Új Szó, 2014. december (67. évfolyam, 275-298. szám)

2014-12-01 / 275. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. DECEMBER 1. www.ujszo.com RÖVIDEN Méregdrága népszavazás Pozsony. A február 7-i, családjogi kérdésekről szóló nép­szavazás lebonyolítása több mint 6,3 millió euróba kerül, amiből 5,13 millió eurót a belügyminisztérium, a maradékot pedig a statisztikai hivatal fedez - adta hírül a belügyminisz­térium. „Hány szociálisan hátrányos helyzetben lévő, sok- gyermekes családnak lehetne segíteni ezzel az összeggel?” - tette fel a kérdést Peter Weisenbacher az Emberi Jogok Inté­zetének ügyvezető igazgatója. A népszavazás szerinte egyértelműen emberi jogokat sért, és egyáltalán nem lett volna szabad kiírni. (TASR) Hlina pártot alapított Pozsony. A Szlovákia Polgárai (Občania SR) párt szomba­ton tartotta első közgyűlését Pozsonyban. Az Alojz Hlina által alapított párt élére magát a független parlamenti képviselőt választották elnöknek, az alelnök Jana Miklošková. Hlina a tömörülést centrumpártnak tartja, célja, hogy új embereket vonzzon a közéletbe. Hlina 2012-ben az OLaNO tagjaként ke­rült be a parlamentbe, később kilépett a pártból. (SITA) Helytállásért díj Dráfi Mátyásnak Dunaszerdahely. Dráfi Mátyás komáromi színművész kapta az idei Pro Probitate - Helytállásért díjat. Köszöntő­jében Berényi József, az MKP elnöke hangsúlyozta: a fel­vidéki magyar közösség megmaradása érdekében rendkí­vül fontos, hogy a közösségnek vannak olyan tagjai, akik nem a pillanatnyi befolyások és egyéni érdekek alapján hoznak döntéseket, hanem ellentmondásos időkben is ki merik mondani és meg merik tenni azt, ami a közösség érdekében áll. Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke kiemel­te: Dráfi pálya kezdetétől a mai napig a felvidéki magyar közösséget szolgálta, öt évtizedes kultúrmisszió áll mögöt­te, s olyan művész, aki soha nem akarta elhagyni szülő­földjét s a helyi közösséget. (MTI) Kulturális témák a Kerekasztal konferenciáján Támogatási koncepció kell ÚJSZÓ-HÍR Nagymegyer. Szombaton tartotta éves konferenciáját a Szlovákiai Magyarok Kerék­asztala, gazdasági, oktatási és kultúrpolitikai kérdések álltak a középpontban. Felmerült egy átfogó kulturális támoga­tási koncepció elfogadtatásá­nak szükségessége. Ennek ki­dolgozását több tagszervezet vállalta, ha elkészül, a Kerék­asztalon belül megvitatásra kerül. Az összejövetelen vita alakult ki a szlovákiai magyar rendezvények nyelvhasználati szokásairól. A Kerekasztal tag­sága minden évben megújul - idén 136 szervezet jelezte, hogy részt kíván venni az együttműködésben, öttel több, mint az előző évben. A szerve­zet vezetésében nincs válto­zás, továbbra is Tokár Géza a szóvivő, Orosz Örs ügyvivő­ként tevékenykedik. A civil ernyőszervezet az elmúlt egy évben két tüntetést szervezett, az egyik a tavaly decemberi „koporsós” tüntetés volt a parlament előtt a kisis­kolák megmaradásáért, a má­sik pedig a Maiina Hedvig mel­letti tüntetés. „A választások­kal teli év elmúltával tér nyílik a korábbiaknál aktívabb fellé­pésre, amire nagy szükség van” - mondta Tokár Géza. A konferencián átadták a Civil Díjat, idén a Honismereti Kerékpártúrák szervezői kap­ták. A kerékpártúrák még a szocializmusban indultak, idén már a 40. évfolyamra ke­rült sor. (MSz) Tegnap gyertyás megemlékezést tartottak a Vár utcai alapiskolánál Öt emberéletet követelő tragédia Vágtornóc/Jattó. Két kami­on és egy személyautó ka­rambolozott szombaton reggel a vágsellyei járásbe­li Jattó és Vágtomóc közti útszakaszon, a balesetben négy gyerek és egy felnőtt vesztette életét. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Váltás Dunaszerdahelyen és Pozsonyban Be kell vallani, ki a valódi tulajdonos Az útszakasz szombaton késő délutánig le volt zárva, a gépko­csivezetők kerülővel, a szom­széd falvakon keresztül juthat­tak el Érsekújvárból Vágsellyé- re. A rendőrség tájékoztatása alapján az érsekújvári rend- számjú Volvo 41 éves sofőije előzni kezdett egy komáromi jelzésű Liaz kamiont. A nő rosszul mérhette fel az előzés le­hetőségét, mert nem sikerült be­sorakoznia a Liaz elé, és frontáli­san ütközött a Scania kamion­nal. A Scania sofőrjét könnyebb sérülésekkel kórházba szállítot­ták. A balesetben elhunyt Alena V. az érsekújvári Vár utcai szlo­vák alapiskola pedagógusa volt, A frontális ütközés során teljesen összeroncsolódott a személyautó aki aktívan részt vett a nevelő­szülők régióbeli szervezetének munkájában. A Volvóban négy legfiatalabb, 10 és 15 év közötti nevelt lányát vitte Pozsonyba. Zuzana Farkašová, a Tűzoltópa­rancsnokság szóvivője elmond­ta, hogy a tűzoltók a helyszínen segítették a mentőszolgálat munkatársait, valamint biztosí­tották a baleset helyszínének a környékét. A Vár utcai alapiskola peda­gógusai, a szülők és a tanulók az (Képarchívum egyik internetes közösségi olda­lon gyertyás megemlékezést szerveztek tegnap délutánra a tanítónő és a négy lány emléké­re. A hírportálok szerint a csa­ládnak egy saját és hét örökbe fogadott gyermeke volt. (száz) Cserék a Hídban Holnap szavaznak a „CT-törvényről” ÚJ SZÓ-HÍR ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Híd Országos Ta­nácsa szombaton Érsek Árpádot választotta Csicsai Gábor helyé­re. Csicsai múlt csütörtökön mondott le a párt dunaszerdahe- lyi járási alapszervezetének el­nöki posztjáról az önkormány­zati választásokon elért rossz he­lyi eredmények miatt. Nagy Jó­zsef EP-képviselőt ugyan meg­választották dunaszerdahelyi városi képviselőnek, ám lemon­dott mandátumáról, mert „más­képp képzelte el az eredményt”. Helyét a városi testületben Fran­tišek Vangel veszi át. „Dunaszerdahelyen felesle­ges vereséget szenvedtünk, amiből le kell vonnunk a követ­keztetéseket. Örömünkre szol­gál, hogy két meghatározó párt­tag is hajlandó volt magára vál­lalni a politikai felelősséget” - nyilatkozta Sólymos László, a Híd alelnöke. váltásra került sor Pozsonyban is. Ajárási elnökség élén Horváth Attila helyét Rasti­slav Žitný vette át, aki eddig me­gyei alelnök volt. Lucia Žitňanská, a párt alel­nöke szerint a Híd gyengébb eredményt ért el Szlovákia észa­ki járásaiban. „Nem elég a párt­mez, elfogadható és hiteles jelöl­tekre van szükség” - értékelte az ottani eredményeket az alelnök. Bugár Béla pártelnök szerint a párt megerősítette szervezeteit megyei és járási szinteken. „Fon­tos, hogy folytassuk azt, amit el­kezdtünk: egy erős, stabil polgá­ripárt kiépítését” - tette hozzá. A Híd Örszágos Tanácsa a fel­hívással fordult a kormánypárzó Smerhez egy olyan törvény elfo­gadása érdekében, amellyel megelőzhető, hogy offshore cé­geken keresztül lopj ák szét az ál­lami pénzeket. Ezen kívül fontos az Állami Számvevőszék azon­nali működőképessé tételét, mégpedig úgy, hogy új, a kor­mánypárttól független elnököt választanak az élére. (ú,TASR) Pozsony. A parlament holnap szavaz az új közbe­szerzési törvényről, a Híd szerinte a Smer javaslatával ellentétben nem kitiltani kell a közbeszerzésből az offsho­re cégeket, hanem nyilvános­ságra hozni, hogy ki áll a hátterükben. Ennek érdeké­ben Lucia Žitňanská Miroslav Beblavýval (független) közö­sen készített javaslata beve­zetné a végső kedvezménye­zettek nyilvántartását. A ja­vaslatuk lényege, hogy csak azok a cégek indulhatnának nyilvános pályázatokon, ke­zelhetnének közpénzt - mint például az egészségbiztosítók - vagy vehetnének részt a közvagyon privatizációjában, akik bekerülnek a nyilvántar­tásba, vagyis nyilvánosságra hozzák, hogy ki az a termé­szetes személy, aki a cég va­lódi tulajdonosa. Beblavý szerint a törvénynek minden olyan cégre vonatkoznia kell, aki bármilyen üzletet köt az állammal, amibe beleérti az önkormányzatokat is. Dániel Lipšic (Nova) ha­sonló javaslatot készített elő, csak ő banki igazolásokat kéme a cégektől, amiből ki­derülne, hogy ki a végső kedvezményezett. A kor­mányjavaslat csak azt köve­telné meg, hogy a cégek árul­ják el, hogy a cégnyilvántar­tásban ki szerepel cégtulaj­donosként, az ellenzék sze­rint azonban ez strómanok alkalmazásával kikerülhető, vagyis elég, ha az igazi tulaj­donos helyett egy képviselője kerül a bejegyzésre tulajdo­nosként. (lpj, SITA) Milyen körülmények között szülnek a nők? Megőrizhetik emberi méltóságukat? Jogában áll jajgatni - vajúdó nők panaszai ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Sok kórházban megsértik a szülő nők jogait, gyakran megalázóan beszélnek velük, több beavatkozást a bele­egyezésük nélkül végeznek el - derült ki az emberjogi szerveze­tek felméréséből. Noha az egészségügyi minisztérium tud a problémáról, állítja: amíg konkrét panasz nem érkezik, nem tud lépni. Milyen körülmények között szülnek a nők? Megőrizhetik emberi méltóságukat? - az em­berjogi szervezetek erre keres­ték a választ, és súlyos hiányos­ságokat tapasztaltak. Elméleti­leg mindenkinek joga van a ke­zelését érintő döntésekben részt venni, sőt bármely beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ah­hoz a beteg kényszer nélkül, megfelelő orvosi tájékoztatás után hozzájáruljon. Ezzel szem­ben a Polgár, Demokrácia és Fe­lelősség (ODZ), valamint a Női Körök Polgári Társulás szerint az az általános gyakorlat, hogy az osztályra való felvételkor ru­tinszerűen aláíratnak egy nyi­latkozatot, amelyről szinte az összes nő azt mondta: nem tud­ta, pontosan mit ír alá. A sze­mélyzet általában úgy bánik a vajúdó nőkkel, mintha csak tár­gyak lennének. Amikor a minisz­tériumban a jelentésről érdek­lődtünk, azt a választ kaptuk, hogy ezek súlyos vádak, és konk­rét panasz nélkül, általános megállapításokkal nem tudnak mit kezdeni. Miután postáztuk a részletes jelentést, Martina Šoltésová, a tárca szóvivője tu­lajdonképpen megismételte a választ: „Minden panasszal fog­lalkozunk. Ahhoz, hogy a tárca léphessen, konkrét indítvány kell, hogy azt az egészségfel­ügyeletnek továbbíthassuk. ” Janka Debrecéniová, az ODZ igazgatóhelyettese felháborító­nak tartja az érdektelenséget. „A felmérésről tudniuk kellett. Konferenciát szerveztünk róla, az összes érintett tárca képvise­lőit meghívtuk. Csak az egész­ségügyi minisztériumból nem jött senki” - nehezményezte az emberjogi szervezet jogásza. ,A minisztériumnak sem az az el­sődleges dolga, hogy a törvény- sértéseket kinyomozza. A teljes egészségpolitikáért és az ellátás színvonaláért tartozik felelős­séggel” - magyarázta lapunknak Debrecéniová. A civil szerveze­tek állítják, a tárca helyett térké­pezték fel a helyzetet, s most a megfelelő intézkedéseket vár­ják. „Ha a minisztérium is vé­gezne egy ilyen ellenőrzést, biz­tosan találna konkrét, eseteket, felelősöket.” (sza) A leggyakoribb hiányosságok ♦ Kevés információ van a szülés menetéről, az egyes beavat­kozásokról, a szülő nő és gyermeke állapotáról. Az anya sok mindenről utólag értesül, vagy nem tudja, mibe egyezik bele. ♦ Előfordul, hogy a személyzet nem buzdítja a nőket, lekeze­lő, sőt gúnyolódó. Saját munkájának megkönnyítésére paran­csolgatva vagy megfélemlítéssel kényszeríti akaratát a páci­ensekre. Sok nő nem tudta, hogy oxytocint kapott, gátmet­szést végeztek nála vagy a Kristeller-műfogást alkalmazták (a méh felső részének lefelé nyomása - egyes országokban ve­szélyessége miatt tilos). + A nők nem választhatják ki, mi­lyen pózban szüljenek. Túl gyakran, az érintett elutasítása el­lenére és indokolatlan esetekben is alkalmaznak gátmetszést. A szülési sérüléseket nem megfelelő érzéstelenítéssel varrják be. A megkérdezettek fele ez utóbbira különösen panaszko­dott. ♦ A személyzet az alapvető illemszabályokat sem tartja be. + Túl sok pácienst helyeztek el egy szobában. A vajúdó nőknek nem biztosítottak semmilyen intimitást. ♦ Szülés után az anyákat a többi beteg és számos orvos jelenlétében vizsgálják, állapotukról, személyi adataikról mások előtt tájé­koztatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom