ehhez hozzátenni? Talán csak annyit, hogy meglehetősen felháborító e szép tengeri halak meg- gyalázása. A szervezők szerencsére észhez tértek, és az állatvédők tiltakozásának engedve változtattak a feltételeken. Sokáig mélyhűtött tonhalat hajigáltak, néhány éve azonban új „sportszert" találtak ki: döglött hal helyett élethű műanyag halat dobálnak. A változásra azért volt szükség, hogy ne pocsékoljanak el tökéletesen jó halakat, másrészt, hogy ne kelljen szagolni a verseny után a halak szétszóródott, rothadásnak induló maradványait. Mert a tonhalak ugyan szívósak és kőkemények, mégis szétszakadnak. Először a farkuk válik le, aztán a hátuszonyuk, majd a szemeik repülnek ki, és szétreped a hasuk, indokolta meg a változtatás lényegét a fő szervező. A műhalak súlybélést kapnak, hogy kellően nehezek legyenek. Azért mi, magyar horgászok és halszerető emberek valószínűleg megmaradunk a horgászat mellett a hal gasztronómiai élvezeténél. El sem tudnám képzelni, hogy a szegedi, bajai vagy mondjuk a vajkai halászléfőző fesztiválon valaki pontyot vagy amurt hajigálna. A felháborodott horgászok valószínűleg megvernék az illetőt. Akkor inkább maradjunk meg a gumicsizma-hajigálás- nál. Kövesdi
