Új Szó, 2015. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-17 / 13. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. JANUÁR 17. ____________________________________________________Szombati vendég 9 T ompos Kátya: „Ahhoz, hogy valami megszülessen, türelem és nyugalom szükséges. Most, hogy ezt tudatosítottam magamban, ez az egész életemre kihat..." Már Moszkvában is vannak koncertfellépései Nem volt a három nővér közül egyik sem Andrei Serban 2010-es nemzeti színházi Csehov-rendezé- sében. Kézenfekvő megoldás lett volna rá osztani Irinát, a legfiatalabb Prozorov lányt, hiszen „vérvonalon” még köze is van a darabhoz. Tompos Kátya édesanyja orosz. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ami viszont nem kerülte el: Viktor Rizsakov, a moszkvai Művész Színház rendezője rá bízta Nasztyát Gorkij művében, az Éjjeli menedékhelyben. Hogyan élte meg, hogy orosz rendezővel, orosz darabban dolgozhatott a Nemzetiben? Szláv lelke visszajelezte, hogy igen, ez most egy kivételes helyzet? A mai világban már nagyon sok átfedés van a nemzetek és a nemzetiségek között. Viktor Rizsakov sem először dolgozott külföldön, sőt magyar színészekkel sem. Köztudott, hogy vannak oroszok, akik kiszakadtak a hazájukból, és más országokban élnek, vagy mint Rizsakov is, sokat járják a világot. Nekik ez már nem olyan nagy ügy, nekem pedig... igen, egyfajta könnyebbség ez, ha valaki az anyanyelvemen beszél, hiszen azonnal értem az instrukcióit. Rizsakov előtt David Doiasvili a Szentivánéji álmot vitte színre a Nemzetiben, és Heléna szerepét osztotta rám. Neki grúz az anyanyelve, de tud oroszul, már amennyire a grúzok tudnak, ám a saját nyelvén, és ezt többször is hangsúlyozta, sokkal árnyaltabban fejezi ki magát. Vele is jól megértettük egymást. Ők emocionálisabbak. Nem is any- nyira abból szűrtem ki a fő információt, hogy milyen szavakat használtak, hanem hogy milyen érzelmi állapotban adták az információt. Doiasvili például elképesztően szenvedélyes, gyer- meklelkű rendező, ugyanakkor nagyon jó gondolkodású, energikus ember. Rizsakov pedig az Éjjeli menedékhely Lukája. Egy bölcs, sokat tapasztalt ember. Benne is ugyanúgy forrongnak az érzelmek, csak az egésznek van egyfajta lefedettsége, nyugodtsága. Nagy energiával dolgozó rendezők mindketten. Új helyzetekben vehettem részt általuk, és új dolgokat tanulhattam. Furcsa hatással voltak rám. Sok mindent megmozgattak bennem. Az én feladatom az volt, hogy mindent a megfelelő helyre tegyek, és úgy hasznosítsam majd a szakmai életemben, sőt magánemberként is. Konkrétabban megfogalmazható, mit tanult tőlük? Nagyon egyszerű leszek. Megtanultam, hogy elsősorban nem a rendezőtől kell vámom a megoldást, hanem magamtól. Ez most sokkal kerekebben megfogalmazódott bennem. Sokszor úgy megyek be próbálni, hogy tudom, feladatom van, amit tíztől kettőig el kell végeznem. Néha jó ez is. Be tudom osztani a napomat, és előre tervezhetek. Doiasvilinél és Rizsakovnál nem így volt. Mellettük elveszett az időérzékem. Az első körben bosszankodtam, mert mindennel csúsztam, kicsit kisajátítva éreztem magam. Lelkileg is, időben is. Ugyanakkor arra késztettek, hogy én magam töprengjek el a szerepemen, én akarjak valami nagyot produkálni, és lépjünk át egy másik időegységbe, vagy inkább időtlenségbe, mert az a fontos, amit együtt csinálunk. Ez nagyon ritkán alakul így, mint ahogy az is, hogy va- laki ezt el tudja érni. Ezeknek a rendezőknek mágikus erejük van. Nem úgy érik el, amit akarnak, hogy közben erőnek erejével visznek magukkal, hanem én akarok velük menni, hogy láthassam, mi van az agyukban, a lelkűkben. Eleinte nem mindig tudtam, mit várnak tőlem, jó-e vagy rossz, amit nyújtok, mert magam képtelen voltam megállapítani. Amit egyik nap elfogadtak, másnap kevésnek bizonyult. Ezt el kellett fogadnom, meg kellett szoknom. A színháznak egy olyanfajta közegét mutatták meg mindketten, ami mindig változik, amit műidig újra kell gondolni. Direkt bizonytalanságban hagytak, hogy abból tudjak dobbantani. Összeszedettségre késztettek, és szabadságot adtak, hogy ugyanabban a helyzetben mindig más lehessek. Alföldi Róbert távozásával a Nemzeti Színház éléről többen elszerződtek a társulatból. Ön maradt és dolgozik. Nem bánom, hogy maradtam. Mint műiden korszaknak, ennek is megvannak a maga nehézségei. Senki nem ígérte, és én sem hittem, hogy majd minden olyan simán, gördülékenyen fog menni. Ahhoz képest viszont, hogy nagyon sok társulatból jöttek emberek, nagyon más színházi körökből, műhelyekből, jól tudunk bánni egymással. A régi mag működik, ösz- szetart, vagy feloldódott az új csapatban? Működik. Különböző darabokban találkozunk. Természetesen vannak, akik nagyon hiányoznak a régi társulatból, de bízom benne, hogy egyszer majd visszajönnek. Tisztelem a döntésüket, hogy másutt folytatják a pályájukat, de nagyon szívesen látnám őket újra itt, nálunk. Ez azoknak is jól jönne közülünk, akik nem ismerik őket. Jót terme az egész közegnek, ha látnák, hogy ők hogyan dolgoznak. Paul Claudel és Arthur Honegger Johanna a máglyán című grandiózus drámai oratóriumában a címszerepet alakítja. A színészek mellett operaénekesek és táncosok, egy egész nagyzenekar vesz részt az előadásban. Különös mű ez: Johanna életét nem időrendben - gyerekkorától a máglyahalálig - mutatják be a szerzők. Egyetlen hatalmas pillanat a mű. Johanna jut el élettörténetének az elejére, amikor fellobban alatta a máglya. Visszafelé nézve él újra mindent, amit kislánykorától a koncepciós peren át egészen a halálos ítélet végrehajtásáig el kell szenvednie. Ez volt az első szerepe, amelyet már az új igazgatójától, Vidnyánszky Attilától kapott. S ezzel az előadással jutott el nemrég Szentpétervárra, orosz közönség elé. Különös érzés lehetett. Felesleges lenne romantikusnak beállítani a helyzetet. A valóságban ugyanis úgy fest, hogy az itthoni színpadtechnika sok mindenre képes, amit Vidnyánszky Attila ki is használt az előadásban. A szentpétervári színház gyönyörű, viszont kiderült, hogy nincs forgószínpada. Az első napunk azzal telt, hogy át kellett rendezni az előadást. Természetesen beszélgettem az ottaniakkal, még tolmácsoltam is, ha kellett. Van két kisebb rész az előadásban, amit megtanultam oroszul, annak nagyon nagy sikere volt. Oroszul énekeltem egy dalocskát, és a darab legvégét, az utolsó pár replikát sem magyarul mondtam, amikor Johanna elszáll az égbe és újjászületik. Az a közönség soraiban hangzott el, ami érezhetően meglepő volt számukra. Én meg nagyon izgultam. Egészen más színpadi szöveget mondani oroszul, mint kötetlenül társalogni valakivel. Akik ott voltak körülöttem, vagy a takarásból hallgattak, azt mondták, az orosz nyelvtől új színt kapott a játékom. Másnak láttak, mint eddig. Megváltozott a hangszínem. Ami nagyon érdekes: én ezt egyáltalán nem érzékeltem. Kinti rokonai, nagymamája és annak ikertestvére Moszkvában élnek. Hozzájuk gyakran jár, de Szentpéterváron most volt először. Udvaros Dorottyával egy nappal tovább maradtunk, mint a társulat. Sétálgattunk a Nyevsz- kij Proszpekten, megnéztük az Ermitázst. Szentpétervár sokkal európaibb város, mint Moszkva. Ez érezhető. Mint ahogy az is, hogy a szentpéterváriak higgadtabbak, nyugodtabbak, több a méltóság bennük. Édesanyám sajnos nem tudott kijönni, de a gyerekkori barátnője eljött Moszkvából, hogy láthasson az előadásban. Moszkvában és Nyizsnij Nov- gorodban koncertezett is már. Nemrég megjelent lemezének anyagát is hallhatta az orosz közönség. Moszkvában a Magyar Kulturális Intézetben Kiss B. Ádám- mal léptünk fel, aki egy népi zenekar kivételes tehetségű hegedűse. Elkövettünk egy extrém dolgot: a hegedű nem egy szál éneket kísér általában, de mi elkezdtünk ezzel kísérletezni. Magyarországhoz közeli országok dalait vittük ki. Nyizsnij Novgorodban a Keresztül Európán című lemezem anyagával vendégszerepeltünk Hrutka Robiékkal. Izgultam ott is, főleg az orosz dalok miatt. De az oroszok annyira nyitottak minden újra, kísérletezésre, és olyan emocionálisak, hogy a számukra idegen produkciók is meg tudják fogni őket, ha van bennük érzelem. A nagymama is ott volt a moszkvai fellépésén? O már nyolcvanöt éves, neki ez még lelki megrázkódtatás is lehetett volna, hiszen az unokája vagyok. Tudja, hol játszom, milyen szerepeket, büszke is rám, de ha színpadon látna, közönség előtt, biztosan máshogy élné meg. Az ilyen idős embereket nem szabad megbolygatni a nyugalmukban, rosszul viselik. Akkor otthon énekelt neki? Házhoz vittük a műsort. Megkaptuk a vodkánkat, előkerült a hangszer, és elkezdtem énekelni. Előbb a szemét nyitotta tágra az én édes bábuskám, aztán az ajtót is kitárta. Átkiabált a szomszédoknak, hogy jöjjenek, mert koncert lesz nála. Oda is jöttek többen, mi pedig vagy másfél órán át szórakoztattuk őket. Később, amikor telefonon beszélt az anyukámmal, azt mondta a nagymama: olyan volt ez neki, mint egy álom. Négy éve indult el, hogy már Moszkvában is vannak fellépéseim. Műidig nagyon jól be kell osztanom az időmet, de a rokonlátogatás soha nem marad el. És a városnézés sem, de csak mértékkel, mert másnap indul a gép haza, utazni kell. A nagymama mindig külön projekt. A fellépést és a családlátogatást el kell választani egymástól, a színészi énemből eredő felelősségtudat ezt diktálja. Előbb a munka, utána a kikapcsolódás. Feszítsük még ki azt a pillanatot, amikor földet ér a repülő Moszkvában. Nagyobbat dobban a szíve? Régebben, amikor leszállt a repülő Moszkvában, volt bennem egy furcsa érzés. De már annyira mobil a világ, hogy műiden magától értetődő. Két utazásom között egyszer nyolc év telt el. Az anyukám utazgatott, én nem mehettem. Iskolába jártam, érettségiznem kellett. Azután nagy élmény volt újra utazni. Én is sokat változtam, Moszkva is megváltozott. Addig noszogatni kellett, hogy megszólaljak oroszul, annyüa gátlásos voltam. Időbe telt, míg rájöttem, hogy ha nem használom a nyelvet, akkor én leszek szegényebb. Játékfilmben legutóbb Orosz Dénes vígjátékában, a Corning outban láttam. Szerepelt már nála a Poligamyban is. Itt most a főhős kezelőorvosát alakítja, aki miatt a másságát büszkén vállaló rádiós műsorvezető kiszáll a kapcsolatából, és új irányt vesz az élete. Mindig arra törekszem, hogy ha már van mögöttem egy filmszerep, akkor a következőben más színt mutathassak. így élmény tud lenni a forgatás. Ezért örültem a Corning outnak és a Nejem, nőm, csajomnak is. Addig a filmrendezők általában úgy találtak meg, hogy a férfi főszereplő mellé keresték a nőt. De például Flóraként, Szajki Péter filmjében egy teljesen visz- szafogott, önértékelési problémákkal küzdő, mélyen vallásos feleség lehettem. Nagyon érdekes feladat volt. Következő lemezéhez állítólag van már néhány saját szövege is. Ezek a szövegek még megzenésítésre várnak. Én csak buzdításra tudok írni. Engem noszogatni kell. De még jobb, ha rugdosnak. A szövegírás az én szememben külön szakma. Ahhoz én igazából nem is értek. De egy alkotó embernek, aki színházzal és énekléssel foglalkozik, annak kell, hogy legyenek saját gondolatai, saját szövegei. Főleg, ha már ismeri magát. Ezt még nem álű'thatom. Bármikor meg tudom lepni magam. Jó és rossz értelemben egyaránt. Nagyjából azért ismerem magam, de nem a végletekig. Bár tudom, mikor kell megálljt parancsolnom magamnak, és talán az utóbbi időben nem is vagyok annyira rapszodikus. Élete jelenlegi szakaszában mi az, amit már biztosan kijelenthet magáról? Folyamatosan dolgozom azon, hogy ne legyek türelmetlen, ne akarjak valamit hirtelen megvalósítani, hiszen minden jó dologhoz idő kell. Ez ugyan közhelyszerűen hangzik a számból, de a gyakorlatban már bevált. Ahhoz, hogy valami megszülessen, türelem és nyugalom szükséges. És azóta, hogy ezt tudatosítottam magamban, ez az egész életemre kihat. Az út pedig, amelyet megteszünk, sokkal fontosabb, mint maga a végeredmény. S arra is rájöttem már, amiben Viktor Rizsakov is megerősített, hogy az igazán nagy dolgokat a másik üánti figyelem szüli. Hogy mennyire tudjuk odaadni magunkat a másiknak, mennybe tudunk feloldódni a körülöttünk levő világban. Miközben az ember, ugye, folyamatosan arra koncentrál, hogy jaj, csak megőrizzem magamat, és ne lépjen senki az aurámba. Az út, a nagy út pedig éppen az, hogy ennek az ellenkezőjét gyakorolod.
