Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-20 / 292. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2014. DECEMBER 20. KARÁCSONY 17 A dvent utolsó hetében /1 az otthonokban már a karácsony illata / I árad. Finom sütemé- JL _JL. nyékét sütünk, majd feldíszítjük a karácsonyfát, és szentestén ajándékot adunk egymásnak. A keresztények Jézus születésére emlékeznek, mások a szeretet ünnepét ülik. Megkérdeztünk néhány népszerű magyar művészt, ők miképp várják és töltik az év legszebb ünnepét, és mire emlékeznek a legszívesebben. Détár Enikő „A karácsony gyermekkoromban valóban szent ünnep volt. Még nem voltam tizenhat éves, amikor édesapámat elveszítettük egy szörnyű autóbalesetben, és onnantól kezdve megszűnt ennek az ünnepnek a misztikuma, a teljessége. Lényegében egy kötelező ünneppé vált. Ez az érzés mindaddig működött bennem, amíg az első gyermekem, Gigi meg nem született. Másfél évvel ezelőtt édesanyámat veszítettem el, tavaly pedig családi állapotomban történt visszafordíthatatlan változás. De ezek ismeretében a tavalyi karácsony, amikor is a szentestét a két gyermekemmel töltöttem együtt, nyugalomban, békében, szeretet- ben és teljességgel telt el. Elkészült a fa, de én még dolgoztam, színpadon voltam, valamit még az utolsó pillanatban, 24-én szereztem be. De minden szép volt, és fenyőfaillat borította be az egész lakást. Az én szakmámban a decemberi hónap munkában is gazdag, aminek azért természetesen örülök. Ma már nem törekszem arra, hogy mindent magam csináljak, van, aki segít a házimunkában. De arra ügyelek, hogy olyan étel is kerüljön az asztalra, amelyet én készítek el, és amelybe a szeretetemet, érzéseimet bele tudom főzni. A karácsonyi ajándékvásárlás, ugyanakkor a legnehezebb számomra, de szerintem ezt már túl is lihegjük. Volt már olyan, hogy elhatároztuk, a családban csak a gyerekek kapnak ajándékokat, de azért én sem, és a Kari (Rékasi Károly - a szerző megj.) sem tudta megállni, hogy egymásnak ne vegyünk valami ajándékot.” Rékasi Károly „Gyermekkori karácsonyaim mindig mesebeliek voltak, mert mindig a Jézuska hozta az ajándékot. Van egy húgom, és soha nem értük tetten a Jézuskát, amikor éppen nálunk járt. Megesett, hogy átmentünk a szomszédba a nagyszü- leinkhez, majd egyszer csak megjelentek a szülők is. Aztán az egész család visszaindult hozzánk, mert mindenki kíváncsi volt arra, vajon megjött-e már a Jézuska. Kertes házban laktunk, azt láttuk, hogy a házban és előtte az udvaron minden fényben úszott, bent a fenyőfán szaloncukor díszelgett, a fa alatt ajándékok voltak. Ez annyira kedves emlék számomra, hogy máig fel tudom idézni magamban. A testvérem egyszer egy sírós hajas babát kapott, én pedig egy rex asztalt. Nem is tudom megmondani, mi volt számomra a legkedvesebb ajándék, amelyet ezen az ünnepen valaha is kaptam. Egyszer kaptam egy kalapácsot, kék nyelű, piros fejű kis gyerekkalapácsot. Hosszú, hosszú éveken keresztül megvolt, és arra emlékszem, hogy nagyon örültem ennek a kalapácsnak. Akkoriban pedig, a kis Rékasi Kareszka éjjelnappal szinte folyamatosan kalapácsok. Később megtudtam, ezt azért kaptam a Jézuskától, mert édesapám szerszámait állandóan szét- hordtam az udvaron. A karácsonyt a meglepetések teszik még szebbé, izgalmasabbá Lányom, Gigi még elég pici volt, és az erkélyen egyszer észrevette a fenyőfát. Nagyon, nagyon boldogan mutatta és újságolta, hogy a Jézuska hova tette a karácsonyfát. Örömmel mutatta az általa felfedezett és az addig rejtegetett fenyőfát. Lényegében kezembe adta a kulcsot, hogyan is lehet bevezetni ebbe a Jézuska-mesébe - ami azért, legyünk őszinték, egy érdekes mese. Mert gyerekkorunkban azt hisszük, hogy van Jézuska, aztán rájövünk ám, hogy nincs, csak az emberek ajándékozzák meg egymást. Amikor pedig saját gyermeke lesz az embernek, akkor ismét pontosan tudja, hogy Jézuska márpedig van.” Pikali Gerda „Azt szeretném, hogy akárcsak gyermekkoromban, most is mindig fehér legyen az ünnep. De sajnos mostanában már csak a képeslapokon olyan, pedig ez szerintem nagyon sokat tud még pluszban adni a szeretet ünnepének. Gyermekként mindig én díszíthettem a fit, és az egész család együtt volt. Az ajándékok engem annyira nem is érdekeltek, hanem a levegőben is érezhető szeretet volt mindennél fontosabb, és a mai napig is az a számomra. Nyugalomban., békében, szeretetben Ezt a meghittséget pedig az ember gyermekkorából igyekszik átmenteni a saját gyermekei számára is. Gyerekként általában csak egy-egy ajándékot kaptam. Imádtam az akkori kor slágerét, a Moncsicsit, és a Buci babámat. Emlékszem, nem volt divat ez az ajándékőrület, ami valahogy el is vesz a karácsony valódi értékéből. Párommal, Rékasi Karcsival ez már a második közös ünnepünk lesz. Az ő, illetve az én gyermekeim is már nagyon várják. Mi, szülők pedig az ünnep közeledtével átváltozunk lényegében „nyomozóvá”, hogy ki milyen ajándéknak örülne a legjobbnak. Ennek megfelelően én is lesem párom minden mozdulatát, szavát, hogy a mozaikokból összerakjam a kívánt, illetve legpraktikusabb ajándékot. Az is szebbé teszi a szentestét, a fa díszítését, hogy tavaly, amikor az első közös karácsonyunk volt, a szebbnél szebb, csillogó díszeket már közösen vásároltuk, és most ismét előkerülnek a dobozból. Amit viszont karácsony után sem csomagoltunk vissza a dobozokba, az a szeretet, amelyet egész évben egymásnak és a gyermekeinknek adunk.” Hajdú Steve Feleségem egy brit kisvárosból való, egészen pontosan Bolton-le- Sandsból, szeretem ebben a városkában, az anyósoméknál tölteni a karácsonyt. Teljesen más az ünnep náluk, mint nálunk. Itt is érvényesül az angol hidegvér, az angol nyugalom. Legjobb példa: ellentétben velünk, ők szenteste vidáman nézegetik a fa alatt található ajándékokat, de nem bontják ki őket. Az első két évben engem szinte megölt a kíváncsiság, de mégsem nyúlhattam a Jézuska ajándékához. Az öregek talán megsejthették, vagy a feleségem, Alexandra „árulkodhatott”, ugyanis a kedvemért finomítottak a szokásokon, így 24-én este egy tetszőleges csomagot, ajándékot kibonthatunk, de a többit csak másnap reggel. Mindenki boldogan szöszmötöl a kicsomagolással. Azért mondom, hogy szöszmötöl, mert ez a procedúra lényegében 2-3 órát is igénybe vesz, mivel a ruhapróbák és nevetgélések közben az ember észre sem veszi az idő múlását. Számomra mindig érdekes látvány az a hatalmas pulyka, amelyet az alig 100 fokra előmelegített sütőbe tesznek a háziak. Amíg a „vadállat” a sütőben készülődik a lakománkhoz, mi, az egész család lemegyünk a sarki pubba. Gondolom, mondani sem kell, hogy sörözgetéssel és beszélgetéssel múlatjuk az időt. Ilyenkor is szent és sérthetetlen a családi együttlét. A mobiltelefonok még csak véletlenül sem szólalnak meg. Kora délutánra készül el az ünnepi asztal, és hozzákezdhetünk végre a pulyka felfalásához, amit a korgó gyomrunk is örömmel nyugtáz. Köretnek sárgarépát, kelbimbót és ehhez hasonló puffasztó hatású zöldségeket eszünk. Talán meglepő, de Angliában december 26-án nyitva vannak az üzletek, és az emberek megrohamozzák őket, ugyanis hatalmas akciókat hirdetnek az áruházak. Ilyenkor az is vásárol, aki nem akar. Apropó vásárlás! Utálok vásárolni, és mint általában aránylag sokan, én is az utolsó pillanatra hagyom az ajándékok beszerzését. Tisztában vagyok azzal, hogy én soha nem tudom eltalálni szeretteim, barátaim ízlését, és ezért mindig teljesen felesleges dolgot ajándékozok mindenkinek. Hiába a hatalmas öröm az ajándékozottak arcán, látom rajtuk, hogy teljesen sikerül őket összetörnöm. Csak azt remélem, hogy ehhez már mindenki hozzászokott.” Albert József
