Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-31 / 25. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2015. JANUAR 31. INTERJÚ 17 „Irányító alkat vagyok. Arról nem is beszélve, hogy a saját bőrömön volt már alkalmam jó néhány éven keresztül megtapasztalni, hogy mi az, ami nem jó egy társulatnak.” (Fotók: a szerző és a művész albumából) Nem tudnám elviselni, hogy csak az íróasztal mögött ülök Már több mint 18 éve Nemcsák Károly a magyar színészválogatott csapatkapitánya és ügyintézője T öbb mint tíz éven keresztül heti rendszerességgel találkozhattunk a televízió képernyőjén az akkor még szárnyait bontogató színésszel, Nemcsák Károllyal. A népszerűséget Vágási Feri hozta meg számára. Ma a budapesti József Attila Színház igazgatója, aki szabadidejében szívesen kapcsolódik ki szentendrei otthonának kertjében, és van egy másik hobbija is: a labdarúgás. A sportot nagyon komolyan veszi, már több mint 18 éve ő a színészválogatott csapatkapitánya és ügyintézője is. Az évek múlásával mennyire tudott kilépni a népszerű televíziós sorozat, a Szomszédok Vágási Ferijének alakjából? Ügy gondolom, büszke lehetek arra, hogy ebben a sorozatban szerepet kaptam. 1987 májusában indult és 1999 végéig volt látható. Ha jól tudom, 331 rész készült belőle, és lényegében csaknem valamennyiben szerepeltem. Ami külön jó ebben, hogy gyakran ismétli a közszolgálati televízió. Hatalmas ismertséget adott az embernek, és még mai napig is van, aki ennek a karakternek köszönhetően egyszerűen csak Vágási Ferinek hív. Természetesen emiatt nem lehet megharagudni senkire, mert az a karakter is én voltam, élvezettel alakítottam. Ezzel kapcsolatban van egy érdekes történetem is, és a riporteri fel nem készültséget tükrözi. Megszólalt a telefonom, és az egyik televízió munkatársa beszélgetni szeretett volna velem a gyermekkoromról, amelyet a Fóti Gyermekvárosban töltöttem. Azt hittem, nem jól hallok... Valójában hol nőtt fel, hová kötik a gyermekévek? Mocsolyástelepen, amely Borsod megyében, a Bükk hegység szomszédságában található. Külön érdekessége a pici falunak, hogy lakói a Felvidékről települtek át, nagyjából 1850 környékén. Ha jól emlékszem, egészen pontosan Kassa Még ma is vannak olyanok, akik Vágási Ferinek hívják környékéről érkeztek az emberek. Nagyszüleim elmondása szerint a falu lakossága fakitermeléssel és erdőgazdálkodással kereste a kenyérrevalóját. Emlékeim szerint Mocsolyástelepen két ember kivételével mindenki az erdőben dolgozott. Az egyik az édesapám, aki kőműves volt, de télen ő is beállt favágónak. Apám mesélte, hogy akkora volt abban az időben az erdő, hogy leért egészen Mezőkövesdig, ami huszonhat kilométer. Szerintem minden gyerek álma ilyen helyen élni. Meglehet, mert valóban mesébe illő környezetben éltünk. Olyan volt, mintha a múltban éltem volna, annyira el voltunk zárva az élettől. „Világutazásnak” számított, ha elmentünk a közeli Miskolcra, de ez sem volt azért annyira egyszerű. Négy kilométert kellett előtte gyalogolni a Kis- győrből induló menetrend szerinti busz megállójáig. A Szomszédok sorozat egy panelház lakóinak életéről, mindennapjairól szólt. Lakott már panelházban? Soha! Mint mondtam, vidéken születtem és éltem is, jelenleg Szentendrén lakom egy családi házban. Vidékről tanulmányaim miatt költöztem aránylag fiatalon Budapestre, és a fővárost nagyon megszerettem. De számomra, a vidék mindig is vidék marad. Általános iskolai éveit hol töltötte? Kis falumban, az osztadan iskolában. Mindenki közösen tanult, értem ezen az alsós és felsős gyerekeket. Olyan is előfordult, hogy egy osztályba csak egy tanuló járt. Imádnivaló pedagógus házaspár tanított minket, Kugler Rezső tanár úr és felesége, Dórika tanító néni. Mindenkinek mindenben segítettek. Nem tudtam meg a mai napig sem, mi volt az oka annak, hogy az egyetemet végzett házaspár, amelynek hét gyermeke volt, a „világ végén” vállalt munkát. Ami nagyon megmaradt bennem, az az, hogy a tanító néni színházi rendező szeretett volna lenni. Milyen gyerek volt? Adagos, bár falun talán egészen más volt a mérce. Mindenben és mindig igyekeztem segíteni a szüleimnek, és ezzel valamennyi kis barátom így volt. Akkoriban nem volt divat a rosszalkodás. Rengeteget jártuk az erdőt, figyeltük a vadat, tanulmányoztuk a természetet. Megtanultuk szeretni, becsülni a növényeket. Imádtunk fára mászni, mentünk a legelőre harmatgombáért, és télen is szedtük a kiszáradt fatörzseken a fagombát. Az érettségit követően, amikor nem vettek fel rögtön a főiskolára, odahaza dolgoztam az erdészetben mint raktáros. A harmadik nekifutásra aztán sikerült a felvételi, és kezdhettem azt csinálni, amit mindig is szerettem volna, a színészetet. Fiatal színészként megtiszteltetés lehetett önnek, hogy igazán nagy színészekkel játszhatott együtt a televíziós sorozatban. Ez valóban így volt, és a felvételek első időszakában attól féltem, hogy csak álmodom. A legnagyobb fájdalmam ugyanakkor ebben az, hogy többen már nem lehetnek közöttünk, mint például az általam is imádott Komlós Jucika (Lenke néni), Zenthe Ferenc (Taki bácsi), Máriáss József (közös képviselő), Raksányi Gellért (Kutya úr), Palócz László (Sümeghy Oszkár operaénekes). Ők valóban a sorozat meghatározó egyéniségei voltak, és a nézők is imádták őket. Igaz barátságok kötődtek, és egy jó kollektíva alakult ki. Ezeknek a színészóriásoknak az árnyékában is élmény volt lenni. Minket, akkori fiatalokat pedig a nagyok megtanítottak az alázatra és a filmezésre. Csodálatos korszaka volt az életemnek. Jelenleg a József Attila Színház igazgatója. A színpadra is felmegy? Lényegében ez természetes. Nem tudnám elviselni, hogy csak az íróasztal mögött ülök, az igazgatóságot nem is vállaltam volna. Több darabban is játszom, ami számomra kikapcsolódás. Több egykori színész színigazgató is lett. Ön például miért? Irányító alkat vagyok. Arról nem is beszélve, hogy a saját bőrömön volt már alkalmam jó néhány éven keresztül megtapasztalni, hogy mi az, ami nem jó egy társulatnak és egy színésznek. Ezeket a problémákat igyekszem, remélem jól, megoldani, és a közönségünk érdekeiben is eljárni, mert mi a publikumért vagyunk, és nem fordítva. Ez a színház 2011-ben, amikor idekerültem, végveszélyben volt, és az eltelt idő alatt nagyon sokat változott. Erre elég egy példa: folyamatosan telt házas előadásaink vannak. Szabadideje marad-e a rengeteg munkája mellett? Ha nem is sok, de azért marad. Hetente vannak visszatérő elfoglaltságaim. Nem is tudom, már mióta, kedden és csütörtökön a napot a focipályán kezdem, ahol a színészválogatottal tartjuk az edzéseket. Kimondani is sok, tizennyolcadik éve én vagyok a csapatkapitány, és intézem a csapat körüli adminisztrációs dolgokat, utazásokat, mérkőzéseket is. Hihetetlen sok gőzt ki tud magából engedni az ember a fociban. Különösen értékesek számomra a hétvégék, de csak akkor, ha éppen nem játszom, és otthon lehetek. Hatalmas kertünk van, és én vagyok a kertész. Füvet vágok, rózsát metszek, fát ültetek, vagyis a kert az enyém. Kérem, ne ítéljenek el a kedves olvasók, de ilyenkor egy finom pálinkával kezdem a napot, és ami a lényeg, hogy a család is végre együtt van. Ez mindennél jobb. Albert József
