Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-24 / 269. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 24. Kultúra 7 Richard Strauss egyfelvonásos operája, a Salome a Szlovák Nemzeti Színházban Hisztérika és slussz! Jolana Fogašová (Salome) és Pavol Remenár (Jochanaan) (Fotó: SND - Jozef Barinka) Minden a címszereplőn múlik Richard Strauss Saloméjában. Ha nincs jó Salome, semmit sem ér az előadás, hiába remekel a többi szereplő és a zenekar. Pozsonynak szerencséje van: Jolana Fogašovának hála, júde- ai királylányokból nem szorul behozatalra. VOJTEK KATALIN Ez pedig nem kis dolog, mert vokális, zenei és színészi szempontból egyaránt rendkívüli követelményeket támasztó szerepről van szó. Fogašová szinte lubickol Salome nyaktörő szólamában, hangja nem ismer dinamikai nehézségeket, a legmagasabb regiszterben is töretlenül szárnyal, sőt ott érzi magát igazán elemében. Úgy tűnik, mintha nem kellene takarékoskodnia, erejét a csúcspontokra tartogatva, ökonomikusán építkeznie, hangja megszólalásának első pillanatától az utolsóig egyenletes gazdagsággal árad. Ami ebben a szerepben különösen fontos, illúziókeltő a megjelenése, és megvannak a megfelelő színészi adottságai is. Hogy ennek ellenére inkább csak nagyszerű vokális teljesítménye marad meg a nézőben, nem az ő hibája. Hans-Joachim Ruckhä- berle, a német vendégrendező nem sok lehetőséget adott neki a színészi átlényegülésre. Ruck- háberle felfogásában Salome nem naivan romlott gyereklány, sem férfifaló démon, perverz és kegyetlen femme fatale, nem is ezek keveréke, csupán egy elkényeztetett hisztérika. Richard Strauss szerint Salomét nemes, egyszerű gesztusok jellemzik. Számára Jochanaan elérhetetlen - fizikai mivoltában is. Épp ezért vágyik rá annyira. Ruckháberle Saloméjának egészen más gesztusai vannak: rángatja, cibálja, meg is rúgja a ciszternából felhozatott rabot. Pedig Strauss távlatokat nyitó, himnikus zenéje egyértelművé teszi a próféta tiszteletet parancsoló lényét, kiválasztott voltát. Egy pofozóbábbá silányított Jochanaan lenyakaztatásának viszont nincs tétje. Bizonyára ez is szerepet játszott abban, hogy felemássá sikeredett Pavol Remenár Jochanaanja, noha a rokonszenves fiatal énekes alkatilag és hangban is egy jó Jocha- naan-alakítás lehetőségeit hordja magában. A szuggesztivitást, a megjelenítés drámai erejét ilyen rendezői koncepció mellett nem kérhetjük tőle számon, de a nagy ívű dallamformálást igen. Nagyon jó Jan Vácik kisstílű, kéjsóvár Heródese és Denisa Hamarová féltékeny Herodiása. Tomáš Juhás hangban, játékban meggyőző Narraboth és jó a többi közreműködő is. Nincsenek sokan, egyszer sincs huszonötnél több ember a színpadon, de ez tökéletesen elég. Ami nagy csalódásra adott okot, az a Hétfátyoltánc, Salome nagy táncjelenete. Tény, hogy ez az opera legproblematikusabb része, kevés az olyan énekesnő, aki táncával képes igazolni Herodes elragadtatásának jogosságát. Maga a zene túl káprázatos és túl hosszú ahhoz, hogy „ejteni” lehessen, habár akad erre is példa: Monserrat Caballé Salomeként tánc helyett fátylakkal játszadozott. Nála a túlNem kis feladat megszólaltatni Strauss ezer színben viliódzó muzsikáját, ezt a fantasztikus zenei pszichoanalízist. súlya indokolta ezt a megoldást, de a karcsú Fogašová esetében nincs ilyen akadály. Igor Holováč mégis bosszantóan unalmas és fantáziátlan táncot kreált számára. Hogy a koreográfus mennyire nem tudott mit kezdeni az adott lehetőséggel, elárulták a McVicar emlékezetes Hétfátyoltáncából visz- szaköszönő elemek, főleg a keringőző Heródes-Salome páros. Helmut Staubach és Uwe Kuckertz kortalan, minimalista díszletei ha nem is különösebben ötletesek, megfelelnek a célnak, úgyszintén Ngozi Unam- ba-Oparah jelmezei. (Kissé komikus, hogy az öltönyös Keresztelő Szent Jánost makulátlanul tiszta fehér ingben hozzák fel a ciszternából.) Nem könnyű feladat megszólaltatni Strauss ezer színben vil- lódzó muzsikáját, ezt a fantasztikus zenei pszichoanalízist. Hogy nem volt ok panaszra, elsősorban Friedrich Haidernak köszönhető. Kezdjük megszokni, hogy irányítása alatt a zenekar igyekszik képességei legjavát adni, az egyes szólamok teljesítménye kidolgozottabb, összhangzásuk kiegyenlítettebb. így volt ez a november 16-i, második premieren is. Egyetlen üresjárat sem volt. A mű olyan szinten szólalt meg, hogymárafúvósokegy-egynem tiszta hangja sem tudta megzavarni az összhatást. A finálénak voltak olyan pillanatai, hogy be- leborzongott az ember. Már csak ezért a kis borzongásért is érdemes jegyet váltani a Salome legközelebbi előadására. RÖVIDEN Díjat kapott a Felvidék - Horná zem Pozsony. A Szlovák Nemzeti Színházban tartott gálaműsorban adták át szombaton este a Tatra banka Alapítvány idei művészeti díjait. Az alapítvány a Fődíj mellett minden kategóriában külön jutalmazta a tehetséges fiatal művészeket, 35 éves korig. Fiatal művészként a filmes és a televíziós alkotások kategóriájában Vladislava Plančíková is átvehette az alapítvány díját a Felvidék - Horná zem című filmjének rendezéséért, forgatókönyvéért és animációjáért, (tb) Argentin filmfesztiválon A tér Gyarmathy Lívia A tér című dokumentumfilmje meghívást kapott a dél-amerikai Mar del Plata nemzetközi filmfesztiválra, amely a napokban zajlik Argentínában. Az Ismeri a Szandi mandit?, a Recsk, a Szökés vagy A mi gólyánk című alkotások kétszeres Európa filmdíjas rendezőjének új munkája azt mutatja be, hogy miként tör be a politika egy civil lakás ablakán keresztül. A moziban a rendező ötödik emeleti balkonjának látószögéből egy évtizedet átölelve követhető végig a budapesti, XII. kerületi épülő Turul-szobor fogadtatása, politikai hullámverései, valamint a tér magánélete. (MTI) Rendezni készül Channing Tatum Channing Tatum színész, aki jelenleg a Fox- catcher című amerikai film főszereplőjeként járja a világot, rendezői feladatra készül. Matthew Quick író Forgive Me, Leonard Peacock című regényét készül vászonra adaptálni. A munkában Reid Carolin lesz a segítségére, akivel a 34 éves színész már dolgozott együtt a Magic Mike című filmben. Channing Tatum színészként is feltűnik majd saját rendezésében. Matthew Quick írónak nem ez lesz az első megfilmesített regénye, Silver Linings Playbook című művéből Napos oldal címmel sikeres mozgóképet forgatott David O. Russell. (SITA, tb) Nem kelt el Cagney Oscar-díja Los Angeles. Nem akadt vevő egy Los Angeles-i árverésen James Cagney Oscar-díjára, amiért előzetesen akár 800 ezer dolláros árat vártak a szervezők. A Nate D. Sanders aukciósház a hétvégén közölte, hogy a sikertelen árverés után most megkísérli aukción kívül eladni a szobrot, amely jelenleg egy magángyűjtő tulajdona. Az 1986-ban elhunyt Cagney Hollywood aranykorának legnépszerűbb színészei közé tartozott, háromszor jelölték az amerikai filmakadémia díjára. Az amerikai filmakadémia 1951 után kiadott Oscar-díjainál már kikötötte : a nyerteseknek bele kell egyezniük, hogy eladás előtt egy dollárért felajánlják a szobrot a filmakadémiának. (MTI) A Foxcatcher bemutatóján (TASR/AP-felvétel) A Donáth úton nyílnak már az orgonák eladási csúcsot döntött hazájában: 1974-ben több mint egymillió példány fogyott a kislemezből Tamás Gábort ma is a könnyűzene királyának titulálják a hívei PR-ELŐZETES A kolozsvári származású Tamás Gábor a hetvenes évek elején szinte berobbant az erdélyi magyar könnyűzenei életbe. Lírai, bársonyos hangjával, közvetlen előadói modorával gyorsan belopta magát a közönség szívébe. A mindmáig nagy slágernek számító dalai közül a Donáth úton nyílnak már az orgonák című melódia lemezeladási csúcsot döntött hazájában: 1974-ben több mint egymillió példány fogyott a kislemezből. Tamás Gábor ugyanabban az évben fejezte be a zene- akadémiai tanulmányait, majd a bukaresti magyar televízió és rádió zenei szerkesztője lett, ahol elsőrendű feladatának tekintette a fiatal erdélyi előadók, zeneszerzőknépszerűsítését. A Ceausescu-rezsim azonban ellenséget látott a népszerű magyar énekesben, ezért 1976-ban letiltották a romániai színpadokról, és Kolozsvárott román rendőrök a nyílt utcán, a tömeg előtt vágták le a szakállát. A megaláztatás után a közkedvelt előadó - akit kitartó hívei máig az erdélyi könnyűzene királyának titulálnak - elhagyta Romániát, és egy hosszabb nyugati turné után Svédországban folytatta pályafutását. Az új életkezdésről később így nyilatkozott: „A pályán nem volt könnyű elindulnom, mert nem éppen svédes kinézésem miatt nem fogadtak tapsikolva. A fordulat 1978-ban következett, amikor a Nobel-díj átadóünnepsége előtt megbetegedett egy énekes, és én ugrottam be a helyére. Az ünnepélyen ott volt mindenki, aki számít, így utána már szinte magától ment minden. Nagy svéd sztárokkal dolgoztam e- gyütt. 1985-ben megalakítottam a Gabor and The Night Stars nevű együttesemet, és azóta is Skandinávia egyik legismertebb zenekara vagyunk. Egyedül is nagyon sokat dolgozom, show- műsorokban és klubokban. Büszke vagyok arra, hogy nagyon sok disszidált kollégámmal ellentétben még mindig abból élek, hogy énekelek.” A közép-európai rendszer- váltások után Tamás Gábor nem csak a haza vezető utat találta meg. Az utóbbi években évente nagy sikerrel turnézik Dél-Szlovákiában is, és hasonlóan népszerű nálunk, mint Erdélyben. Kezdődik all állomásos turné A szervezők tájékoztatják az érdeklődőket, hogy a december 1-re Pozsonyba, a Ružinovi Művelődési Házba meghirdetett Tamás Gábor-koncert ugyan elmarad, ez azonban nincs hatással a dél-szlovákiai turné további részére. A sorozat első állomása november 26-án Zselíz, majd a következő napokban Ipolyságon, Bősön, Kolozsnémán, Szencen, Érsekújvárban, Nagyfödémesen, Nagymegyeren, Füleken, Szepsiben és Tornaiján találkozhatnak Tamás Gáborral a rajongói.