Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)

2014-12-23 / 294. szám, kedd

14 BUNDESLIGA FOCITIPP ■ 2014. DECEMBER 23. www.ujszo.com Tíz ok, ami hozzájárult a Dortmund hanyatlásához Az egyik legerősebb német csapat, a Borussia Dortmund a Bundesliga őszi szezonjának 17 fordulójából 10-szer kikapott, és akár a tök utolsó helyen is telelhetett volna, ha a fordu­ló zárómeccsén a Hannover nem egyenlít a 93. percben a Freiburg otthonában. Mi tör­ténhetett azzal a csapattal, amely 2013-ban még lemosta a Real Madridot, és BL-döntőt játszott a Bayern München ellen? A klub történelmében először áll kiesésre az őszi idény végén a BVB, noha közben megnyerte a BL- csoportját, így a nyolcaddöntőben a Juventusszal találkozhat. „Azért még nem írnám le a csa­patot. Rengeteget hibázunk, úgy nézünk ki a pályán, mintha egy rakás idióta rohangálna. Emi­att is vagyunk a kiesőzónában. Ugyanakkor nem igaz, hogy eny- nyire rosszak lennénk, van másfél hónapunk feltöltődni, ki fogjuk javítani, amit elrontottuk” - nyi­latkozta Jürgen Klopp vezető­edző a hétvégi, Werder Bremen elleni vereség után. A tréner azt is elmondta, meg sem fordult a fejében a lemondás gondolata, és hogy ennél rosszabb éve már biz­tosan nem lesz. 2013-ban még egészen más húro­kat pengetett a BL-döntőt köve­tően. „Játékosokat kell vennünk a nyáron, mert a legjobbjainkra sok csapatnak fáj a foga” - mondta Klopp a sajtótájékoztatón, majd egyértelműen a 2015-ös berlini finálét jelölte meg a lehetséges visz- szatérésük napjaként. A nagyok mindig - következetesen és kegyedenül - lerabolják a kicsi­ket. Már a történelem első BEK- döntőjének (Real Madrid-Stade de Reims 4-3) is az lett a vége, hogy a Real rögtön leigazolta az el­lenfél legjobbját, Raymond Kopát. Szétszedték a 1970-es, majd a 1990-es évek Ajax Amsterdamját, a kétezres években így járt a BL- és később EL-győztes Porto is. Ha azonban összehasonlítjuk a 2013-as BL-döntő kezdőcsapatát az idei Bundesliga évad leggyak­rabban pályára lépő játékosaival, nem látszik az üvöltő különbség, bár a Bayern rablóhadjárata kétség­kívül megtette a hatását. De akkor milyen tényezők járultak hozzá a Dortmund hanyadásához? 1 A Bayernhez távozó Ro­bert Lewandowski jóval 9 több volt, mint „egysze­rű” befejezőcsatár. O volt a táma­dások egyik megszervezője is, aki a kapunak háttal állva remekül tar­totta meg és osztotta le a labdákat, góljai mellett számos gólpassza is volt. Hasonlóan komplex centerrel nem sikerült pótolni, és külön fájó, hogy szerződése lejártával ingyen igazolt a Bayernhez. 2 A csapat kreatív poten­ciálja tovább csökkent a 9 szintén a Bayernhez csá­bított Mario Götze távozásával. A két meghatározó játékos átigazolása morális mélyütést is jelentett a csa­patnak és a szurkolóknak egyaránt. 3 A Bayern nyomasztó fö­lénye demotiválhatta a 9 Dortmundot, amely re­ménytelen küzdelemre kényszerült a Bundesliga bajnoki címéért, és a játékosok koncentrációja a Bajno­kok Ligájára tolódott, a hazai baj­nokságra valós célok nélkül pedig már nem tudnak felpörögni. Megváltozott a környe­zet: a Dortmund játék- 9 koncepciója és stílusa évek óta nem változott alapjaiban, az ellenfeleknek volt idejük al­kalmazkodni, és kiismerni Klopp csapatát. Ehhez társul, hogy az ellenfelek fittóstatisztikában is megközelítették az ebben a kategó­riában évek óta kiemelkedő BVB-t, végeredményben tehát a csapat el­vesztette azt a versenyelőnyét, amit a korábbi innováció során meg­szerzett. A távozókat nem sikerült megfelelően pótolni, a 9 játékkoncepcióban így fellépő minőségromlás pedig meg­mutatta, hogy a korábbi évek víz­hordói, mint amilyen Schmelzer, Durm vagy Grosskreutz, nem ki­emelkedő tudású játékosok, ha a csapat stílusa nem nagyítja fel az erősségeiket. 6 Bár a csapat jó néhány klasszissal még most 9 is rendelkezik (Marco Reus, Henrih Mhitarjan, Fran­cois Aubameyang, Nuri Sahin, Kagava Sindzsi, Ilkay Gündogan), egyiküknek sem erőssége, hogy eldöntse a mérkőzéseket, értéke­sítse a helyzeteket, inkább a társak kiszolgálásában jók. Elsősorban Aubameyangnak kellene ezen a té­ren fejlődnie. 7 A sérüléshullám. A csa­pat védelme az idei baj- 9 nokságra teljesen össze­omlott, az őszi szezonban már 26 gólt kapott a Dortmund. A 2011- es bajnoki címénél egész évben ka­pott 22-t, és a 2012-es címvédésé­nél is mindössze 25-öt. A védelmet tekintve Matthias Gin­ter még nem éri el a többiek szint­jét, Mats Hummels szinte állan­dóan sérült, Névén Szubotics egy keresztszalag-szakadásból épült fel, Szokratisz Papasztathopulosz bízta­tóan kezdte a szezon, de ő is megsé­rült. A védelem összetétele meccs­ről meccsre változik, ami nemcsak a kapott gólokban nyilvánul meg, de a labdakihozatalok és a támadás­szervezés döcögésében is. 8 Amellett, hogy Jürgen Klopp taktikailag is 9 magasan képzett edző, sikereinek nem elhanyagolható részét motivációs képességeinek köszönheti. Spekulatív vélemény, de mintha az elmúlt évek izzásában kissé kiégett volna, ezért nem képes olyan vehemenciával hatni a játé­kosokra, mint korábban. Sokkal csendesebb a pálya szélén, letargi­kus és nem ritkán teheteden ember benyomását kelti, ami elbizonyta­laníthatja játékosait is, akik aztán hibás döntéseket hoznak a pályán. A filozófia béklyója. „Számtalan meccset lát- 9 tam életemben, tényleg rengeteget. Köztük persze számos dögunalmas összecsapást, ame­lyeken jobbára elalszom. Nem is értem, mire gondolnak a csapatok, amikor 30-40-60 ezer embert un­tatnak a stadionban. Ez így nem oké, mi igazi, élvezetes focit aka­runk játszani” - mondta Klopp a BBC-nek az elveszített BL-döntő után. Csakhogy jelenleg a Dortmund igen messze áll attól a szemkápráz­tató játéktól, amivel például a Real Madridot ütötte ki a Bajnokok Ligájában. Fogcsikorgató, egygólos győzelmekre lenne szükség, de nem könnyű egyik mentális állapotból ádényegülni a másikba - a nagy tudású bokszolókat is rendszerint úgy kell kihúzni a ringből pályafu­tásuk végén, mert korábbi sikereik fényében már nem képesek alkal­mazkodni a realitásokhoz, és súlyos pofonokba szaladnak bele. A döntésképtelen­ség. Ha nem Jür- 9 gén Kloppnak hív­nák az edzőt, már régen kirúgták volna Dortmundból. Ugyanakkor az ő utódlása egészen biztosan víz­WEIĎENFELLER 2013, BL-döntő: a B. Dortmund felállása 2014 ősze, a B. Dortmund leg­gyakoribb felállása választó lépés lesz a klub történeté­ben, amelyet alaposan megfontol­nak majd a vezetők - az óra viszont kérlelhetetlenül ketyeg. Összességében még mindig nehéz elhinni, hogy komoly bajban len­ne a Dortmund - már ami a kiesés rémét illeti -, ám kétségtelenül gödörbe került a klub, hiszen az is szinte borítékolható, hogy jövőre nem indulhat majd a BL-ben, a pénzügyi fiaskó pedig tovább mé­lyítheti a válságot. A csúcsra vezető lehetséges utak közül a Dortmund azt járta végig, amelyik a legtöbb drukker szemé­ben osztadanul legitimálja a sikert. Okos sportszakmai munkával, lépésről lépésre épített csapattal, karakteres, hatékony és szemre is tetszetős stílussal, valamint kiváló játékospolitikával tért vissza a klub Európa elitjébe. Úgy tűnik, ezt a feladatot kell megismételni, ám immár egy legyőzhetetlennek tűnő Bayern München árnyékában, (hh) A 2013-as BL-döntő óta mintha zuhanórepülésben lenne a csapat, amely kikapott a halvány Werder Brementől is (Fotók: sita/ap) Jürgen Klopp nem gondol a lemondásra, de mintha kiégett volna az elmúlt évek szüntelen izzásában

Next

/
Oldalképek
Tartalom