Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)
2014-12-05 / 279. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. DECEMBER 5. Vélemény És háttér 7 Gašparovič meglopta Čentést, a kártérítést az elnöki hivatal fizeti ki az adóinkból Pürrhoszi győzelem Szerdán az Alkotmánybíróság döntött Jozef Čen- téš megválasztott, de ki nem nevezett főügyész ügyében. Sok köszönet nincs benne. KOCUR LÁSZLÓ Ha Petőfivel feltennénk a kérdést, van-e, ki e nevet nem ismeri?, a válasz vélhetően „nincs” lenne. 2011. június 17-i megválasztása óta csak az Új Szó több mint 200 cikkben foglalkozott Čentéš kálváriájával, melynek végére most úgy került pont, hogy az az állampolgárokban tovább erősítheti az igazságszolgáltatás impotenciájáról, és úgy általában az ország következmények nélküliségéről kialakított elképzelést. A taláros testület döntésével kimondta, hogy Ivan Gašparovič államfő megsértette Jozef Čentéš választott funkciónak gyakorlásához való jogát, amelyet az alkotmány garantál, ahogy a közszolgálathoz való jogot is. Ez az egyetlen pozitívum, amelyet elmondhatunk a döntésről. „A többi, néma csend.” Ez az első alkalom az önálló Szlovákia 21 éves történetében, hogy kimondják: az ország első számú közjogi méltósága alkotmányos jogot sértett. Pedig ezt az embert kétszer is megválasztották. Akik rá adták voksukat, legalább utólag gondolkozzanak el azon, kit támogattak. Jozef Čentéšnek a bíróság 60 ezer eurós, nem vagyoni kártérítést ítélt meg, valamint 2222 euró perköltséget. Ezt azonban nem a hibázó, alkotmányos jogot sértő Ivan Gašparovič fogja kifizetni a saját zsebéből, hanem a közpénzekből - adóinkból - gazdálkodó Köztársasági Elnöki Hivatal. Nem horribilis összegről van szó, ennél hetente többet lopnak el a közbeszerzéseken, az ország 5 417 750 lakosa fejenként körülbelül 0,011 euróval fog hozzájárulni a volt elnök (pártukázra történt?) bűnös passzivitásához. Ennyiért ma már semmit nem lehet venni, de az elv... A legrosszabb az egészben a következmények nélküliség. Kimondták, hogy Jozef Čentéšnek sérültek a jogai. Most már papírja van róla. Apróra váltva: megválasztották főügyésznek, de nem lett belőle főügyész, kap érte 60 ezer eu- rót, főügyész továbbra sem lesz. És ennyiben maradtunk. A döntés ugyan minden bizonnyal jogszerű, etikai szempontból azonban nem helyeselhetjük, hogy egy állami tisztséget az alkotmányosság felett őrködni hivatott testület kilóra megvesz, az adekvát elégtétel ebben az esetben a főügyésszé való kinevezés lenne. Ezt azonban az Alkotmánybíróság lehetetlenné tette azzal, hogy nem utalta vissza a köztársasági elnöknek további eljárásra az ügyet. Az egyetlen, vállalható megoldás az lett volna, ha a parlament az új főügyész megválasztásával megvárja az alkotmánybírósági döntést. Ám minden üyen irányú bölcselkedés akadémiai jellegű, egyben hiábavaló. Az alkotmánybírósági döntések tárháza egy újabb, nesze semmi, fogd meg jól típusú döntéssel bővült. Most már csak az a kérdés, minek nekünk ilyen Alkotmánybíróság? JEGYZET A jövő kulcsa a kisbaba LAMPL ZSUZSANNA Mostanában sokat foglalkoztam ifjúsági témákkal, ezekből szeretnék megosztani egy gondolatot. A szlovákiai magyar ifjúság alatt a 15-29 éves, magukat magyar nemzetiségűnek valló fiatalokat érijük. A2011-es népszámlás szerint 85 231 fiatalról van szó, ami a szlovákiai magyarok 18,5 százaléka. 2001-ben a 15-29 éves magyarok 115 226-an voltak és a magyar lakosság 25 százalékát alkották. A magyarok száma 2001 és 2011 között 62 061 fővel csökkent, a 15-29 évesek száma ugyanakkor 29 995 fővel. Alélekszámcsök- kenés csaknem felét tehát épp az ifjúság fogyatkozása adta. Más szempontból nézve: míg a magyar lakosság fogyása a két népszámlálás között 12 százalékos volt, a 15-29 éves korcsoporté 26 százalékos, vagyis az ifjúság fogyása nagyobb mértékű, mint a magyar összlakosság fogyása. A magyarok fogyásának egyik okozója az országosnál 15-20 százalékkal alacsonyabb termékenység. Leegyszerűsítve: kevesebb magyarnak elkönyvelt kisbaba születik, mint szlovák, annak ellenére, hogy a poszta- doleszcencia, a későbbre halasztott „társadalmi beérés”, amelynek részét képezi a gyerekvállalás elodázása is, ugyanúgy jellemző a szlovák, mint a magyar fiatalokra. A gyermekvállalás késleltetését, illetve hárítását - most a magyar ifjúság csupán egyhar- mada tartja fontosnak, hogy legyen gyermeke - szokás különböző gazdasági tényezőkkel magyarázni. Nincs munka, nincs elég pénz, nincs hol lakni. Ez sok esetben igaz. Csakhogy visszaemlékezve az ifjúkoromra, ezek az érvek akkor is léteztek, s leszámítva azt, hogy volt munka, a többi sok esetben akkor is igaz volt. Kérdés tehát, hogy egyáltalán volt-e valaha, van-e és lesz-e olyan időszak, amely minden szempontból ideális a gyermekvállalásra. Főleg, hogy tudjuk, azok közül, akiknek relatíve nincsenek anyagai gondjaik, sokan épp azért halogatják a kisbabát, mert még élvezni akarják az életet. Sok mindent rá lehet fogni a gazdasági tényezőkre, de azt gondolom, hogy itt (és másutt is) elsősorban értékrendbeli elcsúszásról van szó. Értékrendkutatásainkból tudjuk, hogy a konzervatívnak nevezett általános értékrendet (legfontosabb elemei a család, megértés, munka, vallás, nemzet, közösség) egyre inkább háttérbe szorítja a fogyasztói értékrend és annak különböző változatai. Az egyéni sikerorientáltság, munkamánia, pénz, teljesítmény, minden lehetséges anyagi j avak birtoklásának vágya és a köréjük csoportosuló egyéb értékek önmagukban nem nevezhetők egyértelműen károsnak, de ha eluralkodnak az emberen, végső soron család- és gyermekellenes, s ezen keresztül közösségellenes hatásuk van. Családközpontú értékrend nélkül nehezen leszünk többen. A gazdasági és kulturális következményekről nem is beszélve. KOMMENTAR Az autonómia megszerettetése LOVÁSZ ATTILA Meglett hát a másfél éve várt dokumentum, és van olyan fontos, hogy ne intézzük el egy-két szóval, egyetlen kommentárral. Az autonómia nem az az ügy, amit egy legyintéssel kell elintézni. Merthogy valós alternatíva. Mihez is? Nos, az autonómia szó kiveri a biztosítékot Szlovákiában, s mint tudjuk, ennek van némi történelmi háttere. A szlovák autonomisták, akik az első Csehszlovák Köztársaságban a politikai képviseletig vitték, bizony ebbe a szóba rejtették el az önállósulási szándékokat. Az autonómia tehát szlovák olvasatban - nem a történésziben, hanem az alap- és középiskolák törióráin nevelt választók olvasatában - az első lépés az önállósulás felé. Emiatt magát a kifejezést kell előbb rehabilitálni e kis országban, hogy bármilyen eredményt érhessen el bárki. Eddig két úton indult el az autonómia „megszerettetésében” a magyar politikai képviselet. Egyrészt önkormányzatiságról kezdett beszélni (pedig az más, az alulról jön) az autonómia helyett (ami felülrőljön) , és emellett ágazati autonómiákról beszélt, pl. oktatási vagy kulturális területen. Másrészt pedig kimondta az au- ' tonómia szót és kertelés nélkül odatette a területi jelzőt is, amitől aztánjött a túloldal dührohama. Az az út, amelyet az önkormányzatiságot hirdetők választottak, végül is részben teljesült. A magyar többségű települések a pénzügyi decentralizáció után tulajdonképpen autonómak lettek, benne az általuk fenntartott iskolákkal, kulturális intézményekkel. Országos vagy akár területi intézményeknél pedig mindig az önkormányzatiság hiányába ütközött mindenki -jó példa erre a kultúratámogatási gyakorlat, ahol egyszerűen nincs nemzetiségi reprezentatív szerv, ezért minden egyes döntés, pénzosztás stb. keményen megkérdőjelezhető. Az oktatási autonómia okos dolog, a kulturális szintúgy, főleg ha azt autonóm, és nem megye vagy kormányhivatal által fenntartott intézményekjelentik. De valljuk be őszintén: nem ezt akarja elérni egyetlen hazai kisebbségi szervezet sem. Az az autonómiamodell, amely valóban, de valóban az ott élők otthonérzését, jobb boldogulását, a régió felemelkedését szolgálja, az a területi autonómia. A területi autonómia viszont nem azonos a nemzetiségi autonómiával - megírtuk már ezen a helyen, hogy egy autonóm terület haszonélvezői annak lakói, akár magyarok (ruszinok, romák, ukránok stb.), akár szlovákok. A területi autonómia regionális alapú, s a régió specifikumait kihasználó vagy azokra reagáló politikai megoldás, jobbára törvény alapján (ezért, jön felülről”). Még pontosabban: a régió ugyan azért kerül különleges megítélés alá, mert ott nem egy, hanem kettő vagy több nemzetiség él, de az autonómia adta lehetőségek a régióban élő, egyébként országosan többségi lakosságot is védik, támogatják, istápol- ják. Ezek azok az autonómiamodellek, amelyekre oly szívesen mutogatunk, a dél-tiroli, az egykori működő vajdasági stb. Ha az előbb leírtakat tudomásul vesszük, akkor az autonómia leghangosabb, leghatékonyabb és legeredményesebb szószólói a potenciális autonóm területen élő szlovákok. Itt hagyom abba. Mert föl kell magunknak tenni a kérdést, hajlandóak vagyunk-e szövetségesként kezelni a régiók sokszor odatelepült szlovákjait, vagy sem. És kérdés, szövetségesként akamak-e velünk dolgozni az ott élő szlovákok, és nem éde- sebb-é a szívüknek a Slota-féle „mi vagyunk itt itthon”, és ebbe a magyarok ne szóljanak bele. Mindkét kérdéssel kapcsolatban szkeptikus vagyok. Ma. De célként nem rossz, érdemes foglalkozni vele. Persze nem újabb 25 évig, mert addigra akár annyian is lehetünk, hogy az autonómiát hozzánk vágják. Csak rezervátumnak fogj ák hívni. FIGYELŐ Azok a csaló lengyelek Felháborodást váltott ki Lengyelországban az egyik csehországi mobüszolgáltató reklámfilmje, amelyben csaló üzletelőként mutatnak be egy lengyelül beszélő férfit. A T- Mobile visszautasítja, hogy a reklám lengyelellenes, de kész mérlegelni sugárzását. A lengyel nagykövetség hivatalosan is tiltakozott a reklám ellen, amelyben egy lengyelül beszélő férfi ócska mobil eladásával átver egy cseh férfit. „Tiltakozom, hogy ilyen leegyszerűsítve és botrányos módon mutatják be a lengyeleket” - írta a prágai lengyel nagykövet. A filmet a lengyel média is erősen bírálta. Nem ez az első eset, hogy a lengyelek tütakoznak a cseh kereskedők reklámjai ellen. Tavaly a lengyel földművelési tárca tiltakozott az ellen, hogy a cseh sajtóban állítólag negatív kampány folyik a lengyel élelmiszerek ellen. (MTI)
