Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-05 / 254. szám, szerda

6 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 5. www.ujszo.com Színes egyéniség volt, jellegzetes hanggal Elhunyt Margitai Ági MTl-HÍR Budapest. Hetvenhét éves korában meghalt Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. A kiváló és érde­mes művész tegnap szerettei körében hunyt el, rövid, súlyos betegségben. Budapesten született, tizen­négy évesen dolgozni kezdett, hogy segítsen a családján. Az ál­talános iskola végén egy kérdő­ívre azt írta, színház- és filmren­dező szeretne lenni. Vonzotta a tánc is, néptáncos volt, amikor jelentkezett a színművészeti fő­iskolára, ahová azonnal felvet­ték. Osztálytársa volt Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Fülöp Zsigmond, Fonyó József. 1958-as vizsgaelőadásukat, Brecht Koldusoperáját az évad színházi revelációjaként érté­kelték. Energikus, színes egyénisége, jellegzetes hangja drámai és víg­játék szerepekben is kitűnően érvényesült. Óriási életművé­ben megtalálható a Pygmalion Elizája, Anna Frank, a Ványa bá­csi Szonyája, Stuart Mária és a Koldusopera szinte minden női szerepe. 1995-ben a Kamondi Zoltán rendezte miskolci Salo- mé címszerepéért megkapta a legjobb női alakítás díját. Számos filmben kapott sze­repet. Sokat dolgozott Pál Ist­ván, Fehér György, Sándor Pál Szimpózium a nyelvi ideológiákról Pozsony. A Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar nyelv és irodalom tanszéke ma 13 órától Nyelvi ideo­lógiák a ldsebbség és a többség dialógusában címmel szim­póziumot tart a Pozsonyi Magyar Intézetben. A tanácskozás témái: A nyelv csapdája - Van-e esély, hogy kikecmeregjünk belőle?; A metaforák és a nyelvi ideológiák kapcsolatai; A többnyelvűség kisebbségi és többségi megítélése kérdőíves felmérés alapján; Mednyánszky László többnyelvű naplójá­ról; Kollektivizmus a fordításban - Devecseri Gábor fordítói ars poeticájának ideológiai háttere. Az előadásokat követően 17.30-tól vetítik Molnár Csaba A rendes ember című filmjét. A vetítés után beszélgetés kezdődik a film alkotóival, (ú) és Novák Eszter rendezővel. Legnagyobb filmszerepét a Radványi Géza rendezte Circus Maximusban (1980) játszotta. Filmjei között volt a Sándor Pál. rendezte Herkulesfürdői emlék (1977), a Szabadíts meg a go­nosztól (1979), a Ripacsok (1981), a Szerencsés Dániel (1983) és a Gazdag Gyula ren­dezte Elveszett illúziók (1983). Az utóbbi években fiatal ren­dezők is szívesen dolgoztakvele. Alföldi Róbert Nyugalom (2008) és Kocsis Ági Pál Adrienn (2010) című filmjében is szere­pelt, utolsó filmszerepét Török Ferenc nemrég bemutatott, Senki szigete című alkotásában játszotta. Margitai Ági (1937-2014) Tizenhatodik alkalommal találkoznak az amatőr színjátszó csoportok Szepsiben és Buzitán régió seregszemléje Jelenet a tavalyi fődíjas előadásból, a Jókai Színjátszó Társulat Liliomfijából (Fotó: Gecse Attila A keleti Holnap kezdődik és szombat estig tart Szep­siben és Buzitán az Eg- ressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál, amelyen kilenc verseny­előadást és három ven­dégelőadást láthatnak az érdeklődők. A keleti ré­gió színházcsinálóinak seregszemléjét tizenha­todik alkalommal rende­zi meg a Csemadok. JUHÁSZ KATALIN A rendezvény annak idején Falusi Színjátszók Országos Fesztiválja néven indult, és tu­lajdonképpen a kishitűség hoz­ta létre. Á falusi csoportok több­sége ugyanis nem merte meg­mérettetni magát a komáromi Jókai Napokon, annak ellenére, hogy sokan közülük évtizedek óta nagy sikerrel játszottak saját régiójukban. Számukra próbál­tak a szervezők fórumot terem­teni, ahol szakmai zsűri előtt mérhetik össze erejüket, és hasznos tanácsokat kaphatnak. Az utóbbi években szakmai workshopokon is részt vehettek (volna) a színjátszók és vezető­ik, de mivel ez a programpont általában nem sok érdeklődőt vonzott, idén már kiiktatták a kínálatból. Az eltelt évek mérlege több mint 160 előadás, több ezer sze­replő, új barátságok, vendég- szereplések más településeken, visszajáró csoportok és fokoza­tosan növekvő szakmai érdek­lődés. Menet küzben csupán annyit módosítottak a szabá­lyokon, hogy a júniusi Jókai Napok győztes produkciói nem versenyezhetnek Szepsiben és Buzitán. Az idei évfolyam is igazi műfaji kavalkádot ígér: a vígjá­téktól az abszurdon át a kortárs drámáig sok mindent láthat­tunk. A versenyelőadásokat el­ismert hazai és magyarországi szakemberek értékelik, akik zsűritagként vagy nézőként évek óta figyelemmel kísérik ezt a fesztivált: Tóth Zsuzsanna, Havasi Péter, Szentgyörgyi Mik­lós és Körömi Gábor. Az események holnap 15.30-kor kezdődnek Szepsi­ben, a római katolikus templom előtti téren, a fesztivál névadó­ja, Egressy Béni szobrának megkoszorúzásával. Közremű­ködik a szepsi Egressy Béni Ve­gyes Kar Kozsár Zsuzsanna ve­zényletével. Az ezt követő meg­nyitón átadják a Mics Károly- életműdíjat. Az első versenyelőadás 18 órakor kezdődik, a királyhel- meci Bodrogközi Színjátszók Jean Cocteau Rettenetes szü­lők című darabját mutatják be. Monodrámát ritkán látni a fesztiválon, ezért érdekesnek tűnik a füleki Édes Kettes szín­játszó csoport vállalkozása: Eve Ensler Alávalók című mo­nodrámája, amely péntek dél­után látható. Füleiből a rend­szeresen visszajáró Zsákszín­ház is érkezik, ezúttal Stephen King Tortúra című thrillerjét adja elő szombaton Buzitán. A nagyfödémesi esztrádfesz- tiválon látott produkciók közül kettő is versenyben lesz: a vág- királyfai Féktelen komédiások Csillár című műsora, valamint a vezekényi Görbetükör Színját­szó Kör Csakárenyi történetei. Több éves kihagyás után is­mét fellép Szepsiben a nemesó- csai Nefisz csoport, amely Kéri Ferenc Lopótök, avagy a Mari nem olyan című pajzán népi komédiájával száll harcba. A fesztivál egy újoncot is kö­szönthet: először méretik meg magukat a rétéi színjátszók, akik bátran választottak dara­bot - Carlo Goldoni A hazug című vígjátékát mutatják be egy tapasztalt színházcsináló, Pomichal Mária rendezésében. Szintén öreg rókának számít a szakmában Lengyelfalusi Ju­hász Mária, az évek alatt sikert sikerre halmozó Nánai Szín­játszó Csoport rendezője. A nánaiak idén a magyar kabaré egyik legnagyobb alakjának, Darvas Szilárdnak Darvas Oli­vérrel közösen írt 1929-es víg­játékát, a Theater Mucsát ásták elő. Nem tiltja a versenyszabály­zat, hogy profik rendezzenek amatőröket. A nyárasdi szár­mazású, jelenleg Szarvason te­vékenykedő Varga Viktor szí­nész-rendező, valamint a Várgedén született színésznő, Dósa Zsuzsa a nagymegyeri Po­loska Színházat vette szárnyai alá. A fesztivál „stílszerűen” a nagymegyeriek Temetés című vígjátékával ér véget. Régi szokás, hogy a szerve­zők évente felkérnek egy-egy ismert színházi személyiséget, hogy vállalja el a fesztivál fő­védnökségét. Tavaly Balázs Pé­ter Kossuth-díjas színművész tett eleget a felkérésnek, idén pedig szintén egy Kossuth-dí­jas, Eperjes Károly színművész utazik Szepsibe. A három nap alatt ötször je­lenik meg a Lakoma című fesz­tiválújság, amely az utóbbi években egyre frissebb és szín­vonalasabb. megvásárolható ä Vadad! Adrienn: Örökké övodés maradok A nagysikerű teszel a barátom?-ovls mesék után Itt vannak az újabb ovis történetek. Minden ovis polcán ott a helyei Jo Nesbo: A fiú Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot amelyeket nem ö követett el. Nem ingyen tette... Stahl: Gyors konyha - Receptek 10-20-30-45 perc alatt A személyes történetekkel átszőtt szakácskönyv bravúrosan gyors receptjei praktikus megoldást kínálnak hétköznapi problémákra is. Nicholas Sparks: Vissza hozzád Nicholas Sparks (Menedék, Szerencsecsillag) legújabb regénye az életre szóló szerelem szépségéről és fájdalmáról szól. Jamie 1$ perces kaják .Ebben a könyvben csupa olyasmit gyűjtöttem egybe, amit ti, olvasók kértetek szupergyors, ízletes és tápláló ételeket, amelyeket a hét minden napján elkészíthettek. tato thei könyvesbolt: SP AVION, hrónsko cesto 111 Aupork Shopp«; Cider, Emsletnovó ISPozsony | üdmrwó ul. JO, Sen« I PokjsCity Center. Vajnorská 1001 No Poštovej, Pozsony | Gazdasor 1998, Somorjo | Otmaszerdahely, Jesenský útra IAQAÍIO SHOPPING CENTES. Nitrianska «to 111, Érsekújvár | Komárom, Nádor irha V | Galéria Mlyny Miro, Štefánikova tried» 61 I Kasse. OC Optima, Mddovská 321 Kassa Könyvpcdota, Fő utca 721 Aupork Koäce, Nám. oslaboeklerov | OC Zemplín, A. Stádroviča 5. Michalovce Pánta Rheí CO Zenével, tánccal és színházi előadásokkal készül a 45 éves színház Ma kezdődik a Thália Fesztivál Czajlik József (középen) a fesztivál sajtótájékoztatóján (A szerző felvétele) NÉMETI RÓBERT Kassa. December 14-ig tart a jubileumi, tizedik Thália Feszti­vál a kassai'Thália Színházban, koncertekkel, különféle kiállítá­sokkal és természetesen színházi és táncelőadásokkal. Az ese­ménysorozat ma kezdődik a Má- rai Stúdióban egy forradalmi slam poetry esttel. „A fesztivál során nem csak a színjátszásra koncentrálunk, rengeteg programmal készül­tünk, melyeket a színházban tar­tunk meg. A szokatlan stílusokat szeretnénk közelebb hozni az emberekhez, persze a klasszikus színdarabokban sem lesz hiány ” - mondta lapunknak Czajlik Jó­zsef, a kassai Thália Színház igazgatója. November 13-án a Szabadkai Népszínház vendégszerepei Kassán, november 27-én a Thá­lia Színház mutatja be Molnár FerencLiliomját. December 1-én a brünni MALEhRY színház mu­tatkozik be, december 14-én pe­dig a Thália és a budapesti Szín­ház és Film Intézet koprodukció­jában láthatja a közönség a Cas­ting című előadást. November 15-én rendezik meg a Színházak Éjszakáját, novebmer 27-én pe­dig a színház megalakulásának 45. évfordulóját ünnepük kiállá- tásokkal és filmvetítésekkel. „Minden erőnkkel azon va­gyunk hogy ez az évad kiváló le­gyen. A Liliom bemutatójára már minden jegy elkelt, nagyon örülünk a nézők érdeklő­désének” - mondta Szpisák Gyu­la, a színház menedzsere. MP140070

Next

/
Oldalképek
Tartalom