Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-05 / 279. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. DECEMBER S. Nagyítás 9 „Azáltal, hogy 1989 novembere után szabaddá vált a légkör és megszűnt a cenzúra, kinyílt az én írói szabadságom; politikus sohasem akartam lenni" A tények felülírták a lelkesedést? Szinte napra pontosan huszonötévé: 1989. december 6-án tartotta rendkívüli ülését a Cse- madok akkori központi bizottsága, és négy évtized kommunista párthűség után önálló, nyitott, szabad társadalmi szervezetté nyilvánította a szövetséget. MIKLÓSI PÉTER A szóban forgó országos értekezleten rehabilitálta a Cse- madokból .1968-69 után kizárt személyeket, és új programnyilatkozatnak beillő határozatokat hozott. A csehszlovákiai magyar kisebbség érdekeinek képviseletére összpontosító intézményként szakított a neo- sztálinista struktúrával s az úgynevezett demokratikus centralizmus elvével. Egyúttal a szlovák központi állami szervekbe, illetve az akkori Szlovák Nemzeti Tanács tanácsadói testületéibe magyar személyekre vonatkozó javaslatokat is elfogadott. Például a kulturális miniszterhelyettesévé Grendel Lajost is jelölték. Kossuth-díjas írónkkal a rendszerváltáshoz fűződő, negyedszázad előtti reminiszcenciákat ébresztget- jük, és ha csak érintőlegesen is, az azóta felgyülemlett tapasztalatokat elemezzük. Visszagondolva az akkori idők „forradalmi lobogásá- ra”, el tudtad magad képzelni miniszterhelyettesnek? Egyetlen percig sem. Azonnal visszautasítottam ezt a jóindulatú és nyilván ötletszerűen fölmerült felkérést. Azokban a napokban számos hamarjában adódó döntés született. Emlékszem, aznap, úgy éjfél körül, Ján Langošsal is találkoztam, ő azt újságolta, hogy szinte egyik óráról a másikra belügyminisz- ternekjelölték. Miért nem vállaltad a neked szánt posztot? Hiszen már nyolcvankilenc novembere előtt bizonyítottan aktív támogatója voltál a hazai magyarság kisebbségi sérelmeit tételesen soroló dokumentumoknak, illetve e hiányok és gondok orvoslására tett javaslatoknak. Aláírásod ott szerepel a Csehszlovákiai magyarok 1988. október 20-ai Memoranduma alatt, a Harminc- hármak beadványán 1989. február 6-án, a Szlovák író- szövetség Magyar Szekciójának pár nappal későbbi és hasonló tartalmú dokumentumán; 1989 nyarán pedig a Néhány mondat című országos ellenzéki kiáltvány szlovákiai magyar támogatói között is! Őszintén szólva, decemberben számomra befejeződtek a forradalom döntő, mondhatni „éles” napjai. Csakis író akartam lenni és semmi más. Egyszerűen nem éreztem magamban elhivatottságot a mindennapi gyakorlati politika iránt, egy hivatali poszt iránt pedig duplán nem. Eszerint apolitikus beállítottságú író lennél? Inkább úgy mondanám, hogy az irodalmat és a politikát szeretem különválasztani magamban. Az irodalom nem attól lesz azzá, hogy az író elmondja a fixa ideáit és a vesszőparipáit a társadalmi kérdésekről. Nem először említem, hogy az embernek több egyénisége is lehet, ahogy nekem is van egy írói énem és van egy közéleti saját magam. Ez utóbbi szemszögből érdekel, akár azt is mondhatnám, hogy izgat a politika. így hát az, hogy 1989 novemberében egy rövid időre közvetlen résztvevője lehettem az akkor zajló politikai eseményeknek, nem volt teljesen véletlen. Sőt, huszonöt esztendő távlatából talán úgy is vélekedhetnék, hogy törvényszerűen alakult így. Ahogy valószínűleg az sem volt a véletlen műve, hogy november 18-án te szintén jelen voltál Vágsellyén, az emlékezetes csehszlovákiai magyar értelmiségi találkozón, amelynek éjszakába nyúló folytatásaképpen Sándor Nóra és Tóth Károly lakásán megalakult a Független Magyar Kezdeményezés. Több jelenlévő visszaemlékezése szerint ott és akkor legalább tizenötször szóltál bele a diszkusszióba... Én nem számoltam, de lehetséges. A világosan körvonalazódó történelmi események GRENDEL LAJOS 1989. november 22-én lett a VPN Koordinációs Központjának tagja, és még aznap Pozsonyban az első engedélyezett tüntetés egyik szónoka. 1990. január 26-án a Csehszlovákiai Magyar írók Társaságának első közgyűlésén megválasztják az Irodalmi Szemle főszerkesztőjévé; a szlovák parlament képviselőjévé pedig február 9-én kooptálják. Június 6 Az 1990. június 6-ai első szabad választások előtt az FMK és a VPN közös képviselőjelöltje, de saját kérésére a lista 4. helyéről a névsor végére, a bejutásra esélytelenek közés sorolják. sodrában határtalanul lelkes voltam, és a hangulathoz illően aktív. A vita egészen hajnalig tartott, bár az FMK már éjjel fél egy és egy óra között megalakult. Előtte több variáció is létezett, Tóth Karcsi például a pártalapítás gondolata mellett érvelt. Én végül - az egy hétre Budapestre utazó A. Nagy Lászlót helyettesítve - az FMK amolyan „pótszóvivője” lettem. Négy nappal később pedig a VPN, azaz a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom központi koordinációs bizottságának tagja. És még aznap, tehát 1989. november 22-én Pozsonyban te is fölszólaltál a Szlovák nemzeti felkelés terének forradalmi tribünjén. Magyarul is mondott szavaidat akkor tömegováció fogadta; tíz- meg tízezrek skandálták önfeledten: „Köszönöm, köszönöm! Ďakujeme, köszönöm!” Olykor eszedbe jut még ez az este? Igen. Bár elég nehéz volt szót kapni. Az aznap felszólalók listájának közepén szerepeltem ugyan, de csak harmadszori sürgetésre léphettem oda a mikrofonhoz. Ez talán túlzott óvatosságból történt így, mondván, ki tudja, a kulcs- csörgetős nagygyűlés nyolcvanezer résztvevője miként fogadja majd a magyar szót. De a fergeteges „Bratislava - Budapešť’ és a „Köszönöm, köszönöm” engem igazolt. Akkor még teljes volt az egység mind a tereken tüntető tízezrek, mind a VPN és az FMK között. Olyannyira, hogy február elején e két rendszerváltó mozgalom közös jelöltjeként, a júniusi első szabad választásokig, az akkori Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé kooptáltak! Valóban, noha ezen ma már inkább csak mosolyogni tudok. Mosolyogni? Miért? Mert az igaz, hogy pár hónapra parlamenti képviselővé avanzsáltam, de a képviselőház számomra szokaüan padsoraiban szinte Svejknek éreztem magam. Gondolom, ezt mások is rögtön megértették, hiszen a parlamentben a sportért felelős bizottságba osztottak; és hát egy rendszerváltás nyolcadiktizedik hetében, ugyebár, a sportbizottság a legkomolyabb törvényjavasló testület... A VPN koordinációs központjának tagjaként miként láttad a szlovákiai magyar szabad sajtó kialakulását? December elején egy kerek- asztal-beszélgetésen jártam például az Új Szó szerkesztőségében. Ott akkor meglehetősen nagy volt még a bizonytalanság. Olyan szemrehányást is kaptam, hogy az FMK és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen durván túllépte a társadalmi változásoknak a megújulni kívánó kommunista párt által jónak tartott kereteit. Emlékezetes élmény volt viszont a Nap című független lap első számának megjelenése december dere(Somogyi Tibor felvétele) Grendel Lajos kán, amelyet főszerkesztőként Hunčík Péter jegyzett. Nem egész egy hónappal később azután a pozsonyi munkalátogatáson tartózkodó Václav Havel köztársasági elnök is ellátogatott az FMK irodájába és a Nap szerkesztőségébe. Az akkoriban még jelentős példányszámban és bő választékban megjelenő hazai magyar újságok többsége 1990 januárjában változtatott a nevén, a fejlécén, elsősorban azonban a szerkesztőségi törekvésein. 1989 történéseit idézgetve két dologról még negyed század múltán és saját berkeinkben is szemérmesen kevés szó esik. Jelesül az Egyesült Államokból közel másfél esztendei tartózkodás után csak december 8-án hazatért Duray Miklós és az FMK viszonyáról; illetve arról, hogy főként a fiatal szlovákiai magyar értelmiség miért csöppent mind a gondolkodásmódjában, mind a vízióiban felkészültebben a rendszerváltás hirtelen föltörő áramlatába, mint az egyébként hasonló szemléletű, mégis nehezebben formálódó szlovák társaik? Tény és való, hogy a Duray Miklós és az FMK közötti viszony eléggé kimért, sőt néha feszült volt. Különösen az rontott sokat ezen az együttműködésen, hogy úgy láttuk: ő nem tartotta igazán fontosnak mielőbb megjelenni közöttünk, pedig Amerikából hazajövet akkor már jó pár napja Magyarországon tartózkodott. Nem titok, többek szemében ez úgy tűnt föl, hogy óvatoskodva kivárt. Ezt a megtört bizalmat, sajnos, már nem sikerült helyrehozni. És az FMK lépéselőnye a valamivel később szerveződő VPN-nel szemben? Mind a mai napig tényleg érdemtelenül keveset beszélünk arról, hogy Öllös László, Tóth Károly s több társuk már a nyolcvanas évek elején egy esztendőre átjutott Magyarországra, ahol az ottani már viszonylag erős ellenzék képzési programjai, szellemisége és a nyugati demokráciák iránti érdeklődése determinálta az ő társadalmi-közéleti látókörüket. Ez az egy év kellett ahhoz, hogy az ott tapasztaltak révén alapvetően másként gondolkodókként jöjjenek haza. Lényegében egy fiatal, frusztrált társaság ment ki, és egy magabiztos jóval szélesebb látóterű, a dolgok mélyére pillantó, az összefüggéseket is keresni képes társaság érkezett vissza. Útkereső gondolkodásukban elsősorban a ’89 előtti szabaddemokrata ellenzék hatása volt érezhető. A szlovákiai magyar értelmiségi körök, a klubmozgalom, a szellemi műhelyek „mozgolódásának” így már a nyolcvanas években két iránya volt: az Öllös László, Sándor Nóra, Tóth Károly körül csoportosuló és radikálisabb intézkedéseket követelők, illetve az óvatosabb álláspontra he- lyezkedők. A kisebbségi törekvéseknek ez a két irányzéka 1989 novemberében is külön utakon járt. A határozottabbak elszántságából létrejött a Független Magyar Kezdeményezés; a másik csoportosulás pedig éppen december 6-án a Csemadok pozsonyi székházának mára már csak patinás emlékű nagytermében bejelentette a Csehszlovákiai Magyarok Fórumának megalakítását. Célkitűzéseiben azonban mindkét tábor megegyezett, elvégre igyekezetük vázát az 1988 őszén kelt Memorandum, illetve a pár hónappal későbbi Harminchármak dokumentuma alkotta. Tulajdonképpen igen, bár ezeket az indítványokat azok eredeti mivoltában a bársonyos forradalom hirtelen jött hullámai végül is elsöpörték. Ugyanakkor továbbra is azt az alapot jelentették, amelyre a kisebbségi intézményrendszer igényeit építeni lehetett. Ugorva az időben: 25 évvel nyolcvankilenc után hogyan látod a szlovákiai magyarok helyzetét? Hát mit mondjak?! Nem túl bizakodóan. Aggasztó, hogy az elmúlt bő két évtized alatt száztízezer fővel csökkent a hazai magyarság lélekszáma. Lehet így optimistának lenni? Persze, ennek egyik oka egyéni kiállásunk, tartásunk, saját gerincességünk szilárdságának hiánya is, hiszen a törvények garantálta kisebbségi jogainkkal sem élünk/éltünk a világ legtermészetesebb dolgaként. Szélesebb horizonton vizsgálódva: a csalódás erupciója veszélyezteti2014-benKözép- Európában a demokráciát? Bonyolult dilemma, hogy ez a térség „csupán” szociálisan vagy erkölcsileg és intellektuálisan is kettéhasadt-e? Annyi bizonyos, hogy manapság a szegények és a gazdagok között jóval nagyobb a szakadék, mint régebben volt, a mélyszegények száma pedig gyorsan gyarapszik. Társadalmilag is jelentős változások történtek, 1989 és a kilencvenes évek legelejének lelkes optimizmusa pedig szinte maga a régmúlt... Elillant a közép-európaiság eszménye is, minden ország a saját parazsát fújdogálja. Sajnos, még a V4-ek is. Magyarország az egyik irányba megy, Lengyelország a másikba, Csehország meg a harmadikba - és hogy Szlovákia merre tart, az egy külön téma. Szeretnél újraszületni ebbe a mai világba? Ó, dehogy! Örülök, hogy már nyugdíjas vagyok, és a saját értékítéletem szerint koravén is. Megkopott lelkesültséged dacára független ember vagy? Igen, feltédenül. Ha nem sért a kérdés: a rendszerváltás és az azt követő első időköz egyik tevékeny szereplőjeként ma, 25 évvel később és független emberként hol találod a helyed a társadalomban? Hol helyezed el magad a bal- és jobboldali skálán? Tulajdonképpen egy konzervatív liberális vagyok. Itt-ott még a baloldallal is rokonszenvezek. Konzervatív például a nemzeti kérdésben vagyok, mert nagy szerepet tulajdonítok a nemzetnek. Polgárként viszont inkább liberális. És fölháborít a szociális kérdések igazságtalansága, ilyenkor baloldali vagyok. És az elmúlt huszonöt évet summázva csalódott is? Az enyhe túlzás, bár bizonyos kérdéseket ma másként látok.
