Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-03 / 2. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JANUÁR 3. Sport 25 Holnap kezdődik a 37. Dakar-rali, amelyen két szlovák motoros, Jakeš és Svitko is indul Coma ötödször nyerhet Štefan Svitko bizakodva várja a Dakar-ralit (SITA-felvétel) Nem hosszabbít Gerrard nyáron távozik a Liverpooltól London. Nem hosszabbítja meg szerződését, és az idény végén elhagyja az FC Liverpoolt a csapatkapitány Steven Gerrard, aki 2000-től 114 válogatott meccsen 21 gólt szerzett, az angol bajnoki élvonalban szereplő klubcsapatában pedig az elmúlt 16 idényben 695 mérkőzésen 180-szor volt eredményes. Távozását tegnap személyesen jelentette be a 34 esztendős középpályás, aki sietett leszögezni, hogy bárhová szerződjék is, sosem fog a Liverpool ellenjátszani. A BBC és a Sky Sports tudni véli, hogy Gerrard az Egyesült Államokban, az ottani bajnokságban (MLS) folytatja pályafutását, ő maga azonban nem beszélt leendő együtteséről. Majdani elmenetelének mostani bejelentését pedig azért tartotta fontosnak, hogy - megfogalmazása szerint - a jövőjével kapcsolatos találgatások ne zavarják össze sem menedzserét, sem csapattársait. Gerrard 2003 óta csapatkapitánya a Liverpoolnak. Nyert Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, FA-kupát és Ligakupát, bajnoki címet azonban nem. (MTI) Visszatér a Bayernhez Hoenesst nappalra kiengedik München. Tegnap, hét hónappal börtönbüntetésének megkezdése után nappalra visszakapta szabadságát Üli Hoeness, a Bayem München volt elnöke, és várhatóan ismét a bajor labdarúgóklubnál fog dolgozni. A bajorországi igazságügyi minisztérium közlése szerint Hoeness napközben elhagyhatja a büntetés-végrehajtási intézményt, és csak az éjszakákat kell ismét rács mögött töltenie. Kari Hopfer, a Bayem München elnöke azt mondta, alkalmazotti szerződést kötnek Hoeness-szel - ezt ő maga is így kívánta -, s hivatalosan a junior csapat vezetését fogja segíteni. Hoeness karácsonykor és szilveszterkor már szabadságot kapott, akkor éjszakára sem keilett visszatérnie a börtönbe. Korábban néhány alkalommal már kiengedték napközben. A mostani intézkedés azt is jelenti, hogy a hatóságok a büntetésének a felét felfüggesztettre változtathatják, és ha ez megtörténik, Hoeness jövő év elején újra szabad lehet. A 63. születésnapját hétfőn ünneplő Üli Hoeness június 2-án kezdte meg börtönbüntetésének letöltését, miután márciusban három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Hétrendbeli, összesen 28,5 millió euró értékre elkövetett adócsalásban marasztalták el, mert nem fizette be az egy titkos svájci számlán keresztül lebonyolított tőzsdei és devizapiaci ügyeletekből származó nyereség utáni közterheket. (MTI) Holnap Buenos Airesben megkezdődik a 37. Dakar-rali. A 9295 km hosszú, január tizenhetedikéig tartó viadalon két szlovák motoros, Štefan Svitko és Ivan Jakeš is indul. Az előbbi hatodszor, az utóbbi nyolcadszor vág neki a sivatagi versenynek. TASR-JELENTÉS Az eddigi legjobb szlovák eredménynek Ivan Jakeš 2013-as negyedik helyezése számít. Egy évvel korábban Štefan Svitko ötödikként ért célba. Svitko most új motorral, egy KTM 450-essel indul, amely a tavalyihoz képest 10 kilóval könnyebb és jobban irányítható. „Szeretném megjavítani az eddigi legjobb eredményemet, óriási bravúrnak számítana, ha az összetettben dobogón végeznék. De rendkívül erős a mezőny, sok függ a szerencsétől is. Bízom benne, hogy megúszom nagyobb bukás nélkül, és sikerül célba érnem” - mondta az elutazás előtt Štefan Svitko, aki tizennyolcas rajtszámmal képviseli a Slovnaft csapatot az Argentínán, Chilén és Bolívián keresztül vezető ralin. A tavalyi viadalt tizenegyedikként záró Jakeš szintén a KTM 450-es motorral áll rajthoz, a rutinos versenyző szerint ez lesz az utóbbi évek legnehezebb Dakar-ralija. „Nagyon elégedett leszek, ha bekerülök az első tízbe. Nem szabad eltévednem a sivatagban, és sokkal kevesebb hibát kell elkövetnem, mint egy éve” - szögezte le Ivan Jakeš. A motorosok között a spanyol Marc Coma a címvédő, aki ötödik győzelmére hajt, korábban 2006-ban, 2009-ben, 2011-ben és 2014-ben diadalmaskodott. Coma mellett honfitársa, a tavalyi második Jordi Viladoms, valamint a 2013-as győztes francia Cyril Despres tartozik a legnagyobb eséíyesekközé. A kamionosok között egy éve az orosz Andrej Karginov diadalmaskodott a holland Gerard de Rooy előtt. A quadok mezőnyében tavaly a chilei Ignacio Casale győzött, az autósoknál a spanyol Nani Roma bizonyult a legjobbnak. Ä holnapi első szakaszon Buenos Aires és Villa Carlos Paz között 175 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA. 37. forduló - vasárnap, 16.30: Zvolen-B. Bystrica; 17.00: Poprad-Nitra, Ko- šice-Trenčín, Martin-Piešfany; 17.30: Žilina-Skalica. U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, Toronto, Montreal - vasárnap, 22.00, hétfő 2.00: elődöntők. ■ Kosárlabda EUROVIA S8L (lérfiextrallga), 23. forduló - szombat, 18.00: Komárno-Karlovka Bratislava, Levickí Patrioti-Spišská Nová Ves, Inter Bratislava-Nitra, Svit-Handlová, Prievidza-Banská Bystrica. ■ Síugrás NÉGYSÁNVERSENY - vasárnap, 14.00: 3. viadal. Innsbruck. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, 20. forduló: Tottenham-Chelsea 5:3, g.: Kane (30., 52.), Rose (44.), Townsend (45.), Chadli (78.), ill. Costa (18.), Hazard (61.), Terry (87.). ■ Jégkorong NHL: Washington-Chicago 3:2, Hossa (Ch) - 0+1, a szabad téren rendezett meccset 42 832 néző látta; Vancouver-Los Angeles 2:3. ■ Kosárlabda NBA: Chicago-Denver 106:101, Minnesota-Sacra- mento 107:110. ■ Tenisz ABU-DZABI FÉRFITORNA, elődöntő: Djokovics (szerb, 1.)-Wawrinka (svájci, 3.) 6:1, 6:2; Murray (brit, 4.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:2,6:0. ■ Sportfogadás EUR0MILLIÚK, 1. játékhét (péntek): 6,10,14.15, 20,23,30; pótszám: 5. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1436,30 euró (2 nyertes); 4. díj:670,20 euró (5); 5. díj: 79,70 euró (48); 6. díj: 20,10 euró (190); 7. díj: 10,70 euró (578); 8. díj: 6,60 euró (2519); 9. díj: 4,10 euró (3098) 10. díj: 2,80 euró (8450). KENŐ: 2,3,4,9,18,21,23,33,34,40,41,42,45,47, 50,53,57,59,64,65. Kenő Plusz-szám: 9. KENŐ JOKER: 108112. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (17), 5. díj: 2,50 euró (153); 6. díj: 0,50 euró (1516). A magyar T0TÚ 1. heti első fordulójának helyes tipposzlopa a következő: X, X, 1, X, 1, X, X, 1, X, 1,1, 2,1 -1. NYEREMÉNYEK -telitalálatos, 13 és 12 talá- latos szelvény nem volt. A11 találatosokra 52 470, a 10 találatosokra 14 490 forintot fizetnek. GÓLT0TĎ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A4 találatos 120100 forintot ér. SPORT A TÉVÉBEN Szombat 10.30 - EUROSPORT: Sífutás, Világkupa, Oberstdorf, női 3 km-es szabadstílusú verseny 11.45 - EUROSPORT: Északi összetett, Világkupa, Scho- nach, síugrás 12.00 - EUROSPORT 2: Szánkó, Világkupa, Königsee, nők, 1. futam 12.30 - EUROSPORT: Sífutás, Világkupa, Oberstdorf, férfi 4 km-es szabadstüusú verseny 13.15 - EUROSPORT 2: Szánkó, Világkupa, Königsee, nők, 2. futam 13.45 - EUROSPORT: Síugrás, Négysáncverseny, Innsbruck, selejtező 14.00 - DIGISPORT1: Tenisz ATP-toma, Mubadala, a harmadikhelyért 14.45 - EUROSPORT 2: Szánkó, Világkupa, Königsee, kettes, 1. futam 14.55 - SPORT M: Lóverseny 15.15 - EUROSPORT: Északi összetett, Világkupa, Scho- nach, sífutás 15.30 - EUROSPORT 2: Darts-vb, Lakeside 15.45 - EUROSPORT: Szánkó, Világkupa, Königsee, kettes, 2. futam 16.00-DIGISPORT 1: Tenisz ATP-toma, Mubadala, döntő 16.00 - NOVA SPORT, SPORT 1 (magyar): Tranme- re Rovers-Swansea City labdarúgó FA-kupa-mérkőzés 3. forduló 16.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): Atlético Madrid-Le- vante spanyol bajnoki futballmérkőzés 18.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): FC Sevilla-Celta Vigo spanyol bajnoki futballmérkőzés 18.05 - NOVA SPORT: West Bromwich Albion- Gateshead FC labdarúgó FA- kupa-mérkőzés, 3. forduló (felvételről) 20.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): Elche-Villarreal spanyol bajnoki futballmérkőzés 20.15 - SPORT 1 (cseh, magyar): Darts-vb, London, elődöntő 20.30 - ČT SPORT: A 2014-es labdarúgó-világbajnokság (összefoglaló) 21.00 - SPORT M: Aleksandrovac-Szolnoki Olaj férfikosárlabda Adria-liga- mérkőzés 22.05 - NOVA SPORT: Los Angeles Kings-Nashville Predators jégkorong NHL-mérkőzés 22.30 - SPORT 2 (cseh, magyar): Carolina Panthers- Arizona Cardinals amerikai- futball-mérkőzés (NFL) 1.05 (vasárnap) - NOVA SPORT: Pittsburgh PenguinsMontreal Canadiens NHL- mérkőzés 2.00 (vasárnap) - SPORT 2 (magyar): Pittsburgh Steelers-Baltimore Ravens amerikaifutball-mérkőzés (NFL) 3.00 (vasárnap) - DIGISPORT 1 (szlovák, magyar): Kanada-Csehország tenisz Hopman-kupa-mérkőzés Vasárnap 4.00 - DIGISPORT 2 (magyar): Brisbane-i női tenisztorna 9.45 - EUROSPORT: Alpesi sí, Világkupa, Zágráb, női műlesiklás, 1. futam 9.45 - EUROSPORT 2: Északi összetett, Világkupa, Scho- nach, síugrás 10.30 - DIGISPORT 1 (magyar): Ausztrália-Lengyelor- szág tenisz Hopman-kupa- mérkőzés 10.45 - EUROSPORT 2: Szánkó, Világkupa, Königsee, férfiak, 1. futam 11.00 - EUROSPORT: Sífutás, Világkupa, Oberstdorf, női, üldözéses verseny 12.00 - EUROSPORT: Sífutás, Világkupa, Oberstdorf, férfi üldözéses verseny 12.45 - EUROSPORT 2: Északi összetett, Világkupa, Schonach, sífutás 13.00 - EUROSPORT: Alpesi sí, Vüágkupa, Zágráb, női műlesiklás, 2. futam 13.45 - ČT SPORT, EUROSPORT: Síugrás, Négysáncverseny, Innsbruck 14.00 - NOVA SPORT, SPORT 2 (magyar): Dover Athletic-Crystal Palace labdarúgó FA-kupa-mérkőzés, 3. forduló 13.45 - EUROSPORT 2: Szánkó, Világkupa, Königsee, férfiak, 2. futam 14.00 - SPORTKLUB: Herba- life Gran Canaria-Baloncesto Sevilla spanyol bajnoki férfi- kosárlabda-mérkőzés 14.30 - EUROSPORT 2: Szánkó, Világkupa, Königsee 14.55 - SPORT M: Lóverseny 15.30 - SPORT 2 (cseh), EUROSPORT 2: Darts-világbaj- nokság, Lakeside 16.00 - NOVA SPORT: Manchester City-Sheffield Wednesday labdarúgó FA-kupa- mérkőzés, 3. forduló 16.30-STV2: Zvolen-Banská Bystrica bajnoki hokimeccs 16.30 - SPORT 2 (magyar): Yeovil Town-Manchester United labdarúgó FA-kupa-mér- kőzés, 3. forduló 16.55 - DIGISPORT 1 (magyar): Debrecen-ASC Corona Brasov jégkorong Mol Ligamérkőzés 17.00 - DIGISPORT 3, ČT SPORT: Brno-Plzeň cseh bajnoki j égkorongmérkőzés 17.00 - SPORT 2 (cseh), SPORT 1 (magyar): Valencia-Real Madrid spanyol bajnoki futballmérkőzés 18.00 - SPORTKLUB: Bilbao Basket-FC Barcelona spanyol bajnoki férfí-kosárlabdamér- kőzés 18.30 - NOVA SPORT: Arsenal-Hull City labdarúgó FA-kupa-mérkőzés, 3. forduló 18.40 - EUROSPORT: Dakar- rali 18.45 - EUROSPORT: Darts- világbajnokság, Frimley Green 19.00 - SPORT 2 (magyar): Indianapolis Colts-Cincinnati Bengals amerikaifutball-mérkőzés (NFL) 19.25 - DIGISPORT 1 (cseh, magyar): Újpest-Csíkszereda jégkorong Mól Liga-mérkőzés 21.00 - SPORT 1 (magyar): Real Sociedad San Sebas- tian-FC Barcelona spanyol bajnoki futballmérkőzés 21.00 - SPORT M: Darts-vi- lágbajnokság, London, döntő 21.05 - NOVA SPORT: Washington Capitals-Florida Panthers jégkorong NHL- mérkőzés 22.00 - ČT SPORT: U20-as jégkorong-világbajnokság, elődöntő 22.30 - SPORT 2 (cseh, magyar): Dallas Cowboys-Detroit Lions amerikaifutball- mérkőzés (NFL)