Új Szó, 2015. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-12 / 35. szám, csütörtök

www.ujszo.com KÖZÉPISKOLÁK ■ 2015. FEBRUAR 12. 131 osztályzatokat) és a versenyeken el­ért helyezéseket is. Ha valakit felvé­teli nélkül felvesznek vagy helytáll a felvételi vizsgán, az még nem je­lenti, hogy a középiskola diákja lett. Ahhoz előbb be is kell iratkoznia. A beiratkozás módjáról, helyéről és pontos időpontjáról szóló tájékoz­tatást a gyerek felvételéről szóló ha­tározattal egyszerre postázzák. A be­iratkozásra mindenkinek magával kell vinnie az ún. beiratkozási lapot - ezt az alapiskolában lehet besze­rezni. Minden gyereknek csak egy lapot állítanak ki, ez továbbvihető. A beiratkozási lap abban a középis­kolában marad, ahova a gyerek be­iratkozik. Ha másik intézménybe is felvették, és az illető meggondolja magát, inkább a másik helyen akar tanulni, az első iskolában semmissé nyilvánítják a beiratkozást, kikéri a beiratkozási lapot, leadja a másik iskolában, és ott újból beiratkozik. A felvételi vizsga eredményei csak az adott iskolaévre érvényesek - ha valaki elfelejt beiratkozni, a felvéte­léről szóló döntés érvényét veszíti. Fontos tudnivalók 1 A középiskolai jelentke­zési lapok beszerezhetők ■ abban az alapiskolában, ahova a gyerek jár, de papírbolt­ban is kaphatók. A középiskolák kizárólag az oktatási minisztérium által jóváhagyott formanyomtat­ványt fogadják el. 2 Minden kilencedikes diák legfeljebb két je- ■ lentkezési lapot adhat be két különböző középiskolába vagy ugyanannak az iskolának két különböző szakára. Ez érvényes azokra a szakokra is, melyeknél követelmény a tehetségvizsga, va­lamint azokra az ötödikesekre, akik nyolcosztályos gimnáziumba készülnek. Ha valaki nem felel meg a tehetségvizsgán, jelent- ■ kezhet olyan középis­kolába, ahol nem feltétel a tehet­ségvizsga, sőt ismét 2 jelentkezési lapot adhat le. A kitöltött nyomtat­ványt az alapiskola igaz- ■ gatóságán kell leadni, az alapiskola igazgatója továbbítja a középiskolába - amelyik iskolá­ba tehetségvizsga is feltétel, február 28-ig, a többibe április 20-ig. Ha olyan személy je­lentkezik valamilyen ■ középiskolába, aki már nem jár alapiskolába, a jelentke­zési lapot nem a volt alapiskolá­ja igazgatóságán adja le, hanem közvetlenül a kiválasztott közép­iskolába juttatja el, de az előme­netelről az igazolást az alapiskolá­ból kell beszereznie, vagy ha erre nincs lehetőség, csatolja bizonyít­ványait, illetve azok hitelesített fénymásolatát. 6 A jelentkezési lapon meg kell jelölni, hogy ■ a gyerek mikor akar felvételizni, az első vagy a második terminus felel-e meg neki. 7 Ha valakit nem vettek fel a kiválasztott iskolába az ■ első fordulóban, leadhat még egy jelentkezési lapot, és pró­bálkozhat egy másikban a második fordulóban. 8 Ha valaki komoly okokból (pl. betegség) ■ nem tud elmenni sem az első, sem a második fordulóra, a középiskola igazgatója pótter­minust ad, és az illető legkésőbb augusztus utolsó hetében felvéte­lizhet. A szülőnek a távolmara­dás okáról legkésőbb a felvételi napján tájékoztatnia kell a kö­zépiskolát, az igazgató ilyenkor fenntart egy helyet az első évfo­lyamban. 9 Az igazgatónak a fel­vételi vizsgától számí- ■ tott 3 munkanapon belül döntenie kell arról, hogy a jelentkezőt felvették-e. Az iskola hirdetőtábláján jól látható helyen nyilvánosságra hozzák a jelentke­zők névsorát az eredménnyel (a szerzett pontszámmal) együtt, amiből mindenki számára egyér­telművé kell válnia, kit vettek fel és kit nem. VI Ha valakit nem I vesznek fel állami I ■ középiskolába, a döntés ellen az elutasító határozat átvételétől számított 5 napon belül lehet fellebbezni. Egyházi és ma­gániskolába 15 napon belül lehet fellebbezni. Kérésre az iskolaigaz­gató lehetővé teszi, hogy a jelentke­ző, a szülő vagy a felvételire felké­szítő pedagógus megtekinthesse a gyerek felvételi írásbelijét vagy más jellegű munkáját. » A felvételi tantárgyak az iskolák típusa és a tanulmányi szakok szerint a 2015/2016-os tanévben Tanulmányi[szak | Felvételi tantárgyak GIMNÁZIUMOK _________________ Gim názium MNy/SzNy M Kétnyelvű qimnázium tehetséqvizsqa Sportqimnázium tehetséqvizsqa Középfokú német nyelvvizsgával véqződő osztályok SzNy M NNy SZAKKÖZÉPISKOLÁK* Bányászat, qeolóqia, qeotechnika SzNy M Kohászat SzNy M Gépészet és fémfeldolqozó ipar SzNy M Elektrotechnika SzNy M Szilikátok műszaki kémiája SzNy M Műszaki és alkalmazott kémia SzNy M Élelmiszeripar SzNy M Ruházati és textilipar SzNy M Bőrfeldolqozás és dpőqyártás SzNy M zq Fafeldolqozás SzNy M Nyomdaipar és sajtó SzNy M Építészet, térképészet, qeodézia SzNy M Közlekedés, posta és távközlés SzNy __ M Speciális műszaki szakok SzNy M Környezetvédelem SzNy K, Bio Mezőgazdaság, erdészet, vidékfejlesztés SzNy Bio Állattudományi szakok SzNy Bio Közgazdaságtan, kereskedelem és szoláltatások SzNy M Bilinqvális kereskedelmi akadémia tehetséqvizsqa Hotelakadémia SzNy ANy, FNy, NNy, ONy Tudományos információk, publicisztika és könyvtár szak SzNy M Tanítóképző SzNy Bio Óvónő- és nevelőképző tehetséqvizsqa Szabadidő-animátor SzNy T Művészet és iparművészeti alkotás tehetséqvizsqa 1 KONZERVATÓRIUMOK j Művészet és iparművészeti alkotás Rövidítések: MNy - magyar nyelv, SzNy - szlovák nyelv, M - matematika, NNy - német nyelv, ANy - angol nyelv, FNy - francia nyelv, ONy - orosz nyelv, K - kémia, Bio - biológia, T - történelem * ha az iskola tanítási nyelve magyar, akkor a szlovák nyelv és irodalom helyett magyar nyelv és irodalomból kell felvételizni • Forrás: oktatási minisztérium lások a gimnáziumban folytathassák tanulmányaikat, az érettségi után pedig sikeresen felvételizzenek a hazai és külföldi egyetemekre. Iskolánkban több mint 30 szakkör működik! A diákok vője a Jókai Napoknak és az Egressy Béni Színjátszó^ Fesztiválnak. Több mint 40 éve hazai szlovák és magyar viszonylatban egyaránt az élvonalba tartozik a Csen­gettyű Gyermekkórus és kishúga, az 1989 óta működő Leánykar, melyek a Kicsinyek Kórusával kiegészülve (2013-as alapítású) a 2013-as Csengő Énekszón egyedü­li énekkarokként képviselték az Ipolyságtól keletre élő felvidéki magyarságot. Partneriskoláink közé tartozik a sárospataki Árpád Ve­zér Gimnázium és a Református Kollégium, valamint a Szepsi Csombor Márton Gimnázium, Szakképző és Álta­lános Iskola Szikszóról. Együttműködünk a római kato­likus és a református egyházzal. Rendszeressé váltak az adventi áhítatok, az év eleji és év végi közös imák, adventi istentiszteletek és a nyári egyházi táborok. A 2013/14-es tanévben egy újdonságot vezettünk be a projekt napok keretében. Október végén tartottuk az első, MáraiFeszt elnevezésű iskolanépszerűsítő progra­munkat, mely a reneszánsz jegyében telt. Tanáraink és diákjaink „átöltöztették" áz egész iskolát, és a pincétől a padlásig minden és mindenki a reneszánsz korban élt. Ez a rendezvény 15 környező magyar alapiskolából vonzotta be hozzánk a kilencedikeseket, szüleiket és tanáraikat. Az új rendezvény mellett egy új tantárgyat is létrehoz­tunk: British/American Studies néven. A 2014/15-ös tanévben már jónéhány sikeres akciót tud­hatunk magunk mögött. A teljesség igénye nélkül ezek a következők voltak: f Próbáld ki a Márait! - interaktív foglalkozásokra hív­tuk a környék magyar tanítási nyelvű alapiskoláinak végzőseit. *.... Ilyenkor decemberben.... címmel összesen 8 alka­lommal adtuk elő a Csengettyű Kórus és a KGSzT közős adventi műsorát itthon, Magyarországon és 4 környék­beli magyar alapiskolában. #’ Az idén folytatjuk a levelező felvételi előkészítőnket, melynek kicsúcsosodása a felvételi vizsgákat megelőző intenzív gyakorlónap lesz. Nevelői munkánk aktív partnerei: a Szülői Szövetség és a Hunfalvy János Polgári Társulás. Márai Sándor szelle­mi hagyatékához híven a polgári értékrendet képvisel­jük, ötvözve a kassai tudományos és kulturális élet lehe­tőségeivel. /'■'N lovákia második legnagyobb városának, / Kassának számos ismert személyisége kö- Kj Í—J zül Márai Sándor nevét viseli az egyetlen magyar tanítási nyelvű gimnázium és alapiskola. Márai Sándor nevét 2000-ben vette fel a ma már 65. életévét ta­posó iskolánk. A Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola falai közt jelenleg 18 osztályban 343 diák tanul. 2006 szeptemberében indult a szlovákiai magyar nyelvű gimnáziumi oktatásban egyedülálló első művé­szeti osztály. A hagyományos gimnáziumi tantárgyak mellett rajzot, grafikát, festészetet, szobrászatot, kerá­miát, intermédiát, zeneelméletet és művészettörténetet is tanulhatnak a diákok. A művészeti oktatás célja fel­készíteni a képzőművészet és vizuális tantárgyak iránt fogékony diákjainkat az építészeti, képzőművészeti, forma- és iparművészeti, reklámgrafikai és más humán vagy technikai jellegű egyetemekre. A természettudományi tantárgyak magas színvonalú oktatását a jól felszerelt szaktantermek és laboratóriu­mok segítik. A reáltantárgyakon belül lehetőség nyílik az optika, a geológia, az anatómia, az ábrázoló geomet­ria és a számítógépes grafika oktatására is. Csurkó Éva igazgatónő vezetésével az iskola pedagógusai mindent megtesznek azért, hogy a legügyesebb végzős alapisko­külföldi tanulmányi és osztálykirándulásokon, valamint nemzetközi projektekben vehetnek részt. Biztosított számukra a bentlakás a város kollégiumaiban, és ösz­töndíjban is részesülhetnek. Intenzív külföldi nyelvtanfo­lyamokat, és egyéb tanfolyamokat szervezünk iskolánk tanulói számára. A Diákönkormányzattal együtt élményekben gazdag diákéletet biztosítunk. Fiataljaink az általuk kiadott is­kolaújságban mondhatják el a világról alkotott vélemé­nyüket. Immár 14 éve szervezői vagyunk a Szép Magyar Beszéd nyelvhasználati verseny országos fordulójának, és 14 éve a Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei fordulójának. Szerveztünk már Felvidéki Magyar Mate­matika Versenyt, sőt házigazdái voltunk a Nemzetközi Magyar Matematika Versenynek is. A máraisok rendszeres résztvevői a tantárgyi versenyek­nek és olimpiáknak, valamint a sportversenyeknek. A múlt tanévben Járási szinten 45, regionális szinten 41, az országos fordulókon pedig 52 díjazottunk volt. A Kassai Gimnazisták Színjátszó Társulata (KGSzT) 1996 óta működik iskolánkban. Rendszeres résztve­MP150011

Next

/
Oldalképek
Tartalom