Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-22 / 17. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JANUÁR 22. Vélemény és háttér 7 Számos helyen a magyar szülők a szlovák iskolába „menekítik" gyerekeiket Roma-magyar tabuk A magyar iskolák tanulóinak kb. harmada roma származású. Nélkülük több tucat iskolát már rég bezártak volna. Tudatosítjuk ezt? Tudunk mit kezdeni a roma gyerekekkel? MÓZES SZABOLCS A szlovákiai magyar oktatásügy egyik tabutémája a romakérdés. Hivatalosan senki sem kutatja, hogy a magyar intézményekben mekkora a cigány gyerekek aránya, ám nem hivatalosan mindenki tudja: cirka a harmada. Többségük pedig halmozottan hátrányos helyzetű családból érkezik, így a romák által nagyobb arányban látogatott osztályokban nem etnikai jellegű problémák merülnek fel, hanem súlyos szocializációs gondok. Ezeket az iskolák nagy része nem tudják szakszerűen kezelni - ezen nem is kell csodálkozni, sem módszertani támogatást, sem pluszforrásokat nemkapnakhozzá. Nem csoda, hogy kevesen beszélnek a témáról, ugyanis kellemetlen kérdések sorát nyitná meg. Az egyik, hogy jó-e, hogy „jönnek” a romák vagy sem? Nyílt titok, hogy Gömörben és Nógrádban számos iskolában alig találni „fehér gyereket”, több kelet-szlovákiai intézményében is jelentős az arányuk - ha nem lennének a roma tanulók, több tucatnyi faluban (mennyiben? - ezt sem tudjuk) már évekkel ezelőtt bezárhatták volna az iskolát. Azt pedig nem kell kétszer mondani, mennyire fontos egy település számára, hogy legyen oktatási intézménye. Hogy legyen intézménye. A szociálisan hátrányos környezetből érkező diákok megjelenésének- mely korábban nem volt természetes, sok helyen a magyarországi beiratkozási támogatások eredményeként fordult meg a korábbi trend - ugyanakkor, mondjuk ki őszintén, nem csak pozitívumai vannak. Számos helyen a magyar szülők a szlovák iskolába „menekítik” gyermekeiket. Álszent módon mondhatnánk azt, hogy rasszisták, a valóság viszont egyszerűbb és érthetőbb: attól tartanak, hogy gyerekeik az adott közegben nem tudnának jó eredményeket elérni. És ez javarészt jogos félelem: ott, ahol 30 gyerekből 20 többször megbukik és be sem fejezi az alapiskolát, elég nagy merészség azt várni, hogy a többiek kimagasló teljesítményt nyújtanak. A szülők, érthető okokból nem kívánják gyermekeik jövőjét a szociálisan hátrányos régetek koncepciótlan felzárkóztatásának oltárán feláldozni. A sajátos felvidéki magyar romakérdés már a népszámlálási adatok közzététele után lezajlott vitákban megjelent, igaz, akkor is csak szőrmentén. Pedig a honi magyarság egyre nagyobb arányát teszik ki a cigány származásúak, közösségünk számára így kulcsfontosságú az integrálásuk. Nélkülük lényegesen kevesebben lennénk - a kisebbségi jogok érvényesítésénél a mennyiségi mutatók is fontosak -, s mint említettük, iskolákat zárhatnánk be. Ugyanakkor a multikulti han- dabanda sem segít a kérdés megoldásában, ahhoz, hogy a téma egyáltalán terítékre kerüljön, őszintén ki kell mondani azokat az aggályokat, amelyeket a politikai korrektségnek csúfolt tabusítás túlburjánzása miatt az elmúlt két évtizedben magukba temettek az emberek - mindkét oldalon.- És most Kovács tanárnő mondja el, mit tudott meg a szexuális felvilágosítás órán a 8. b-ben. (Peter Gossóny rajza) A brutális női körülmetélés becslések szerint félmillió nőt érint - Európában! Kulturális különbségek, kulturális határok FELEDY BOTOND Ha a női nemi szervek megcsonkításáról olvasunk, mindenkinek távoli országok jutnak eszébe, ahol középkori boszorkányok és vajákos asszonyok kínozzák a női körülmetélésnek is hívott beavatkozással a pubertásba érő kislányokat. Legsúlyosabb formájában gyakorlatilag összevarrják a nemi szerv nyílását. A „körülmetélés” mint kifejezés így igazából bagatellizálja a valóságot. Egykori célja is már az volt, hogy korlátozzák a női szexualitást, hogy afelett befolyást gyakoroljon a család, a közösség. Megkésve ugyan, de 2012- ben az ENSZ is emberiesség elleni bűncselekménynek nyilvánította ezt a kegyetlen praktikát. Ennek ellenére a nyugat-európai (!) muszlim bevándorló közösségekben is tovább él. Ma Európában a friss statisztikák szerint félmillió nőt érint ez a brutális beavatkozás. Ha azt vesszük, hogy átlag 4-5 fős családban élnek, akkor rögtön 2-3 milliós tömegről van szó, s e családokban a radikális vallási gondolatok simán felülírják az európai hagyományokat, a legalapvetőbb jogokat. Még Németországban is a bíróságig jutó vita zajlott a fiúk körülmetéléséről (ami össze sem hasonlítható súlyosságában a nőivel), hogy vajon a szülő vallásgyakorlásának a joga, hogy fiatalkorú gyerekén életre szóló beavatkozást hajtasson végre, vagy a gyerek későbbi - felnőttkori - döntése lehet-e az, hogy mit tesz a maga nemi szervével. Egyiptomban a nők túlnyomó többsége - talán több műit 90 százaléka - szenvedi meg teljesen feleslegesen ezt a „szokást”. A témával foglalkozó civüek szerint évente 150-200 ezerrel is nőhet a jövőben a megcsonkított lányok száma. Gyakran hazautaztatják őket, „nyári vakációra”, és a szülők származási országában hajtatják végre - néha érzéstelenítés nélkül - a kuruzsló beavatkozást. Aki akár a nagy- britanniai muszlim közösségben nemtetszésének ad hangot emiatt, azt gyakran kiközösítik, rosszabb esetben tettlegességig fajul a dolog. Az 1985-ben elfogadott, a gyakorlatot tiltó brit törvény alapján eddig még senkit sem ítéltek el, az első per idén j anuárban kezdődött! Finoman szólva elképzelhetetlen, hogy a közösségek „nyugalma érdekében” erről évekig a nyugati országokban sem beszéltek nyíltan a hatóságok. A vallásszabadság nevében semmi esetre sem lehet elvárni, hogy Európa bármilyen formában lemondjon univerzális értékeiről, nem sérülhet emiatt számos más alapjog. Ez nem ugyanaz a kérdés, mint a Charlie, és nem ugyanaz a kérdés, hogy ki mikor ünnepli a karácsonyt, ortodox vagy katolikus időpontban, vagy egyáltalán azt ünnepli-e, vagy mást. Itt az európai társadalom alapvető értékei, az egyén vallásszabadsághoz való joga, a testi épséghez való jog sérül meg. Nyilván nem kell részletezni a pszichológiai és testi hatásait a beavatkozásnak, amelyek egy életen át az áldozattal maradnak. Műidig küzdünk a kérdéssel, hogy értékeink univerzálisak-e vagy sem. Ezt a Charlie szintjén körbe lehet járni, értékítéletet lehet alkotni. De vannak olyan területek, olyan bevándorlással kapcsolatos kulturális viták - évtizedek óta - amelyeket annak ellenére nem döntöttünk el, hogy egyébként egyértelmű rá a válaszunk. Ennek fényében hogyan várjuk el azt, hogy az ennél finomabb vitákban érdemi eredményszülessen...? KOMMENTÁR Háromból egy KOCUR LÁSZLÓ Ahogy közeledünk a február hetedikéi népszavazáshoz, úgy válik a róla szóló vita egyre indulatosabbá a közbeszédben és a közösségi médiában. A vita hőfokával önmagában nem is lenne probléma, ha a megszólalások nem nélkülöznék a racionalitást. Nehezen megy, mivel érzékeny területről van szó, amely mindenkit érint, hiszen családja mindenkinek van, így mindenki feljogosítva érzi magát a véleménynyilvánításra. Sokan a referendum árát kifogásolják. A legdemagógabbak már aZt is kiszámolják, mennyi „lélegeztetőgépet” lehetne venni az árán. De a demokrácia már csakegy ilyen drága államforma. A választások is sokba kerülnek. Akkor ne válasszunk helyi és megyei önkormányzatot, parlamentet, államfőt? Döntsön mindenről a Nagy Népi Hurál? Ha ha szeretnénk, hogy legyen ilyen intézmény, akkor ne kapkodjunk levegő után, hogy drága. Sokan feleslegesnek tartják a referendumot. Nos, az előző bekezdésben foglaltak miatt egy népszavazás nem lehet felesleges, de az megfontolandó, hogy egy oktatási kérdés miatt ér- demes-e népszavazást kezdeményezni, az megoldható-e valamilyen más, szűkebb, szakmai platformon. Két kérdés ugyanis már jelenleg is szabályozva van. Pont úgy, ahogyan azt a kezdeményező Szövetség a Családért szeretné. Az, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata, benne van az alkotmányban, a Smer és a KDH közös módosításának gyümölcseként. A 41. cikkely 1. bekezdésének első mondata így hangzik: , A házasság egy férfi és egy nő egyedi köteléke”. Ezen felül a családjogi törvényben is ez áll. Tehát nem két férfié, nem két nőé, nem egy nőé és egy kentauré, nem egy férfié és egy sellőé. Egy férfié és egy nőé. Ha benne van az alaptörvényben, akkor minek szavaztatunk róla? Attól jobban benne lesz? Szintúgy a családtörvény szabályozza az örökbefogadást, 100. paragrafusában pontosan le van írva, kik fogadhatnak örökbe gyermeket. „Kiskorú gyermeket házastársak, vagy a házastársak egyike, aki a szülők valamelyikével házasságban él, vagy a kiskorú gyermek szülőjének vagy örökbefogadójának özvegy házastársa fogadhat örökbe. Kiskorú gyermeket kivételes esetben egyedülálló személy is örökbe fogadhat, ha az örökbefogadás a gyermek érdekét szolgálja.” Lát itt valaki említést „azonos nemű párokról vagy csoportokról”, ahogy a népszavazás második kérdésében áll? A helyzet ugyanaz, mint fentebb: ha van már róla törvény, kell-e népszavaztatni? Marad tehát a harmadik kérdés, melyben arra válaszolhatunk, egyetértünk-e azzal, hogy az iskolák ne követelhessék a gyerekek részvételét a szexuális nevelésről vagy az eutanáziáról szóló oktatáson, ha a szülők vagy a gyerekek nem értenek egyet az oktatás tartalmával? Jelenleg szabad iskolaválasztás van, ami lehetőséget biztosít a szülőknek, hogy a saját értékrendjüknek leginkább megfelelő oktatási intézményt válaszszák gyereküknek. Ennek persze lehetnek gátjai, például ha az adott településen nincs olyan intézmény, és a család körülményei nem teszik lehetővé, hogy oda költözzön, ahol van. Jelenleg az állami berendezkedés azon a vélelmen alapszik, hogy az egyes minisztériumok- így az oktatási is - apolitikus háttérintézményeiben megfelelő szakemberek vannak, akik a lehető legjobb döntéseket hozzák. Persze, tudjuk, hogy nem a legjobb szakemberek vannak ott, hanem a legsmeresebbek, így a szép elmélet, s vele államberendezkedésünk alapjai is borulni látszanak. Mindazonáltal ez az oktatásba való szülői belebeszélés főként elvi síkon érzékeny téma. Mint mondtam, a jelenlegi oktatási rendszer alapja, hogy azt gondoljunk, a tanagyagot a leginkább hozzáértők állították össze, a gyerekek szükségleteit szem előtt tartva. Ha ez nem így van, akkor lehet az utcára vonulni, de ha ezt vélelmezzük, akkor mit fogunk csinálni, ha a kötelező oltásokellenzői gyűjtenek össze 350 ezer aláírást, vagy éppen azok, akik szerint Petőfi nem Segesvárnál halt meg, hanem hadifogolyként Szibériába hurcolták? Akkor az ő gyerekeik azokról a tanórákról fognak hiányozni? Ad absurdumig víve ezt a gondolatmenetet, így akár a közoktatási rendszer egészét alá lehet ásni. Minderre gondoljunk, amikor elmondjuk véleményünket. FIGYELŐ Győzelmi beszéd vereség után Az amerikai lapok többsége egyetért abban, hogy Barack Obama elnök úgy mondta el országértékelő beszédét, mintha a pártja nem elvesztette, hanem megnyerte volna a novemberi félidős választásokat. „Kihívóan ambiciózus programot hirdetett. Bátor cselekvési felhívás, még ha nem is valószínű a cselekvés” - írta a The New York Times. A The Washington Post szerint feltűnő, hogy Obama az elmúlt év nemzetközi fejleményei ellenére is mennyire a hazai témákra fektette a hangsúlyt. (MTI)
