Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-26 / 271. szám, szerda
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 26. www.ujszo.com FULVIDEK Alternatívák PUHA JÓZSEF Tavaly augusztusban szó szerint berobbant a köztudatba a Budapest Voices a Tankcsapda Adjon az ég című slágerének zseniális, kórusra átírt változatával. Aztán fokozatosan jöttek további átdolgozások, s már jó néhányat ismertünk, amikor megjelent az együttes nagylemeze. A formáció a maximumot hozta ki a lehetőségekből, a félelmem mégis beigazolódott: az album kevésbé élvezhető. Erről azonban nem az előadók tehetnek, a stílus sajátosságának számlájára írható. A Budapest Voices tagjainak többsége a Kőbányai Zenei Stúdió egykori és jelenlegi növendéke vagy tanára. Az együttes a Petőfi rádió arca is lehetne, elsősorban onnan ismert magyar slágereket ad elő kórusítva. A nemzetközi vizeken nagyon népszerűek az a capella kórusok, a magyar piacon is van belőlük több (a Fool Moon és a Four Fathers a legismertebb), de a Budapest Voices sajátos formáció. Részben azért, mert egy ütőhangszeres is tagja a csapatnak, ezért nem tisztán a cappella, de főleg azért, mert az énekesek hangszerként használják hangszálaikat. Amíg a hasonló kórusok többsége az ének többszólamúvá tételével ad elő dalokat, addig náluk szinte az egész dal vokállá alakul át. Az együttes bebizonyítja, hogy az énekhang a legjobb hangszer. A Budapest Voices Magazinnal együtt forgalomba került Alternatívák című CD-n a klipesített slágerek (a Tankcsapda Adjon az ég, a Quimby Autó egy szerpentinen és a Kowalsky meg a Vega Ennyi csak című felvételének átirata) mellett szerepel például a Hiperkarma Dob+basszus, a Csókolom zenekar Dunántúli sláger, az Anna and the Barbies Gombóc vagy a Subscribe Álomtégla című dala kórusítva. A PASO két felvételének (Hello Gagarin, A Tenkes kapitánya) átdolgozásából álló egyveleg is helyet kapott a korongon. Az Álomtégla a leggyengébb láncszem, túl nagy falat volt, amolyan kötelező darab, mivel a Budapest Voices koncertszervezője Anga-Kis Miklós, a Subscribe basszusgitárosa. A félelmem tehát beigazolódott: a külön-külön kiváló, sokszínű átiratok a nagylemezen steril egésszé állnak össze. Az album második fele követhetetlen, már-már idegesítő és unalomba fullad. (PR Garden, 2014) Értékelés: »#>OQ Könyv a Jókai Napokról Dunaszerdahely. Ma 18 órakor Kiss Péntek József A Jókai Napok története című könyvét mutatja be az érdeklődőknek a Lilium Aurum Könyvkiadó és a Vámbéry Polgári Társulás. Az est helyszíne az Arthe Café. A kiadványt Bodnár Gyula méltatja. Közreműködnek a Komáromi Ipari Szakközépiskola Viszta diákszínjátszó körének tagjai. Az irodalmi színpadok, felnőtt és diákszínjátszók, illetve a vers- és prózamondók vetélkedése évről évre ismétlődik, ám a keretek, a színre vitt darabok rengeteget változtak az eltelt több mint negyven év alatt. A kötet egyenként bemutatja a Jókai Napokat 1964-től kezdve 2013-ig. (k) Gyere, ülj mellém! - Antal Nimród jeles színészekből álló csapattal csalogatja moziba a közönséget Minifilmmel a nagy filmekért Kampány a moziért, a magyar filmért Antal Nimród szellemes szpot- ja, amelyben a magyar színművészet színe-java vállalt a szokásostól eltérő - egyetlen pillanatnyi -szerepet. SZABÓ G. LÁSZLÓ Egy ötletes minifilm, amely a maga nemében egyedülálló, hiszen mint minden reklám, ez is megrendelésre (Andy Vájná kormánybiztos felkérésére) készült, ám egy nemes ügy érdekében. Gyere, ülj mellém! a címe, és egyértelműen a magyar film nézettségét és népszerűségét kívánja növelni. Visszahódítani a talán okkal kiábrándult régi nézőket, és újakat szerezni azoknak a tehetséges fiatal alkotóknak, akiknek valóban szívügyük a mozi, és tudják is, milyen történetekkel lehet érdeklődést kelteni, érzelmeket kiváltani. Antal Nimród munkája az idei Magyar Filmhéten startolt, s azóta minden moziban (sőt már a neten is) látható. A szpo- tok alatt Yonderboi Badly Broken Butterflies című számának egy része szól, miközben a magyar mozi krémjét s a fiatal magyar film friss tehetségeit láthatjuk, amint felszabadultan reagálnak arra, ami a vásznon pereg. Ott ül Törőcsik Mari és Molnár Piroska, Eszenyi Enikő és Pap Vera, Szirtes Ági és Bánsági Ildikó, Pogány Judit és Ónodi Eszter, Tenki Réka és Gryllus Dorka, Lukáts Andor és Koltai Róbert, Blaskó Péter és Kulka János, Szabó Győző és Csányi Sándor, a fiatalabbak közül pedig Bánfalvi Eszter és Mohai Tamás. Mindenki csupán egy pillanatra jelenik meg, de az a pillanat jellemző rá. A nevetése, a kacagása, a hahotázása. Van, aki a térdét csapkodja, úgy vihog. Másvalaki majd kiesik a székből. A mellette ülő csak odasandít: „Min szórakozik ez olyan nagyon?” Itt egy halvány rettenet, ott a félelem, odébb némi gyanakvás. Sikoly is hallatszik a sorokból, valaki nagyon megijedhetett. Aztán megint egy kis somolygás, bai A Gyere, ülj mellém! megtekinthető az ujszo.com-on. zsalygás. Van, aki a film hatása alatt nem talál a szájába a pattogatott kukoricával. „Molnár Piroskába teljesen szerelmes lettem - lelkendezik a negyvenegy éves rendező. - Bánfalvi Eszter csodálatos színésznő. A gyerek Vidnyánszky Attila köré egy egész könyvet bírnék írni, annyira tehetséges. Ő az egyetlen férfi, akinek a szeméből könnyek jöttek.” Antal Nimród kivándorolt magyar szülők fiaként született Los Angelesben. Pályafutásában nyilván ez a tény is közrejátszott, hiszen kamaszkorától fogva filmesnek készült. Tizennyolc évesen hazaköltözött Magyarországra, és rendezőszakos főiskolás lett. Diplomával a kezében előbb videoklipeket és reklámfilmeket forgatott (még Csehországban is). A legelső klipje, amelyre már büszke volt, a Quimby Hol volt, hol nem volt című dalára készült. A történetet egy hullaházba vitte, ahol az együttes félhalott énekesét, Kiss Tibit a boncasztalra viszik. Játékfilmrendezőként a Kontrollal mutatkozott be, amely a metróellenőrök kalandjairól szól Csányi Sándor és Nagy Zsolt főszereplésével. A film díjat nyert Cannes-ban, imádták Karlovy Varyban, és a tengerentúli mozikban is szép sikereket értei. A folytatás már Amerikához köti a rendezőt, hiszen ott él a családjával, s a gyökerei is ott vannak. A Kontroll nagy kapukat nyitott előtte. Hollywoodi debütálása, a 2001-es Elhagyott szoba igazi horrorthriller, amelyben a Luke Wilson és Kate Beckinsale páros - férj és feleség - válságban lévő házasságát próbálja megmenteni. Már úton vannak a kitűzött cél felé, amikor lerobban a kocsijuk, és egy motelben megszállva a puszta életben maradásért kell megküzdeniük. A szállítmány című akciófilmet 2009-ben forgatta Matt Dillon, Jean Reno és Laurence Fishburne főszereplésével. Három veterán és egy kezdő biztonsági őr életveszélyes döntésébe avatja be a nézőket, amikor megtudjuk: 42 millió dollárral akarnak meglógni. Van már egy sci-fi is a rendező neve mögött. A Ragadozókban Adrien Brody viszi a prímet elit zsoldosként, akit egy idegen bolygóra vetnek be szabad prédaként. Csupa mesterien kiképzett, hidegvérű gyilkos a társa, de a bolygó lakói sem akárkik, s nem szeretik az odatévedt idegeneket. A kiemelkedő tehetségű rendező pontosan tudja: nem ez az út, amelyen járni akar, ám ahhoz, hogy újabb lehetőségeket kapjon, ezekben a műfajokban is meg kellett mutatkoznia. Nagy vágya, hogy Magyarországra is visszatérhessen - egy szerzői filmmel. Minden energiáját erre fordítja. Magyar filmet azonban csak akkor szeretne forgatni, ha olyan forgatókönyve lesz, mint amilyen a Kontroll volt. Annyira jó, annyira ütős. Van egy szarvasgomba-vadászokról szóló története, amely egy barátság széthullásáról is szól, és két fia révén erősen gondolkodik egy mesefilmen is. Egyelőre azonban marad Los Angelesben, ahol a Metallicáról készült 3D-s koncertfilmjével is nagyot lépett előre. A magyar közönségnek pedig azt üzeni: járjanak magyar filmekre. Neki Mundruczó Kornél (Fehér Isten), Bodzsár Márk (Isteni műszak), Dyga Zsombor (Couch Surf) alkotásai tetszettek a legutóbb. Különleges előadásra készül a jubileumát ünneplő kassai Thália Színház - holnap mutatják be Molnár Ferenc Liliom című színművét A premier estéjén a teátrumban két kiállítást is megnyitnak NÉMETI RÓBERT Kassa. Fennállásának negyvenötödik évfordulóját ünnepli a kassai Thália Színház. A jubileumi alkalomra több rendezvénnyel, köztük egy különleges kiállítással, valamint a Liliom bemutatójával készül a teátrum. Molnár Ferenc közismert színművét a szlovák nemzetiségű Ľubomír Vajdička rendezi. A tapasztalt rendező több alkalommal dolgozott már a Thália társulatával, de a Liliom rendezésétől - elmondása szerint - tartott egy kicsit. „A Liliom az egyik legismertebb magyar színdarab. Féltem, hogy színpadra állítására talán nem én vagyok a legmegfelelőbb rendező. Aggodalmam azonban nem tartott sokáig, mivel jól ismerem a Thália színészeit” - nyilatkozta Vajdička. A darabban Lax Judit, Szabadi Emőke Katalin, Kövesdi Szabó Mária, Nádasdi Péter és Madarász Máté játssza a főbb szerepeket. Czajlik József, a színház igazgatója lapunknak elmondta, hogy a nézőket egy nagyobb meglepetés várja a premier során, ám erről közelebbit nem árult el. A színház épületében a darab bemutatása előtt, holnap este hat órakor kiállítás nyílik, amely Kelemen László életét és az első kassai magyar nyelvű színjátszó kör megalapításának körülményeit mutatja be. „Vándorkiállításról van szó, amely több magyarországi és más külföldi városokba is eljut. A kiállításon egyebek közt korabeli ruhák, színpadi kosztümök láthatók, valamint Kelemen rozsnyói színházának a tervei és makettje. Sajnos a valóságban soha nem épült meg” - nyilatkozta Czajlik József. A vándorkiállítás december végéig lesz a kassai színházban, utána Magyarországra viszik. A premier estéjén egy másik kiállítást is megnyitnak. Az a kassai Thália történetét mutatj a be. Antal Nimród a magyar filmeket népszerűsíti A Liliom próbáján